Nem minden arany, ami fénylik

Vihar a dézsában

1979. október 13.

A Nemzetközi Valutaalap belgrádi közgyűlésének időpontjához igazítva a cikk elemzi a nemzetközi pénzügyi helyzetet, a dollár és az arany árfolyamának alakulását, felvetvén egy 1929-es hasonló nagy nemzetközi gazdasági válság kialakulásának a veszélyét, amelynek 50. évfordulója 1979-ben volt. A HVG az 1929-es tőzsdeválsággal önálló, a múltba visszatekintő cikkekkel foglalkozott.
Mintha stílszerűek akartak volna lenni a világ pénz- és aranypiacai: a Nemzetközi Valuta Alap belgrádi közgyűlésének október eleji időpontjára a káosz határát súroló helyzet alakult ki a minden eddigit felülmúló aranylázzal, kamatháborúval és valutaviaskodással. A szakcikkekben és nyilatkozatokban borús megjegyzések is elhangzanak, „teljes összeomlás”, „tragikus pénzügyi robbanás”, vagy legalábbis „páratlanul veszélyes helyzet” megjelöléssel.

A belgrádi Intercontinental Hotel egyik első emeleti lakosztályába naponta két-háromszor is kis csoport arab vendég érkezett október első napjaiban, csuklójukon pompás aranyórákkal, amelyeknek értéke természetesen megkétszereződött az elmúlt fél évben. A vendégek illedelmesen végighallgatták William Miller amerikai pénzügyminiszter fejtegetését arról, miért kellene megőrizniük bizalmukat a dollár iránt, sőt támogatni is az USA valutáját, s mi több: jobban hinni a „zöldhátúban”, mint az aranyban. De az arab vendégek az érzékletes amerikai okfejtések ellenére is hagyták ügynökeiket menekülni a dollártól és futni az aranyhoz, „amint az értelmes pénzembertől manapság elvárható” – mondta (Miller meghallgatása után) az Intercontinental lakosztályának egyik vendége a New York Times riporterének.

Korántsem rendkívüli jelenség, ha a miniszterek, bankárok és szakértők egymás udvarias meghallgatása után homlokegyenest ellenkezőleg cselekszenek, mint azt a bólogatva figyelt érvek megkövetelnék. Csak az a bökkenő, hogy az egyetértés „árfolyama” a jelek szerint még a dollárénál is jobban zuhan, miközben a „mentsük, ami menthető” – egyáltalán nem kooperatív jellegű – elve az aranyhoz hasonlóan egyre csábítóbb. S némelyek, bár a gondolatot tüstént elhessegetve, hangosan kimondják, ami manapság mind többet jár a bankárfejekben: lehet, hogy eldőlnek a dominók?

A világméretű pénzügyi összeomlás lehetőségét persze siet kizárni minden magára adó szakértő. Kétségtelen, hogy a kapitalista valutarendszer ma egészen más, mint volt az 1929-es krach idején. Igaz, az újabb hatalmas olajszámlával megterhelt világban immár több tucatnyi a pénzügyi csőd szélén álló, vagy már régen azzal vegetáló országok száma, s ezek „fenntartása” olyan kölcsönzési kockázatot jelent a nemzetközi bankköröknek, amely valóban megronthatja a bankárok álmát. Akik már a nyáron, tehát tüstént az újabb olajáremelés után felvetették, hogy ezúttal korántsem lehet olyan zökkenőmentesen visszaáramoltatni a bankrendszeren keresztül – és a deficittel küszküszködőknek kikölcsönözni – az olajtermelőknél felhalmozódó milliárdokat, mint az első árrobbanás nyomán. Az adósok helyzete mind rosszabb lévén, a dominók eldőlésének legalábbis elvi lehetőségét mindenki számba veszi.

Ami a leginkább zavarja a pénzügyi szakértők álmát, az a hatalmas mennyiségű pénz ide-oda áramlása a valutatőzsdék és az aranypiacok között. Olyan ez, mint a dézsában ide-oda lóduló, és a jelek szerint megszelídíthetetlen víztömeg: mindenki bizakodik a dézsában, de retteg a kiloccsanás lehetőségétől. Manapság százmilliárd dollárok vannak az amerikai valutában és vezetésben egyre kevésbé bízó országok és bankok birtokában, és ezen belül egyre növekszik az OPEC-államok része. Márpedig az olajtermelők évek óta panaszolják a bevételeiket elfogyasztó dollárromlást.

A tőkés világ pénzügyi potentátjai két dolgot jól érzékelnek. Az egyik az a tény, hogy a valutaidegesség és az aranyláz annak a betegségnek a tünetei, amely a fejlett tőkésországokat egyre inkább képtelenné teszi a közös cselekvésre, a megoldások együttes keresésére. A tőkés világ vezető erőinek rövid távú érdekei ma annyira eltérnek akár a konjunktúra-, akár a valutapolitikában, hogy jóformán lehetetlenné teszik a hosszú távú , ámde a jelek szerint igencsak sürgősen esedékes megoldásokat. Mindezt tetézi a szinte totális bizalmatlanság a Carter-kormány iránt, immár a közelgő választások okán is.

A fő baj az, amit egy francia bankár így fogalmazott meg: „Az Egyesült Államok kudarcot vallott az arany trónfosztásának akciójával, és ez csak aláhúzta, hogy immár nem képes arra, amire korábban mindig: rákényszeríteni nézetét és akaratát a pénzvilágra”. A nemzetközi valutapiac pánikhangulata azt jelzi: a tőkés világ vezető híján bolyong a hovatovább homokértékű és mennyiségű dollársivatagban, s bár megenyhül az aranyoázisoknál, rettegve látja maga körül a múlt pénzügyi csődjeire emlékeztető tetemeket.

Avar János

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2025. november 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő