„A mostani hidat a magyar népi demokrácia építette újjá és nem egy gróf.”

„Tekintettel arra, hogy a reakció a Lánchídon lévő koronába is belekapaszkodik, azzal a kéréssel fordulok a T. Szerkesztőséghez, szíveskedjék megállapítani azt, hogy a címeren lévő korona akarva, vagy pedig akaratlanul került-e oda? […] Ha a felszabadulás után a magyar nép parlamentje törvényt hozott, hogy az új magyar címeren ne legyen rajta többé a korona, akkor véleményem szerint nem csak az iskolák, minisztériumok, közhivatalok falairól tüntessük el a koronát, hanem a száz éves Lánchídról is – még akkor is, ha úgy akarjuk újjáépíteni, mint amilyen Széchenyi István korában volt.”

Feljegyzés a Lánchíd állami építésvezetőségénél 1949. augusztus 6-án tartott értekezletről

Jelen voltak:
Közlekedésügyi Miniszter úr
Ullrich Zoltán, Miklós Pál, Sávos Károly
Főváros részéről: Borsos József, Péczeli Béla
FOTI. Részéről: Sayer Róbert, Szimély Károly, Borsos László.
Műemlékek Országos Bizottságától: dr. Gerevich Tibor.
Kiss Tibor a Lánchíd esztétikusa.

Tárgy:
A mederpilléren elhelyezendő új címer és a Clark Ádám tér rendezése.

Eljárás:

A Miniszter úr távollétében Ullrich Zoltán ismerteti a kormány azon rendelkezését, hogy a mederpilléreken lévő régi kőből faragott címerek eltávolítandók és viszont a mederpilléreken az új magyar címer lehetőleg színes kivitelben helyezendő el.

Felkéri a jelenlévőket, hogy adják elő véleményüket a feladat megoldására vonatkozóan. Nevezetesen milyen anyagból lenne elkészítendő az új címer és hova lenne elhelyezendő.

Dr. Gerevich közli, hogy amennyiben az új címert kőből faragnánk ki, úgy azt tartósan színezni nem lehetne. Másrészről fémből elkészítve azzal a veszéllyel járna, hogy a fém rozsdásodása vagy savas elváltozásai miatt az alatta lévő faragott köveket a lecsurgó lé elszennyezné. Ennél fogva színes kivitelre ő a kerámiát ajánlaná.

Kiss Tibor esztétikailag vizsgálja a kérdést és hangsúlyozza, hogy a pillér muemlék jellegének fenntartása miatt nagyon felelősségteljes tervezéssel lehet csak megoldásra jutni. Nevezetesen a kapuzat stílusa megkívánja a zárókő megtartását. Viszont miután az új címer jellegét a köralakú koszorúdísz adja, azt a zárókő párkányára helyezni nem lehet, hanem csak szabadon lebegő helyzetben szabad csak elhelyezni. A tervezésnek tehát figyelemmel arra, hogy a stílus és monumentalitás ne szenvedjen, az a feladata hogy az új formát a kapuzattal szervesen összekomponálja. Ezért ajánlja, hogy minden lehetséges változatban elhelyezést ne csak megtervezzék, hanem modellkísérletekkel vagy eredeti nagyságú modellekkel magán a pilléren tanulmányozzák. /Fatáblák, papírmassék./

Időközben Miniszter úr megérkezett és Kiss Tibor fentieket vele is ismertette.

Dr. Gerevich újra javasolt a színes kerámia kivitelt négyzetkeretbe foglalva.

Ezek után a bizottság a következőkben állapodott meg:

A végleges megoldásba egy a kérdéssel foglalkozó szukköru bizottságon kívül a Muvészeti Tanácsot is Kiss Tibor be fogja vonni. A tervezést Kiss Tibor haladéktalanul megindítja és vele egyidejuleg a hídosztály kétszer 2 méteres nagyságban kivitelre kerülő címer elkészítésének és költségének kérdését az összes változatokban u.m. kerámia kivitel, bronz öntvény, zománcozott vasöntvény haladéktalanul tanulmányozni fogja.

Mind a négy meglévő címer helyére új címer fog kerülni.

Ezek után Ullrich megemlítette Miniszter úrnak, hogy a gyártás alatt álló új lámpák alsó csonkagúla alakú oldallapjain is a régi Kossuth-címer szerepel. Tekintettel arra, hogy a lámpák ezen öntvényrészeinek legnagyobb mennyisége már készen van és annak újbóli elkészítése a lámpák gyártásában olyan fennakadást jelenthetne, hogy azok a határidőre nem készülnének el, Miniszter úr hozzájárult ahhoz, hogy a gyártás ilyen kivitelben tovább folytatható.

Végül a Főváros képviselői ismertették a Clark Ádám tér rendezésénél fennálló hitelproblémákat. Nevezetesen a Tervhivatal a kioszk építéséhez még ez ideig nem járult hozzá. Miniszter úr az ügyről sürgős feljegyzést kért és annak alapján a Tervhivatallal közvetlenül fog tárgyalni.

K.m.f.

Ullrich ZoltánSávos Károly

XIX-H-1-gg 27. doboz 20. (Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, Közúti Főosztály, Lánchíd újjáépítésének iratai)

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő