Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

A Politikai Bizottság 1983. július 26-i határozata az új Nemzeti Színház felépítéséről

MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGASzigorúan bizalmas!
H/233/1983.

A Politikai Bizottság 1983. július 26-i határozata az új Nemzeti Színház felépítéséről

I.

Az új Nemzeti Színház felépítése politikai, kultúrpolitikai szempontból indokolt. Számos jel mutatja, hogy a közvélemény, amely a régi épület lebontására hozott döntést tudomásul vette, azóta is nemcsak várja, hanem egyre erőteljesebben sürgeti az új Nemzeti Színház felépítését. Folyamatosan jelentkeznek párt- és társadalmi szerveinknél egyes személyek és csoportok, kollektívák (pl. általános iskolák, szocialista brigádok, a muvészértelmiség tagjai, a muvészeti szövetségek vezető testületei, a külföldi emigráció egyes körei), hogy felajánlják anyagi és technikai segítségüket. A legszélesebb rétegek körében él a tudat: népünk a nehezebb gazdasági körülmények között is hajlandó és képes egységét bizonyító közös összefogással, adakozással jelentős mértékben hozzájárulni a Nemzeti Színház felépítéséhez. Mivel 1987-ben lesz az első pesti magyar nyelvu színház megnyitásának 150. évfordulója, az elmúlt időszakban megszaporodtak az új épület felépítését célzó spontán kezdeményezések, felajánlások, ami ismételten arról tanúskodik, hogy a társadalmi igény áldozatkészséggel párosul. Ez év januárjában a Magyar Írók Szövetsége, a Színházmuvészeti Szövetség és a Magyar Építőmuvészek Szövetsége közös levélben fordult Kádár János elvtárshoz az új színház megvalósítása lehetőségének ismételt megvizsgálása érdekében.

1983-ban sor került egy - az 1966-os díjnyertes pályamuvön alapuló - korszerubb fejlesztési cél tervezet elkészítésére. A mintegy 18.000 m2 alapterületu épületkomplexum egy 11oo fős színpadtermet és egy 200 fős kistermet, továbbá kiegészítő egységeket foglal magába. Az épület építészetileg reprezentatív megjelenésu, nemes (döntő mértékben hazai anyagokból) tervezett, az alapvető színházi funkcióra összpontosító, kivitelezésében mértéktartó, de kiemelkedő minőségu kell legyen. Az épület legalkalmasabb helyének a XIV. kerület Dózsa György út városligeti oldala bizonyult, a Gorkij fasor tengelyében. A létesítmény erkélye egyben az ünnepi felvonulások dísztribünjeként is szolgál. A beruházás becsült költsége prognosztizált áron: 2,4 milliárd forint, amely összeg a megvalósítás során feltehetően emelkedni fog. A tervezett ütem szerint 1983 végére elkészül a beruházási javaslat, majd 1984 elejére az alapozási terv, ami lehetővé teszi 1985 tavaszán az alapkő letételét.

II.

A Politikai Bizottság megerősíti a Nemzeti Színház felépítéséről szóló korábbi határozatait és időszerunek tartja a munkálatok megkezdését.

Az épület jellegére és helyére vonatkozó elképzeléseket irányadóként tudomásul veszi. Helyesli, hogy az alapkő letételére még a VI. ötéves terv folyamán kerüljön sor és az építkezés legkésőbb 1989-re fejeződjék be.

A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a cél érdekében induljon széles köru országos társadalmi akció, amelynek keretében a felajánlások különféle formáira (pénzadományozástól a társadalmi munkáig) nyíljék lehetőség. Vállalatok és állami intézmények hivatalos anyagi forrásaikat e célra ne adományozzák.

A Politikai Bizottság helyesli, hogy az új Nemzeti Színház felépítésével kapcsolatos teendők összehangolására alakuljon védnökség.
A Politikai Bizottság felhívja a Minisztertanácsot, bízza meg a Muvelődési Minisztériumot, hogy mint a beruházás felügyeleti szerve fogja össze az új Nemzeti Színház felépítésével kapcsolatos feladatokat, koordinálja az akcióban érdekelt szervek, társadalmi szervezetek tevékenységét.

Záradék:

A határozatot kapják:

  • Aczél György,
  • Gáspár Sándor,
  • Havasi Ferenc,
  • Lázár György,
  • Losonczi Pál,
  • Maróthy László,
  • Óvári Miklós,
  • Sarlós István elvtársak, a Politikai Bizottság tagjai,
  • Szurös Mátyás elvtárs, a Központi Bizottság titkára,
  • a Központi Bizottság osztályvezetői,
  • Faluvégi Lajos elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese,
  • az építési és városfejlesztési miniszter,
  • a muvelődési miniszter,
  • a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a KISZ Központi Bizottság első titkára,
  • a Fővárosi Tanács elnöke,
  • a Magyar Írók Szövetségének főtitkára,
  • a Magyar Színházmuvészeti Szövetség főtitkára,
  • a Magyar Építőmuvészek Szövetségének főtitkára, a Magyarok Világszövetsége főtitkára.

Az előterjesztés szerkesztett formában jelenjen meg a KB Agitációs és Propaganda Osztály Bizalmas Tájékoztatójában.

MOL-M-KS-228f. 5. cs. 887. őe. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP - olitikai Bizottság - 887. őrzési egység)

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő