Kun András a népbíróság előtt

 „Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna... Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét."

4.

A Kun András elleni ítélet

  

„A budapesti népbíróság

Nb. X. 2583/1945/

A magyar Nép nevében!

A népbíróság az alulírott napon tartott főtárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet:

A népbíróság Kun András vádlottat, aki 1945. szept. 7-e óta előzetes letartóztatásban van, 33 éves, nőtlen, Nyírbátoron született, budapesti lakos, magyar állampolgár, állítása szerint vagyontalan, katona volt, mint karpaszományos tizedes, római kat. vallású, szerzetes, bűnösnek mondja ki az 1440/1945. M.E. sz. rendeletének a 81/1945. M.E. sz. rendelet 11. §. 5. pontja helyébe lépett 6.§5. pontjában meghatározott háborús bűntettben.

A népbíróság ezért Kun András vádlottat az 1440/1945. M.E. sz. rendelet 7.§ alapján, a 2. §. 1. bekezdés alkalmazásával kötél általi halálra mint főbüntetésre, s ezenfelül az 1440/1945.M.E. sz. rendelet 1. §a és a Btk. 57.§. alapján politikai jogainak gyakorlásának 10 évi felfüggesztésére mint mellékbüntetésre ítéli.

A bűnügyi eljárás költsége a vádlottat terheli.

A népbíróság az ítéletet jogerőre emelkedése után a budapesti népügyészségnek, az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalnak, Budapest székesfőváros polgármesterének, központi lakáshivatalának és a magyar államrendőrség budapesti főkapitánysága politikai rendészeti osztályának kiadni elrendeli.

Indokolás:

A népbíróság a főtárgyalás adatai alapján a következő tényállást állapította meg.

a) A vádlott 1944 tavaszán, a német megszállás után belépett a nyilaskeresztes pártba, majd 1944. okt. 15-ét megelőző mintegy két héten át a Pasaréti úton adminisztratív téren közreműködött a hatalom átvételére irányuló nyilaskeresztes szervező munkában. Okt. 15-én pedig papi ruhája fölé csatolt pisztollyal autók leállításában is részt vett. November hónapban Vajna Gábor megbízásából Budapesten a katonaság és a rendőrség számára ideológiai előadásokat tartott. Ugyancsak november hótól kezdve járt be a vádlott rendszeresen a Városmajor utca 37. szám alatti nyilaskeresztes pártházba is. Mindezeket a főtárgyaláson a vádlott maga beismerte.

b) 1944. december közepén a Városmajor utcai nyilas pártházban, különösen annak mosókonyhájában a pártszolgálatosok, köztük maga a vádlott is, mintegy 20-25 meztelenre vetkőztetett, üldözött személyt annyira összevertek, hogy közülük többen véresen összeestek. A bántalmazások irányításának vezetője Megadja Ferenc mellett a vádlott volt. E bántalmazások végeztével Megadja Ferencnek a vádlott jelenlétében kiadott rendelkezésére a pártszolgálatosok éjnek idején mintegy 50 embert kettesével csuklójuknál összekötözve ruha nélküli állapotban vagy legfeljebb minimális ruházatban a Duna partra kísérték, és ott azokat lőfegyverrel kivégezték.

Kornitzer Simon még a lövések előtt kötelékétől megszabadult s a Dunába ugorván, onnan sértetlenül kimászott. Az ő meggyőző vallomása szolgált a szóban lévő tényállás megállapításának alapjául. Bár maga a vádlott is beismert annyit, hogy egy durva személy uralma alá kerülvén, több ízben valóban maga is személyesen részt vett üldözött személyeknek súlyos bántalmazásában.

c) ugyancsak 1944. december hó közepén történt, hogy a vádlott nyilaskeresztes pártszolgálatosokkal házkutatásra jelent meg dr. Morelli József fiának Ferenc körúti lakásán. A vádlott a nyilaskeresztesekkel együtt a 60 éves dr. Morelli Józsefet, fiát, annak feleségét össze-vissza verték, majd a nevezetteket egy ideig a pártházban fogva tartották. E tényállás részlet megállapításának alapjául a vádlottnak és dr. Morelli József tanúnak lényegileg egyező vallomása szolgált.

d) a vádlott saját beismerése alapján állapíthatók meg tényként a következők:

1945 januárjában a vádlott a nyilaskeresztes pártszolgálatosokkal a Krisztina körút 81. sz. házban jelent meg, ahol házkutatást tartottak. Egy Szabó nevű nyilas az udvaron ütlegelni kezdett egy férfit, akit egy szökött zászlósnak mondott. A vádlott az ütlegeléshez maga is csatlakozott s ekkor egy másik nyilas a közelben agyonlőtt egy másik ismeretlen személyt. A vádlott ezzel szemben semmiféle rosszallást nem nyilvánított, sőt a jelenlétében történt ezután, hogy a Szabó nevű nyilas az általa szökött zászlósnak mondott

is agyonlőtte. Bernáth József tanúnak a Csehszlovákiában tartózkodó Obláth Imrétől szerzett értesülésen alapuló vallomása szerint az agyonlőtt két férfi egy Ákossy nevű zászlós és egy szolgálatvezető őrmester lett volna.

e) a vádlott saját beismerése alapján állapítható meg tényként az is, hogy a vádlott 1945. januárjában negyedmagával egy Mindák Rezső nevű orvos alezredest is gumibottal összeverte, ahol csak érte.

f) 1944. utolsó napjaiban a XII. kerületi nyilas pártszervezet az Andrássy út 47. szám alá költözött. A vádlott saját beismerése szerint részt vett azokban az innen kiinduló pártszolgálatos akciókban, melynek eredményeként a Nagyatádi és a Paulay utcákból mintegy 300 üldözött személyt kísértek be a pártházba. Ezeket a bekísérteket azután Fehérhegyi Katalin, Bokor Dénes volt titkárnőjének tanúvallomása szerint 50-es csoportokban a Duna parton kivégezték.

1945 januárjában a XII. kerületi pártszervezet ismét Budára a Németvölgyi útra költözött. Innen részt vett a vádlott saját beismerése szerint a Maros utcai kórház kiürítésében, amikor is a helyszínen a nyilas pártszolgálatosok a vádlott jelenlétében mintegy 80-100 üldözött embert végeztek ki.

Sőt Stern Jenőné szül. Márk Izabella szemtanú vallomása alapján a népbíróság tényként látta megállapíthatónak azt is, hogy a kivégzésekben maga a vádlott is részt vett, amennyiben géppisztollyal maga is tüzelt a kivégzettekre.

Müller Károly szemtanú vallomása alapján tényként állapíthatók meg végül a következők: a Maros utcai kórházból 5 ápolónőt hoztak be a Németvölgyi úti nyilasházba, és egy fiatal nyilaskeresztes fiút, aki állítólag zsidók bujtatásában segédkezett. A vádlott az ápolónők közül a kérdésére szűzként jelentkező két fiatal nőt lefogatta, s őket gumibotjával, s őket gumibotjával deflorálta, a nyilas fiúnak hímvesszőjét pedig az íróasztalhoz szegezte.

Bár a vád tárgyává téve nincs, azonban mégis a fentebb megállapítottak megerősítésére alkalmas az a Müller Károly tanúvallomásában foglalt tényadat, mely szerint a vádlott a Németvölgyi úti nyilasházban is egy alkalommal személyesen, géppisztollyal részt vett ismeretlen foglyok kivégzésén, amikor is géppisztolyára azt a megjegyzést tette, hogy az „jól dolgozott".

g) A b) és f) alatt tárgyalt Duna parti kivégzésekre ugyan az utasítást nem a vádlott adta, s nincs adat arra sem, hogy a vádlott a kivégzéseknél maga is tettesként szerepelt volna. De mert a vádlottnak a közreműködés mellett a nyilas pártházba a Nagyatádi és Paulay utcákból tömegesen bekísért zsidó személyek sorsa az összeszedések célja felől az akkori nyilas módszerek ismeretében semmi kétsége nem lehetett, saját cselekménye, mellyel e személyek összefogásában és bekísérésében közreműködött, akként jelentkezik, mint amellyel e személyek törvénytelen kivégzését előmozdította. Vagyis a kivégzéseknek maga is a részese volt. A Városmajor utcában pedig a vádlott ily értelmű részessége abban észlelhető, hogy a Duna parton kivégzettek előzetes megkínzásában részt vett, s a kikísérésre irányuló rendelkezés kiadásakor is jelen volt, miáltal a kivégzések végrehajtását illetően nyilván szándékerősítőleg hatott.

Ugyanilyen szándékerősítés nyilvánult meg a d) alatt megállapítottakkal kapcsolatban is, amennyiben a vádlottnak, mint papi személynek jelenlétében a két kivégzés a vádlott minden tiltakozása és elítélő megnyilvánulása nélkül egyáltalában, hozzá nem is egy időben, hanem egymást követően megtörténhetett.

Hogy a vádlottnak a fentiekben megállapított további ténykedése ugyancsak emberek törvénytelen kivégzésében, megkínzásában való részességként, ill. tettességként minősítendő, külön indokolást nem igényel.

Kiemelendő azonban a vádlott részességének fokozott súlya a Fehérhegyi Katalin tanú vallomása alapján megállapítható, de egyébként is valószínű ténykörülménynél fogva, mely szerint a vádlott a XII. kerületben a megtorlás vezetőjének helyettese volt, s hogy mint ilyen, és mint pap is a pártszolgálatosok előtt nagy tekintélynek örvendett. El nem képzelhető, hogy a gyakran papi ruhában ténykedő vádlottnak ne vezető jellegű szerep jutott volna, amikor papi volta minden kétséget kizárólag az elkövetett cselekmények erkölcsi igazolása érdekében való felhasználáshoz kínálkozott.

Mindezeknél fogva a népbíróság a vádlott bűnösségét a váddal egyezően megállapította, dacára annak, hogy a vádbeli tényállás teljes egészében, nevezetesen a fentebb megállapítottakon túlmenően egyes részeiben bizonyítást nem nyert.

h) A büntetés kiszabásánál a Népbíróság súlyosító körülményként mérlegelte, hogy a vádlott, mint pap a reá nézve fokozottabb mértékben kötelező vallás-erkölcsi szabályok megcsúfolásával cselekedett, s hogy cselekményét alacsonyabb erkölcsi ítélőképességgel rendelkező személyek magatartását, erkölcsi állásfoglalását nem kétségesen különös mértékben hátrányosan befolyásolhatták. Nagymérvű súlyosbító körülmény az áldozatok nagy száma, úgyszintén az is, hogy a vádlottnak az okt. 15-i események közül is jelentős szerepe volt. Enyhítő körülményt ezzel szemben a népbíróság egyáltalán nem talált, s így egyedül a halálbüntetés volt olyannak tekinthető, amely a cselekmény tárgyi súlyával és a vádlott arányi bűnösségének fokával arányban áll.

A védelem bizonyításkiegészítési indítványa, mely szerint a vádlott jelen sem lett volna a szökött zászlósnak mondott személy lelövésénél, a vádlott saját főtárgyalásán tett vallomásával ellenkezik. Ami pedig a név szerint meg nem nevezett pártszolgálatosok arra vonatkozóan indítványozott tanúkihallgatását illeti, hogy a vádlott maga nem lőtt senkire, az ezzel ellentétes pozitív tartalmú bizonyítékok alapján megállapított tényállás megdöntésére alkalmasnak semmiként sem mutatkozik.

 

Budapest, 1945. évi szeptember hó 19.

 

Dr. Jankó Péter tanácsvezető bíró

Dr. Szentirmay Tibor, Sebes Sándor, Dán Dezső, Havas Ernő, Barnaki Ferenc, Forray József népbírák

 

Ez az ítélet jogerős és végrehajtható.

Budapest, 1945. évi szeptember 19.

Dr. Jankó Péter tanácsvezető bíró

 

Az ítélet rövid indoklása az 1440/1945.M.E. sz. rendelet 21.§. utolsó bekezdés rendelkezésein alapszik.

Dr. Jankó Péter tanácsvezető bíró"

 

Irat jelzete: ÁBTL 3.1.9. V-119575 - Kun András népbírósági pere - 47-48.

 

 

Ezen a napon történt május 08.

1902

Martinique szigetén kitört a Mont Pelée vulkán. A vulkánkitörést kísérő jelenségek (láva, hamu, gázok) a pár kilométerrel távolabb fekvő...Tovább

1903

Paul Gauguin francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője (*1848)Tovább

1912

A magyarországi eredetű Adolf Zukor Famous Players Film Company néven megalapítja a Paramount Pictures produkciós cég elődjét.Tovább

1918

Hollósy Simon magyar festőművész (*1857)Tovább

1930

A Hlinka vezette Szlovák Néppárt másodszor nyújtja be a szlovák autonómia tervezetét.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők