Diákok forradalma?

Az 1968. májusi válság Franciaországban

Magyarország az 1968-as megmozdulásokhoz hasonló utcai harcokat „testközelből" ismerte, tisztában volt azzal, hogy lehetnek külső erők az események mögött, és ismerte azon eszközöket is, hogy mi kell a hatalom megőrzéséhez.

5. Beszélgetés a francia politikai helyzetről Combal tanácsossal Budapesten

1968. június 8.

Feljegyzés

Tárgy: Beszélgetés a francia
politikai helyzetről

Warmenhoven holland első beosztott június 7-i búcsúkoktélján beszélgettem Combal taná-csossal, a francia nagykövetség első beosztottjával, aki általános belső helyzetüket javulónak ítéli meg, és úgy látja, hogy rövid időn belül az élet lényegében visszatér a normális keretek közé. A sztrájk következtében súlyos károk keletkeztek, a termeléskiesés méretei nagyok. Ehhez képest jelentéktelennek tartja azokat a károkat, melyek az épületekben (pl. párizsi tőzs-depalota), közutakon és a közforgalmi eszközökben állt elő. Bizonyosra veszi, hogy lesz inf-láció, melynek előreláthatóan serkentő hatása alakulhat ki a termelésre és a külkereskedelem egyes ágazataira. A ffr. [francia frank] pénzpiaci helyzetének gyengülését ezeken kívül speku-lációs tényezőkre és amerikai manőverezésre vezeti vissza. Új momentumnak tartja, hogy a CGT első ízben alkalmazott differenciáló vonalvezetést, melynek alkalmazása során elhatá-rolták magukat a szélsőséges áramlatoktól, és meghatározott keretek között tartották a szak-szervezetek magatartását.

A választás kilátásairól az a véleménye, hogy a Francia Kommunista Párt kisebb mértékű erősödésével lehet számolni, de ezen kívül számottevőbb erőeltolódás aligha következik be. Valószínűnek tartja, hogy az UNR és a De Gaulle-t támogató erők megkapják azt a parlamenti többséget, mellyel a kormány munkáját biztosítani tudják. Belpolitikai téren a kormánynak legfontosabb feladata a gazdasági kérdések rendezése és szervesebb fejlesztése lesz. Emellett súlyt fognak helyezni a közoktatás átfogó reformjának előkészítésére, az oktatási–tanulási fel-tételek megjavítására és a tanmenet korszerűsítésére. Felháborodottan mondta el Combal, hogy a francia egyetemek nemcsak megbúvási, hanem kedvezményeik folytán olcsó megélhe-tési lehetőséget is nyújtanak a fiatalok olyan rétegének, mely tanulni nem akar, és kétes poli-tikai manőverek kipróbálására használja fel az egyetemeket.

A [Maurice] Couve de Murvil1e – [Michel] Debré cserét nem tartja olyan kérdésnek, mely tartalmilag befolyásolná a francia külpolitikát. Megítélése szerint külpolitikájuk változatlan marad, és ezzel a folyamatos stabilitást is dokumentálni kívánják. A két külügyminiszter kö-zött – személyi adottságaik folytán – munkastílusbeli eltérés van, de ez nem olyan tényező, mely a francia külügyi szolgálaton kívül mutatkozhatnék. (A különbség szerinte az, hogy Couve protestáns eredetű higgadtabb, nyugodtabb egyéniség, míg Debré katolikus eredetű, élénkebb, agilisabb egyéniség.)

A francia gazdasági helyzettel kapcsolatban De Rosis olasz kereskedelmi tanácsos azt fejte-gette, hogy nem lesz könnyű a felgyülemlett gazdasági problémák megoldása, és véleménye szerint ezek még bonyolultabbá fogják tenni Franciaország és a Közös Piac kapcsolatait.

Schoch holland nagykövet elmondta, hogy táviratot kapott Hágából, melyben kérik, hogy ad-jon információt Lajti [Tibor] elvtársról. Kérdésére igen pozitív tájékoztatást adtam kijelölt nagykövetünkről.

Budapest, 1968. június 8.

Hetényi István [?]

Jelzet: MOL XIX–J–1–j 00964/2 (37. d.) – (Magyar Országos Levéltár– Külügyminisztérium – TÜK – Franciaország)

Ezen a napon történt június 30.

1959

A Kossuth rádió népszerű sorozata, „A Szabó család” első adása.Tovább

1965

Hivatalba lép Kállai Gyula miniszterelnök kormánya.Tovább

1990

Kelet- és Nyugat-Németország egyesíti gazdaságát.Tovább

1991

A szovjet hadsereg Magyarországról való kivonulásának hivatalos befejeződése.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő