Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább
Megalakul a Népszínház – 1978
„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”
Források
Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának értékelése a Huszonötödik Színház munkájáról
1971. október 12.
Jegyzőkönyv az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság 1971. október 12-i üléséről
Jelen vannak: az Agit. Prop. Bizottság tagjai (kivéve Benke Valéria elvtársnőt), valamint Birta István elvtárs.
Napirenden:
2. Jelentés a 25. Színházról
Előadó:
Meghívott:
Az Agitációs és Propaganda Bizottság megtárgyalta a 25. Színház egy éves működéséről szóló jelentést. Tudomásul vette a Színház véglegesítésére vonatkozó javaslatot, amely szerint a 25. Színház az 1971/1972-es évadtól önálló társulattal rendelkező intézmény lesz és átmenetileg a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozik.
Az Agitációs és Propaganda Bizottság megállapította, hogy a 25. Színház máris figyelemreméltó sikereket ért el a színház és a közönség újfajta, direktebb kapcsolatainak kialakításában. Olyan úttörő jellegű kezdeményezéseket tett (a színelőadás bevitele az üzemi kultúrházakba; az előadásokat követő ankétok, klubdélutánok; a hivatásos és amatőr művészek együttműködése, stb.), amelyek ösztönzőek lehetnek más színházak gyakorlatára, népművelő munkájára is. Művészi igényességével, a mondanivalót szolgáló műfaji, művészi és színpadi módszerek felelősségteljes keresésével gazdagította színházi életünket.
Az Agitációs és Propaganda Bizottság ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a 25. Színház további működése során tegyen fokozottabb erőfeszítéseket a szocialista magyar drámai művek bemutatására; keresse tovább azokat a formákat és módszereket, amelyekkel tartalmasabbá teheti a színművészet és a közönség kapcsolatát; nyújtson támogatást az amatőr színjátszó együtteseknek, a művelődési házakban folyó közművelődési munkához.
Írásban kapják:
elvtársak***
MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
SZÍNHÁZI FŐOSZTÁLY
Előterjesztés
az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága részére
Jelentés a Huszonötödik Színház munkájáról
Előadó: dr. Simó Jenő
Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága 1969. november 25-i határozatának megfelelően 1970. január 1-én - ideiglenes jelleggel - megkezdte tevékenységét a Huszonötödik Színház. A Művelődésügyi Minisztérium közvetlen felügyelete alatt, Gyurkó László irányításával működő, önálló kisszínház 1970. októberében nyitotta meg kapuit. Az 1970/71. évadban három bemutatót tartott: Németh László „Gyász", Platón „Szokratész védőbeszéde", és Kuan Hang Csin „Tou O igaztalan halála".
I.
A Huszonötödik Színház feladatait az alapítólevél a következőkben határozta meg: a Színház „Adjon otthont az egyértelműen szocialista mondanivalójú új magyar drámának, legyen műhelye a politizáló, a szocialista életforma és társadalmi együttélés problémáival foglalkozó műveknek, kísérleteknek. Alkalmazza a mondanivalót legjobban szolgáló műfaji, művészi és színpadi módszereket. Teremtse meg az alkotó kollektíva és közönség újfajta kapcsolatát és így járuljon hozzá a szocialista tudat kialakításáért folyó munkához."
Az első évad lezárultával megállapíthatjuk, hogy a Huszonötödik Színház - megszületésétől kezdve következetesen e feladatok megvalósításán munkálkodott, általában sikerrel. Elkötelezett világnézeti színházként jelentkezett a magyar színházi életben: a maga sajátos művészi eszközeivel intenzíven kutatta a szocialista világnézet és tudat összetevőit, kereste fejlesztésének lehetőségeit és módjait, a szocialista magatartásformák és életszemlélet, együttélés és etika ismérveit, érvényesülésnek törvényszerűségeit.
A Színház létalapját adó eszmei-művészi cél és tevékenység elsősorban a műsorpolitika kialakításában testesült meg. Olyan művek bemutatására, amelyek igen fontos társadalmi, etikai problémákat vetnek fel: konkrétan vagy áttételes módon, példázatszerűen elemzik ember és közösség kölcsönhatását, megjelölve az ember valóságos helyét a társadalom viszonyai között. A Gyász az egyéni szabadság lehetőségéről vall, az ember és az egykori sivár, embert nyomorító társadalmi valóság kapcsolatát vizsgálja. A Szokratész annak az embernek a sorsdrámája, aki a hatalom önző érdeki és manipulációs törekvései folytán szembekerül közösségének, értetlenségével, korlátoltságával, s aki igazságának tudatában magatartásának minden következményét vállalja. A Tou O... az osztálytársadalom jellegzetes manipulációinak áldozatul eső emberről szól, akinek mártírhalála egy világrendet mozdít ki sarkaiból, az igazság, a humánus törvények győzelmét eredményezte.
A Huszonötödik Színház alig másfél éves működése alatt sok tekintetben máris alkotó műhellyé szerveződött.
•-Ezt a műhelyt az új színházművészeti utak és eszközök felelősségteljes keresése, a lázas kísérletező hajlam és a divatszerűségtől való tartózkodás jellemzi. Rendkívül nehéz körülmények közepette kezdte meg működését, de a szívós munka árán elért eredményeivel tekintélyt szerzett magának s ma már új színfoltot jelent a magyar színházi életben.
•- A Színházban intenzív és színvonalas dramaturgiai munka folyik, amely a szigorú darabválogatásban, a műfaji változatosságra, a műfajok körének állandó szélesítésére való törekvésben, az aktív darabformálásban, az igényes és többnyire kollektív adaptációs folyamatban egyaránt érezteti jótékony hatását.
•- Sikeres lépéseket tett az önálló művészi arculat kialakítása felé. A népi színjátszás hagyományait továbbfejlesztve és a XX. Század avantgarde színházi áramlatainak egyes vívmányait felhasználva, mindhárom produkciójában az egyértelmű és közérthető mondanivaló maradéktalan érvényre juttatására törekedett. A dikció, az ének, a zene, a tánc, a mozgás, a mimika, stb. színpadi eszközeinek minőségileg magasrendű összhatásával új játékstílus kimunkálását tűzte céljául. Jóllehet a speciális játékstílus természetesen csak hosszú és szorgalmas kísérletező munkával alakítható ki az eddigi értékes részeredmények (pl. a Tou O szereplőgárdájának teljesítménye) azt mutatják, hogy a Színház e téren is jó úton halad.
•-Jelentékeny egyéni művészi sikereket mondhat magáénak a Színház, s örvendetes, hogy ezek jórészt fiatal tehetségek nevéhez fűződnek (Haumann Péter, Jobba Gabi alakításai). Figyelemre méltó az amatőrstúdió működése, amelyben érdeklődő, tehetséges fiatalokat ismerhetnek meg a korszerű színjátszás elméletével és gyakorlatával, majd közülük szervezik egy-egy produkcióhoz szükséges tánckart, kórust, statisztériát. A stúdió munkájában azonban kísért a szakképzettség lebecsülésének, a dilettantizmusnak a veszélye is.
Bár a Huszonötödik Színház eddigi tevékenységét elsősorban a jelentős művészi eredmények és sikerek jellemezték, munkájával nem lehetünk minden vonatkozásban maradéktalanul elégedettek.
•- Annak a fontos feladatnak, hogy a Színház a mai magyar dráma otthonává is váljék, ebben az évadban még nem tudott megfelelni. Az eredménytelenség csak részben magyarázható azokkal a különleges darabválasztási, színész- és rendező-egyeztetési, anyagi és technikai problémákkal, amelyek az ismertetett célkitűzésű, ideiglenesen és megfelelő színházterem nélkül működő együttes számára valóban objektív nehézségek. Ám kissé el is hanyagolták a mai magyar dráma ügyét, s a növekvő nehézségek láttán lemondtak a fokozott erőfeszítések megtételéről.
•- A Színház alapvető művészi céljai közé tartozott az azonos elveket valló és egységes színházi stílus kimunkálásán fáradozó alkotói kollektíva megteremtése. E célkitűzéssel azonban már az első hónapokban ellentétesnek bizonyult az a jelenlegi színházi struktúrában megvalósíthatatlan szervezeti elképzelés, hogy a színház nem állandó társulattal, hanem mindig az adott produkcióra szervezett művészgárdával fog dolgozni. Ezért a színház - az alapítólevélben foglaltak szerint - már az első évben kénytelen volt 5 állandó tagból álló társulatot szervezni, s ennek az állandó társulatnak a létszámát a jövőben emelni kívánja.
•- Az eddigi produkciók rangját és sikerét elsősorban egy-egy jelentős színészi teljesítmény határozta meg. Ez a túlzottan egy színészre épülő játék azonban nincs összhangban a Színház koncepciójával, rossz hatással lehet a társulat fejlődésére, hisz következetesen a színpadi „alájátszás", a statisztéria szerepét szánja színészei többségének.
Ezek a hibák, mulasztások elsősorban a Színház ismert mostoha körülményeivel magyarázhatóak, de része van bennük a művészeti vezetés tapasztalatlanságának is. A következő években a művészeti vezetést átgondoltabbá, következetesebbé kell tenni.
A Színház látogatottsága - a helyiségprobléma, az előadásszámok változásai, a drága jegyár ellenére is - már az első évadban kedvezően alakult. A 105 előadást a kicsiny színházteremben 10 208 néző tekintette meg. A közönség struktúrájáról még nincs megbízható képünk, annyi azonban bizonyos, hogy zöme a fiatal korosztályból került ki. (Ebben az eredményben része van a Művelődésügyi Minisztérium anyagi támogatásának is, amely a KISZ-korosztályú fiatalok fokozottabb színházlátogatását kívánta elősegíteni.) Művelődéspolitikai fontosságú esemény, hogy a művészi élmény befogadásának segítése, az optimális hatás biztosítása érdekében a Színház újfajta, direktebb kapcsolatokat épített ki közönségével. Az előadások után tartott spontán ankétok, beszélgetések, a törzsközönség részére szervezett klubdélutánok, a Ganz-Mávag Művelődési Otthonnal kötött szerződés keretében a gyár szocialista brigádjai részére tartott előadások és az azokat követő eszmecserék termékeny, sok lehetőséggel bíztató kölcsönhatást teremtettek Színház és közönsége között. A Színház eme közvetlen tudatformáló, népművelő munkája komoly eredményeket ígér, nagyobb nyilvánosságot és fokozott támogatást érdemel, s példamutató más színházaink számára is.
A Színház jelentkezését a hazai és külföldi kritika elismeréssel fogadta. Műsorpolitikai és művészeti koncepcióját újszerűnek és jogosultnak találta, és a három bemutatót egyaránt izgalmas és színvonalas produkcióként értékelte. A bíráló észrevételek közül a fontosabbak és helyeselhetőek lényegileg megegyeznek az ismertetett kritikai megállapításainkkal.
II.
A Színház eredetileg a Vasas Művészegyüttes székházában kezdte volna működését, de egyeztetési gondok miatt végül is a KISZ Művészegyüttes színháztermében tartotta meg az előadások nagy részét.
A MUOSZ épületébe tervezett végleges színház- és irodahelyiségek elkészülésének határideje 1971. január 1. volt, ez azonban 1971. október 1-re módosult. Az új helyiség befogadóképessége 97 fő, a helyár egységesen 36 Ft.
Az állományi létszám: 9 fő állandó foglalkoztatású (ebből 5 színész) és 11 fő részfoglalkozású (műszaki és adminisztratív ügyintéző). A kísérleti évad első felében (az 1970. évre) szükséges 837 ezer Ft állami támogatást - a Pénzügyminisztérium javaslatára - a Központi Kulturális Alapból fedeztük, ebből azonban a megváltozott működési hely, a kevesebb előadásszám következtében év végén 200 ezer Ft megmaradt.
A Színház jóváhagyott eredeti költségvetése 1971-re a következő:
Kiadás: 1646 ezer Ft,
Bevétel: 346 ezer Ft
Állami támogatás: 1300 ezer Ft.
Az 1972/72. évadtól kezdve az állomány létszám 6 fővel emelkedik. Az új játszási hely miatt a létszámemelkedéssel összefüggésben a fenti állami támogatást a folyó évre 78 ezer Ft-tal felemeltük. Az 1972. évi állami támogatást 1482 ezer Ft-tal terveztük. Elfogadása a Pénzügyminisztérium részéről még nem történt meg.
A jelentésünkben foglaltak alapján javasoljuk, hogy az Agitációs és Propaganda Bizottság
•-a Huszonötödik Színház működését az 1971/72. évadtól tekintse véglegesnek,
•-az állandó jelleggel, önálló társulattal rendelkező Színház költségvetési folyószámlás intézmény legyen, amely a művelődésügyi miniszter felügyelete alá tartozik.
A Színház 1971/72-re tervezett műsora:
Hernádi [Gyula] - Jancsó [Miklós]: Fényes szelek
Gyurkó László: A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűséges halála
Budapest, 1971. szeptember
Jelzet: MOL M-KS 288 f. 41. cs. 167. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Agitációs és Propaganda Bizottság - 1971.)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 05.
A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő