Hajnal István emlékezete

Magyar Nemzet, 1956. június 22. 

A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.

Meghalt .  A magyar történettudomány elvesztette egyik kitűnő mívelőjét és tanítómesterét. 64 éves korában úgy távozott el tőlünk, hogy gazdag örökséget hagyott maga után, s jó emléket, jó példaadást barátai és tanítványai szívében. Nagyon fájlaljuk korai távozását.

Életútja: tudós és pedagógus pálya. Élete a „teljes igazságra" törekvő történetíró harmonikusan kiteljesedő élete volt. Mikor hazatért - sebesülten - az első világháborúból, előbb a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, majd a

nevelő tanára lett. Hét esztendőn át, 1924-től 1930-ig az Eszterházy-család főlevéltárosa. Az Eszterházy-levéltárban született tanulmányainak, publikációinak nagy hasznát vette a tudomány. Gondolunk pl. az Esterházy Miklós nádor lemondása című akadémiai székfoglaló értekezésére. 1930-tól 1949-ig a budapesti egyetemen és újkori egyetemes történeti tanszék professzora. 1945-től 1947-ig a bölcsészeti kar dékánja. Életének utolsó kilenc esztendejében magányos ember - nem a maga elhatározásából.

Széles látóhatárú, roppant műveltségű, óriási olvasottságú tudós volt. Mégis mennyire eredeti! Arra törekedett, hogy új, önálló koncepcióban fogja össze az európai társadalom történetét. Történetszemléletét, történeti világképét a nyugati polgári szociológia kitűnő mesterének,

hatása alatt alakította ki. Munkásságát a kultúra és a társadalom összefüggéseinek elmélyülő kutatása jellemzi; képes volt a kölcsönhatások legfinomabb jelenségeinek megfigyelésére is. Már legkorábbi művében az is megtaláljuk ezt a törekvést: az írást, mint társadalmi képződményt vizsgálja, és eljut az írásbeliség társadalomformáló hatásának felismeréséig.

Munkásságának nagy része egyidős a szellemtörténeti irány magyarországi kibontakozásával. Szellemi önállóságát dicséri: ő nem esett áldozatul a szellemtörténeti divatnak, olykor nyíltan is szembefordult vele. Őt a történeti valóság érdekelte, s azt tanította, hogy „a tudományos tárgyilagosságtól még hatalmas világmozgalmak közepette sem szabad eltérnünk". Mindig a társadalom fejlődésére figyelt, s a kultúrát, a szellemi élet jelenségeit is csak a társadalommal való összefüggésükben vélte értelmezhetőnek.

Íme, néhány mondat tanításából: „A tömegek mindennapi aprómunkájában megy végbe a kultúrformák kiképződése. A tömeg alkot. A nagy egyéniség a kiérlelődött helyzetet érzi át és fejezi ki. Elég nagy dolog ez is egyetlen ember számára." Vagy: „Semmiféle emberi faj nem alacsonyabb rendű a másiknál". Ilyenfajta mondatait olvasva, eltűnődhetünk azon, hogy nem volt e nagy tévedés háttérbe szorítása? Akik az egyetemi tankönyv vitáján hallották remek hozzászólását, fájdalommal érezték ennek a kérdésnek súlyosságát.

Legnagyobb szabású műve az

. Nagy történetírói erényeinek, de egyben hibáinak is, ez a mű - mely az Egyetemes történet kétségtelenül legjelentősebb kötete - a . „A történelemnek végső célja - mondotta - a múltnak eleven megjelenítése. Hibája a mai történetírásnak, s még inkább a történettanításnak, hogy elment a mesélő, művészi megjelenítő kedve." Koncepciójának megvalósítása mégsem sikerült szándéka szerint: műve nem olyan világos és művészi, hogy olvasóit magával tudná ragadni. A szociológiai kategóriák néha szinte elfödik a tényeket, elvész olykor a történelem sokrétűsége és elevensége. Bizonyos nehézkesség mindig megmaradt ábrázolásmódjában, s hallgatói gyakran csak tanulmányaik befejezésével, a művek többszöri átolvasása után eszméltek rá: milyen kitűnő tudós tanította őket.

Sokan gyászolják azért is, mert egyszerű és igaz embernek ismerték őt. A gyakorlati életben járatlan, a tudomány világában otthonos tudós példája volt közöttünk. Olyan tudósé, aki műveiben holta után is él; olyan emberé, akit tisztelni tanultunk.

 

 

Esze Tamás

 

 


Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő