India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább
A kelet-nyugati kereskedelem helyzete
Megtorpanás után
1979. október 20.
A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok 1960-as évek közepén elkezdődött lendülete 1976 után lefékeződött. Ennek következtében csökkent a KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere részaránya a világkereskedelemben. A cikk ismeretlen szerzője szerint az átmeneti megtorpanás jól átgondolt stratégiával és azok erélyes végrehajtásával megfordíthatók.
A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok több mint egy évtizedes lendülete 1976 után lefékeződött. Ennek következtében csökkent a KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere részaránya a világkereskedelemben. Az átmeneti megtorpanás, s az esetenkénti tartósabb hatású kedvezőtlen tendenciák azonban jól átgondolt stratégiák erélyes végrehajtásával megfordíthatók.
Az úgynevezett kelet-nyugati kereskedelem, azaz az európai KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere az elmúlt három évtized során sűrítve tükrözte a nemzetközi politikai légkör rezdüléseit, s a közös gazdasági érdekek erősödésének mértékében hozzájárult a békés egymás mellett élés gazdasági oldalról való szilárdításához. A közvetett külpolitikai-stratégiai funkció mellett a kelet-nyugati kereskedelem fontos szerepet tölt be a szocialista országok gazdaságainak korszerűsítési programjaival együttjáró importigényének kielégítésében, de nem kevésbé az egyes fejlett tőkés országok exportpiacainak kiszélesítésében. Mindezért az egész világgazdaság fejlődési lendülete szempontjából sem volt közömbös, hogy 1965 és 1975 között a kelet-nyugati kapcsolatok a világkereskedelem átlagánál jóval gyorsabb ütemben bővültek.
A több mint egy évtizedes lendület azonban nem terjedt át az 1976 utáni időszakra. A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlődési üteme 1975-1978 között a világátlag alatt maradt, aminek következtében a két országcsoport közötti árucsere világkereskedelmi súlya 3,8 százalékról 3,5 százalékra csökkent. A forgalom lassúbb ütemű bővülésén belül azonban kétségkívül kedvező jelenség a szocialista országok oldalán mutatkozó külkereskedelemi egyensúlyhiány mértékének csökkenése: a KGST-országok kivitele 1975-ben még csak a vásárlások 69 százalékát, de 1977-ben már 83 százalékát, 1978-ban pedig 82 százalékát fedezte.
A kisebb KGST-országok kivitelében nő az iparcikkek aránya, igaz, ezek zöme fogyasztási cikk, illetve félkészt termék, s a gépek hányada még szerény. Előrelépést jelent emellett a hagyományos kereskedelem keretein túlnövő – a termelés, a műszaki fejlesztés, a finanszírozás és az értékesítés területét felölelő – komplex ipari együttműködési megállapodások elterjedése. A kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok szervezeti kereteinek erősödését jelzi az is, hogy ma már több mint 300 teljesen vagy részben a szocialista országok tulajdonában lévő vállalat tevékenykedik a fejlett tőkés országokban.
A kelet-nyugati kapcsolatok egyensúlyi helyzetében, áruszerkezetében, szervezeti formáiban tapasztalható javulási jelek ellenére ma már világosan látható az is, hogy a kapcsolatfejlesztési lendület megtörése, az egyensúlyhiány nem egyszerűen konjunkturális természetű, hanem mélyebben gyökerezik. Külgazdasági oldalról a korábbihoz képest eltérő helyzetet jelent a Közös Piac kibővülése, valamint a nemzetközi munkamegosztásba viharos ütemben bekapcsolódó fejlődő országok versenye, s a kisebb KGST-országok által exportált fogyasztási cikkek és félkész termékek nemzetközi kereskedelmét befolyásoló tőkés protekcionista intézkedések szaporodása.
A KGST-országok oldaláról is jelentkeznek korábban nem észlelt gondok. A világgazdaság szerkezeti átalakulásának felgyorsulása nyomán bizonyos ipari termékek, alágazatok elavulttá váltak. A kiéleződött világgazdasági versenyben való helytállást, a szükségszerű termékváltást, minőségjavítást és műszaki fejlesztést a KGST-országok gazdaságirányítási rendszerei, az érdekeltségi viszonyok korántsem ösztönzik még a kívánatos mértékben. Számolni kell azzal is, hogy a megelőző évek nagyarányú importjának következtében a szocialista országokban kialakult külkereskedelmi egyensúlyhiány nagyságrendje eleve szűkíti az importbővítési lehetőségeket. A behozatal tartósabb mérséklődése viszont nem kedvező az exportbővítés szempontjából.
A szaporodó gondok nyomán a KGST-országok nem védekezhetnek a világgazdaságtól való elszigetelődéssel, a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok szűkítésével. A nemzetközi politikai-gazdasági-kulturális együttműködés szélesítésének nincs ésszerű alternatívája, s mindenfajta elzárkózás – különösen a külkereskedelem-érzékeny kisebb KGST-országokban – ellátási, sőt, gazdaságnövekedési feszültségeket okozhat. Az 1977-ben elfogadott új magyar fejlesztési stratégia, majd a közelmúltban bejelentett szovjet, lengyel, bolgár külkereskedelem-fejlesztési és - korszerűsítési intézkedések világosan jelzik, hogy milyen jellegű választ keresnek az egyes KGST-országok az új világgazdasági problémákra.
De van-e megfelelő realitása annak, hogy az új helyzethez való alkalmazkodással elkerülhetetlenül együtt járó áldozatok megtérülnek az elkövetkező évek meglehetősen bizonytalan világgazdasági helyzetében? A legtöbb KGST-ország eddigi exporttapasztalatai azt mutatják, hogy a jó minőségű és korszerű termékek értékesítése nehezebb piaci helyzetben sem okozott nagyobb gondokat; a világgazdaság viharzónáiban a gyenge versenyképességű vállalatok és termékek rostálódnak ki.
Az elkövetkező években bizonyos javulást jelenthet a kelet-nyugti kereskedelem fejlődése szempontjából az NSZK viszonylagos világgazdasági helyzetének erősödése is, ami aktív együttműködési stratégia révén további hajtóerőket szabadíthat föl a kelet-nyugati kereskedelemben.
Az átmeneti megtorpanás, az esetenként tartósabb kedvezőtlen tendenciák semmiképpen sem tekinthetők megfordíthatatlannak, s jól átgondolt stratégiák erélyes végrehajtásával megfordíthatók.
Ezen a napon történt július 03.
1970
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő