Megalakul a Népszínház – 1978

Az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összeolvadása

„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”

Források

Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának értékelése a Huszonötödik Színház munkájáról
1971. október 12.

 

Jegyzőkönyv az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság 1971. október 12-i üléséről

 

Jelen vannak: az Agit. Prop. Bizottság tagjai (kivéve Benke Valéria elvtársnőt), valamint Birta István elvtárs.
Napirenden:

2. Jelentés a 25. Színházról                                                                                                              

            Előadó:          


            Meghívott:     
                                  
                                  

Az Agitációs és Propaganda Bizottság megtárgyalta a 25. Színház egy éves működéséről szóló jelentést. Tudomásul vette a Színház véglegesítésére vonatkozó javaslatot, amely szerint a 25. Színház az 1971/1972-es évadtól önálló társulattal rendelkező intézmény lesz és átmenetileg a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozik.

Az Agitációs és Propaganda Bizottság megállapította, hogy a 25. Színház máris figyelemreméltó sikereket ért el a színház és a közönség újfajta, direktebb kapcsolatainak kialakításában. Olyan úttörő jellegű kezdeményezéseket tett (a színelőadás bevitele az üzemi kultúrházakba; az előadásokat követő ankétok, klubdélutánok; a hivatásos és amatőr művészek együttműködése, stb.), amelyek ösztönzőek lehetnek más színházak gyakorlatára, népművelő munkájára is. Művészi igényességével, a mondanivalót szolgáló műfaji, művészi és színpadi módszerek felelősségteljes keresésével gazdagította színházi életünket.

Az Agitációs és Propaganda Bizottság ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a 25. Színház további működése során tegyen fokozottabb erőfeszítéseket a szocialista magyar drámai művek bemutatására; keresse tovább azokat a formákat és módszereket, amelyekkel tartalmasabbá teheti a színművészet és a közönség kapcsolatát; nyújtson támogatást az amatőr színjátszó együtteseknek, a művelődési házakban folyó közművelődési munkához.

Írásban kapják:

elvtársak

***

MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
SZÍNHÁZI FŐOSZTÁLY

Előterjesztés
az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága részére
Jelentés a Huszonötödik Színház munkájáról

Előadó: dr. Simó Jenő

Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága 1969. november 25-i határozatának megfelelően 1970. január 1-én - ideiglenes jelleggel - megkezdte tevékenységét a Huszonötödik Színház. A Művelődésügyi Minisztérium közvetlen felügyelete alatt, Gyurkó László irányításával működő, önálló kisszínház 1970. októberében nyitotta meg kapuit. Az 1970/71. évadban három bemutatót tartott: Németh László „Gyász", Platón „Szokratész védőbeszéde", és Kuan Hang Csin „Tou O igaztalan halála".

I.

A Huszonötödik Színház feladatait az alapítólevél a következőkben határozta meg: a Színház „Adjon otthont az egyértelműen szocialista mondanivalójú új magyar drámának, legyen műhelye a politizáló, a szocialista életforma és társadalmi együttélés problémáival foglalkozó műveknek, kísérleteknek. Alkalmazza a mondanivalót legjobban szolgáló műfaji, művészi és színpadi módszereket. Teremtse meg az alkotó kollektíva és közönség újfajta kapcsolatát és így járuljon hozzá a szocialista tudat kialakításáért folyó munkához."

Az első évad lezárultával megállapíthatjuk, hogy a Huszonötödik Színház - megszületésétől kezdve következetesen e feladatok megvalósításán munkálkodott, általában sikerrel. Elkötelezett világnézeti színházként jelentkezett a magyar színházi életben: a maga sajátos művészi eszközeivel intenzíven kutatta a szocialista világnézet és tudat összetevőit, kereste fejlesztésének lehetőségeit és módjait, a szocialista magatartásformák és életszemlélet, együttélés és etika ismérveit, érvényesülésnek törvényszerűségeit.

A Színház létalapját adó eszmei-művészi cél és tevékenység elsősorban a műsorpolitika kialakításában testesült meg. Olyan művek bemutatására, amelyek igen fontos társadalmi, etikai problémákat vetnek fel: konkrétan vagy áttételes módon, példázatszerűen elemzik ember és közösség kölcsönhatását, megjelölve az ember valóságos helyét a társadalom viszonyai között. A Gyász az egyéni szabadság lehetőségéről vall, az ember és az egykori sivár, embert nyomorító társadalmi valóság kapcsolatát vizsgálja. A Szokratész annak az embernek a sorsdrámája, aki a hatalom önző érdeki és manipulációs törekvései folytán szembekerül közösségének, értetlenségével, korlátoltságával, s aki igazságának tudatában magatartásának minden következményét vállalja. A Tou O... az osztálytársadalom jellegzetes manipulációinak áldozatul eső emberről szól, akinek mártírhalála egy világrendet mozdít ki sarkaiból, az igazság, a humánus törvények győzelmét eredményezte.

A Huszonötödik Színház alig másfél éves működése alatt sok tekintetben máris alkotó műhellyé szerveződött.

•-Ezt a műhelyt az új színházművészeti utak és eszközök felelősségteljes keresése, a lázas kísérletező hajlam és a divatszerűségtől való tartózkodás jellemzi. Rendkívül nehéz körülmények közepette kezdte meg működését, de a szívós munka árán elért eredményeivel tekintélyt szerzett magának s ma már új színfoltot jelent a magyar színházi életben.
•- A Színházban intenzív és színvonalas dramaturgiai munka folyik, amely a szigorú darabválogatásban, a műfaji változatosságra, a műfajok körének állandó szélesítésére való törekvésben, az aktív darabformálásban, az igényes és többnyire kollektív adaptációs folyamatban egyaránt érezteti jótékony hatását.
•- Sikeres lépéseket tett az önálló művészi arculat kialakítása felé. A népi színjátszás hagyományait továbbfejlesztve és a XX. Század avantgarde színházi áramlatainak egyes vívmányait felhasználva, mindhárom produkciójában az egyértelmű és közérthető mondanivaló maradéktalan érvényre juttatására törekedett. A dikció, az ének, a zene, a tánc, a mozgás, a mimika, stb. színpadi eszközeinek minőségileg magasrendű összhatásával új játékstílus kimunkálását tűzte céljául. Jóllehet a speciális játékstílus természetesen csak hosszú és szorgalmas kísérletező munkával alakítható ki az eddigi értékes részeredmények (pl. a Tou O szereplőgárdájának teljesítménye) azt mutatják, hogy a Színház e téren is jó úton halad.
•-Jelentékeny egyéni művészi sikereket mondhat magáénak a Színház, s örvendetes, hogy ezek jórészt fiatal tehetségek nevéhez fűződnek (Haumann Péter, Jobba Gabi alakításai). Figyelemre méltó az amatőrstúdió működése, amelyben érdeklődő, tehetséges fiatalokat ismerhetnek meg a korszerű színjátszás elméletével és gyakorlatával, majd közülük szervezik egy-egy produkcióhoz szükséges tánckart, kórust, statisztériát. A stúdió munkájában azonban kísért a szakképzettség lebecsülésének, a dilettantizmusnak a veszélye is.

Bár a Huszonötödik Színház eddigi tevékenységét elsősorban a jelentős művészi eredmények és sikerek jellemezték, munkájával nem lehetünk minden vonatkozásban maradéktalanul elégedettek.

•-        Annak a fontos feladatnak, hogy a Színház a mai magyar dráma otthonává is váljék, ebben az évadban még nem tudott megfelelni. Az eredménytelenség csak részben magyarázható azokkal a különleges darabválasztási, színész- és rendező-egyeztetési, anyagi és technikai problémákkal, amelyek az ismertetett célkitűzésű, ideiglenesen és megfelelő színházterem nélkül működő együttes számára valóban objektív nehézségek. Ám kissé el is hanyagolták a mai magyar dráma ügyét, s a növekvő nehézségek láttán lemondtak a fokozott erőfeszítések megtételéről.
•-        A Színház alapvető művészi céljai közé tartozott az azonos elveket valló és egységes színházi stílus kimunkálásán fáradozó alkotói kollektíva megteremtése. E célkitűzéssel azonban már az első hónapokban ellentétesnek bizonyult az a jelenlegi színházi struktúrában megvalósíthatatlan szervezeti elképzelés, hogy a színház nem állandó társulattal, hanem mindig az adott produkcióra szervezett művészgárdával fog dolgozni. Ezért a színház - az alapítólevélben foglaltak szerint - már az első évben kénytelen volt 5 állandó tagból álló társulatot szervezni, s ennek az állandó társulatnak a létszámát a jövőben emelni kívánja.
•-        Az eddigi produkciók rangját és sikerét elsősorban egy-egy jelentős színészi teljesítmény határozta meg. Ez a túlzottan egy színészre épülő játék azonban nincs összhangban a Színház koncepciójával, rossz hatással lehet a társulat fejlődésére, hisz következetesen a színpadi „alájátszás", a statisztéria szerepét szánja színészei többségének.

Ezek a hibák, mulasztások elsősorban a Színház ismert mostoha körülményeivel magyarázhatóak, de része van bennük a művészeti vezetés tapasztalatlanságának is. A következő években a művészeti vezetést átgondoltabbá, következetesebbé kell tenni.

A Színház látogatottsága - a helyiségprobléma, az előadásszámok változásai, a drága jegyár ellenére is - már az első évadban kedvezően alakult. A 105 előadást a kicsiny színházteremben 10 208 néző tekintette meg. A közönség struktúrájáról még nincs megbízható képünk, annyi azonban bizonyos, hogy zöme a fiatal korosztályból került ki. (Ebben az eredményben része van a Művelődésügyi Minisztérium anyagi támogatásának is, amely a KISZ-korosztályú fiatalok fokozottabb színházlátogatását kívánta elősegíteni.) Művelődéspolitikai fontosságú esemény, hogy a művészi élmény befogadásának segítése, az optimális hatás biztosítása érdekében a Színház újfajta, direktebb kapcsolatokat épített ki közönségével. Az előadások után tartott spontán ankétok, beszélgetések, a törzsközönség részére szervezett klubdélutánok, a Ganz-Mávag Művelődési Otthonnal kötött szerződés keretében a gyár szocialista brigádjai részére tartott előadások és az azokat követő eszmecserék termékeny, sok lehetőséggel bíztató kölcsönhatást teremtettek Színház és közönsége között. A Színház eme közvetlen tudatformáló, népművelő munkája komoly eredményeket ígér, nagyobb nyilvánosságot és fokozott támogatást érdemel, s példamutató más színházaink számára is.
A Színház jelentkezését a hazai és külföldi kritika elismeréssel fogadta. Műsorpolitikai és művészeti koncepcióját újszerűnek és jogosultnak találta, és a három bemutatót egyaránt izgalmas és színvonalas produkcióként értékelte. A bíráló észrevételek közül a fontosabbak és helyeselhetőek lényegileg megegyeznek az ismertetett kritikai megállapításainkkal.

II.

A Színház eredetileg a Vasas Művészegyüttes székházában kezdte volna működését, de egyeztetési gondok miatt végül is a KISZ Művészegyüttes színháztermében tartotta meg az előadások nagy részét.
A MUOSZ épületébe tervezett végleges színház- és irodahelyiségek elkészülésének határideje 1971. január 1. volt, ez azonban 1971. október 1-re módosult. Az új helyiség befogadóképessége 97 fő, a helyár egységesen 36 Ft.
Az állományi létszám: 9 fő állandó foglalkoztatású (ebből 5 színész) és 11 fő részfoglalkozású (műszaki és adminisztratív ügyintéző). A kísérleti évad első felében (az 1970. évre) szükséges 837 ezer Ft állami támogatást - a Pénzügyminisztérium javaslatára - a Központi Kulturális Alapból fedeztük, ebből azonban a megváltozott működési hely, a kevesebb előadásszám következtében év végén 200 ezer Ft megmaradt.

A Színház jóváhagyott eredeti költségvetése 1971-re a következő:
                                   Kiadás: 1646 ezer Ft,
                                   Bevétel: 346 ezer Ft
                                   Állami támogatás: 1300 ezer Ft.

Az 1972/72. évadtól kezdve az állomány létszám 6 fővel emelkedik. Az új játszási hely miatt a létszámemelkedéssel összefüggésben a fenti állami támogatást a folyó évre 78 ezer Ft-tal felemeltük. Az 1972. évi állami támogatást 1482 ezer Ft-tal terveztük. Elfogadása a Pénzügyminisztérium részéről még nem történt meg.

A jelentésünkben foglaltak alapján javasoljuk, hogy az Agitációs és Propaganda Bizottság

•-a Huszonötödik Színház működését az 1971/72. évadtól tekintse véglegesnek,
•-az állandó jelleggel, önálló társulattal rendelkező Színház költségvetési folyószámlás intézmény legyen, amely a művelődésügyi miniszter felügyelete alá tartozik.

A Színház 1971/72-re tervezett műsora:

Hernádi [Gyula] - Jancsó [Miklós]: Fényes szelek
Gyurkó László: A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűséges halála

Budapest, 1971. szeptember

Jelzet: MOL M-KS 288 f. 41. cs. 167. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Agitációs és Propaganda Bizottság - 1971.)

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő