Munkások és munkásnők ’56-ban

A Budapesti Harisnyagyár ’56-os történetei a levéltári források tükrében

„Megjelent négy katona este. […] Valami levelet kerestek […] Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. […] Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták.”

Források

Levélváltás Tasnádi János elbocsátása ügyében  

a.

A Budapesti Harisnyagyár MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának levele Tasnádi János elbocsátása ügyében  

Budapesti Harisnyagyár
MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága.                                      Budapest, 1957. V. hó 18.

Kedves Elvtárs!

Szükségesnek találjuk a következő probléma miatt felvenni a kapcsolatot az elvtársakkal.

Vállalatunknál dolgozik Tasnádi Jánosné formázónő, akinek férje mint tűzoltó Önöknél teljesített szolgálatot.
Fent nevezett szaktársnő az egész üzemben elmesélte azt, hogy a férjét letartóztatták ill[etve] fegyelmi után a munkahelyéről eltávolították. Természetesen úgy meséli el, hogy ez igazságtalan volt, és a dolgozók azért nagyon fel vannak háborodva. Ismerik az elvtársak még a hangulatot a dolgozók között, hajlamosak arra, hogy akit letartóztatnak azok „ártatlanok", - ennek a hangulatnak a további folytatását mi le akarjuk szerelni. De ott a hiba, nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi állt fent ebben a kérdésben ill. milyen okok, indokok alapján lett Tasnádi János eltávolítva az üzemből.
Erre szeretnénk alapos, konkrét választ kapni, hogy ennek alapján mi tudatosítanánk a dolgozókkal. Mi tudjuk, helyesebben gondoljuk, hogy nem ok nélkül lett fent nevezett a vállalattól elbocsátva, de ez egymagában nem elég, mert nem tudjuk felvenni a harcot a hangulat ellen. Ezért kérjük az I.B.-t amennyiben ezt  helyesnek találják, s nem hiszem, hogy ennek valami akadálya lenne, szíveskedjenek minket rövid időn belül levélben felkeresni s ismertetni Tasnádi eltávolításának okát.

            Maradunk elvtársi üdvözlettel:

MSZMP Intézőbizottság elnöke [név nélkül]

Jelzet: BFL BB 8. fond XXXV. III. kerületi pártbizottság. Levelezés. Eredeti tisztázat.

***

A Klement Gottwald Villamossági Gyár válasza

  

KLEMENT GOTTWALD VILLAMOSSÁGI GYÁR
Budapest II. Lövőház utca 39.                                                Budapest, 1957. június 7.
Budapesti Harisnyagyár
Budapest

Budapesti Harisnyagyár
Érkezett: 1957. jún. 10.
Kiadva : Szántó
... [így az eredetiben]
Tárgy:
Hozzánk küldött levelükre válaszolva Tasnádi Jánosné ügyében az alábbiakat közöljük. Tasnádi Jánosné, mint tűzoltó három évig teljesített szolgálatot üzemünkben. Az ellenforradalom alatt aktívan részt vett a munkástanács munkájában, minden párt és rendszer ellenes hangoskodó ellenforradalmi elemet támogatott. Az ellenforradalmárokat kiszolgáló, utána a Széna téren fegyverrel elesett ellenforradalmárokat nemzeti hősöknek nevezte, és hazaszállításukról gondoskodott. Tudomásunk szerint letartóztatva nem volt. Levélváltását és a tűzoltóságtól való elbocsátását az Állami Tűzoltóság Parancsnoksága végezte. Viselt dolgaiért az elbocsátást mi is helyesnek tartjuk.

Klement Gottwald Villamossági Gyár
Személyzeti osztály
Tóth István
I.B. tag

BFL BB 8. fond XXXV. III. kerületi pártbizottság. Levelezés. Eredeti tisztázat.

b.

Interjú Tasnádi Jánosnéval

„Amikor jött a forradalom, akkor engem a férjem hazavitetett három gyerekkel, mert '56-ban született a harmadik. Nagyon picike volt, szoptatni jártam be a Sport kórházba, mert bekerült a kórházba. Bejártam szoptatni és akkor [...] nem mindennap mehettem be, mert nem lehetett a lövöldözések miatt bemenni. A férjem elintézte a szovjet parancsnokságon, meg a magyaron, hogy adtak nekem egy igazolványt, hogy a gyári kocsival hazavisznek Tiszaszentimrére. Levittek anyukámékhoz. A férjem itt maradt, mert neki nem lehetett kijönni sem a gyárból. Utána telefonálgatott ő minden nap haza, hogy jól van, mert akkor idegesek voltunk. De 3 hét múlva nem kaptam hírt. Több, mint két hétig. Akkor följöttem kocsin. Ami az utamba esett. Ott hagytam a három gyereket anyukáméknak. Följöttem Budapestre, hogy a férjem megkeressem a Klement Gottwald Gyárban. Vagy kidisszidált, vagy pedig agyonlőtték. Ő 3 holttestet vitetett haza Győrbe a Klement Gottwald Gyárból, akik élelmet hoztak az embereknek nagy kocsival és mind a három ember ott maradt. A férjem elintézte azt is a szovjet parancsnokságon meg a magyarnál, hogy hazavihesse Győrbe. Hazaszállította a halottakat Győrbe. A forradalom után leszerelték a férjemet. Pedig bent volt mindig szolgálatban. Az volt a baj, hogy bent volt mindig, szorgalmas volt. Akkor még a rádióban, meg akkor kezdődött a tv, a tv-ben is beszélt. Erre leszerelték. Már akkor hazajöttünk, a gyerekeket is hazahoztuk, egyszerre megjelent négy katona este. Egyedül a szobában voltam 3 gyerekkel, már aludtak. Köszönnek, hellyel kínáltam. Bevitték a férjemet akkor éjszaka. Akkor pogácsát sütöttem pont. Neki mondták, hogy parancsoljon, vegyen. Én meg csodálkoztam, hogy ők mondják neki. Persze, mert akkor már ők szemetek voltak.
-  A férje benn volt a munkástanácsban?
- Nem. Valami levelet kerestek, meg azért csinálták, hogy ne léptessék elő. Utána kijött az, hogy a tisztje volt az, aki őt följelentette. Hogy állítólag ő fegyvert hordott az oldalán akkor, amikor ő soha nem is viselt fegyvert. Nem is tudta, hogy kell használni. Mindig tűzoltó volt, mindig. Amikor rendőr volt is, csak gyerekkorában volt rendőr, ilyen kihordó. Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. Nem volt senki ismerősünk Amerikában. Mondtam, hogy most pakoltunk át egy hete ebbe a lakásba, és van itt pince is. De még a pincekulcs nincs nálam, a lakóknál van, mert azoktól kapjuk meg. De ha kell, átszólok a lakónak. Este 11 óra volt. Azt mondták, hogy nem kell, meg nem is ösmerem a pincét, akkor nem kell. Na, elvisszük a férjét. Mondták a férjemnek, hogy na, most már készüljön föl. Én sírtam nagyon. És akkor, hogy vegyen a pogácsából. Egyen, hogyha kell. Persze, hogy nem esett neki jól. Mondta a férjem, hogy engedjék meg, 100 Ft van nála, azt ideadja nekem, hogy a gyerekeknek legyen kaja. Azt megengedték, hogy ideadja, és akkor bevitték. Vitték kocsiban, akkor szeretett volna rágyújtani, és mondta, hogy rágyújtana. Mondták, hogy csak akkor, ha nem kiabál a Dudásnak, az volt a vezére az ellenforradalomnak. Állítólag most is az volt a tévében, azt a nevet azóta ismerem csak. Meg az embert honnan ösmerte volna, és azt mondták neki, hogy csak nem kiabál a Dudásnak. Azt sem tudta, hogy ki az, meg hogy egyáltalán a Dudás. Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták. Úgy jött haza másnap reggel. Én nagyon sírva mentem be a gyárba. Mindig ott voltam 3/4 6-kor. Mentem be és mondták már a portán, hogy Tasnádiné, telefonált férje, hogy jön haza, majd idejön a gyárhoz. Én nem hittem el, csak mondták, hogy miért sírok, mondtam, hogy akkor hiszem csak, ha idejön. Majd olyan 7 óra után telefonált föl a műhelybe valaki, és a férjem volt, hogy jön a gyárba. Mondtam, hogy csak akkor hiszem el, ha látlak. Azt mondja, 8 órakor már ott leszek a gyárban. Akkor kiengedték másnap. Na, de jól megverték. A fülét verték. Akkor alá akarták íratni vele, hogy mit csinált, hogy ő lövöldözött a gyárban meg mit tudom én, és azt mondta, hogyha felakasztanak itt rögtön, akkor sem csináltam, nem voltam bűnös. Úgy vallatták, hogy jobbról-balról ütötték a fülét, meg a hátába bele a gumibotokat. Nem találtak semmit, nem is volt semmi nálunk Csak azért, hogy ő szolgálatban volt, három gyereket nevelt, azért vitték el?
-  Mikor történt ez?
- 1957 január-februárban. 4 hónapra rá. Mondta, hogy ő nem bűnös. Ő csak hazavitte azt a három civilt, akik meghaltak, akik élelemmel látták el a vállalatot, a gyárat. Ő nem bűnös, mutatta a papírt, hogy hazavitette az embereket. Dupla koporsóban vitte haza. Még levelet is írt a felesége. Egy fél év után még irkált a felesége, mert annak is családja volt, és köszönte, hogy hazavitte. Nagyon nehezen vitték haza őket, mert minden sarkon igazoltatták. Nem tudtak másba belekötni. Kolleganőmnek a férjét elvitték, aztán sose került elő. Nem tűzoltó volt. Aztán a jóisten tudja, hogy miért vagy hogy. Mert ha az emberre ráfogtak valamit [...] A férjem akkor kapta a májzsugorodást az idegességtől. Mert amikor bekerült a kórházba, megmondták, hogy nagy stressz érte őtet.
- Azután, hogy kiengedték, többször nem vitték vissza?
- Nem. Csak tűzoltó őrmester maradt. Mielőtt meghalt, '90-ben kaptunk egy értesítést a minisztériumból, és ki is jött a minisztériumból egy férfi, az MDF kormány volt akkor, akkor kapott a nyugdíjához 2200 Ft kiegészítést és akkor megkapta a tűzoltó zászlós fokozatot. Amikor a születésnapja volt, '95 júniusban halt meg, előtte januárban kapott egy üdvözlőlapot, hogy jó egészséget kívánnak neki, hogy a betegségből fölgyógyuljon. Születésnapjára is küldtek, akkor kapott 20 ezer Ft-ot. Most, mikor meghalt, a tűzoltóságtól is kijöttek a búcsúztatásra. Rendesek voltak, és kaptunk 25 ezer Ft-ot a temetéshez."

Készítette: Tóth Eszter Zsófia. 1999. november 3.

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő