Megalakul a Népszínház – 1978

Az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összeolvadása

„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”

A Népszínház megalakítása, az Állami Déryné Színház és a 25. Színház összevonása,
1977. szeptember 27.  

Jegyzőkönyv
az Agit. Prop. Bizottság 1977. szeptember 27-i üléséről

Jelen vannak: a Bizottság tagjai (Aczél [György], Nemes [Dezső], Lakos [Sándor], Grósz [Károly] elvtárs kivételével), Király Andrásné, Polinszky Károly,

elvtárs.

Napirend:

2. Javaslat az Állami Déryné Színház és a 25. Színház összevonásából létrejövő Népszínház működésére.

Előadó:        


Meghívott:     Gyurkó László
                        Orosz László
Hozzászólt:    [popup title="Orbán [László]," format="Default click" activate="click" close text="1976-tól az Országos. Közművelődési Tanács elnöke."] Királyné, Pozsgay, [popup title="Óvári [Miklós]" format="Default click" activate="click" close text="Az MSZMP PB tagja (1977–1988.), a KB-titkára (1977–1985)"] elvtárs

Az Agit. Prop. Bizottság - vitában tett észrevételekkel - elfogadja a javaslatot.

Egyetértően tudomásul veszi, hogy az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összevonásából megalakul a Népszínház, amely építve a két korábbi színház művészeti, közművelődési eredményeire, a legszélesebb közönségrétegek színházi kultúrájának gazdagítását tűzi ki célul, művészi - közművelődési törekvéseinek valóra váltásával színesítheti, frissítheti színházi életünket.
A Népszínház prózai, opera-, tánc-előadásaival és szorosabban értelmezett közművelődési tevékenységével szervesen beépül hazánk művelődési rendszerébe. Kulturális politikánk általános alapelveihez igazodva, hangsúlyozottan törekszik a szocialista eszmeiségű alkotások bemutatására, a klasszikus és az élő magyar irodalom legjobb drámáinak színpadra állítására, az egyetemes klasszikus és kortárs - kiváltképpen a Szovjetunióból és más szocialista országokból átvett - művek tolmácsolására. Rangos alkotásokkal elégíti ki a közönség szórakozási igényeit; művészi eszközökkel küzd a kispolgári életérzés, ízlés ellen.

Az Agit. Prop. Bizottság tudomásul veszi, hogy az Állami Déryné Színház és Huszonötödik Színház 1977-ben az eddigi rend szerint folytatja tevékenységét; 1978. január 1-el a Kulturális Minisztérium, a szükséges tárcaszintű egyeztetések után létrehozza a Népszínházat. Megbízza a Kulturális Minisztériumot, hogy 1980 második felében adjon tájékoztatást az Agit. Prop. Bizottságnak a Népszínház működésének tapasztalatairól. Kívánatosnak tartja, hogy az új színház működéséhez, különösen a kezdeti időszakban, az érintett helyi szervek adjanak fokozott segítséget.

Az előterjesztés, a vitában tett észrevételek szerint módosítva, az Agit. Prop. Bizottság állásfoglalásával együtt jelenjen meg az Agit. Prop. Osztály Tájékoztatójában.

Az állásfoglalást kapják:


Kornidesz Mihály
Pozsgay Imre
Vas Imre
A megyei pártbizottságok első titkárai.

K. m. f.

Jegyzőkönyvezte:                                                                                        Látta:

Rátkai Ferenc                                                                                             Óvári Miklós

***

KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Javaslat

Az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a Népszínház létrehozására

A Kulturális Minisztérium ez év márciusában összevonta a színházi kultúra fejlesztésében nagy eredményeket elért, de napjainkban elavult rendszerű, súlyos problémákkal küszködő, nagy apparátusú Déryné Színházat a Huszonötödik Színházzal, amely a korszerű színjátszást hatékony közművelődési tevékenységgel összekapcsolva, szerény lehetőségek között működött. A két színház egyesítésével olyan új színház létrehozása volt a cél, amely - a rendelkezésre álló erők, működési feltételek ésszerű koncentrálásával - népszerű szocialista művészeti-közművelődési programjával színesíti, és várhatóan felfrissíti színházi életünket.
Az összevonásról, a majdani Népszínházról a párt, a tanácsi és társadalmi szervek képviselői, művelődési szakemberek mondták el észrevételeiket. Az így kialakított koncepciót megvitatták az illetékes párt- és állami szervek, az érintett művészeti szövetségek, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Színházművészeti Tanács. Mindezek alapján a Népszínház szerepére, arculatára, szerkezetére vonatkozóan a Kulturális Minisztérium a következőket javasolja.

I.

•1.      A Népszínház új, egységes és komplex alkotóműhely, amelyet más színházakhoz képest határozottabb, közművelődési arculat jellemez. Különösen a közművelődési határozat óta minden színház igyekszik bekapcsolódni a szorosabban értelmezett közművelődési munkába is. A Népszínház működésében azonban a közművelődési program nem csupán kiegészítője a hagyományos színházi tevékenységnek, hanem egész műsorpolitikáját, produkcióit, szervezését közvetlenül alakítja.

A munkásművelődés, a színházművészeti nevelés valamint az iskolai oktató-nevelőmunka segítése érdekében lényeges és jellemző feladata, hogy a hagyományos értelemben vett színházi előadások mellett azokkal egyenrangú, tartalmas produkciókkal (irodalmi estek, zenés összeállítások, rendhagyó irodalomórák, üzemi műsorok stb.) is ellássa a közönséget, kiváltképpen a kisebb helységekben, peremkerületekben, munkástelepüléseken. A feltételek megteremtésétől függően egyéb színházi-közművelődési formák kifejlesztését is folyamatosan kezdeményezi (baráti-kör hálózat kialakítása; amatőr mozgalmak patronálása; társművészetek, rokon műfajok népszerűsítése; KISZ és úttörő táborok, vezetőképző tanfolyamok műsorokkal való ellátása stb.). Székhelye a Főváros (és bár a Várszínházban és a Józsefvárosi Színházban tartott előadásai hozzájárulnak Budapest színházi életének színesítéséhez) - tevékenységének színtere az egész ország. Működésével hozzájárul, hogy az eddigi színházi struktúrában el nem ért (elsősorban vidéki) közönség színházi kultúrája növekedjék, gazdagodjék.

A Népszínház prózai, opera-, tánc- előadásaival és közművelődési tevékenységével szervesen beépül az ország művelődési rendszerébe. Kulturális politikánk általános alapelveihez igazodva hangsúlyozottan törekszik a szocialista eszmeiségű alkotások bemutatására, a klasszikus és az élő magyar irodalom legjobbjainak színpadra állítására, az egyetemes klasszikus és az élő magyar irodalom legjobbjainak színpadra állítására, az egyetemes klasszikus és kortárs (kiváltképpen a szovjet és más szocialista országokból származó) művek tolmácsolására. Rangos alkotásokkal elégíti ki a közönség szórakozási igényeit; küzd a kispolgári életérzés, ízlés ellen.

A Népszínház épít a korábbi két társulat művészeti és közművelődési eredményeire, és fokozatosan alakítja ki a populáris játékstílust képviselő, egységes színházi alkotóműhelyt.

Az egységes Népszínházon belül működő Várszínház lehetőséget biztosít vidéki és külföldi színházak, valamint a társművészetek (zene, tánc stb.) kiemelkedő, hivatásos és amatőr produkcióinak budapesti bemutatásaira.

•2.      A Népszínház feladatkörének megfelelően tagozódik (lásd 1. sz. melléklet). Csupán műfaji szerepű társulatai azonban sem személyi összetétel, sem játszási hely szempontjából nem különülnek el mereven. Programjában műfajilag is új kezdemény a táncszínház, amely a többi részleg támogatása, valamint saját produkciók létrehozása mellett egyben fóruma is a műfajba tartozó (balett, néptánc, pantomim stb.) hivatásos és amatőr bemutatóknak, a Népszínház törekvéseinek egybehangzó kísérleteknek.

•3.      Az összevonás - különösen a Déryné Színház működéséhez képest - a korábbinál sokkal kedvezőbb játszási rend kialakítását teszi lehetővé, ami az új színház művészi színvonalának egyik biztosítéka; megteremti a rendszeres képzés- és továbbképzés, a színészek sokoldalú és humánus igénybevételének feltételeit; jobb működési és szociális körülményeket biztosít a művészek és a műszaki dolgozók számára.

•4.      A társulat összetételét a Népszínház - feladatrendszerének - fokozatosan, a vonatkozó jogszabályok betartásával és a méltányosság szellemében felújítja, művészi tekintetben megerősíti. (Különösen a volt Déryné Színház együttesébe nagyon kevés a főiskolai végzettségű vagy működési engedéllyel rendelkező színész.) A két egykori társulat teljes integrációja mellett a játszási színvonal általános emelése érdekében a szerződtetési rendszernek megfelelő fokozatos átszerződtetéssel, vendégművészek foglalkoztatásával, a színház által kiképzett fiatalokkal fejleszti a személyi állományát. Megerősíti a középvezetői gárdát (dramaturgia, rendezői kar, társulatvezetők).

•5.      A közönségszervezés teendőit mindenekelőtt a pontos helyzetelemzéseken alapuló szervezésre, a közönség tervszerű tájékoztatására összpontosítja. Közművelődési tevékenységének egészével a színház-közönség kapcsolat bevált formáit gazdagítva növeli nézőinek színházi igényeit, színház iránti érdeklődését. Ennek érdekében is konstruktív kapcsolatokra törekszik a többi színházzal, a közművelődési intézményhálózattal, a megyei tanácsi apparátussal. Ezek a célok megkívánják a szervezői gárda felfrissítését s egy megfelelőbb fizetési-ösztönzési rendszer kimunkálást, bevezetését.

•6.      A Népszínház működésének kezdeti szakaszában jelentősen csökken az előadás- és nézőszám. (lásd 3. sz. melléklet). Ez azonban elkerülhetetlen feltétele annak, hogy emelkedjék az előadások művészi színvonala; hogy a művészi és szociális szempontokat kielégítő játékrendet, normális játszási feltételeket lehessen teremteni. (Ezek hiányai terhelték elsősorban a Déryné Színházat.) Az előadás- és nézőszám csökkenést némileg ellensúlyozza a terv szerint 1978-ban belépő új nyíregyházi társulat működése, a jelenlegi tájolási rend folyamatos korszerűsítése, a nyári színházi előadások állandósítására való törekvés. A Népszínház fokozatos fejlődése az előadás- és nézőszám gyarapodását is jelenti.

•7.      Nem az összevonással, hanem a Várszínház mint új létesítménynek üzembe helyezésével függ össze, hogy a Népszínház állami támogatása meghaladja az alapját képező két színházét. Az összevonás és a népszínházi koncepció fokozatos megvalósítása során felszabaduló és átcsoportosítható anyagi eszközök hozzájárulnak az új nyíregyházi színházi társulat létrehozásához.

JAVASLAT AZ ÁLLÁSFOGLALÁSRA

Az MSZMP KB Agit. Prop. Bizottság jóváhagyólag tudomásul veszi a Kulturális Minisztérium előterjesztését Népszínház létrehozásáról. Egyetért azzal, hogy a Kulturális Minisztérium

•-        A szükséges tárcaszintű egyeztetések után 1978. január 1-el létrehozza a közvetlen felügyelete alá tartozó Népszínházat;
•-        Biztosítsa, hogy az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház 1977-ben az eredeti tervek szerint végezze tevékenységét;

Az MSZMP KB. Agit. Prop. Bizottsága megbízza a Kulturális Minisztériumot, hogy 1980 második felében adjon tájékoztatást az MSZMP KB Agit. Prop. Bizottságának a Népszínház működésének tapasztalatairól. Kívánatosnak tartja, hogy a Népszínház működéséhez - különösen a kezdeti időszakban - az érintett helyi szervek adjanak fokozott segítséget.

Budapest, 1977. szeptember hó.

MOL M-KS 288. f. 41. cs. 291. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Agitációs és Propaganda Bizottság - 1977.)

Ezen a napon történt január 26.

1935

A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább

1958

Kádár János vezette első Kádár-kormány, hivatalos szóhasználattal „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” kormányfőjének és kormánya...Tovább

1989

A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban

„Menni vagy maradni” ‒ ez volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel” című filmje két fiatal főhősének dilemmája 1956 decemberében. Dani és Gyuri végül a maradás mellett döntöttek, ezért a határállomáson nem szálltak fel a teherautóra, amely a többi menekülővel együtt Ausztriába csempészte volna őket. A film valós történelmi helyzetet ábrázol: a forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis sokak számára valóban sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a szabad élet reményében, akár életüket is kockáztatva, illegálisan elhagyják-e hazájukat, vagy pedig otthon maradjanak, és ezzel a biztonságosabbnak tűnő, ám szürkébb és kilátástalanabb jövőt válasszák. Részben a megtorlások elől is menekülve, akkor több mint 200 ezren távoztak külföldre, közülük mintegy 170 ezren nem tértek haza. 

Alig több mint egy évtizeden belül ez már a harmadik nagy exodus volt. Az első 1944‒1945-ben következett be, amikor is több tízezer katonatiszt, csendőr, nyilas távozott Nyugatra. Ezt az ún. „nemzeti” emigrációt az 1947-es „demokratikus” emigráció követte, amelynek tagjai ‒ mint például Nagy Ferenc miniszterelnök vagy Varga Béla, az országgyűlés elnöke ‒ a kommunizmus elől menekültek. Egy évvel később Márai Sándor is elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus nem a magyar társadalom, hanem „a szovjet imperializmus gyarmatosító céljait” szolgálja, és attól félt, ha itthon marad, belesorvad „az agresszív butaságba”, ami körülveszi. Az országból való ki- és beutazást ekkor már szigorúan szabályozták. Az útlevélkérelmeket a Belügyminisztérium önkényesen bírálta el, és sokszor indoklás nélkül elutasította azokat. 

1948-ban szovjet kezdeményezésre a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határainak hermetikus lezárásáról döntött. Kiépítették a vasfüggönynek nevezett, drótakadályokból és magasfigyelőkből álló műszaki zárat, a határ mentén letarolták az erdőket, aknamező telepítésébe kezdtek, a határőrséget pedig beolvasztották az Államvédelmi Hatóságba. Ettől kezdve az, aki a zöldhatáron keresztül próbált az országból távozni, nagy kockázatot vállalt: menekülés közben könnyen életét veszthette, ha pedig elfogták, súlyos börtönbüntetés várt rá. 1951 és 1953 között még így is összesen mintegy 12 ezer határsértést követtek el, ebből több mint 1700 sikeres volt. A Sztálin halálát követő „olvadásnak” és az első Nagy Imre-kormány új politikai irányvonalának köszönhetően nekiláttak a több mint ezer kilométer hosszú aknamező felszámolásának, a déli határszakaszon pedig a drótakadályokat is megszüntették.

A forradalom leverése utáni megtorlás légkörében ‒ egy rövid időszakot leszámítva, amikor is lehetőség nyílt Nyugatra menekülni ‒ továbbra is szinte lehetetlen volt elhagyni az országot: kevesen kaptak útlevelet és a határokat szigorúan őrizték. A sportolók az átlagembereknél jóval könnyebben utazhattak külföldre, közülük sokan nem tértek vissza. Az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat tagjai például tömegesen disszidáltak, köztük az olimpián három aranyérmet elnyert Keleti Ágnes tornásznő is. Az 1957 elején dél-amerikai turnén tartózkodó Honvéd futballcsapatából végleg külföldön maradt a válogatottban is játszó Puskás, Kocsis és Czibor, így ezzel minden idők legjobb magyar futballválogatottja, az Aranycsapat is szétesett.  

A kádári konszolidációs politika részeként az ötvenes-hatvanas évek fordulójától kezdve apró lépésekben ugyan, de enyhíteni kezdték a be- és kiutazásra vonatkozó szabályokat. Az állambiztonság szempontjai azonban továbbra is elsőbbséget élveztek, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték az útlevelet kérelmező személyt. Új illegális határátlépési módszerek terjedtek el: többen útlevelet hamisítottak, mások vonaton, személygépkocsiban, teherautóban vagy mikrobuszban elrejtőzve próbáltak kijutni az országból, de olyanok is akadtak, akik járművükkel próbálták áttörni a határsorompót. Nagy port vert fel a későbbi neves borász, Szeremlei Huba disszidálása, aki családjával 1967-ben regénybe illő módon, egy Ausztriából érkező sportrepülővel távozott illegálisan Nyugatra.  

Az 1972-ben bevezetett piros útlevéllel a „baráti” szocialista országokba már korlátozás nélkül el lehetett jutni. A nyugati államokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki, ehhez viszont külön egyedi kiutazási engedélyt kellett beszerezni. A minden országba érvényes egységes kék útlevelet 1984-ben vezették be, a világútlevelet négy évvel később lehetett igényelni. A teljesen szabad utazás lehetősége azonban csak a rendszerváltással egyidőben, 1989-ben vált valóra a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvény elfogadásával.

Az ArchívNet idei utolsó, 6. számának fő témája tehát: „Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban”. Összeállításunkban öt írást közlünk, ezek közül három kapcsolódik szorosan a témához. Bencsik Péter az 1950-es és 1960-as évek tiltott határátlépéseit vizsgálja, Krahulcsán Zsolt pedig egy 1966-os állambiztonsági jelentés alapján az ún. „hazatérés-megtagadási” ügyeket elemzi. Seres Attila egy különösen izgalmas disszidálás történetét mutatja be, melynek főszereplője ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd azzal Hegyeshalomnál áttörte a határt és Ausztriába távozott. Vallasek Júlia két református diáklány 1940‒1944 közötti levelezéséből közöl részleteket, míg Bakonyi Péter Csány József „nyilas számonkérő” naplóját publikálja.

 

Budapest, 2021. december 20.

L. Balogh Béni
főszerkesztő