Munkatársi akciók Horváth Ede eltávolítására (1960–1964)

„Horváth Ede [...] mintaszerű munkásigazgató volt 1953-54-ig, amikor kezdte elfelejteni, hogy mi volt, hogy honnan jött és kezdett megváltozni. [...] Az általa kiérdemelt sikerek és gazdasági eredmények, a közelébe férkőzött kétes elemek és született nagyravágyása egyre jobban megszédítették és 1955-től egy új Horváth Edét ismertünk meg: a személyi kultuszt elváró, a kollektív pártvezetést semmibe vevő diktátort, aki a régi gyárosokhoz hasonló durva hangon kezdett beszélni volt munkatársaival, és mindjobban átvette a luxus, a fény, a pompa és a kispolgári tulajdonságok alkalmazását."

A rendőrség az „izgatásról" azoknak a személyeknek a bejelentése alapján szerzett tudomást, akik a nekik küldött röplapokat azonnal beszolgáltatták. A megyei III/III-as osztály egy hónap alatt kiderítette, hogy az egyik tettes Lovas József vagongyári munkavédelmi felelős, akit 1964. november végén előzetes letartóztatásba helyeztek, majd az időközben ugyancsak felderített társával, együtt bíróság elé állították és „izgatás" miatt elítéltek. Mivel az akcióbizottság Lovasékkal párhuzamosan tevékenykedtek, ezért a nyomozók feltételezték, hogy Lovasnak és Béresnek köze lehet ez . A kihallgatás során azonban mind a ketten tagadták, hogy az akciósok tevékenységében részt vettek .

Lovas és Béres 1956-1957-ben karhatalmista volt, majd alapító tagjai lettek az 1957 márciusában szervezett Munkásőrségnek. Elégedetlenek voltak a vagongyári pártélettel, Horváth Ede vezérigazgatói kinevezésével és működésével, mert a két gyár (a Szerszámgépgyár és Vagongyár) összevonását követő szervezeti és személyi változások során mind a ketten alacsonyabb beosztásba kerültek. Helyzetük kedvezőtlen irányú megváltozását Horváth Edének tulajdonították, és úgy vélték, hogy őket, mint a kommunizmusért nagy áldozatot hozó párttagokat méltánytalan sérelem érte. Az 1956-os „ellenforradalom" leverésében és az azt követő rendcsinálásban játszott karhatalmista szerepük, az ezért kapott „Munkás-paraszt hatalomért érdemrend" birtokában nem leváltásra, hanem magasabb pozícióra és elismerésre

.

Kihallgatásuk során elmondták, hogy szerintük a kommunistákra csak addig volt szükség, amíg az 1956-os események után helyreállították a rendet, megszervezték a tsz-eket, és stabilizálták a gazdaságot. Úgy

, hogy kommunisták helyett olyan pártonkívülieket neveznek ki, akik nem mernek bírálni és az „asztalra ütni," hogy így a vezetőknek „könnyebb legyen irányítani, vezetni."

Gyakori találkozóikon felvetődött, hogy ezeket a problémákat valahogyan a vezető pártszervek tudomására kellene hozni. Előbb azt tervezték, hogy az MSZMP KB-nak írnak levelet, amelyben feltárják a helyben tapasztalt hibákat. Ezt az ötletet azonban hamar elvetették, mert sejtették, hogy a KB a panasz kivizsgálását a helyi pártszervekre bízza, amiből nekik személy szerint mindenféle kellemetlenségük származna. Ezért 1964 nyarán úgy határoztak, hogy „Éljen a Kommunista Párt!" szövegű röpcédulákat küldenek elvbarátaiknak, főleg volt karhatalmistáknak, illetve helyi pártvezetőknek. Így akarták a címzettek figyelmét az általuk észlelt hiányosságokra felhívni. Attól azonban tartottak, hogy kézírásukat felismerik, ezért ezt az egy mondatot játék guminyomdával nyomtatták a

.

Béres István Budapesten megvásárolta a játék nyomdát, majd Hruscsov 1964. októberi leváltása után akcióba léptek. Abban reménykedtek, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev és Alekszej Nyikolajevics Koszigin hatalomra kerülése Magyarországon is változásokat idéz elő a politikában, és megáll az MSZMP politikájának felfogásuk szerinti további jobbratolódása. Ekkor Lovas lakásán a játék guminyomdával elkészítették az egyetlen mondatból álló röpcédulát, mintegy 40 db borítékot kézzel megcímeztek, a leveleket megfelezték, és a város különböző pontjain postaládákba dobálták. A gyanút magukról úgy próbálták meg elterelni, hogy Béres István címére is küldtek egy

. A küldemények egy részét már a postán lefoglalta a BM, így azok a címzetthez nem jutottak el.

Lovas József és Béres István „bűnügyében" a győri járásbíróság 1965. február 23-án nyilvános tárgyaláson hozta meg elsőfokú ítéletét. A két vádlott a cselekedetet beismerte, de tagadta, hogy ezzel bűncselekményt követtek volna el. Azt állították, hogy az „Éljen a Kommunista Párt!" szöveg nem alkalmas az MSZMP elleni gyűlöletkeltésre, továbbá a leveleket kizárólag kommunistáknak, mégpedig jórészt vezető pozícióban lévő kommunistáknak küldték. Abban bíztak, hogy a röpcédulák a kommunista vezetőket felrázzák, akik így az általuk észlelt hibákat „meg fogják szüntetni." Cselekedetükkel tehát tulajdonképpen a párt ügyét szolgálták. Az MSZMP politikájával általában egyet értettek, de a vagongyári vezetésben olyan hibákat észleltek, amelyek a párt politikájával összeegyeztethetetlenek és ezekre a hibákra szerették volna a párt vezetőinek a figyelmét felhívni.

Azt a bíróság is elismerte, hogy a röpcédula szövege a vádlottak „céljától és a konkrét körülményektől" függetlenül nem alkalmas az „izgatás" bűntettének a megvalósítására. Ha viszont tényleg a pártot akarták volna éltetni, akkor az MSZMP-t kellett volna dicsőíteni. Ha a vádlottak célja valóban csak arra irányult volna, hogy a munkahelyükön észlelt, illetve sérelmezett egyes hiányosságok megszűnjenek, akkor a bíróság megítélése szerint az országos pártvezetőségnek kellett volna írniuk, és nekik feltárni a hiányosságokat. Ez az indoklás világosan példázza, hogy a kommunista hatalom, ha érdeke úgy kívánta, bármilyen magatartást képes volt büntetni. Mint korábban már láttuk, Háhnékat hasonló cselekmény elkövetéséért azért bírálták és büntették meg, mert megkerülték a „szolgálati" utat és a helyi pártszervek helyett közvetlenül a legfelsőbb pártvezetőkhöz fordultak.

A bíróság megítélése szerint a vádlottak cselekményét a személyükön esett „sérelem motiválta." Lovas a saját leváltását úgy értelmezte, hogy ennek oka a párt politikájában bekövetkezett jobbra tolódás. Az elszenvedett egyéni sérelmet „a kommunisták elleni tevékenységnek" fogta fel. A bíróság szerint a vádlottak megnyilvánulása „balos," amely „feltétlen gyűlöletkeltésre alkalmas." Ezért a terheltek bűnösségét az izgatás elkövetésében a bíróság megállapította. Enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak büntetlen előéletét, családi állapotát és az 1956 utáni tevékenységüket, amikor „az ellenforradalom utáni konszolidáció megteremtésében mindketten komoly munkát végeztek." A vádlottak tevékenységét „a meggondolatlanság, cselekményük súlyának hibás értékelése" hatotta át, és maguk sem számoltak azzal, hogy a röplapokkal „a Párt politikájában milyen káros hatást idézhetnek elő." Ezért a bíróság első fokon „sokszorosítás útján elkövetett izgatás bűntette" miatt Lovas József I. rendű vádlottat nyolc, Béres István II. rendű vádlottat hat havi börtönre ítélte. A „bűnösökkel" fizettette meg a bíróság a felmerült 385 Ft-os írásszakértői

. (Lásd a 24. forrást!)

Az ítélet ellen mind a ketten fellebbeztek, de 1965. április 28-án II. fokon a Győr megyei bíróság a vádlottak és védőik fellebbezését elutasította, így az ítélet jogerőssé

. Lovas büntetésébe betudták az előzetesben töltött időt. Jó magaviseletük miatt harmadolással előbb . Kiszabadulásuk után „ellenséges magatartásuk miatt" mindkettejüket kizárták az MSZMP-ből.

A Győr-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság 1965 nyarán készítette el a Wilhelm Pieck Járműipari Műveknél történt rendkívüli eseményekről szóló összefoglaló jelentését. Ekkorra a Lombos Ferenc megyei első titkár és a Horváth Ede vezérigazgató közötti személyes elemekkel is teletűzdelt konfliktus már teljes mértékben

. Lombosnak kapóra jött ez a rendőrségi vizsgálat, amely ugyan elítélte a „pártellenes," „anarchista" és „szektás" csoportok túlzó balos megnyilvánulásait, de egyúttal egy sor kompromittáló tényt is feltárt Horváth Ede vezetési stílusával és emberi magatartásával kapcsolatban. Ezek a hibák a rendőrség szerint „kétségkívül motiválóan hatottak a pártellenes anarchista elemekre és az úgynevezett »akcióbizottságra«, aknamunkájuk végrehajtásában. Ugyanis a vezetés, de különösképpen Horváth Ede vezérigazgató elvtárs helytelen vezetési módszere és több intézkedése széleskörű elégedetlenséget idézett elő." (Lásd a 25. forrást!)

Ebben az esetben a kommunista vezetés immoralitásának a magas iskolájáról van szó. Azokat ugyanis, akik a fenti szakmai, emberi hibákat megfogalmazták, megbüntették, börtönbe zárták, elbocsátották a munkahelyükről, megvonták a jutalmukat, csökkentették a fizetésüket. Néhány hónappal később a helyi vezetés ugyanezeket a vádakat - lényegében szó szerint - a Lombos-Horváth közötti konfliktusban igazolt tényekként tálalták, és egy koncepciós jellegű eljárásban Horváth Ede megbuktatására akarták használni. A két helyi vezető ügye szokatlan módon a Politikai Bizottság elé

. Bár Lombos és Horváth is szigorú megrovás pártfegyelmi büntetést , végső soron a konfliktusból a vagongyár vezérigazgatója került ki győztesen. Ez azonban már egy másik történet.

 

A dokumentumokat a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, a javításokat [...]-ben jelezzük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők