Szabó Pál levele Erdei Ferencnek 1951-ből

Szabó Pál, az ötvenes években is „jegyzett” népi író 1951. november elején írt levelében Erdei Ferenc földművelésügyi minisztert értesíti a tiszántúli parasztság körében tapasztalt igazságtalan intézkedésekről. Azok érdekében szól, akiket rossz minőségű, szikes földjük, szegényparaszti helyzetük ellenére kuláklistára vettek, miközben „azok a kisparasztok, akiket távolról sem érint a kulák kérdés szele, anyagilag egészen jól vannak”.

Forrás  

NEMZETI PARASZTPÁRT
ORSZÁGOS KÖZPONTJA
Budapest, VI. Sztálin-út 110.
Telefon: 112-850

 

Kedves Barátom!

Új regényemmel gyötrődöm, és így meglehetősen sokat vagyok vidéken, többek között a falumban is, Ugrán. Feltétlenül fontosnak tartom, hogy értesítselek a következőkről.
Az én falumban, Ugrán 1940-ben volt a tagosítás. Egy becsértékű föld tagosításkor, 1 kat. hold jóminőségű földet jelent a helyi viszonyoknak megfelelően. 4-5 becsértékű föld rosszminőségű földön, tehát nálu(n)k sziken 20-30, sőt 40 kat. hold földet is jelentett. Ezeket a földeket valakinek el kellett fogadni akkor, vagy tetszett neki, vagy nem. Így történt, hogy három vagy négy holdas kisparasztok kint a sziken 20-30-40 kat. holdú parasztok lettek a tagosítás után. Amelynek kevés része csupán rossz szántó, a többi mocsár, vagy vad szik és aranykorona, tiszta jövedelme40-60 vagy legfeljebb 100 aranykorona összesen. De mindezt csak a következőkért mondom;
Az Alkotmány ünnepén fennt voltam az ünnepélyen, s a kulák szégyentáblán többek között ott találtam J. Kiss Viktort, aki a múltban is jó ellenzéki kisparaszt volt, a felszabadulástól kezdve én miattam parasztpárti, később itt a központban pártiskolát is végzett, utána járási titkár lett, és most kuláklistán van. Birtokának tiszta jövedelme 120 aranykorona. Amiből csak 9-10 hold valamilyen szántó. Mivel beadási kötelezettségének, főként a tojásnak nem tudott eleget tenni, a Járásbíróság elítélte 4 hónapra. Megfellebbezte, a fellebbezési tárgyalása meg volt míg otthon voltam, én nem tehettem mást, minthogy adtam mellé egy levelet, aminek alapján nyilván felmentik.
De van itt kisparaszt, akinek 43 aranykorona tiszta jövedelme van, és aki részesaratásba járt és cséplőgéphez, és aki kuláklistán van.
A faluban egyáltalán nincs senki, akinek a vagyona elérné a 250 aranykoronát. Az osztályharcot természetesen itt is megakarták indítani és meg is indították illetékesek, tehát a járás és a megye. Világos, hogy vannak kulákhajlandóságú emberek, volt módosabb [sic] emberek, de ezeknek úgy látszik, hogy családi kapcsolataik a Tanáccsal elég jók, mert ezek helyett, ezeket a sziki embereket áldozták fel. Ami végzetesen rossz, nemcsak a termelőszövetkezetek fejlődésére nézve, hanem különösen a Pártra. Annyira rossz, hogy én ezt helyi viszonylatban nemcsak végzetesnek, hanem tragikusnak tartom.
Az ugrai esetből kiindulva próbáltam tájékozódni más szikes területek felé, és úgy látom, hogy nagyjából ugyanez a helyzet van. A paraszti birtokok kötelezettségei erős progresszívitással odáig emelkednek a rossz földű parasztságnál, hogy kötelezettségeiket teljesíteni egyáltalán képtelenek. De amihelyt kikerülnek ügyeikkel a faluból a Járási bizottsághoz vagy a megyéhez, és ezeken keresztül a bíróságokhoz, természetszerűleg itt kizárólag csak a holdak számát nézik, tehát úgy kezelik őket, mint más kulákokat. Szinte emberfeletti az a gyötrődés, amin ezek keresztül mennek. Beszéltem egy fiatalemberrel, Kovács Ernőnek hívják, ismertem az apját, nagyapját és magát. Ez az ember tagosításkor katona volt és így tudtán és akaratán kívül kikerült a szikre a földjével. Most 36 holdja van, aminek csak egy kicsi része rossz szántó, és van 4 apró gyereke, és valami elképesztő, amit ez az ember, ez a család végig járt.
Nem írói hangulattal írom ezeket, hanem a dolog sokkal keservesebb és fájóbb mindennél. Eltekintve attól, hogy politikailag végzetesen rossz, egyrészt, mert igazságtalan, másrészt, mert ezeknek az embereknek a gyerekei, mivel igen sok van nekik, katonák, munkások, népes családjuk révén nagyon be vannak ágyazódva a falu szegény rétegébe, szinte tragikus visszatetszést szül. A termelőcsoport, a termelőcsoportok egyáltalán nem fejlődnek, a Párt is elszigetelődött, szóval én arra kérnélek, hogy igen hamar nézzétek meg közelről ezt a kérdést. Valamilyen generális intézkedés kellene a szikföldek felé. Mert hiszen ez a szik nem is kell a termelőcsoportnak sehol, ezek az emberek mennének, odahagynák, de még ezt sem tehetik meg.
Igen kérlek, hogy engem értesíts, hogy mit lehet csinálni ebben az ügyben.
Ebből kiindulva, azt hiszem, hogy én teljesen látom a vidék, tehát a parasztság hangulatát a Tiszántúlon. Hiszen éppen azért gyötrődök én is új regényemmel, valami olyant csinálni, olyant írni, ami mihamarább segítene a kérdés megoldásában. Csak egy példát említek: az új beszolgáltatási rendelet ellen a következőkép készülnek a védekezésre.
Nem tartani fejőstehenet, hanem helyette tinót, vagyis ökröket állítani be. Ez a szinte mozgalomnak tetsző szándék, amint én értesültem, és úgy látszik, hogy eléggé jól, Komádiból indul. Komádi nagy község, talán 6-7 000 lakosa is van.
Egyébként azok a kisparasztok, akiket távolról sem érint a kulák kérdés szele, anyagilag egészen jól vannak. Felment a disznó ára, a tehén ára, a takarmány sok: 4000.-Ft egy jó fejőstehén. A süldők, malacok megint nagy értéket képviselnek, és van olyan tanyasi kisparaszt, 6-8 holdas, akinek 10-15 süldője is készül a meghízásra! Egyrészt tehát, ez a váratlan anyagi mód hátráltatja a termelőcsoportok fejlődését, másrészt, pedig a helytelenül értelmezett és sok helyen megindított osztályharc.
Azokat az embereket, akiket a falu kis rongyembernek, tehát kupecnek, kocsmárosnak és hasonlónak ismert, a fene se sajnálja, ha kuláklistára kerül. Hiszen a falunak minden időben volt és ma is van egy egészséges igazságérzete. Viszont szinte fenntartás nélkül mellé áll mindazoknak, akiknek a sorsuk, szemléletük azonos az övékével.
Ezek Ferenc nagyon komoly dolgok, komolyabbak mind [!] ahogy én leírhattam, kérlek sürgősen foglalkozzatok vele.

                                                           Sok üdvözlettel:

                                                                                              Szabó Pál

MOL (Magyar Országos Levéltár) XIX-K-1-ah. Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter iratai, 9. doboz. - Eredeti géppel írt levél, dátum nélkül

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő