Izrael „hatnapos” villámháborúja és a Vatikán (1967)

A Szentszék mindig is aktív diplomáciai tevékenységet fejtett ki a világpolitikában. Ez csak fokozódott az 1963-ban megválasztott VI. Pál pápa alatt, akinek figyelme nemcsak Európára és az Egyesült Államokra terjedt ki, hanem fontosnak tartotta, és folytatta elődje keleti politikáját is. Az 1967-es arab–izraeli konfliktusban a Vatikán és VI. Pál határozott álláspontot képviselt. Pápasága alatt mindvégig az arabok ügyét támogatta, Izrael államiságát nem ismerte el.

Forrás

Szigorúan titkos!

 

AMBASCIATA DELLA REPUBBLICA POPOLARE UNGHERESE                      Roma, 1967. július 7.
Via dei Villini, 16 - Tel. 863.068 - 858.772
ROMA
TELEGRAMM: DIPLOMAG - ROMA

26/3/1967

Előadó: Zsigmond Ferenc                                                     Tárgy: A Vatikán nemzetközi
Készült:                     4 pld                                                                tevékenysége a közel-keleti
Központnak:              3                                                                      válsággal kapcsolatban
Nagykövetségen:       1
Gépelte: Bné

A közel-keleti válság időszakában mind VI. Pál pápa, mind a vatikáni diplomácia többirányú erőfeszítést tett egyrészt a béke megőrzése, másrészt a kirobbant konfliktus mielőbbi befejezése, valamint a jeruzsálemi szent helyek nemzetközivé tétele érdekében. Az arab-izraeli feszültség kezdeti időszakában - május végén - a pápa személyes üzenetet küldött az

és Izrael kormányának, amelyben a béke megőrzésére, a békés megoldás keresésére kérte őket. Ugyanakkor a nyilvánosság előtt elmondott beszédében a következőket mondotta: „Erkölcsi támogatásunkkal segítenünk kell azokat az intézményeket, amelyek a nemzetek közötti kapcsolatokat békéssé és testvérivé kívánják változtatni; lehetőségeink szerint szorgalmaznunk kell azt a módszert, amely egyedül vet véget, vagy akadályozza meg a háborúk végzetes elindítását: ez a tárgyalás módszere."
Vatikán már a fegyveres konfliktus kirobbanása előtt hangot adott későbbi határozott állásfoglalásának a szent helyek nemzetközivé tételére vonatkozólag. VI. Pál a június 4-i, vasárnapi beszédében ismét felhívott a békére, majd azon reményének adott kifejezést, hogy „a népek békéjének biztosítására hivatott nemzetközi fórumok számára engedélyezik a szent helyek feletti előírt és megígért gyámságot, amit a Szentszék többször óhajtott."
Ugyanekkor az L'Osservatore Romano a Vatikán aggodalmát fejezte ki, mert a közel-keleti válsággal gyarapszik a nem megoldott vietnami probléma. Ismételten kihangsúlyozták ugyanakkor, hogy értékelésük szerint, ahogy a délkelet-ázsiai országban is a nagyhatalmak ideológiai és presztízsérdekei ütköznek össze, ugyanúgy a közel-keleti összecsapás mögött is ugyanezeknek a hatalmaknak a körvonalai bontakoznak ki. A lap ismét a tárgyalásokat emeli ki, mint a lehetséges megoldások egyetlen járható útját.
A háború kirobbantásának másnapján VI. Pál üzenetet intézett arra kérve, hogy tegyen meg minden erőfeszítést, hogy az ENSZ-nek sikerüljön eloltani a háború tüzét a közép-keleten és javasolta, hogy Jeruzsálemet, szentséges és szent jellege miatt, nyílt és sérthetetlen városnak nyilvánítsák. Diplomáciai úton a pápa ugyanezt a felhívást eljuttatta az EAK és Izrael kormányához is. Június 8-án külön megbízottat küldött az izraeli kormányhoz azzal az üzenettel, hogy fogadják el korábbi javaslatát a szent helyek nemzetközivé tételére vonatkozóan. Nem ellenőrzött értesülések szerint ugyanakkor az izraeli kormánynak azt is tudtára adták, hogy a Vatikán támogat egy olyan elgondolást, hogy a Szuezi-csatorna kerüljön ismét nemzetközi, esetleg ENSZ ellenőrzés alá.
A fegyverszünet bekövetkezése után a pápa és környezete megelégedéssel fogadta, hogy Egyiptom és Szíria engedelmeskedett az ENSZ felhívásának. Értékelésük szerint abban, hogy Jordánia elsőként engedelmeskedett az ENSZ tűzszüneti felhívásának, komoly
A L'Osservatore Romano - az ENSZ fokozott felelőségét kiemelve - így írt a fegyverszünet bekövetkezése utáni állapotról: „Ne ismétlődjék meg többé azon évek mozdulatlansága, vagy még rosszabb, az akkori nézeteltérések, amelyek konfliktusok, emigrálások, területfelosztások és határbizonytalanságok között megérlelték a háború kirobbantásának feltételét."
A Szentszék erőfeszítéseire az arab országok többnyire pozitívan reagáltak. Személyes érintkezés útján szerzett információk szerint a fegyverszünet bekövetkezése után több arab ország azzal a kéréssel fordult a Vatikánhoz, hogy tegyen kísérletet az izraeli magatartás reális irányba történő befolyásolásra. Ilyen értelmű üzenetet küldött június 12-én a pápához, aki arra - értesüléseink szerint - pozitívan válaszolt. A libanoni államelnök hasonló tartalmú üzenetet küldött a Vatikánhoz. Ugyanakkor az arab országok Szentszék mellé akkreditált követei személyesen jártak el a Vatikáni Államtitkárságon, és kérték a pápa közbenjárását, részben a menekült problémára vonatkozóan, részben Izrael befolyásolása tekintetében.
által ezekben a napokban tett irreális nyilatkozat megdöbbenést keltett a Vatikáni Államtitkárságon is. Ekkor kezdtek az Államtitkárságon előkészíteni egy pápai üzenetet az USA kormányához, amelyben VI. Pál segítséget kérne Izrael szerényebb magatartásra intésében. A megmerevedett és erőszakos izraeli követelések hatására határozták el az Államtitkárságon, hogy a Szentszék hivatalosan is javasolni fogja a palesztinai szent helyek nemzetközisítését.
A vatikáni megdöbbenés a nyilvánossághoz is eljutott a L'Osservatore della Domenica útján, ami aggódását fejezte ki Izrael magatartása miatt. „Amikor megkezdte az ellenségeskedést, Izraelnek elégséges bizonyossággal tudnia kellett, hogy ha gyorsan cselekszik, nem vállal túlságos kockázatot. A nagyhatalmak és az ENSZ reagálása viszonylag lassú volt, a Biztonsági Tanácsban a »nagyok« egyetértése különösebb nehézség nélkül, de olyan késéssel jött létre, amely lehetővé tette, hogy az izraeli erők elérjék célkitűzéseiket, és még tovább menjenek, és ezáltal olyan csereértékhez jussanak, amelyet politikai téren a tárgyalások folyamán felhasználhatnak. [...] Senki sem jósolhatja meg az események további kibontakozását, a béke útja hosszú és fáradságos. A győztesek nyilatkozatai még nehezebbé tehetik ezt az utat. Amikor azt halljuk, hogy izraeli területen nincs helye egyetlen arab menekültnek sem, miután a »gazdasági helyzet« ezt nem engedheti meg, a legkevesebb amit mondhatunk az, hogy meg vagyunk döbbenve."
A menekültek és a szétszóródott katonák nehéz helyzetére hivatkozva a pápa ismét az érdekelt kormányokhoz fordult és a humanitásra hivatkozva közbelépésüket kérte. A L'Osservatore Romano megemlítette, hogy az egyiptomi kormány pozitívan reagált a felhívásra.
Június 19-én érkeztek vissza Rómába azok a pápai megbízottak - Rodin és Freschi -, akik Izraelben és Jordániában tanulmányozták a helyzetet és a lehetőségeket. Beszámolójuk szerint az ottani helyzet rendkívül feszült, mind Izrael, mind az arab országok újabb fegyveres összetűzésre készülnek, és egyik oldalon sem bíznak az ENSZ-közgyűlés sikerében.
Az arab-izraeli vitában elfoglalt olasz álláspont körül kialakult itteni vita arra késztette a Szentszéket, hogy állást foglaljon „a kötelező semlegesség" kérdésében. „A semlegesség mindenesetre nem azt jelenti, hogy erkölcsileg közömbösen állunk a megállapítható felelőségekkel szemben, hanem a kötelező pártatlanságban való tartózkodást és annak egy magasabbrendű erkölcsi ítélőszék elé való utalását", írja a L'Osservatore Romano, és végső soron nem fogadja el azt a sürgetést, amely az érdemi elbírálás látszata mögött a valóságban az arab népek elleni kampányhoz kér támogatást.
A pápa június 26-i beszédében hivatalosan is kifejtette javaslatát a jeruzsálemi szent helyek nemzetközisítéséről. Itteni információk szerint e kérdésről mind az arab országokkal, mind a franciákkal előzetesen konzultáltak. Felmerült az az információ is, hogy ez a konzultáció kiterjedt a Szovjetunióra is, ez azonban - [az] itteni szovjet nagykövetségtől szerzett értesülés szerint - nem felelt meg a valóságnak.
A L'Osservatore della Domenica július 6-án megjelent száma utal arra az általánosan kedvezőtlen visszhangra, amivel az izraeli parlament „bekebelezési" döntését fogadták, majd megemlékezett VI. Pál kéréséről, hogy Jeruzsálemet helyezzék nemzetközi kormányzat vezetése alá. A lap idézi néhány izraeli vezető állítását, akik szerint a Vatikán ebben a kérdésben Izrael ellen és az arabok mellett foglalt állást. „Ez a szokásos manicheus logika, amely mindenben igazat követel magának, és minden vétket ellenfeleire tol. Ettől a meggyőződésétől vezettetve szolidaritást követel, és áldozatnak tartja magát, ha ezt nem feltétel nélkül és teljes egészében kapja meg. Ezt a logikát nem fogadhatja el az, aki igényt tart véleményének független voltára."
Július 5-én közölték a lapok a pápa három hozzá intézett üzenetére küldött válaszát. Nasszer üzenetében kijelenti, hogy „rendíthetetlen bizalma van az igazságosságra alapuló béke megvalósításában, mert ez az egyetlen szilárd alap a népek és a kormányok kapcsolataiban." Nasszer teljes mértékben elismeri, hogy a pápa sokszor szorgalmazta ezen elvek tiszteletben tartását. „Ez az egyetlen tény kétségtelenül reménysugárt jelent egy olyan világban, amelyet ambíciók és agressziós törekvések, az idegen uralom szelleme gyötör." Üzenetében ezután Nasszer rámutat, hogy az arab államok elszenvedték azt az előre megfontolt, csalárd agressziót, amit Izrael követett el, mint az angol-amerikai ambíciók eszköze, s ez utóbbiak technikai és katonai támogatást adtak neki azzal a szándékkal, hogy sebet ejtsenek az arab világ méltóságán és megsértsék szabadságát. Teljes bizalmam van abban, hogy Ön az eseményeket igazságosan ítélte meg."
A fentieken kívül szükségesnek tartunk megemlíteni még néhány olyan körülményt, amelyek a Vatikáni Államtitkárság diplomáciai tevékenysége és a közel-keleti válság közötti összefüggésben felmerült.
Pozitívan ítélték meg a Vatikáni Államtitkárságon azt a körülményt, hogy az USA kormánya - a pápához való továbbítás céljából - közölte illetékes főpapokkal, hogy nem idegenkednek a közel-keleti és a vietnami probléma összekapcsolt megtárgyalásától.
Az Államtitkárság a fegyveres konfliktus kirobbanása után arra intette az érintett arab országokban élő és tevékenykedő katolikus főpapokat, hogy a vita kérdésében a legnagyobb óvatossággal járjanak el, ne csatlakozzanak a nép szimpátiájához, de ne is próbálják elfojtani a hazafias érzések megnyilvánulását. Megtiltotta ugyanakkor a Vatikán, hogy az egyes országok püspöki karai kollektívan foglaljanak állást a vita kérdésében, arra intve őket, hogy csak egyénileg tevékenykedjenek és kerüljenek minden Izraelt sértő megállapítást. Felkérték ugyanakkor az érintett országok egyházi vezetőit, hogy állandóan hangsúlyozzák a tárgyalások békés eszközeit.
Míg az arab országok - mint Nasszernek a pápához küldött válaszából is kitűnik - pozitívan értékelik és hasznosnak tekintik a Szentszéknek az arab-izraeli vitában kifejtett tevékenységét, addig izraeli vezetők csalódottan nyilatkoznak a Vatikán magatartásáról, azt részrehajlással vádolják. Legfontosabb érvük ennek alátámasztására, hogy a Vatikán mind-eddig nem ismerte el hivatalosan Izraelt, nem tart fenn vele diplomáciai kapcsolatot, ugyanakkor az arab államokban nunciusok és internnunciusok tevékenykednek.

Száll József
(Száll József)
nagykövet

Magyar Országos Levéltár XIX-J-1-j-IV-213-1-00785/67. A Vatikán nemzetközi tevékenysége a közel-keleti válsággal kapcsolatban.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 19.

1938

A müncheni konferencia napja. Csehszlovákia bevonása és megkérdezése nélkül Chamberlain, Daladier, Hitler és Mussolini eldöntik, hogy...Tovább

1991

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott similauni férfit, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő