A Hitlerjugend árnyékában

Birodalmi német gyermekek keresztényellenes atrocitásai Magyarországon 1942-ben

„Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék."

A birodalmi gyermekek, és vezetőik a vendéglátó településeken számos alkalommal kerültek összetűzésbe az ott élő, zömében hívő katolikus német lakossággal. Akadt arra is

, hogy a birodalmi városokból érkező fiatalok nem fogadták el a vendéglátó család paraszti életmódját. A nemzetiszocialista eszméken nevelődött németországi fiatalok Magyarországon is közömbösen, sőt gyakran ellenségesen a keresztény tanítással és a vallásos érzülettel szemben. Több helységben gúnyt űztek az egyházi szertartásokból, magatartásuk miatt olykor más községbe való átköltöztetésük is A birodalmi német gyermekek viselkedését nem lehetett csodálni, hiszen hazájukban a kereszténység tagadása és az egyházellenesség az alapoktól kezdve beépült nevelésükbe, ez a tény pedig jól érzékeltette a német egyházak fokozatos térvesztését és a náci ideológia A küzdelem részeként a német állam az Apostoli Szentszékkel 1933-ban kötött konkordátumot folyamatosan megszegte, mire válaszul XI. Pius pápa 1937 tavaszán kiadta a nemzetiszocializmust, ill. a fajelméletet élesen elítélő „Mit brennender Sorge" kezdetű enciklikáját, amelyben nyíltan elítélte a nemzetiszocialista fajelméletet, valamint újpogányságot, és óva intette a fiatalságot az ateizmustól, a keresztény életvitel A német  egyház nem volt egységes a hatalommal való együttműködés kérdésében, de lelkészeinek és elöljáróinak többsége - szemben a Ludwig Müller birodalmi püspök által létrehozott, Hitlerrel kooperáló mozgalommal (Deutsche Christen) - az ún. Hitvalló Egyház keretében elutasította a nemzetiszocializmust, ezért egyre inkább az illegalitásba kényszerült.

Német ifjak Magyarországon

Magyar Világhíradó 954. 1942. június

A magyar katolikus egyházi vezetés - Rómához hasonlóan - elutasította a nemzetiszocialista eszmék terjedését, ugyanakkor már a birodalmi gyermekek üdültetési akcióját megelőző időszakban, a Volksbund 1938 óta tartó fokozatos térnyerésétől kezdve aggódva tekintett a vallás- és egyházellenes tendenciákra. A klérus - a vidéki papság visszajelzései alapján - a kormány interveniálását kérte egy-egy helyi vagy országossá terebélyesedett konfliktus kapcsán, amikor a híveket, illetve az egyház tekintélyét, alapvető működését veszélyeztető események

A gyakorlatilag egyre inkább Berlin kinyújtott karjaként működő Volksbunddal az egyház nem minden esetben tudott hatékonyan szembeszállni, jóllehet ha jelentősen megkésve és kis hatékonysággal, de kísérletet tett a szervezet alternatívájaként fellépő hazai német mozgalmak támogatására (pl. MNNE 1938 utáni működtetésének tervei, ), a németajkú hívek védelmére. Az egyház konfliktuskezelése a Volksbunddal nagyban függött a magyar kormány mozgásterétől, az aktuális kül- és belpolitikai szituációtól, valamint helyi szinten az adott település társadalmi-politikai viszonyaitól is. Nyilvánvaló, hogy a katolikus főpapság nem volt abban a helyzetben, hogy - különösen a második világháború idején - érdemben befolyásolja a politikai történéseket, ám ha a klérus a két világháború közötti időszakban a német kisebbség jogos kulturális, oktatási és nyelvi igényei iránt nagyobb fogékonyságot tanúsít, akkor integráns szerepet játszhatott volna a kisebbségpolitika alakításában.

                                         

A Volksbund napilapja, a Deutsche Zeitung 1944. június 16-i írása

a birodalmi gyermekek magyarországi üdüléséről

                               
                        

Serédi Jusztinián

Az alábbi dokumentum Budapest környéki lakosok nevében íródott Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek (1927-1945) részére a Magyarországon üdülő német fiatalok atrocitásai ügyében. A panaszosok levelét az érsek Kállay Miklós miniszterelnöknek továbbította a kilengések leállítását kérve, aki intézkedett az ügyben. A magyar világháborús szerepvállalás ezen aktív időszakában nem állhatott Berlin érdekében a hasonló konfliktusok eszkalálódása, a magyar kormány neheztelése, ezért is intézkedtek gyorsan a kérdésben.

A közölt források az esztergomi Prímási Levéltár Serédi Jusztinián érsekségének egyházkormányzati iratanyagából valók.

 

 

 

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő