Üzletszerű kéjelgés, garázdaság, közveszélyes munkakerülés – prostitúció és alkoholizmus

Ügyészségi jelentések az 1955. évi 17. tvr. budapesti végrehajtásáról

„Prostitúció alatt értendő az, amikor a nő minden szemérmet félretéve, minden erkölcsi gátlás nélkül, kizárólag pénzszerzés céljából bocsátja áruba a testét. Nem tekinthető tehát prostitúciónak, habár anyagi érdekből, mégis állandóság jellegével, de csak egy férfivel folytat viszonyt. Nem változtat az a körülmény, hogy rövidebb-hosszabb idő után a férfi személyében változás történik.”

Jelentés a prostitúció és alkoholizmus elleni küzdelemmel kapcsolatosan

Budapest Főváros Ügyészsége.

Jelentés
a prostitúció és alkoholizmus elleni küzdelemmel kapcsolatosan.

A bűnözésnek a kapitalizmus ellentmondásain alapuló általános okain kívül kiemelkedő jelentősége van a prostitúciónak és az alkoholizmusnak. Mindkettő súlyosan zavarja a közrendet, de jelentőségük főleg abban van, hogy a testüket áruba bocsátó nők és az alkohol által befolyásolt egyének azok, akik általában bűncselekményeket követnek el.

A marxista társadalomtudomány megállapította, hogy sem a prostitúció, sem az alkoholizmus nem az emberekkel velük született tulajdonság, hanem az életkörülmények váltották ki. Adva van tehát annak lehetősége, hogy ezekkel a káros jelenségekkel szemben eredményesen vegyük fel a harcot.

I.

Prostitúció alatt értendő az, amikor a nő minden szemérmet félretéve, minden erkölcsi gátlás nélkül, kizárólag pénzszerzés céljából bocsátja áruba a testét. Nem tekinthető tehát prostitúciónak, habár anyagi érdekből, mégis állandóság jellegével, de csak egy férfivel folytat viszonyt. Nem változtat az a körülmény, hogy rövidebb-hosszabb idő után a férfi személyében változás történik.

Ezzel szemben prostitúciónak kell tekinteni azt, ha a nőnek a látszat keltése céljából egy férfivel van állandó kapcsolata, azonban mintegy ennek fedezete alatt folytatja az előbb említett életmódot, vagyis gátlás nélkül, anyagi ellenszolgáltatás fejében hajlandó alkalmi nemi viszonyokra.

A prostitúció ellen rendelkezésre álló jogi eszközök kétfélék. Az egyik csoportba tartoznak a rendészeti intézkedések, míg a másik csoportba a büntető jogi eszközök alkalmazása.

Rendészeti vonatkozásban adva lévő helyzetet mutatják be a BM budapesti főosztály erkölcsrendészeti osztályától vett következő adatok:

 1956.januárban1956.februárban
Előállítottak85129 nőt, ebből
bttő elj. indult21 /24.7%/39 /30%/
nemi betegség miatt
kórházba utaltak
4564 és
eljárást mellőzték1926 személlyel

szemben.

Itt ki kell emelni, hogy ezek az adatok hiányosak, az egyes kerületi osztályok is foganatosítanak rendészeti intézkedéseket.

A büntető jog eszközeinek alkalmazása során kialakult helyzetet részint a vádemelések száma, részint az ítélkezés adatai mutatják be.

Üzletszerű kéjelgés címén történt vádemelések alakulása a következő:

1955aug.szept.okt.nov.dec.1956.jan.febr.
 5039504420 8 

Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy ritkán jelentkezik önállóan az üzletszerű kéjelgés, mert az esetek legtöbbjében az ilyen életmódot folytató nő, bár keresetre van utalva, nem is dolgozik és így közveszélyes munkakerülés bűntettét is elköveti.

Az említett bűncselekmények miatt elitéltek számának tükrében a következő kép alakul ki:
Kizárólag üzletszerű kéjelgés miatt az 1955. év utolsó negyedében 106 felnőttkorú nőt és 9 fiatalkorú nőt ítéltek el jogerősen a fővárosi ügyészség területén, az elitéltek közül 74 büntetett előéletű volt. Az előbb említett szempontokat figyelembe véve és a nők életkorát is szem előtt tartva, megállapítható, hogy a közveszélyes munkakerülés miatt ugyanezen időszakban elitélt nők közül legalább még 100 elitélés esetében a közveszélyes munkakerülés voltaképpen keresetszerű kéjelgést takart.

Annak bemutatására, hogy ezen bűncselekmény mintegy melegágya a bűnözésnek, jellemző az az adat, hogy csupán 33 nő került kizárólag üzletszerű kéjelgés miatt elitélésre, míg a további 73 esetben ezen cselekmény mellett még a társadalmi tulajdon, a polgárok javait károsító és egyéb büntettek miatt is felelősségre lettek vonva.

A fenti adatok úgy rendészeti adatok, mint a vádemeléssel kapcsolatos adatok azt a téves látszatot keltik, hogy számottevő javulással állunk szemben. Ez azonban merőben téves. A rendészeti vonatkozásban ugyanis a rendőrség kebelében végrehajtott szervezési változások és a létszámviszonyok alakulása nem teszi lehetővé a rendszeres munkát és így csak eseti intézkedések történnek. A vádemelések számának alakulása pedig ugyancsak nem erkölcsök javulását mutatja, hanem a felderítés fogyatékosságait.

A prostitúció elleni küzdelem rendészeti és felderítési nehézségei között meg kell említeni, hogy 1953-ban megszüntették azokat az átmeneti otthonokat, ahol az igazolványos kéjnőket visszatartották és munkára nevelték. Ugyanakkor a rendőri büntető bíráskodás megszüntetésekor felszámolták azt a központi nyilvántartást is, amely a főváros egész területén előforduló titkos kéjelgő, csavargó, kolduló és közveszélyes munkakerülőket tartotta nyilván. Az addig összegyűlt anyag átkerült a BM budapesti főosztály szig. alosztályához, holt irattári anyaggá vált, továbbfejlesztése elmaradt és így felhasználhatatlan.

Bűnüldöző szerveinknek nehézséget okoz az üzletszerű minősítés bizonyítása. Kéjelgésből élő nő megfelelő bizonyíték hiányában nem kerül bíróság elé és így a Központi Nyilvántartó megszüntetése folytán könnyen változtatja működési területét, átmegy más kerületbe, ahol előbbi bűnös tevékenységéről mit sem tudnak.

Ugyancsak felderítési nehézségek mutatkoznak a gyakran üzlethelyiség-lakásokban lebonyolított prostitúció esetén. Utcán keresztül közlekednek, nincs házfelügyelő aki ellenőrizné kik járnak a kérdéses lakásba, a rendőri szervek pedig konkrét adat nélkül nem avatkozhatnak be. XIII. kerületi viszonylatban az adatok szerint 1500 ilyen üzleti lakás van és konkrét ügyek kapcsán derült fény arra, hogy ilyen üzleti lakásokat havonta 3000 esetben használtak fel prostitúció céljára.

Komoly nehézségek mutatkoznak végül a női munkásszállások és MTH otthonokban előforduló esetek felderítésénél. Túlnyomó többségükben munkavállalás céljából vidékről feljött fiatal nők, akik csupán ideiglenes tartózkodási engedély alapján nyernek elhelyezkedést a munkásszállásokban, a rossz társaság behatása alapján, megfelelő korlátozások hiányában, munkaidőn túl üzletszerű kéjelgést folytatnak.

A büntetőjogi eszközök alkalmazását illetően a következőket kell kiemelni:
A felszabadulást megelőző időben meglévő engedélyezett prostitúcióra tekintettel a 160.100/1926. B.M. számú rendelet kihágásként rendelte büntetni a titkos kéjelgést. Az engedélyezett prostitúció megszűnése folytán ennek a jogszabálynak a létalapja szűnt meg. Így tehát nem volt olyan kifejezett jogszabály, amelynek alapján a felszabadulást követően a keresetszerű kéjelgéssel szemben fel lehetett lépni. Elég hosszú idő telt el, míg a Legfelsőbb Bíróság VIII. számú elvi döntése megadta az elvi iránymutatást, hogy ilyen esetekben a közveszélyes munkakerülésre vonatkozó büntetőjogi szabályok alkalmazásával lehetőség nyílik a büntetőjogi eszközök igénybevételére.

Ezen jogszabályok alkalmazása keretében a bíróságok helyesen ismerték fel ezen cselekményeknek jelentőségét és igen súlyos büntetéseket szabtak ki ezeknek a súlyos büntetéseknek belső indoka az volt, hogy legalább a büntetés tartalmára tartják távol ezeket a személyeket a társadalomtól. A bíróságok nem egy esetben a törvény szerint kiszabható büntetés legmagasabb mértékét alkalmazták. Ezenkívül ritka kivételtől eltekintve, amelyek sokszor csak eltévésre [sic!] vezethetők vissza, éltek a törvény által biztosított azzal a lehetőséggel, hogy a közveszélyes munkakerülés miatt elitélt személyeket kiutasították Budapestről, sőt Pestmegye területéről is.

A gyakorlatban nehézséget okozott azon személyek cselekményének a megítélése, akik lakást bocsátottak a prostitúció rendelkezésére. Az említett legfelsőbb bírósági elvi döntés adott útmutatást arra, hogy az ilyen - pesti elnevezéssel "szobáztatókat" a közveszélyes munkakerülőként felelősségre vont prostituált bűnsegédjeként kell felelősségre vonni. Voltak azonban ezzel kapcsolatban is nehézségek és így vetődött fel az a gondolat, hogy árdrágító üzérkedés címén kell felelősségre vonni azokat a személyeket, akik egyébként nem vesznek részt a termelő munkában és a lakásukat esetenként 20-30 Ft-ért rendelkezésre bocsátva havonta 2-3000 Ft munkanélküli jövedelemre tettek szert. A bírói gyakorlat azonban jogi okokra utalással nem állapította meg ilyen esetben a lakással történő üzérkedést.

Lényeges változást hozott az 1955. évi 17. sz. tvr., amely szabályozta a keresetszerű kéjelgés büntetését, valamint annak a büntetését, aki ilyen célból a lakását rendelkezésre bocsátja.

Az új szabályozásnak két fogyatékossága van. Az egyik az, hogy ez a jogszabály nem ad lehetőséget a kiutasításra és így megvan a lehetőség arra, hogy az elitélt a büntetés kiállása után visszatér abba a környezetbe ahol volt és folytatja a közrendet veszélyeztető életmódját. A másik hiányosság pedig az, hogy a törvény nem ad lehetőséget annak a megbüntetésére, aki rendszeres jövedelemszerzés céljából, tehát üzletszerűen bocsátja rendelkezésre a lakását, kéjelgés céljából. Nem büntethető ugyanis, aki nem keresetszerű kéjelgés céljából bocsátja rendelkezésre a lakását.

A bírói gyakorlat ismertetése keretében szólni kell arról is, hogy a bíróságok az ítélkezés keretében igyekeztek felderíteni minden olyan körülményt, ami az elkövető javára is szólott. Így abban az esetben, ha a prostituált férjhez ment és a termelőmunkában elhelyezkedett, soha sem ítélték börtönbüntetésre, nehogy ezzel a házasság és a munkalehetőség fölboruljon.

A büntetőjogi, adminisztrációs eszközök igénybevétele alapján szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a prostitúcióval szemben folytatott harc szempontjából nem megfelelőek és nem olyan eszközök, amelyek elsősorban veendők igénybe.

A mostani megállapítást támasztják alá a büntetés végrehajtással kapcsolatosan észleltek is. Az átnevelésre való törekvés az adott börtönviszonyok mellett majd kizárt, a további züllés sokkal gyakoribb. A börtönbüntetésnek semmilyen javító hatása nincs, mert utána nem történik gondoskodás a munkába helyezésről. Másfelől pedig a börtöni környezet romboló hatással van, mert a kmk-sok és üzletszerű kéjelgők együttes fogvatartása azt eredményezi, hogy jobban kioktatva, raffináltabb módszerekkel meggazdagítva szabadul a börtönből, ahol a tapasztalt "öregekkel" megbeszélték a találkozót, a kitervelt ú.n. könnyű életet. A többszörösen elitéltek ugyanis a fiatalok magukhoz láncolásával, kihasználásával igyekeznek fiatalságuk múlása után még mindig jövedelmezővé tenni az ilyen életet. A rövidebb időtartamra elitéltek a börtönben nem kerülnek munkahelyre és így 500-1000 Ft-nyi rabtartási költséggel terhelten szabadulnak a börtönből. Amikor kikerülnek a börtönből, rögtön a bűnözés útjára lépnek, mert egyfelől az irataik nincsenek rendben, nincs munkakönyvük és nincs bejelentett lakásuk. Éppen ezért velük az egyes ipari vállalatok munkába való állításuk végett szóba sem állnak. Ilyen körülmények között kereset nélkül állván, régi szokásukhoz folyamodnak és a bűnözés útjára lépnek. Vagyis a börtönből való kikerülés után ismét munkakerülőkké válnak és az üzletszerű kéjelgéshez térnek vissza, hogy létfenntartásukat legalább ezen a címen tudják biztosítani.

Az eddig kifejtettek mutatják, hogy a prostitúció elleni harc súlyos hibája az volt, hogy túlnyomórészt adminisztratív, büntetőjogi eszközöket vett igénybe. Ezzel szemben rá kell mutatni arra, hogy ennek a kérdésnek a megoldása főleg társadalmi feladatot képez.

Ennek keretén belül elsősorban a nevelés kérdése amelyet a tanács oktatási osztályán keresztül kell megszervezni, olyként, hogy a pedagógusok bevonásával az életbe kilépők a helyes iránymutatást megkapják. Ennél fontosabb azonban, hogy a családtól elszakadó fiatal nők megfelelő társadalmi támogatást kapjanak a rossz társaság és egyéb káros befolyások ellensúlyozására. Döntő feladata volna itt a tanácsok szociálpolitikai tevékenységének, a DISZ, MNDSZ. és a szakszervezet intézményes, a pártszervezetek támogatásán alapuló törődésnek. Ebből a célból megfelelő szórakozási lehetőségeket, kulturális érdeklődést kielégítő összejövetelek biztosítása, amire jó példát mutat a XIX. kerületi DISZ által szervezett ilyen irányú mozgalom. Foglalkozni kellene intézményesen azokkal a fiatalokkal, akik a 14. életévük után nem jutnak a továbbtanulás lehetőségéhez. Ez a korosztály az, amely a legnagyobb veszélynek van kitéve, mert a dolgozó szülők felügyeletében mutatkozó hiányosságokat kihasználva válnak munkakerülővé, majd kerülnek káros befolyások hatása alá. Szorgalmazni kellene az Ifjúsági Védelmi Bizottságok alatt működő operatív egységek munkájának megindulását és rendszeres működését. De nem mellőzhető a 14. életévük után munkába álló fiatalokkal a munkahelyen történő rendszeres foglalkozás sem.

Pótolni kellene az irodalomban mutatkozó azt a hiányt, amely abban jelentkezik, hogy nincsen megfelelő irodalmi mű, amely a fiatalság helyes irányban való nevelését célozza.

A rendészeti vonatkozásban vissza kellene állítani a fentiekben már említett Központi Nyilvántartást és az egész erkölcsrendészetnek ki kellene építeni központosított szervezetét.

A lakásgazdálkodási szempontból meg kellene oldani az üzlethelyiség-lakások átalakítását, ami a házon belüli ellenőrzést lehetővé teszi.

Meg kellene szüntetni a jogszabálynak azon fogyatékosságát, hogy az 1950. évi 17. sz. tvr. 6. §-a alapján felelősségre vont személyek kiutasítására is nyíljék lehetőség. Szabályozni kellene a kéjelgés céljára üzletszerű lehetőséget biztosító személyek felelősségre vonását, esetleg olyan értelemben is, hogy a lakásnak jövedelemszerzés céljából történő üzletszerű rendelkezésre bocsátása esetén a lakás igazgatási úton igénybevehető lehessen.

Intézményessé tenni a munkásszállások belső rendjének a kiépítését és ennek tanácsi szervek, vagy társadalmi szervek: DISZ, MNDSZ. által történő ellenőrzését és lehetőséget biztosítani arra, hogy a rend ellen vétőket az otthonból kizárja, vidéki lakóhelyükre való visszatérésre kötelezhessék.

A büntetőjogi eszközök alkalmazása esetén gondoskodni arról, hogy a büntetés végrehajtása erre a célra rendelt és kihangsúlyozottan munkára neveléssel foglalkozó intézetben történjék. A büntetés végrehajtása után is még átmeneti időben intézeti nevelésben, vagy szakmai kiképzésben részesüljenek, összekapcsolva azzal, hogy ott lakást is kapnak. Az intézetből való elbocsátás esetén intézményesen történjék a munkába való elhelyezés és a munkában történt elhelyezés után is bizonyos ideig társadalmi ellenőrzés keretében figyelemmel kellene kísérni az ilyen személyek munkáját és magatartását.

II.

Az alkoholizmus kérdésének döntő jelentőségét az adja meg, hogy az italtól befolyásolt emberek nagyobb mértékben hajlamosak bűncselekmények elkövetésére, ezek körén belül pedig az erőszakos cselekmények elkövetésére. De ezenkívül az italtól befolyásolt ember munkakészsége is erősen csökkent és így a termelésben erős visszahatást okoz, ha a dolgozók nagyobb száma alkoholista. De annak révén, hogy a családfenntartó a keresetét italra költi, a család lesz nélkülözésnek kitéve és a gyermekek nevelése, erkölcsi fejlődése szenved kárt.

Indokolt tehát, hogy az alkoholizmus ellen szervezett harc induljon.

Itt is be kell mutatnunk a meglévő adottságot, az adott helyzetet.

Pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre. Az adatgyűjtés rendszerének idevonatkozó megszervezésének hiányában az alkoholizmus és a bűncselekmények közti összefüggés pontosan nem mutatható ki. Egyedül arra van adatgyűjtés, hogy a BHÖ. 189. pontjába meghatározott bűntett címén hány esetben történt büntető felelősségre vonás. Az erre vonatkozó adatok azonban távolról sem adnak a felvetett kérdésre vonatkozóan megbízható példát. Mégis hozzávetőleges tájékoztatás szempontjából ismertetni kell az ittas állapotban elkövetett büntettek miatt megvádolt személyek számának az alakulását.

A főváros egész területén:

1955aug.szept.okt.nov.dec.1956.jan.febr.
 551013 7 

személyt vádoltak meg a BHÖ. 189. pontjába felvett bűntett címén.

Kihangsúlyozandó azonban, hogy a bíróságok igen gyakran más bűntett címén emelt vád esetén is a BHÖ. 189. pontba felvett büntettet állapítják meg.

A garázdaság címén történő eljárások túlnyomó többsége szintén italtól befolyásolt állapotban elkövetett cselekmény miatt indul meg, ezért az e címen megvádolt személyek számának az ismertetése is indokoltnak mutatkozik.

1955aug.szept.okt.nov.dec.1956.jan.febr.
 3468673518 22 

személyt vádoltak meg a fővárosi ügyészség területén garázdaság büntette címén.

A kérdés megtárgyalása érdekében történt egy külön gyűjtés, amelynek adatai azonban feltétlenül hiányosak, mert egyes kerületekben, ahol köztudomás szerint gyakran fordulnak elő ilyen cselekmények, csak igen gyér adatok érkezhetnek. A beérkezett adatok a következő képet mutatják.

Hatósági közeg elleni erőszak büntette42
T. t. lopás, sikk., csalás21
t. t. rongálás2
polgárok javai elleni büntettek21
súlyos testi sértés btte14
rablás btte4
Garázdaság és egyéb közrend elleni btt19
ittas állapotban elk. btt4
erőszakos nemi közösülés btte2
szemérem elleni erőszak btte3
izgatás btte10
gyújtogatás btte1
tartási kötelezettség elmulasztásának btte1
összesen:144

A közölt adatok azt mutatják, hogy az ital befolyása alatt túlnyomó többségben erőszakos cselekményeket követtek el.

Arra a körülményre, hogy mikor történik bűncselekmény azért, hogy a bűncselekmény útján szerzett pénzzel elégíttessék ki az alkoholszenvedély, ugyancsak nincs megbízható adatunk. Az erre irányuló külön adatgyűjtés szerint azonban megállapítható, hogy az elkövetett bűncselekmények közel 30 %-ában az alkoholvágy volt az elkövetés motívuma. /144 eset közül 44 eset./

Az alkoholizmus más oldalról is tág lehetőséget biztosit a bűncselekmények elkövetésére. Így az ittas embereknek különböző kifosztására, amelyeknek alvilági elnevezései is - éppen a cselekmény gyakoriságára való tekintettel - , mintegy közfogalommá váltak; mint a markecolás, lejmolás.

Ugyancsak tág lehetőség nyílik kellő öntudattal nem rendelkező italbolti dolgozóknak arra, hogy a fogyasztókat megrövidítsék, ha azok italos állapotban fogyasztanak.

Gyakori jelenség, hogy a dolgozók a rendes keresetüket, sokszor a fizetés napján teljes egészében italra költik, vagy ittas állapotban elvesztik, ellopják tőlük s ilyenkor áll elő az, hogy a család szükségleteinek fedezése céljából követik el a társadalmi tulajdont károsító kisebb jelentőségű cselekményeket. Meg kell említeni, hogy ilyen esetekben egyrészt a családdal szemben nyújtandó igazolás céljából, vagy egyéb okból sok alaptalan feljelentés lát napvilágot, ami felesleges munkával terheli bűnüldöző szerveinket.

Az alkoholizmus okait vizsgálva, elsősorban kell rámutatni a kellő öntudat hiányára. A munkalehetőségek és a jó kereseti lehetőségek a múltéhoz képest lényegesen magasabb életnívót biztosítanak. A kevésbbé öntudatos dolgozók ezt a lehetőséget akként értelmezik, hogy a keresetük jelentős részét italra és nem az életnívó általános emelkedését jelentő szükségletek kielégítésére fordítják.

Szorosan összefügg ezzel a teljesen helytelen üzleti politika is. Ugyanis a vendéglátó ipari vállalatok nem szerveznek nagyobb számmal olyan fogyasztóhelyeket, amelyek jellegüknél fogva az üdülés, a pihenés, vagy nívós szórakozás lehetőségét adják meg, hanem ezek számának róvására olyan üzemeket létesítenek, amelyek kizárólag italkiszolgálásra irányulnak. Ezek a hírhedt "talpanálok" [sic!], amelyek egyenesen az alkoholizálás propagandáját szolgálják.

Ugyancsak helytelen üzleti politikánál fogva, - ami mögött nyilván az eladott italok magasabb egységárára tekintettel - fokozzák a töményszesz u.n. rövid italok forgalmát. Jellemző, hogy a külön adatgyűjtésnél közölt 144 esetből 78 esetben volt megállapítható, hogy rövid ital fogyasztása eredményezte a bűncselekményt. A töményszesz forgalmának a fokozása nyilván az üzemegység pénzügyi tervének könnyebb teljesítése érdekében történik. Nem utolsó sorban a prémium elérése szempontjából is. Jellemző ebben a vonatkozásban, hogy az 1952. évi termeléshez viszonyítva a töményszesz forgalma milyen nagy mértékben emelkedett az utóbbi években. 1953-ban ugyanis több mint 1 1-szeresére, míg 1954-ben több mint 2 1-szeresére emelkedett a töményszesz forgalma.

Helytelen üzleti politikának kell megjelölni azt is, hogy olyan üzemek, amelyeknek közfelfogás szerint nem tartoznak az üzletkörébe italkimérés, szintén foglalkoznak töményszesz kiszolgálásával, mint pl. a cukrászdák és espressok.

Az okok közt kell említeni azt is, hogy nem érvényesülnek azok a szabályok, amelyek az ittas embereknek és fiatalkorúak részére történő kiszolgálást tiltják. Összefügg ez is a helytelen üzleti politikával, mert az italos állapotban lévő emberek zabolátlan fogyasztása ugyancsak lehetőséget ad a terv túlteljesítésére. Megállapítható az is, hogy mivel 1953-ban a rendőri büntetőbíráskodás megszűnt, a rendőrség minthogy téves szemlélet alapján nem hozzátartozó kérdésről van szó, nem tartja sajátjának, hogy ellenőrizze ezen korlátozások betartását.

Szóvá kell tenni az ú.n. veszélyes gócok kérdését is. Ezzel kapcsolatban az a megállapítás, hogy a könnyebb ellenőrzés lehetővé tétele céljából megtörtént a külterületeken lévő kétes hírű üzemek megszüntetése, ami egyben azonban oda vezetett hogy ezek látogatói irányt vettek a város belterületén lévő nagyobb üzemek felé s igy állott elő az, hogy a nem kívánatos és garázdaságokra hajlamos közönség most a nagykörút, a Marx tér, vagy pl. az Astoria helyiségeit keresi fel és veszélyezteti a közbiztonságot, és ugyanakkor a fővárosról nem kívánatos képet ad s az idegenforgalomra tekintettel veszélyezteti fővárosunk jó hírnevét.

Rá kell mutatni arra is, hogy bizonyos nagy erőkifejtést igénylő munkák /rakodó, szállító munkák/, vagy ha a munkálatokat azok természete szerint magas hőmérséklet, vagy nagy hidegben kell végezni, esetleg a munkamenet természete szerint az gázok, vagy gőzök belélegzésével jár, - a szervezet reakciójaként lép fel az alkoholfogyasztás vádja. Ezekre az esetekre történik a védőételek-italok megállapítása. Ebben a vonatkozásban még sok hiányosság van, részint a védőételek rendszerezése nem kielégítő, de sok hiányosság van ezek kiszolgáltatásában. Már pedig, ha ilyen módon a szervezet vágya kielégítést kapna, nem kerülne sor az ilyen dolgozók mohó alkoholfogyasztására.

Az ittasság leküzdésével kapcsolatban jogi kérdések merültek fel és jogi szabályozásokkal kísérelték meg az orvoslást. Így a Kbtk. 84. pontja kihágásként rendeli büntetni azt, aki nyilvános helyen botrányos, részeg állapotban jelenik meg, a Kbtk. 85. §-a pénzbüntetéssel kihágásként rendeli büntetni a részeg embernek itallal való kiszolgálását. Ezenkívül az 1927. évi XXIII. sz. tv. kihágásként 2 hó elzárással rendeli büntetni a fiatalkorúak részére történő szeszesital kiszolgálást.

Végül a BHÖ. 189. pontjába felvett rendelkezés is az alkoholizmus elleni harc eszközeként jött létre.

A kihágásokkal kapcsolatos helyzetre az előbbiekben már történt utalás. Itt arra kell rámutatni, hogy a BHÖ. 189. pontjába felvett rendelkezés távolról sem oldja meg a kérdést, de elvi okokból is hibáztatható, mert ellentétben áll az általános büntetőjogi elvekkel és a beszámíthatóság kérdésével kapcsolatban elfoglalt tudományos állásponttal. Ettől eltekintve sokszor megoldhatatlan bonyodalmakat okozott az ittasság megállapításának kérdése is. Vita volt, vajon annak megállapítása, hogy a tettes ittas állapotban követte el a cselekményt, ténykérdés, vagy jogkérdés-e. Most egyöntetű a gyakorlat abban a kérdésben, hogy ez jogkérdést képez. Viszont eldöntéséhez, kell-e szakértő igénybevétele, vagy a bíróság az ügy egyéb adatai alapján döntsön abban a kérdésben, ami már csak azért rendkívül nehéz, mert különböző emberek a legkülönbözőképpen reagálnak ugyanazon szeszesital elfogyasztása esetén. Ezek a bonyodalmak nem kívánatos, viszás helyzeteket teremtettek, ami sokszor jogi bürokratizmusba vezettek, de a kívánt cél érdekét ennél kevésbbé szolgálták.

Az alkoholizmus káros hatásainak kiküszöbölése érdekében a következő megfontolások tartandók szem előtt.

Az alkoholizmus elleni küzdelem szempontjából is rá kell mutatni arra, hogy ez is társadalmi kérdés, éppen úgy mint a prostitúció. Itt is döntő jelentősége van a nevelésnek, az öntudat kialakításának, ugyanúgy, amint ennek részleteire a prostitúció elleni küzdelem kapcsán rámutattunk.

Nem lehet szó nélkül hagyni az alkoholfogyasztás hazug propagandáját is, mint pl. "a sör folyékony kenyér" feliratú plakátra kell felhívni a figyelmet. Ez a propaganda sürgősen megszüntetendő.

Mint jó példát lehet felhozni azokat a kezdeményezéseket, amik egyes kerületekben jól beváltak. Így a X. kerületi Zalka Máté téren lévő népbüfé az erőszakos cselekmények veszélyes gócaként szerzett hírnevet. Itt előbb bevezették a szeszes italok kiszolgálásának korlátozását, ami nagy mértékben csökkentette az innen kiinduló erőszakos cselekmények számát. Amikor pedig később teljes mértékben megszüntették az ital kiszolgálást, az erőszakos cselekmények száma teljesen megszűnt. A IV. kerületben veszélyes gócként jelentkező egyik üzem záróráját hozták előbbre s ezzel lényegesen lecsökkentették a verekedések számát. A XIII. kerületben a tanácsválasztás idején elrendelt szesztilalom esetén egyetlen erőszakos cselekmény sem fordult elő, míg olyan napokon, amikor nem volt szesztilalom 4. 5 előállítás is történt.

Ezekből a tapasztalatokból tehát le kell vonni azt a következtetést, hogy az ismertetett intézkedések alkalmasak a fertőző gócok megszüntetésére. Ezeket tehát más vonatkozásban hasznosítani kell.

Sürgősen fel kell számolni a főváros világvárosi viszonylatára tekintettel a tűrhetetlen állapotokat okozó Marx téri népbüfét, a Sport kávéházat, a Fehérökör vendéglőt és más ilyen jellegű üzemeket. De ezeken túlmenően a vendéglátó ipari üzemek jellegét is át kell formálni és a pihenés, szórakozás, üdülés lehetőségeit biztosító helyeket kell a talponállók leépítésével szaporítani. Feltétlenül meg kell szüntetni azokat a lehetőségeket, hogy a cukrászdák, espressok tömény italokat szolgáltassanak ki.

A büntetőjogi eszközök alkalmazása körében érvényt kell szerezni annak, hogy a szabálysértési esetekben legalább ezen a címen megtörténjék azoknak a felelősségre vonása, akik részegeket szolgálnak ki, vagy fiatalkorúaknak adnak ki szeszes italt. Ezzel kapcsolatban fel kell vetni azt a gondolatot, nem volna-e helyesebb ezeket a cselekményeket bűntetté nyilvánítani és mint ilyeneket súlyos büntetéssel sújtani.

A büntetőjogi eszközök vonatkozásában indokoltnak mutatkozik a BHÖ. 189. pontjába felvett rendelkezés hatályon kívül helyezése. Érvényt kellene szerezni a Legfelsőbb Bíróság ama elvi állásfoglalásának, amely szerint az ittasság rendszerint nem tekinthető enyhítő körülménynek. Jogszabály alkotás keretében olyan jogszabályt kellene megalkotni, amely magát a leittasodás tényét rendeli büntetni, függetlenül attól, hogy a leittasodott személy ezzel botrányt okoz-e, vagy ittas állapotában követ-e el bűncselekményt vagy sem.

A büntetőjogi eszközök ezen reformján túlmenően ki kellene építeni a társadalmi megítélés helyes irányítását. Nevezetesen azt, hogy a leittasodókkal szemben a megvetés és gyűlölet légköre alakuljon ki. Ennek érdekében minden olyan esetben, amikor hatóság észleli az ittasságot, akkor a dolgozó munkahelyét és pártszervezetét kellene erről értesíteni. Ilymódon lehetővé válik, hogy fegyelmi úton történő felelősségre vonása lebonyolódjék, másrészről pedig a dolgozótársai előtti tudatosítással, helytelen magatartásának kipellengérezésével egyrészt a leittasult személy visszatartó motívumot kapna. Ez az eljárás egyébként az általános megelőzés érdekeit is kellően szolgálja.

Budapest, 1956. március 3.

[olvashatatlan aláírás]

BFL. XXV. 60. 00905/90/1955. (Budapest Főváros Levéltára - Fővárosi Ügyészség igazgatási TÜK-iratai.)

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő