Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Tájékoztató a Politikai Bizottság részére az új Nemzeti Színház építésének előkészületeiről

MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGASZIGORÚAN BIZALMAS!
TUDOMÁNYOS, KÖZOKTATÁSI
ÉS KULTURÁLIS OSZTÁLY
Készült:2 példányban
Tu/768
Látta:

TÁJÉKOZTATÓ
a Politikai Bizottság részére
az új Nemzeti Színház építésének előkészületeiről

I.

A Politikai Bizottság 1963. december 10-i ülésén döntött a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri ideiglenes játszási helyének lebontásáról és az új Nemzeti Színház felépítéséről. Az 1964-es helykijelölő, majd az 1965-ös nemzetközi építészeti pályázaton az ismert városligeti helyszínre, az egyik díjnyertes, Hofer Miklós által tervezett színházépület megvalósítása mellett döntöttek. Többszöri halasztó hatályú állásfoglalás után 1983-ban a Politikai Bizottság megerősítette a színház felépítésére vonatkozó korábbi határozatait és támogatta a több szervezet által igényelt társadalmi akció meghirdetését. A döntést követően megalakult az új Nemzeti Színház védnöksége és konkrét ütemterv készült a beruházásra.

1984-ben bebizonyosodott, hogy ez az ütemterv tarthatatlan, s ezzel együtt a tervezett befejezési határidő /1989/ is kétségessé vált. Szélesköru viták indultak a sajtóban a helyszínválasztásról, az elfogadott tervek helyességéről. A társadalmi akció a kezdeti látványos eredmények után megtorpant, amihez a beruházás megkezdésének folyamatos csuszása és az említett viták keltette hangulat is hozzájárult. 1986 elejére a pénzadományok elérték a 200 millió forintot, s ez az összeg a továbbiakban számottevően nem változott. 1987-ben minden tekintetben holtpontra jutott a Nemzeti Színház ügye, s ezzel egyértelmuvé vált, hogy újabb politikai döntésre van szükség.

II.

A Minisztertanács 1987. november 21-i ülésén a kialakult helyzetet mérlegelve elvetette a korábbi elképzelést: új helykijelölő pályázat kiírásáról intézkedett. A Minisztertanács döntése a társadalmi gyujtési akció során befolyt pénzösszeg értékmegőrző befektetésére szólított fel, s egyben rendelkezett az eddigi kiadásoknak az állami költségvetésből történő fedezéséről. A határozat kitért arra is, hogy a továbbiakban az előkészítő munkákkal kapcsolatban folyamatos és szélesköru nyilvánosságot kell biztosítani.

A Minisztertanács határozata értelmében Szinetár Miklós, a Magyar Televízió főrendezője kormánybiztosi kinevezést kapott, és újjáalakult az új Nemzeti Színház megvalósítását segítő Operatív Bizottság. Első intézkedéseként a bizottság pályázatot hirdetett a gyujtés során összegyult összeg /kamataival együtt ekkor 265 millió Ft/ felhasználására. /A legkedvezőbb hitelfeltételeket az Országos Kereskedelmi és Hitelbank RT valamint a Magyar Hitelbank leányvállalata ajánlotta./ A bizottság megfogalmazta azokat az alapelveket is, amelyek a helykijelölő pályázat, illetve később a tervpályázat kiivásához szükségesek: olyan színházépület megépítése mellett foglalt állást, amely a muvészet, a kultúra társadalmi jelentőségét már létével is reprezentálja, és alkalmas feltételeket teremt ahhoz, hogy a színház muködésével a magyar nemzeti kultúrát őrizze és gyarapítsa, ugyanakkor biztosítja a világ jelentős muvészi értékeinek élő jelenlétét is. Új igényként fogalmazódott meg, hogy az épület és környezete töltsön be társadalmi funkciót, kapcsolódjanak hozzá közmuvelődési, idegenforgalmi, vendéglátóipara létesítmények, legyen a városközpont meghatározó része.

A Fővárosi Tanács e célok figyelembe vételével hirdette meg helykijelölő pályázatát. A pályázat újra a Nemzeti Színház ügyére irányította a figyelmet. A sajtónyilvánosság az elmúlt években szkeptikussá vált közhangulatot is megváltoztatta: a színház felépítésével rokonszenvező, várakozó álláspont erősödése volt tapasztalható. Ezt a változást a pályázatra érkezett munkák kiállítása iránt megnyilvánuló tömeges érdeklődés is jelezte. Pozitív politikai hatása volt az eredetileg megállapított helyszín és építészeti terv elvetésének is.

A helykijelölő pályázatra beérkezett tervek elbírálása jelenleg folyik. A helyszín figyelembevételével készülhet el a költségbecslés az építés anyagi vonatkozásairól. Az előkészítő munka következő szakasza az építészeti pályázat kiírása lesz 1989-ben, ezzel az építés a konkrét megvalósulás szakaszába érne. A jelenlegi elképzelések szerint az építkezés munkálatai 1990-ben kezdődhetnek el, és 1995-re fejezhetők be.

Az átadás tervezett időpontja lehetővé tenné, hogy a Bécs-Budapest Világkiállítás megrendezése esetén az új Nemzeti Színház a rendezvények egyik fontos helyszíneként kapjon szerepet. Noha a sikeres helykijelölő és építészeti pályázat után a társadalmi gyujtési akció valószínuleg újra megélénkül majd, az építés költségeit nagyobb részt mindenképpen az állami költségvetésből kellene fedezni.

Amennyiben a Minisztertanács a jelzett körülményeket mérlegelve határozatot hoz a helyszín kijelöléséről és ezzel az új Nemzeti Színház felépítésének a közeljövőben történő megkezdéséről, ez a döntés alkalmas lehet arra, hogy a Nemzeti Színház ügye a kedvezőtlen előzmények ellenére a társadalmi összefogás előmozdítója legyen, és tanúsítsa a kormányzat elkötelezettségét és felelősségét az értékek, hagyományok és a jövő hosszú távú perspektívái iránt. A költségvetési kiadások tervezésében bármely prioritás meghatározása számos ellenvéleményt válthat ki, így a Nemzeti Színház felépítésének költségvetési támogatása is kelthet vitákat a gazdasági nehézségekkel küzdő társadalmi csoportok körében.

A kormányzat határozott álláspontja és egyértelmu kötelezettségvállalása őszinte és jó tájékoztatás esetén azonban a közvélemény /elsősorban az értelmiség/ fontos köreit az új Nemzeti Színház ügyének támogatására ösztönözheti.

Javaslat
a Politikai Bizottság állásfoglalására

A Politikai Bizottság a tájékoztatást tudomásul veszi.

Ajánlja a Minisztertanácsnak, hogy tuzze napirendjére az új Nemzeti Színházzal kapcsolatos konkrét kérdéseket.

Budapest, 1988. október 31.

/Radics Katalin/

 

MOL-M-KS-288f. 5.cs.1042.ő.e.(Magyar Országos Levéltár - MSZMP - Politikai Bizottság - 1042. őrzési egység)

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő