Egyházpolitika Helsinki szellemében (1982)

Bánk József érsek-püspök „beszélgetése” az ÁEH képviselőjével

II. János Pápa 1982. október 7-én fogadta a Lékai László esztergomi érsek vezetésével Rómába érkezett 22 tagú (teljes) magyar katolikus püspöki kart. Az esemény az 1945 utáni magyar vatikáni kapcsolatok csúcspontjának tekinthető. A vatikáni ad limina látogatás jól jellemzi a békés egymás mellett élés elvének egyházpolitikai megvalósulását. A főpapi delegáció hazaérkezését követően azonban az Állami Egyházügyi Hivatal megyei megbízottai felkeresték a püspököket, így Bánk József váci érsek-püspököt is, és beszámoltatták őket a látogatásról.

Forrás

Kérem Straub elvtársnak
bemutatni.

Köszönöm

Straub X. 27.                         Szolgálati használatra!
Készült: 1 pld-ban.

Fe l j e g y z é s
Dr. Bánk József érsek-püspökkel folytatott megbeszélésről

1982. október 20-án felkerestem Bánk József érsek-püspököt. A találkozó célja: információszerzés az "ad limina" látogatásról. Az elmondottak érdemi részét az alábbiakban foglalom össze:

Bánk érsek-püspök jó hangulatban beszélt a római útról, a jól szervezett, gazdag, szép programról. Véleménye szerint az "ad limina" látogatás bensőségesebb volt, mint az előző, az 1977-es. A pápa nagyon szívélyesen, barátságosan fogadta a Magyar Katolikus Püspöki Kart. A megkülönböztetett kapcsolatot mutatja, hogy ebédet adott tiszteletükre, ami eddig nem volt, s amelyen csak a pápa volt jelen, még Casaroli bíboros sem.

Mind a 22 püspök jelen volt a látogatáson. Ez igen nagy eredmény, hogy minden hely be van töltve, ezt a pápa is elismerte. A bíboros beszámolt az eredményekről, amelyeket a magyar katolikus egyház az ő működése alatt elért, és ami jelenleg folyamatban van. A pápa ezekre elégedetten bólogatott.

A személyes fogadásra 15 perc idő jutott, együtt a segédpüspökével. Ez a személyes, és az egyházmegyével való ismerkedést szolgálta. Előtte volt a magyar egyházmegyék, a váci egyházmegye térképe.

A pápa beszédében benne van az eredmények elismerése és a gondok, a tennivalók is. Ehhez ő nem tud mit hozzátenni.

A pápa az ebédnél többek között előhozta a beszélgetés során a szerzetesrendek működését, a kibővítés lehetőségét, a szemlélődő rendeket. A bíboros (Bánk mellett ült) magyarul, csendesen megjegyezte, hogy a működő rendeknek sincs meg a kellő utánpótlás.

Casaroli bíborosnál tett látogatás során köszöntötték őt és méltatták a tevékenységét, amit igyekezett elhárítani. Erre Bánk érsek megjegyezte: mi mind az ön áldásos működésének gyümölcsei vagyunk. értékes gyümölcsök - válaszolta a bíboros.

A rendek kérdése a Silvestrininél tett látogatásnál is előkerült. Hivatkozott Helsinkire, hogy az állampolgárok joga olyan életformát megválasztani és élni, amely nekik, vallásuk, hivatásérzetük szerint a legalkalmasabb.

Ez a téma most - az egyház történetére is hivatkozva - erősen foglalkoztatja a Vatikánt. A nagyobb, jelentősebb zsinatok után az egyházi megújulást az új szerzetesrendek vitték előbbre. Most a II. Vatikáni Zsinat után is nagy szerepet kívánnak szánni a működő, vagy új rendeknek. Olyanokra gondolnak, amelyek nem a régi szerzetesi keretek és formák szerint, hanem a mai viszonyoknak jobban megfelelve, a világhoz alkalmazkodva valamilyen "világi" rendként tevékenykednének.
(Bánk) Egészen megdöbbent, amikor a domonkosok működését előhozták, most meg a jezsuitákról beszél mindenki. Ennek az az oka, hogy amikor Rómába küldtek ki volt jezsuitákat, úgy közölték, hogy XY jezsuita, s ezt úgy értelmezték sok helyen, mintha nálunk ez a rend működne, vagy legalábbis működésük engedélyezése esedékes lenne.
Véleménye, hogy ha e kérdésben valamilyen nyitásra kerülne sor, olyan rend működését kellene engedélyezni, amelyre ténylegesen szükség lenne emberileg is, társadalmi szempontból is: a betegápoló rendeket.

Bánk érsek elmondta még, hogy részt kíván venni a megyei békegyűlésen, mert ha most a római út után nem lesz ott, megindulna a szóbeszéd. (Részt is vett.)

Budapest, 1982. október 25.

 

Bárdos Deák Béla

Készítette: Bárdos Deák Béla
Gépelte: Kriczkiné

 

L. Rendben.
Bugár Péter
X. 26.

MOL XIX-A-21-b. 16. t. 37590/1982. Magyar Országos Levéltár - állami Egyházügyi Hivatal általános iratok. Feljegyzések, jelentések, tájékoztatók.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 19.

1938

A müncheni konferencia napja. Csehszlovákia bevonása és megkérdezése nélkül Chamberlain, Daladier, Hitler és Mussolini eldöntik, hogy...Tovább

1991

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott similauni férfit, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő