Magyar buszok Isztambulban

Ikarus-expressz

1979. augusztus 18.

A hetvenes és a nyolcvanas évek magyar Ikarusz buszok termelésének az aranykora volt, a buszok sikerét mutatja, hogy 1976-ban az NDK teljesen a magyar buszok vásárlására álltát, illetve az a tény, hogy az eredeti cikkben is szereplő Ikarus 280-as sorozat a világon legtöbbet gyártott csuklós autóbuszt jelentette.
Az elmúlt hetekben nagy sikereket ért el a Mogürt és az Ikarus. A magyar külkereskedők 550 városi autóbuszt adtak el a török közlekedési vállalatoknak. Egy másik szerződés alapján autóbusz-összeszerelő üzemet állítanak fel Angolában.

Nagy értékű buszüzletet öntöttek szerződéses formába a közelmúltban a török és a magyar járműipari szakemberek. A 35 millió dolláros megállapodás alapján a Mogürt Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat 550 Ikarus gyártmányú autóbuszt szállít Törökországba, Isztambul, Ankara és más török városok tömegközlekedésének javítására. A 390 normál és 160 csuklós városi busz exportjáról szóló szerződés talán legérdekesebb mozzanata a magyar külkereskedelem gyakorlatában szinte páratlanul rövid szállítási határidő: az első 200 autóbuszt még az év végéig útnak indítják, míg az utolsó szállítmányokat a jövő év első negyedében juttatják el a megrendelőkhöz.

A magyar buszkülkereskedelem másik nagy eredménye, hogy az Ikarus és a Mogürt a közelmúltban Luandában a Sacma angolai autóbusz-gyárral megállapodott egy összeszerelő üzem fölállításáról. A szerződés értelmében 1990-ig összesen 9 ezer Ikarus autóbusz-karosszériát szerelnek össze az angolai gyárban magyar részegységekből. A mátyásföldi gyárnak ez már a negyedik külföldi autóbusz-összeszerelési együttműködése. Kubával az év elején írtak alá évi ezer autóbusz összeszerelésére vonatkozó szerződést. Malgasban két hónapon belül megkezdődik az autóbusz összeszerelése, Irakban pedig már 5 éve folyik az Ikarus segítségével ilyen jellegű tevékenység és közel 3 ezer jármű hagyta el a Bagdad melletti gyárat.

A török buszmegállapodás előzményei viszont 1978 novemberére nyúlnak vissza. A szerződés aláírása után Isztambul főpolgármestere, Aytekin Kotil munkatársunknak elmondta, hogy Isztambulban és a többi török nagyvárosban hosszú éveken át elhanyagolták a tömegközlekedés fejlesztését. A kiöregedett buszpark hovatovább a városi közlekedés megbénulásával fenyegetett. A város vezetői mindezt felismerve gyorsan változtattak tömegközlekedési politikájukon; az isztambuli „BKV”, az Isztambul Electricity Tramway and Tunnel Co. a év végén nemzetközi autóbusz versenytárgyalást hirdetett a török nagyvárosok tömegközlekedési gondjainak enyhítésére.

A versenytárgyaláson Európa számos vezető buszgyártója vett részt. Az ajánlatokat elbíráló szakbizottság értékelése szerint az Ikarus buszok nemcsak jó minőségükkel és teljesítményükkel arattak sikert. A rendelések odaítélésénél a gyors szállítási határidő volt a döntő: a szerződéskötéstől számított 3-4 hónap elteltével a normál kivitelű IK-260 és a csuklós IK-280-as típusú autóbuszokból az év végéig 150, illetve 50 darabot, a jövő év első negyedéven pedig 240, illetve 110 buszt szállítanak.

A szerződés értékének 10 százalékáért alkatrészeket exportálnak és az Ikarus buszok zökkenőmentes üzemeltetése végett magyar szakemberek is segítenek a vevőszolgálati teendők ellátásában.

A Mogürt ilyen nagy mennyiségben utoljára 1975-ben Venezuelának adott el autóbuszokat, számszerint 600 darabot. Az 550 darabos török eladással a magyar vállalatok jól megalapozták idei nem rubel elszámolású exportjukat.

A mostani török üzlet általánosítható tanulsága, hogy a rövid szállítási határidő nem egyszer eldöntheti egy-egy tőkés export sorsát. Az Ikarus gyár termelése – nem utolsó sorban a KGST-n belüli termelési és értékesítési megállapodások jóvoltából – ma már meghaladja az évi 10 ezer autóbuszt. Amennyiben a magyar buszipar a nagy sorozatú gyártás mellett teljesíteni tudja a tőkés vásárlók egyedi kívánságait is, minden remény meg van arra, hogy a magyar külkereskedelem a jövőben hasonló jelentős megrendeléseket kapjon.

Heimer György

Ezen a napon történt július 01.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő