Munkások és munkásnők ’56-ban

A Budapesti Harisnyagyár ’56-os történetei a levéltári források tükrében

„Megjelent négy katona este. […] Valami levelet kerestek […] Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. […] Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták.”

Jelentés a III. kerületi Pártbizottságnak a forradalomban részt vett dolgozókról  

Az 1956-os ellenforradalomban részt vettek:

Deák László munkástanács elnöke volt. Végleges munkástanács-választáson kijelentette, forradalom volt, és néma felállással kellett adózni a hősöknek. Felolvasta az Írók Szövetségének azt a levelét, melyben tovább fenntartjuk a sztrájkot. Nem engedte meg a munkát, kijelentette, választás után még nem dolgozunk alkalmazkodva a kerületi munkástanács álláspontjához. Budapesti Munkástanács levele /mikrofonon felolvasás/ sztrájk jog fenntartása mellett követelés fenntartása, és ha nem lesz teljesítve, újbóli sztrájk beindítása. Ameddig lehetett, sztrájkolt, kerületi munkástanács ellen véleménye nem volt, mindent helyeselt. Nem adott semmilyen lehetőséget, hogy beindítsuk a munkát, annak ellenére, hogy a dolgozók majdnem minden nap bent voltak, mert dolgozni akartak.
Novemberben, mikor beindítottuk a munkát, a

dolgozókat beengedték az üzembe és hallgattak rájuk, hogy hagyják abba a munkát. Ő beleegyezett, nem tett ellene semmit.
December: Első nap nem jött be korán, elment megnézni, mit csinálnak a nagyüzemek. A második nap, mikor a statárium életbelépett, már nyíltan nem mertek sztrájkot hirdetni! Részleges munka indult el, mert akkor sem volt elég szervezett a munka beindítására az irányítás. Gyulai útja szovjetellenes volt. Szidta a Kádár kormányt!
Véghezvitték, hogy le legyen váltva és Czeczeinét, Siklósinét eltávolították.

Rafácz József: Nagyhangú volt, személyzeti osztály anyagát szétosztották. Katonai anyagot eltüzelték, szovjetellenes volt! „Azt mondta, nem kellett volna Szovjetuniónak segíteni, hisz Csillaghegyen sem volt semmi különösebb, mint berúgott egy-két magyar, és megvertek egy pár kommunistát. Reggelre kijózanodtak volna, és minden ment volna tovább. Mint volt párttag, nem a párt mellé, hanem ellene állt ki! Magatartásában karrierista! Csoportvezetőségről leváltani, - generálozónak tenni!

Rácz Sándor: mint P[árt] V[égrehajtó]B[izottsági] tag elsőnek tagadta meg a pártot! Személyzeti osztály anyagát széjjelosztotta. Katonai anyagot elégették.
Czeczeiné és Siklósiné: Bíróné eltávolításában tevőlegesen részt vettek ill. úgy vitték az agitációt egyeseken keresztül, hogy leváltsák ill. eltávolítsák őket. Általában a sztrájk mellett volt, mint igazgatói tanács tagja, nem tett az ellen, hogy a sztrájkot befejezni. Munkástanácsülésről a szakszervezeti funkcionáriusnak azt mondta, „hogy minek van a tanácsülésen, menjen ki."
Karrierista, semmilyen funkciót nem tölthet be, sem gazdasági, sem politikai vonalon. Czeczeiné és Siklósiné Bíróné leváltásában részt vett.

Nagy Péter: A kerületi munkástanáccsal tartotta a kapcsolatot. A sztrájk mellett volt, még a két napos decemberi sztrájk alkalmával is, mert azt mondta, hogy „mindenki magyar becsületére bízzuk, hogy dolgozik, avagy nem". Nem, mert a munka ellen állást foglalni, mert a statáriumot kihirdették. A párt megalakulása ellen volt. /Szántó előtt mondta az irodafolyosón./
Czeczeinét egyszerűen kiutasította az üzemből Bírónéval együtt. Szovjetellenes volt, szidta az oroszokat, hogy szétrombolták a hazánkat. Szakmányba beállítani!

Novákné, A kerületi munkástanácsba a Nagy Péterrel együtt jártak be. Minden utasításról beszámoltak, és ennek alapján nem állt ki, mint munkástanácstag a munka mellett. A Bíróné leváltását a kötödében szorgalmazta ill. gyűjtötte az aláírást, és akik nem voltak hajlandó erre, /Kaiserné - Bödörné/ megfenyegette őket, hogy megjegyzi ezt magának. A környezete nem mer a pártba belépni, mert agitációt folytat ellen.

Kovács Jánosné, Az ellenforradalom idején a legnagyobb hangúak közül való. Megfenyegetett egyes kommunistákat /Kelemenné - Pomáziné/, ha bejönnek dolgozni, elveri őket.
Szovjetellenes volt. „Minek vannak itt az oroszok, hogy csak rajtunk élősködjenek mint eddig." Azután kijelentette, hogy: „a pártba csak kényszerből lépett be, mert féltette a kenyerét, és hogy ö soha nem volt kommunista." Összeveszett a Benkő elvtárssal, és megfenyegette őt, hogy majd elintézteti. Azt mondta még: „a kommunista vezetőket mind fel kellene akasztani, és a gyári vezetők is a munkások zsírján élősködtek, elárulói a dolgozóknak." Ezek mind bizonyítják a szovjet-, a kormányellenességet és kommunistaellenességet.

Kovács György, akire a párt oly nagyon támaszkodott, hogy rajta volt azon, hogy az ideiglenes munkástanácsba válasszák be, de ő visszaélt ezzel, és amikor a Czeczei et. bejött, hogy a párt iratokat megsemmisítse, akkor meg akarta ezt akadályozni.
Amikor úgy volt, hogy vállalati igazgatónak beállítják akkor, személyesen lett utána érdeklődve, és nagyon rossz véleményt mondtak rá, mert a dolgozók nem szerették, fölényes volt, nem tudott a dolgozókhoz közel férkőzni. Azt mondták, ha az októberi eseményeknél Gyulán lett volna, megverték volna. Ezek miatt lett leváltva a termelési osztályvezetőségről.

Bognár Jánosné: Annak ellenére, hogy alapszervi vezetőségi tag volt. Az ellenforradalom napjaiban nem törődött azzal, hogy a dolgozók között a munka mellett agitáljon, hanem éppen ellenkezőleg, mert a két napos sztrájk idején ő, mint csoportvezető azt mondta egyes dolgozóknak „ne jöjjenek dolgozni, mert sztrájk van". Leváltás a csoportvezetőségről.

Burger Istvánné: mint munkástanácstag és csoportvezető. Nem dolgozott azon, hogy a munka beinduljon, hagyta, hogy egyes dolgozók, bontsák a fegyelmet és már akkor, amikor elindultunk, nem törődött azzal, hogy nem csak lógjanak, hanem termeljenek is. A két napos decemberi sztrájk alkalmával, amikor hazafelé ment, és találkozott a Szeszgyárból egy kommunistával /Sorger et./ azt a kijelentést tette, hogy ő nem szervezi a dolgozókat arra, hogy ezeknek dolgozzanak. És amikor a párt előtt elmentek, köpött egyet. Csoportvezetőségről leváltva lesz.

Nagy Istvánné: Soha nem állt a rendszer mellett, hisz kulák családból származik /vendéglőjük volt/. A Bíróné leváltása mellett agitált, és úgy vitte a hangulatot, hogy a dolgozók ingadozó részét befolyásolni tudja. Amikor a munka beindult, nem hogy azzal törődött volna, hogyan lehet most már rendesen dolgozni, azt tette, hogy állandóan kis csoportokat szervezett, ezekkel ki ment a W.C.-re, és ott beszélgettek, cigarettáztak. Amikor meg tud csinálni 400 D-t is, csak 140-150

csinált.
Állandóan bontotta a munkafegyelmet, lázított, és azt beszélte egyes dolgozóknak: „amíg ő itt van a gyárba', nem kell félniük." Mint munkástanácstag, nem mellette állt, hogyan lehetne a munkát megjavítani, hanem hogyan lehet rombolni a helyes gazdasági intézkedéseket.

Széles Lajos: A párt PB tagja volt, de elsők között volt, aki megtagadta a pártot, aki mindig megbecsülte a jó munkáján keresztül. Az ellenforradalom uszályába került. Állandóan és általában szidta a vezetőket, úgy a kormányt, mint a gyári vezetőséget. „Eladták a dolgozókat, nem törődtek azzal, hogy jobban éljen e nép."
A rádió Szabad Európa híreit állandóan hallgatta és kijelentette: „hogy ezeket a rohadt oroszokat, majd ha jönnek, az ENSZ csapatok majd kipucolják innen."
Gyulán is szidta a szovjeteket és a Kádár-kormányt

hű partnere volt ezen az úton.
Itt, amikor Deák utasítást adott, hogy szedje le a falról az okleveleket, ő azokat kidobta az udvarra. Ezt Deák maga is elismerte. Demagóg, mindig azt a politikai irányt követi, amelyiknél reméli, hogy egyénileg jól jár.

Úrházi Antal: A kazánház vezetője, megnyilvánulásaiban ő is az ellenforradalmat helyeselte. 9 óra körül. Amikor a két napos decemberi sztrájk volt, leállította a kazánt azzal, hogy ő nem vállal felelősséget, hogyha bedobnak egy kézigránátot. Szovjetellenes volt mindig, de most újból kijött belőle. Ezeken a napokon dec.10.-11 helyeselte hogy sztrájk van, és „amíg egy orosz van az országban, nem is szabad dolgozni, így teszik ezt a hős bányászok, „az ő példájukat kell követni." Ilyen kijelentései voltak. Pedig mindig megbecsült tagja volt a vállalatunknak.
Franyóné, Párosítóné: is nagyon helytelenül viselkedett. Nem azt tűzte ki maga elé, hogy már elég volt a sztrájk miatt a veszteségből, hanem munkaidő alatt neki állt kötni, és így bontotta a munkafegyelmet. Pedig mint munkástanácstag, elvártuk volna tőle, hogy jó példával járjon elöl. De ő nem ezt tette, hanem azon volt, minél több munkást lekössön azzal, hogy ne dolgozzanak. Állandóan kijártak csoportosan beszélgetni, amíg mások becsületesen dolgoztak különösen az export osztály. Ezeknek az elvtársaknak azért dicséret jár.

Jelzet: BFL BB 8. fond XXXV. c. Budapesti Harisnyagyár iratai 1957. Eredeti tisztázat.

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő