Diákok forradalma?

Az 1968. májusi válság Franciaországban

Magyarország az 1968-as megmozdulásokhoz hasonló utcai harcokat „testközelből" ismerte, tisztában volt azzal, hogy lehetnek külső erők az események mögött, és ismerte azon eszközöket is, hogy mi kell a hatalom megőrzéséhez.

Ez az anyag foglalkozik a legrészletesebben az oktatás általános helyzetével. A fejlett ipari társadalom korában hatalmas igény mutatkozik jól képzett értelmiségre, ezért növelték a diáklétszámot. Az oktatási feltételek azonban nem javultak ilyen gyorsan. Az új kampuszokat rövid idő alatt, rossz kivitelezéssel építették fel a külvárosokban, hagyományok, szórakozási lehető-ségek nélkül, szinte internátusi jelleggel. A tanárok csak kijárnak ide, hogy a tömegeknek órákat adjanak, majd rohannak vissza a „civilizációba.” Nincs kapcsolatuk a diáksággal. A Napóleon korabeli egyetemi szabályzat elmaradott, technikai, könyvtári ellátottság, laboratóriumok felszereltsége kevés és gyenge, a professzorok pedig kisszámú elit képzéséhez szoktak hozzá. A bölcsész és más társadalomtudományi karok ontják magukból a hallgatókat, akiknek elhelyezkedési lehetőségeik csekélyek. Aki sikeres érettségit tett, azt kötelező felvenni az egyetemre, nincs felvételi vizsga, a diákok – az érettségizett diákoké is – száma ugrásszerűen megnőtt, ágazatonkénti megoszlásuk véletlenszerű. Az elhelyezkedés nehézségeit a kormány felismerte, ezért reformokat kísérelt meg. Ennek fő irányai a szelekció, az orientáció erősítése, a tananyag korszerűsítése, a felszerelésbeli hiányok kezelése, a tanítási módszerek megváltoztatása stb. voltak,  érdekes módon azonban a változtatások legnagyobb ellenzői a tanárok voltak. A jelentés szerint a felvételi hiányát az érettségi szigorításával próbálták orvosolni, körülbelül az érettségizők fele elbukik, és sokan soha nem érettségiznek le. Az egyetemeken ugyanez a folyamat játszódik le a diplomaszerzésig, mások 7-10 évet is eltöltenek a végzésig. Az érettségi és az egyetemi vizsgák is szelekciós célt szolgálnak, hiszen ezeket a központi apparátus bürokratikus úton adja ki a tanintézeteknek, ahol emiatt a tanári kar is becsapva érezheti magát, a túlzottnak érzett elvárások teljesítéséhez sem a morális, sem az anyagi feltételek nem adottak. Gyakorlatilag a tanárokat hóhérmunkára kényszerítik, hiszen tömegeknek kéne megtanítani olyan dolgokat, amihez nem biztosítottak a feltételek. A diákok pedig a sor végén álló szenvedő alanyokként jelentkeznek.

A nagykövet részletesen elemzi a külpolitikai vonatkozásokat, azaz a krízis kirobbantásában felelős külföldi hatalmakat érintő feltételezéseket. Szerinte a Tábornok életkora (78 év) miatt nem volt szükséges egy kockázatos beavatkozás, másrészről a francia belpolitikában nem volt látható biztos váltópárt a gaulleistákkal szemben, csak egy olyan baloldali tömörülés, amelyet népfrontnak lehetne nevezni. A kommunista kormányrészvétel azonban nem volt kívánatos, ez a szovjetek felé lökné Franciaországot. Mi lehetett a megoldás? A gaulleistákon belül erősíteni kell az atlantista irányzatot, amely gyengíti a tábornok Atlanti-óceántól Urálig terjedő Európa-koncepcióját, és lehetőséget ad az USA és Anglia erőteljesebb befolyására Franciaországban. A Közös Piac szupranacionális szerveihez való fokozatos hozzájárulás, majd Anglia és a skandináv államok felvétele, az Európai Egyesült Államok koncepció megerősödése, a de Gaulle-i Európa-koncepció jegelése várható.

A nagykövet külön utalt arra, hogy Kína miért kaphatott nagy szerepet az 1968-as események mozgatásában. De Gaulle 1964-ben sietett elismerni Kínát, ez elsősorban a szovjet vonalat követő FKP gyengítését szolgálta. Látszólag Kínának sem volt oka egy franciaországi politikai, társadalmi válság előidézésre, hiszen a vietnami kérdésben is hasonló – Amerikát elítélő – álláspontot képviseltek. Ugyanakkor jelentős külpolitikai nyomás nehezedett de Gaulle-ra, akit megtörhettek egy ilyen válsággal. Melyik állam ne használná ki az adódó lehetőséget? Kína sem tett mást, hiszen a diákcsoportok jelentős része Mao eszméit tartotta iránymutatónak, az értelmiség egy része pedig idealizálta a kínai rezsimet.

Az elemzés szerint a válság megmutatta, hogy még mindig de Gaulle a legalkalmasabb vezető, nyugodtabb körülmények között azonban cserére kerülhet sor. A helyzet alakulása a politikai rendszer stabilitását igazolja, hisz sem Olaszország, sem az NSZK, sem Anglia nem lett volna képes a kormány bukása nélkül átvészelni az egy hónapos, tízmillió embert érintő sztrájkot. De Gaulle nimbuszának, személyes képességeinek, politikai stratégiájának, hidegvérének, határozottságának, katonás fellépésének döntő szerepe volt abban, hogy mindezt túlélte a rendszer. A nagykövet nem leplezte csodálatát a Tábornokkal szemben. A burzsoázia érdekeit legjobban a gaulleizmus képviseli, sikerült a kormányzatnak a hibáikat saját javukra fordítani. Időközben Brüsszelben a mezőgazdasági érdekeket sikerrel megvédték a Közös Piacon belül, így a parasztság nem állt a mozgalom mellé.

A dokumentumhoz csatolt külkereskedelmi minisztériumi gazdasági elemzés is igen érdekes, bár időben korábbi, mint a nagyköveti beszámoló. A szerző a helyzetet helyenként eltúlozva, drámaian tárgyalja, és jelzi a válság várható gazdasági következményeit. Eszerint a kormány gazdasági kényszerpályára szorult

Ezen a napon történt május 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő