Megjelenik a Bibó-emlékkönyv, melyet Bibó István 1945-1948 között írt meg.Tovább
Számítógépgyártás a KGST országaiban
Megamini és rokonai
1979. július 14.
A Keleti Blokk országai igyekeztek összehangolni az informatikai rendszerüket, ezáltal is erősítve az integrációjukat. Ebben a politikában Magyarországnak kiemelt szerep jutott. A cikk részletesen ismerteti a kelet-európai szocialista országok informatikai törekvéseit, a nehézségeket és elképzeléseket.
A szocialista országok számítógépgyártási együttműködésében az adatfeldolgozó gépek után most a termelésirányító berendezések fejlesztése áll a középpontban. Az elektronikus adatfeldolgozás úgy teszi gazdaságosabbá a vállalati irányítást, az államigazgatási munkát és a mérnöki tervezést, hogy egyben minőségi ugrást hoz.
A fejünk arra való, hogy gondolkozzunk, a könyvek pedig, hogy tárolják az ismereteket – mondotta egykor Szent Györgyi Albert professzor. Ha ma mondaná, lehet, hogy könyvek helyet számítógépekről beszélne.
Egy felmérés szerint minden harmadik magyar vállalat rendszeresen él a számítástechnika által kínált előnyökkel. A számítástechnikai eszközök beszerzésére fordított összeg hazánkban 1976–1980 között várhatóan 11–12 milliárd forint lesz. Ennek közel feléért belföldi, mintegy 60 százalékáért pedig importált számítógépeket vásárolnak a vállalatok és intézmények. 1980-ban az 1970. évi 120 darab és az 1960. évi 10 számítógéppel szemben, hozzávetőleg 720 komputer lesz az országban. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezt az immár nemzetközi mércével sem túl kicsi számítógép parkot honnan, s főleg mennyiért lehet beszerezni, az elavultakat újakra cserélni.
A források megválasztása igen gondos körültekintést igényel, s ebből a szempontból sokat mond a hazai számítógépipar 10 éves történetének néhány jellemző adata. A hetvenes évek elején az országban működő 120 számítógép – most nem beszélve arról, hogy korszerűségük messze lemaradt az iparilag fejlett tőkés országok színvonalától – mintegy 50 különféle gyártó cég terméke volt. A számítástechnikai szakembereknek pedig az egyik legnagyobb gondot az okozta, hogy a különböző szervezése elveken működő gépeket, perifériákat (a számítógép „végtagjait”) hogyan lehet összekapcsolni, s rendszerré szervezni.
Az egységes számítástechnikai kultúra kialakítása a többi szocialista ország számára is szükséges volt, s ekkor még nem szóltunk azokról az akadályokról, amelyek a számítógépek tőkés országból való behozatal előtt tornyosultak. Éppen tíz éve – a július 15-én befejeződő moszkvai számítástechnikai kiállítást is ennek az évfordulónak a jegyében szervezték – , hogy a Szovjetunió, az NDK és Magyarország létrehozta a szocialista országok . Az egyezményhez később Románia és Kuba is csatlakozott. AZ ESZR keretében megalakult Számítástechnikai Kormányközi Bizottság koordinálja a számítástechnikai eszközök fejlesztését és a nemzetközi munkamegosztásban történő gyártást. Először 1972-ben sikerült létrehozni egy olyan működő rendszert, amelynek elemei mindaddig csak papíron látták egymást. 1973-ban készen állt az úgynevezett ESZR I. sorozat, amelynek elemeivel gyakorlatilag ki lehet elégíteni a tagországok legsürgetőbb számítástechnikai igényeit. A sorozat legnagyobb számítógépét, az R-50-et a Szovjetunióban fejlesztették ki és ott is gyártják, az R-30 és 33 ugyancsak szovjet gyártmány, az R-20-at és 22-t szovjet-bolgár kooperációban gyártják, az R 21 gazdája Csehszlovákia. .
A francia licenc alapján kifejlesztett R-10-es csak nevében „kis” számítógép, az igény rá meglehetősen nagy: a gyártó Videoton 1971-1978 között 490 darabot szállított az ESZR-tagországokba. (Ez adta a vállalat teljes számítástechnikai exportforgalmának 65 százalékát.). Az ESZR keretében természetesen nemcsak magukat a számítógépeket gyártják, hanem a hozzájuk tartozó perifériákat (megjelenítőket, tárolókat, sornyomtatókat) is. Számítástechnikai termelésünk, amelynek értéke idén mintegy 4,6 milliárd forint 80-85 százaléka megy exportra, s felerészben ilyen berendezésekből áll.
Napjainkra már befejeződött az ESZR II. sorának fejlesztése is. Ez azt jelenti, hogy az I. sorban szereplő alaptípusok korszerűsített, nagyobb teljesítményű változatait már a moszkvai kiállításon is látni lehet.
Míg az ESZR számítógéptípusok mindenekelőtt általános adatfeldolgozási feladatok elvégzésére születtek egyre inkább szükség van olyan speciális kisszámítógépekre, amelyek egyedi problémák megoldásához szükségesek. Mint korábban szó volt róla, Magyarország – az ESZR-ben egyedül – gyárt ugyan kisszámítógépeket, de ezek csak részben alkalmasak ilyen igények kielégítésére.
1974-ben alakult meg a miniszámítógép rendszer (MSZR), amely összehangolja a korlátozott felhasználhatóságú, viszonylag kis teljesítményű – többek között – termelési folyamatok irányítására, laboratóriumi kísérlek automatizálására, s nem utolsósorban kisvállalatok ügyvitelének gépesítésére szolgáló számítógépek fejlesztését és gyártását. A MSZR úgynevezett első sorában négy számítógép szerepel, amelyek szovjet tervek alapján lengyel, kubai, román és csehszlovák kooperációban készülnek. Ehhez a fejlesztési programhoz, amely 1979-ben zárul, Magyarország perifériák gyártásával csatlakozott. A második MSZR sorozat 1982-re készül el, s ebben már a Videoton egy már kifejlesztett számítógép gyártásával vesz részt, a nagy teljesítményű, úgynevezett Megamini SZM-52-vel.
Felmerülhet a kérdés, nem érinti-e hátrányosan a hazai számítástechnikai ipar piaci helyzetét, hogy megjelentek az MSZR számítógépek. Ez az aggodalom túlzott – vélik az MSZR hazai titkárságán – hiszen Magyarországon elsősorban olyan perifériákat fejlesztettek ki az ESZR céljaira, amelyek csatlakoztathatók a számítógépes rendszerekhez is, a kereslet irántuk tehát inkább csak bővülni fog. Másfelől az R-10-et és továbbfejlesztett változatait a vásárlók megkedvelték s a Videoton Számítástechnikai Gyárának termelési kapacitását hosszú távú szerződésekkel jórészt lekötötték. Különben is, e típussorozat gyártása során szerzett tapasztalatokat hasznosítani lehetett az SZM-52 kidolgozásánál, amely az egyetlen olyan számítógép, amellyel elvégeztethetők az R-10-re készített programok is.
A magyar számítástechnikai ipar MSZR „termését” a moszkvai kiállításon – egyebek között – olyan rendszer képviseli, amely a technológiai folyamatok irányítása mellett jól felhasználható kisvállalatok komplex irányítására, vagy ügyviteli, információ-feldolgozási feladatokra. Az elképzelések szerint ez a számítógéprendszer végzi majd például a Budapesti Centrum Áruházak pénzügyi, raktárgazdálkodási és személyi nyilvántartását.
A tízéves jubileum ünnepi hangulatában természetesen kevesebb szó esett a problémákról. Mindez nem jelenti azt, hogy az érdekeltek rózsaszín szemüvegen keresztül látnák az ESZR-ben folyó tevékenységet, mindenki tisztában van vele, hol van szükség további szívós munkára. Ezt fejezi ki a kiállítás alkalmával egy szovjet miniszter elejtett megjegyzése is: „A zongoránk már megvan, csak a kotta hiányzik”. Ezzel az ESZR országok közötti, egyelőre viszonylag lanyha, sofware-cserére utalt.
A szocialista országok számítástechnikai együttműködésének hazai tapasztalatait a szakma egyik vezetője végül is így foglalta össze: amellett, hogy számítástechnikai iparunk a többi ESZR és MSZR-tagországgal együtt egyre inkább képes kielégíteni a számítástechnikai igényeket, az általa képviselt magas technológiai színvonal húzóerőt is gyakorolhat az iparágak egész sorára.
Kocsis Kristóf
A fejünk arra való, hogy gondolkozzunk, a könyvek pedig, hogy tárolják az ismereteket – mondotta egykor Szent Györgyi Albert professzor. Ha ma mondaná, lehet, hogy könyvek helyet számítógépekről beszélne.
Egy felmérés szerint minden harmadik magyar vállalat rendszeresen él a számítástechnika által kínált előnyökkel. A számítástechnikai eszközök beszerzésére fordított összeg hazánkban 1976–1980 között várhatóan 11–12 milliárd forint lesz. Ennek közel feléért belföldi, mintegy 60 százalékáért pedig importált számítógépeket vásárolnak a vállalatok és intézmények. 1980-ban az 1970. évi 120 darab és az 1960. évi 10 számítógéppel szemben, hozzávetőleg 720 komputer lesz az országban. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezt az immár nemzetközi mércével sem túl kicsi számítógép parkot honnan, s főleg mennyiért lehet beszerezni, az elavultakat újakra cserélni.
A források megválasztása igen gondos körültekintést igényel, s ebből a szempontból sokat mond a hazai számítógépipar 10 éves történetének néhány jellemző adata. A hetvenes évek elején az országban működő 120 számítógép – most nem beszélve arról, hogy korszerűségük messze lemaradt az iparilag fejlett tőkés országok színvonalától – mintegy 50 különféle gyártó cég terméke volt. A számítástechnikai szakembereknek pedig az egyik legnagyobb gondot az okozta, hogy a különböző szervezése elveken működő gépeket, perifériákat (a számítógép „végtagjait”) hogyan lehet összekapcsolni, s rendszerré szervezni.
Az egységes számítástechnikai kultúra kialakítása a többi szocialista ország számára is szükséges volt, s ekkor még nem szóltunk azokról az akadályokról, amelyek a számítógépek tőkés országból való behozatal előtt tornyosultak. Éppen tíz éve – a július 15-én befejeződő moszkvai számítástechnikai kiállítást is ennek az évfordulónak a jegyében szervezték – , hogy a Szovjetunió, az NDK és Magyarország létrehozta a szocialista országok . Az egyezményhez később Románia és Kuba is csatlakozott. AZ ESZR keretében megalakult Számítástechnikai Kormányközi Bizottság koordinálja a számítástechnikai eszközök fejlesztését és a nemzetközi munkamegosztásban történő gyártást. Először 1972-ben sikerült létrehozni egy olyan működő rendszert, amelynek elemei mindaddig csak papíron látták egymást. 1973-ban készen állt az úgynevezett ESZR I. sorozat, amelynek elemeivel gyakorlatilag ki lehet elégíteni a tagországok legsürgetőbb számítástechnikai igényeit. A sorozat legnagyobb számítógépét, az R-50-et a Szovjetunióban fejlesztették ki és ott is gyártják, az R-30 és 33 ugyancsak szovjet gyártmány, az R-20-at és 22-t szovjet-bolgár kooperációban gyártják, az R 21 gazdája Csehszlovákia. .
A francia licenc alapján kifejlesztett R-10-es csak nevében „kis” számítógép, az igény rá meglehetősen nagy: a gyártó Videoton 1971-1978 között 490 darabot szállított az ESZR-tagországokba. (Ez adta a vállalat teljes számítástechnikai exportforgalmának 65 százalékát.). Az ESZR keretében természetesen nemcsak magukat a számítógépeket gyártják, hanem a hozzájuk tartozó perifériákat (megjelenítőket, tárolókat, sornyomtatókat) is. Számítástechnikai termelésünk, amelynek értéke idén mintegy 4,6 milliárd forint 80-85 százaléka megy exportra, s felerészben ilyen berendezésekből áll.
Napjainkra már befejeződött az ESZR II. sorának fejlesztése is. Ez azt jelenti, hogy az I. sorban szereplő alaptípusok korszerűsített, nagyobb teljesítményű változatait már a moszkvai kiállításon is látni lehet.
Míg az ESZR számítógéptípusok mindenekelőtt általános adatfeldolgozási feladatok elvégzésére születtek egyre inkább szükség van olyan speciális kisszámítógépekre, amelyek egyedi problémák megoldásához szükségesek. Mint korábban szó volt róla, Magyarország – az ESZR-ben egyedül – gyárt ugyan kisszámítógépeket, de ezek csak részben alkalmasak ilyen igények kielégítésére.
1974-ben alakult meg a miniszámítógép rendszer (MSZR), amely összehangolja a korlátozott felhasználhatóságú, viszonylag kis teljesítményű – többek között – termelési folyamatok irányítására, laboratóriumi kísérlek automatizálására, s nem utolsósorban kisvállalatok ügyvitelének gépesítésére szolgáló számítógépek fejlesztését és gyártását. A MSZR úgynevezett első sorában négy számítógép szerepel, amelyek szovjet tervek alapján lengyel, kubai, román és csehszlovák kooperációban készülnek. Ehhez a fejlesztési programhoz, amely 1979-ben zárul, Magyarország perifériák gyártásával csatlakozott. A második MSZR sorozat 1982-re készül el, s ebben már a Videoton egy már kifejlesztett számítógép gyártásával vesz részt, a nagy teljesítményű, úgynevezett Megamini SZM-52-vel.
Felmerülhet a kérdés, nem érinti-e hátrányosan a hazai számítástechnikai ipar piaci helyzetét, hogy megjelentek az MSZR számítógépek. Ez az aggodalom túlzott – vélik az MSZR hazai titkárságán – hiszen Magyarországon elsősorban olyan perifériákat fejlesztettek ki az ESZR céljaira, amelyek csatlakoztathatók a számítógépes rendszerekhez is, a kereslet irántuk tehát inkább csak bővülni fog. Másfelől az R-10-et és továbbfejlesztett változatait a vásárlók megkedvelték s a Videoton Számítástechnikai Gyárának termelési kapacitását hosszú távú szerződésekkel jórészt lekötötték. Különben is, e típussorozat gyártása során szerzett tapasztalatokat hasznosítani lehetett az SZM-52 kidolgozásánál, amely az egyetlen olyan számítógép, amellyel elvégeztethetők az R-10-re készített programok is.
A magyar számítástechnikai ipar MSZR „termését” a moszkvai kiállításon – egyebek között – olyan rendszer képviseli, amely a technológiai folyamatok irányítása mellett jól felhasználható kisvállalatok komplex irányítására, vagy ügyviteli, információ-feldolgozási feladatokra. Az elképzelések szerint ez a számítógéprendszer végzi majd például a Budapesti Centrum Áruházak pénzügyi, raktárgazdálkodási és személyi nyilvántartását.
A tízéves jubileum ünnepi hangulatában természetesen kevesebb szó esett a problémákról. Mindez nem jelenti azt, hogy az érdekeltek rózsaszín szemüvegen keresztül látnák az ESZR-ben folyó tevékenységet, mindenki tisztában van vele, hol van szükség további szívós munkára. Ezt fejezi ki a kiállítás alkalmával egy szovjet miniszter elejtett megjegyzése is: „A zongoránk már megvan, csak a kotta hiányzik”. Ezzel az ESZR országok közötti, egyelőre viszonylag lanyha, sofware-cserére utalt.
A szocialista országok számítástechnikai együttműködésének hazai tapasztalatait a szakma egyik vezetője végül is így foglalta össze: amellett, hogy számítástechnikai iparunk a többi ESZR és MSZR-tagországgal együtt egyre inkább képes kielégíteni a számítástechnikai igényeket, az általa képviselt magas technológiai színvonal húzóerőt is gyakorolhat az iparágak egész sorára.
Kocsis Kristóf
Ezen a napon történt november 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. november 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő