Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.Tovább
Fókuszban a legnagyobb gazdasági partner
1979. június 9. 4. o.
A nyolcvanas évekre Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió lett. A szovjet piac fontosságát mutatja, hogy a magyar külkereskedelem 30%-a zajlott a Szovjetunióval. A magyar-szovjet gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szerepe és jelentősége a hatvanas évekhez képest többszörösére növekedett. A cikk a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit mutatja be.
A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása alkalmából kiadott közös nyilatkozat megállapítja, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom dinamikus növekedése, a termelési együttműködés fejlődése, a hosszú távú gazdasági megállapodások hozzájárulnak Magyarország és a Szovjetunió népgazdasági feladatainak megoldásához. A küldöttségek aláhúzták a testvéri országok együttműködésének fontosságát a nagy népgazdasági feladatok végrehajtásában, köztük az energia és nyersanyag gondok megoldásában.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
Tamás István
Ezen a napon történt október 14.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő