India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább
Magyar-indonéz kapcsolatok
A feltáratlan lehetőségek piaca
1979. augusztus 4.
Réti Pál újságíró cikke a magyar-indonéz kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének a fontosságáról szól, annak fejlődéséről és a kapcsolatok fejlesztésének a fontosságáról.
Az indonéz gazdaságról Magyarországon kialakult kép – ha van ilyen egyáltalán – nem mindig fedi a valóságot. A világ ötödik legnépesebb országának gazdasága évek óta gyorsan fejlődik, rohamosan emelkedik az import. Ha nagyobb üzleti sikereket remélnek, a magyar vállalatoknak sem szabad pótlólagos piacnak tekinteniük Indonéziát.
A 136 milliós népesség, a stabil gazdasági helyzet és az erőteljes beruházási politika vonzó piaccá teszik Indonéziát – mondta előadásában Ligeti Pál, djakartai magyar kereskedelmi tanácsos, a Magyar Kereskedelmi Kamara marketing szakbizottságának ülésén. – Igaz, az egy főre jutó nemzeti jövedelem ebben az országban csak körülbelül 240 dollár, ám évek óta 7 százalékkal nő, s Indonéziában japán, valamint nyugatnémet licencek alapján egyebek között színes tévét, magnetofont, hűtőszekrényt gyártanak; autóösszeszerelő üzeme van itt a Toyotának, a Hondának, a Mazdának, de a Mercedesnek és a Polski Fiatnak is. Az ország fizetési mérlege tartósan aktív, tavaly 11,2 milliárd dollár értékű árut – főleg olajat – exportáltak, s 6,7 milliárd dollár értékű árutót importáltak. A tervek szerint 1982-re az import meghaladja a tízmilliárd dollárt. A szocialista országok részesedése Indonézia külkereskedelméből jelenleg mindössze egy százalék.
Magyarország 1974 óta a legnagyobb kedvezmény elve alapján kereskedik Indonéziával, a forgalom tavaly mintegy 24 millió dollár volt. Ez hozzávetőlegesen ötszöröse a két évvel azelőttinek, hiszen 1976-ban még az ötmillió dollárt sem érte el. 1977-ben a hagyományos importtermékek (elsősorban fűszerek) mellett a magyar behozatali listán megjelent a kávé és az ón, s 1978-ban további három millió dollárral, húsz millió dollárra nőtt az import. Tavaly a magyar export csaknem negyven százaléka gép és berendezés volt, ezenkívül főleg gyógyszereket, izzólámpaalkatrészt – utóbbit 1,5 millió dollárért – vásárolt Indonézia Magyarországtól. Egy izzólámpa- és fénycsőgyár berendezéseinek szállítására 1976-ban vállalkozott az Egyesült Izzó. A gyár tervezett teljes kapacitása évi 30 millió izzó és ötmillió fénycső. Az új üzemben 1978 februárjától magyar alkatrészekből szerelik össze a lámpákat, a gyártóberendezések szállításáról most folynak a tárgyalások.
A magyar exportelképzelések kidolgozásakor figyelembe kell venni az indonéz piac sajátosságait – hangsúlyozta a tanácsos a Kamarában. – A magyar vállalatoknak rendívül éles versenyben kell megküzdeniük a megrendelésekért az iparilag fejlett országok – gyakran indonéziai képviselettel is rendelkező – vállalataival, a japán, amerikai, ausztrál, nyugatnémet, vagy holland cégekkel, s nemkülönben a korszerűt is olcsón szállító közeli országok, Kína, Hong-Kong, Dél-Korea, vagy Tajvan termékeivel.
Mindez megköveteli, hogy a magyar vállalatok kulturált piaci munkát végezzenek Indonéziában, időben reagáljanak az érdeklődésekre, a kiírásnak megfelelően készítsék el pályázataikat a versenytárgyalásokra, tartsák be a szállítási határidőket, s igyekezzenek alkalmazkodni az Indonéziában szokásos üzleti feltételekhez.
A beruházások mintegy felét állami vállalatok bonyolítják. Ilyenkor az üzletkötéshez kötelező egy ügynök közbeiktatása. Ezért különösen fontos, hogy az eladni szándékozó vállalatok jó hírű és jó kapcsolatokkal rendelkező ügynököt válasszanak.
A piaci jelenlét Indonéziában is sokra becsült módja a vásárokon, kiállításokon való részvétel. (A Medicor Művek ismerve az indonéz egészségügyi fejlesztési terveket, már az idén önálló kiállítást rendez az indonéz fővárosban.) A következő lépés közös vállalatok, gyártási kooperációk létrehozása lehet. Ha az új vállalat új munkahelyet teremt, s lehetőségeket a hazai ipar termékeinek beépítésére, akkor létesítését az indonéz hatóságok is ösztönzik. A többé-kevésbé sajátos játékszabályok megszegése adott esetben a késedelmesedése itt is a remélt üzlet meghiúsulását jelentette.
A forgalom bővítésének – a magyar export növelésének – komoly gátja a magyar és az indonéz külkereskedelem eltérő hitelfizetési gyakorlata. Az indonéz importőrök nagyobb gépbeszerzések esetén meglehetősen hosszú futamidőt és egy-két éves türelmi időt kötnek ki. Ilyen feltételeket a magyar vállalatok legtöbbször nem vállalhatnak. De miután Indonézia jól fizető, megbízható partner, érdemes lenne a magyar vállalatoknak is megtalálniuk azokat a finanszírozási lehetőségeket, amelyek révén jobban bekapcsolódhatnának Indonézia új fejlesztési programjaiba.
Ezen a napon történt július 03.
1970
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő