A Hitlerjugend árnyékában

Birodalmi német gyermekek keresztényellenes atrocitásai Magyarországon 1942-ben

„Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék."

Bevezető

1940. augusztus 30-án nemcsak az Észak-Erdélyt és Székelyföldet olasz és német döntőbíráskodással Magyarországhoz csatoló második bécsi döntés született meg, hanem az ún. magyar-német népcsoportegyezményt is aláírták a Belvedere-kastélyban. A megállapodás birodalmi érdekek mentén

a magyarországi németség kizárólagos képviseletének kérdését. Míg 1924-ben, a magyar kormány bábáskodásával jött létre a hazai németek nyelvi, kulturális és oktatási jogaiért küzdő, a két világháború közötti kabinetekkel számos konfliktust felvállaló, de a magyar állam iránt alapvetően lojális, és nevével fémjelzett Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (MNNE), addig az alig másfél évtizeddel később alakult Volksbund der Deutschen in Ungarn (Magyarországi Németek Népi Szövetsége, ) már Berlin árnyékában, a nemzetiszocialista eszmék fogságában vergődött, önmagát tekintve a magyar asszimilációs politika egyedüli alternatívájának.  Az 1940-es bécsi egyezmény értelmében a Volksbund vált a hazai németség egyetlen, a magyar kormány által elismert legitim szervezetévé: az egyesület teljes szervezkedési szabadságot kapott, beleértve a nemzetiszocialista ideológia széleskörű terjesztését is.  A revíziós döntések és az 1941 tavaszi, további területi visszacsatolások révén jelentősen megnőtt - 480 ezerről közel 720 ezer főre - a magyarországi németek létszáma. Így - különösen a népi öntudattal rendelkező, jól szervezett bácskai németség és az észak-erdélyi szászság révén - megerősödött a Volksbund szervezeti háttere, rajta keresztül pedig a német kormány országra gyakorolt nyomása is. Ennek egyik jele - a Szovjetunió elleni háborúban való magyar részvétel mellett - az 1942 tavaszától legalizált   volt, amely lehetővé tette a hazai németség fokozott  a háborús cselekményekbe.

 

 

              

A Volksbund hetilapja, a Deutscher Volksbote 1942. november 6-i számának képes tudósítása a birodalmi fiatalok hazautazásáról

 

Kállay Miklós

A már Kállay Miklós vezette kormány 1942 áprilisában engedélyezte a Volksbund ifjúsági szervezete, a Deutsche Jugend (DJ) működését, jóllehet a szervezetbe csak a Volksbund-tagok gyermekei léphettek be. A németországi bemutatkozó látogatásra készülő miniszterelnök a Volksbund-propaganda mérséklését remélte a DJ engedélyezéséért cserébe. A DJ felügyeletét - a Belügyminisztérium helyett - a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium gyakorolta, amely az ifjúsági szervezet leértékelését jelentette a kormány részéről. Néhány héttel az engedély kiadása után a 12 és 23 év közötti fiatalok katonai előképzését biztosító Levente Egyesület és a Deutsche Jugend megállapodást kötött, amelynek értelmében a jövőben a DJ önálló levente-egységet alkotott, leventeparancsnokaikat a Volksbund választotta ki. A DJ a képzésben nemzetiszocialista elveket vett figyelembe, így - a magyar szervezettől eltérően - a valláserkölcsi nevelés teljesen háttérbe szorult. Ugyanekkor került sor a népi németek munkaszolgálatának bevezetésére, amely a Volksbund közreműködésével gazdasági és szociális téren is csatasorba állította a hazai németeket, és demonstrálta a térség németségének egységfrontját és összefogását a háborús időszakban. Az intézkedés bevezetésére a magyar kormány kényszerű beleegyezésével került sor, így a Volksbund égisze alatt a fenti feladatokat koordináló „Haza gazdasági hadiszolgálata" (Wirtschaftlicher Kriegsdienst der Heimat, WKH) és a Német Népsegély (Deutsche Volkshilfe, DV) megalapítására is. A Volksbund célja - Berlin támogatásával és törekvéseinek megfelelően - gyakorlatilag a magyar kormány felé irányuló kötődés lazítása és a birodalmi németség, ill. a nemzetiszocialista állam iránti fokozottabb függés biztosítása volt, túlmutatva az 1940-es bécsi népcsoportegyezmény keretein is.

Német birodalmi gyermekek egy budaörsi vendéglátó családnál (magántulajdon)

Német birodalmi fiú a budaörsi Kőhegyen álló keresztnél (magántulajdon)

A szociális elköteleződést és a birodalomhoz való tartozást volt hivatott demonstrálni az az akció is, amelynek keretében a Kállay-kormány évente tízezer Németország északnyugati területein élő, angol bombatámadások által sújtott 10-14 éves gyermek magyarországi elhelyezését

Az intézkedés célja egyrészt a szoros német-magyar együttműködés demonstrálása volt, másrészt a Volksbund számára jó alkalmat kínált a nemzetiszocialista eszmék terjesztésére, azok körében is, akik nem voltak a szervezet tagjai. Az első csoportok 1942. május 7-én érkeztek Budapestre a Német Népsegély keretében működő, gyermekek vidéki foglalkozó szervezet, a „Kinderlandverschickung" (KLV) szervezésében. Ellátásukról a német állam gondoskodott, de pénzügyi támogatásukban szerepet vállalt a magyar kormány is. Bár a Kállay-kormány az ország területén elszigetelten, a Volksbund kikapcsolásával kívánta elhelyezni a fiatalokat, ám végül döntően az egyesület által kijelölt - dél-dunántúli, bácskai és Buda-környéki - németek lakta településeken kaptak ideiglenes lakóhelyet. A gyermekek - a hazai németek földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve - viszonylag nagy létszámban (100-200 fő) kerültek egy-egy helységbe, ahová nevelőkkel, illetve nemzetiszocialista fiú- és lányszervezetek (Hitlerjugend, Bund Deutscher Mädel) vezetőivel érkeztek, tág teret nyitva ezáltal a náci eszmék terjesztésének. A fiatalok többségét falvakban és községekben családoknál ún. nevelőszülőknél („Pflegeeltern") helyezték el, egy részük pedig táborokban maradt. Ha a csoportok városokba érkeztek, mindig szabályos rendben, katonásan, zárt sorokban fel. A gyermekek részt vettek a települések mindennapi életében; különböző helyi sportversenyeken, rendezvényeken jelentek meg. Túl azon, hogy az üdültetési akció elsődleges szándéka a nemzetiszocialista elvek terjesztése volt, valamint a sajtóban megjelenő propaganda is ezt, a magyar állami kereteken túlmutató „nagynémet összetartozást" erősítette a birodalmi németek és a magyarországi német népcsoport testvériségének sugalmazásával, bizonyára voltak helyek, ahol - az ideológiai hátteret nem elsődlegesnek tekintve - jó kapcsolat a Németországból érkező fiatalok és a szállásadó családok gyermekei között. Egy korabeli újságcikk szerint 1944 nyaráig mintegy 28 ezer birodalmi német fiatal szervezett keretek között, hajóval vagy vonattal Magyarországra, turnusonként mintegy féléves időtartamra.

 

    

A Deutscher Volksbote 1943. január 29-i száma a birodalmi gyermekek magyarországi tartózkodásáról

 

    

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő