A Hitlerjugend árnyékában

Birodalmi német gyermekek keresztényellenes atrocitásai Magyarországon 1942-ben

„Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék."

Források

 

1. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei lakosok levele a birodalmi német fiatalok ügyében Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsekhez

 

Tárgy: Hitler ifjak ellen panasz

Budapest, 1942. augusztus 16.

Eminenciás Urunk!

Eddig azt hittük, hogy kötelességet vélünk Eminenciáddal szemben teljesíteni, ha - hallgatunk. Azt gondoltuk ugyanis, hogy azt a fájdalmat, amelyet mi érzünk, ne vigyük ki a nagy nyilvánosság és elsősorban Eminenciád színe elé, mert ha talán nem beszélünk róla, akkor nem adunk tápot a hamu alatt lobogó parázsnak, hogy újra és újra lángot kapjon. - De Eminenciádnak tegnapi hatalmas szózata a csábításról és a csábítókról egyenesen kötelességünkké teszi, hogy fájdalmunkkal Eminenciád magas színe elé jöjjünk, és rámutassunk azokra a lelketlen csábítókra, akik visszaélve a mi hagyományos magyar vendégszeretetünkkel, a legmételyezőbb csábítást végzik katolikus vallásunk és katolikus egyházunk Vezetői ellen. - Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék. - Eleinte csak titokban, de most már széltében-hosszában éneklik ezt a dalt:

                       

Amikor ennek a megszégyenítő dalnak az éneklését kikértük, akkor a szemünkbe nevettek, és elkezdték nekünk is magyarázni, hogy ők új vallást fognak csinálni, amelyben Jézusnak, ennek a „Judenschwein"-nek semmi helye sem lesz. - Azután leírhatatlan kifejezések között a legbecstelenebb rágalmakkal illették a katolikus papságot, amelyet az egész világon ki fognak irtani, mintahogyan azt már nemcsak Németországban, hanem az eddig általuk meghódított országokban is mindenütt megtették. - Elmondották nekünk, hogy ezekben az országokban hány katolikus papot, katolikus barátot öltek meg, és zártak be internáló táborokba. Hogy hány szerzetesrendnek vették el birtokait, kolostorait, hány apácát kergettek el és becstelenítettek meg. - Nevetve mesélik, hogy nekik nemcsak a püspökök nem imponálnak, akiket egymás után fosztanak meg templomaiktól és internálnak, hanem magát a

se veszik semmibe, aki - szerintük - a zsidókkal lepaktált, ahogy azt szó szerint mondották.

Mi itt eddig zavartalanul éltünk, Eminenciás Urunk, a magunk szerény körünkben hithű katolikus életünket, és neveltük évszázadokon keresztül a szent Keresztségben gyermekeinket. - És most ránk szabadítottak egy tőlünk teljesen idegen gondolkozást, amely a vendégszeretet álarca alatt az Eminenciád által megbélyegzett alattomos csábítással el akarja tőlünk gyermekeink szívét rabolni és ezeket vallásunktól el akarja tántorítani. - Mi, egyszerű falusi emberek, nem politizálunk, - nekünk egyetlen napi gondunk a kenyér megszerzése. - Hogy miért harcolunk most és milyen sors vár reánk és sokat szenvedett országunkra, azt mi a mi egyszerű „paraszti" eszünkkel nem tudjuk, de nem is akarjuk felfogni, de egyben nem engedünk, még pedig abban, hogy idejövő idegenek elrabolják tőlünk egyetlen kincsünket: a vallásunkat, amelyben születtünk, és amelyben meg is akarunk halni.

Mi nem tudjuk szavunkat ezek ellen a csábítók ellen felemelni. - De Eminenciád szava messze ér, és meghallják ennek az országnak minden zugában a hitükhöz ragaszkodó katolikusok. - Úgy hallottuk, hogy a németektől megszállt országokban a katolikus egyházfejedelmek tiltakoztak már az ifjúságnak e megmételyezése és a katolikus vallást üldöző „nemzetiszocializmus" ellen, és nemcsak pásztorleveleikkel, hanem a szószékről is kikeltek hitünk e megcsúfolása ellen. - Kérve kérjük Eminenciádat, óvja meg gyermekeink lelkét a csábításnak e leggonoszabb formája ellen, nehogy azt kelljen megérnünk, hogy öregkorunkban megtagadjanak bennünket a gyermekeink, és kigúnyolják azt a szent hitet, amelyet apáinktól örököltünk és amelyet semmi árért és semmi csábításért nem fogunk elhagyni.

Legalázatosabban bocsánatot kérünk, hogy Eminenciád kegyes szívét ilyen fájdalmas panasszal nehezítettük, de itt tenni kell valamit, még mielőtt egészen fel nem égetik felettünk a házat és meg nem rabolnak hitünk gyakorlásától.

Eminenciádnak vagyunk legalázatosabb kézcsókkal:

„Laudetur Jesus Christus"

a pestkörnyéki falvak lakossága nevében

Szirák János

 

Jelzet: PLE 728/1943-6808/1942. (Prímási Levéltár Esztergom - Egyházkormányzati iratok)

Ezen a napon történt október 28.

1919

Alkoholtilalmat („prohibíciót”) rendelnek el az Egyesült Államokban.Tovább

1944

Budapesten illegálisan megalakult a kommunista párt ifjúsági szerve-zete, Kommunista Ifjúmunkás Szövetség néven.Tovább

1956

A Szabad Népben megjelent a „Híven az igazsághoz” című vezércikk. A szerkesztőség, elemezve a forradalom történéseit, megállapította: „Nem...Tovább

1962

Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár bejelenti, hogy visszavonják Kubából az atomrakétákat. Lezárul a kubai rakétaválság.Tovább

1978

Magyarországon bevezetik a személyi számot, mint azonosító jegyet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő