A MOL dossziéiból Afganisztán történetéhez...

„Szükségesnek tartjuk, hogy teljes nyíltsággal tájékoztassuk barátaink vezetőit arról az akcióról, amelyet az Afganisztán körül jelentősen kiéleződött helyzettel szembenézve hajtottunk végre. Most úgy állnak a dolgok, hogy nagy veszélybe kerültek az 1978 áprilisi forradalom alapjai, az afgán nép demokratikus és haladó vívmányai. Nem szűnik néhány hatalom Afganisztán ügyeibe történő durva beavatkozása, s ráadásul annak méretei növekszenek; afgán területre fegyveres alakulatokat irányítanak, fegyvereket küldenek az ellenforradalmi elemeknek és bandáknak.”

Forrás

MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT
KÖZPONTI BIZOTTSÁGA
SZIGORÚAN BIZALMAS
Készült: 1 pld-ban
Bpest, 1979. dec. 28.
Látta: Kádár János elvtárs

TÁJÉKOZTATÓ

Kádár János, Németh Károly, Győri Imre, Korom Mihály, Berecz János, illetve Lázár György, Aczél György és Puja Frigyes elvtársak részére

Vlagyimir Pavlov elvtárs, a Szovjetunió magyarországi nagykövete az SZKP KB Politikai Bizottsága nevében - szigorúan bizalmas és kizárólag személyes tájékoztatásul az afganisztáni eseményekről Kádár János elvtárs megbízásából Győri Imre elvtársnak az alábbi információt adta:

"Szükségesnek tartjuk, hogy teljes nyíltsággal tájékoztassuk barátaink vezetőit arról az akcióról, amelyet az Afganisztán körül jelentősen kiéleződött helyzettel szembenézve hajtottunk végre. Most úgy állnak a dolgok, hogy nagy veszélybe kerültek az 1978 áprilisi forradalom alapjai, az afgán nép demokratikus és haladó vívmányai. Nem szűnik néhány hatalom Afganisztán ügyeibe történő durva beavatkozása, s ráadásul annak méretei növekszenek; afgán területre fegyveres alakulatokat irányítanak, fegyvereket küldenek az ellenforradalmi elemeknek és bandáknak, amelyek tevékenységét külföldről irányítják. Teljesen nyilvánvaló ennek a beavatkozásnak az a célja, hogy megdöntsék a forradalom eredményeként Afganisztán népe által kialakított demokratikus és haladó rendszert.

Az afganisztáni népet fenyegető veszély egyre növekedik, annak ellenére, hogy Afganisztán népe és fegyveres erői hosszú ideje hősiesen visszaverik az imperialista és reakciós erők katonai beavatkozásait. Mindez nagymértékben összefügg azzal, hogy Amin és az őt támogató szűk csoport kegyetlenül és áruló módon eltávolította T. Tarakit, az afgán forradalom vezérét, és sok más kiemelkedő személyiséget, tömeg represszióknak vetette alá a forradalom eszméihez hű kommunisták százait és ezreit, beleértve a parcsamistákat és a khalqistákat.

Ilyenformán a külső intervenció és az Amin által kibontakoztatott belső terror azzal a tényleges veszéllyel fenyeget, hogy megsemmisül mindaz, amit az áprilisi forradalom hozott Afganisztánnak. Ezeket a körülményeket figyelembe véve azok az afgán erők, amelyek hűek a forradalom ügyéhez, s most az országon belül, vagy - az ismert okok miatt - külföldön tartózkodnak, a jelen pillanatban lépéseket tesznek annak érdekében, hogy félreállítsák a bitorlót, megvédelmezzék az áprilisi forradalom vívmányait és Afganisztán függetlenségét. Mindezt, és az új afgán vezetés arra irányuló kérését figyelembe véve, hogy nyújtsunk támogatást és adjunk segítséget a külső agresszió visszaveréséhez, a Szovjetunió - internacionalista kötelezettségétől vezettetve - döntést hozott, hogy korlátozott létszámú katonai alakulatokat irányít Afganisztánba. Ezeket az erőket visszavonja onnan azután, hogy az akció szükségességét kiváltó okok megszűnnek létezni.

E kényszerű, ideiglenes lépést végrehajtva a Szovjetunió megmagyarázza minden államnak, amellyel diplomáciai kapcsolatot tart fenn, hogy Afganisztán éppen most alakult új vezetése kérésének tesz eleget, amely a Szovjetunióhoz fordult, hogy nyújtson támogatást és adjon segítséget a külső agresszió elleni harcban. Ennek kapcsán a Szovjetunió abból indul ki, hogy a biztonság kérdéseiben Afganisztán és országunk érdekei azonosak, amit az 1978-as barátsági és együttműködési szerződésünk rögzít, valamint abból, hogy védelmezze a béke érdekeit a világ e térségében.

A Szovjetuniónak az afgán vezetés e kérdésére adott pozitív válasza az ENSZ Alapokmány 51. cikkelyének megállapításából is következik, amely az államok elkülöníthetetlen jogaként értelmezi az agresszió visszaverése és a béke helyreállítása céljából alkalmazott kollektív és egyéni önvédelmet.

Éppúgy mint barátaink, természetesen mi is számolunk azzal, hogy mind Nyugaton, mind Keleten lesznek olyan körök, amelyek propaganda kampányt indítanak a segítség és támogatás ellen, amelyben a Szovjetunió a forradalmi Afganisztánt részesíti. Ám ahogy már a múltban is előfordult, osztály- és ideológiai ellenfeleink gáncsoskodásai nem tartóztathatnak fel bennünket abban, hogy biztonságuk globális érdekei védelmének magaslatán legyünk, s védjük szövetségeseink és barátaink biztonságát, köztük olyan államokét is, mint Afganisztán, amelynek népe töretlenül fejezi ki akaratát, hogy a jövőben is határozottan járja a szocialista országokkal való együttműködés, a haladó és demokratikus alapokon folyó forradalmi társadalmi átalakulások útját.

Meggyőződésünk, hogy barátaink helyesen értelmezik azokat az indokokat, amelyek a jelenlegi helyzetben az Afganisztánnak nyújtott határozott segítség szükségességét diktálták, s a maguk részéről teljes mértékben támogatja ezt az internacionalista akciónkat. Barátaink természetesen azt is megértik, hogy az események alakulása nem tette lehetővé számukra az előzetes véleménycserét."

Magyar Országos Levéltár-MSZMP-Politikai Bizottság 790. őrzési egység

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő