Hegedüs András elvtárs fogadta Grősz József kalocsai érseket

Grősz József kalocsai érseket (1943-tól töltötte be tisztét) 1951. június 28-án a demokratikus államrend elleni összeesküvés vezetésének vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1956 májusában a Minisztertanács döntése értelmében amnesztiával szabadult, ismét elfoglalhatta az érseki széket és a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.

Hegedüs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.

elvtárs, a Minisztertanács elnöke május 12-én fogadta kalocsai érseket. Közölte az érsekkel, hogy a Minisztertanács nem emel kifogást az ellen, hogy elfoglalja a kalocsai érseki széket, valamint, hogy betöltse a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.

Grősz József kalocsai érsek ez alkalommal a következő nyilatkozatot tette a Magyar Népköztársaság kormányának.

Hálás szívvel köszönöm a Magyar Népköztársaság kormányának, hogy nemes gesztusával lehetővé teszi számomra Kalocsára, az érseki székembe való visszatérést, és ezzel a jövőt építő munkába való bekapcsolódást.

A mélyen átérzett hálához legyen szabad néhány szót csatolnom.

A katolikus egyház és a magyar állam viszonyában beállott kedvező fordulat megmutatta, hogy az az irányvonal, amelyet boldogult

egri érsek elnöklete alatt a magyar katolikus püspöki kar az elmúlt időkben követett, helyes volt. Ezt az irányvonalat főpásztori működésemben fenn kívánom tartani. Arra törekszem, hogy a katolikus egyház és az állam közötti jó viszony egyre jobban elmélyüljön. Erre kötelez a püspöki kar és a kormány között 1950-ben létrejött megállapodás is.

E célból tőlem telhetőleg támogatni kívánom a kormánynak népünk életszínvonalának emelésére irányuló törekvéseit és intézkedéseit, annál is inkább, mert az egyháznak is érdeke, hogy hívei könnyebben, jobban, emberhez méltóbb életet éljenek.

És munkása akarok lenni a béke ügyének. Ez akarok lenni az evangélium szellemében és a katolikus egyház fejének,

ismételt megnyilatkozásai értelmében is. Annak vagyok a követője, aki programbeszédében azt hirdette, hogy „Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hivatnak", és aki nyilvános működése végén, elfogatása előtt azt mondotta a védelmére kardot rántó Péternek: „Dugd vissza hüvelyébe kardodat, mert mindazok, akik kardot rántanak, kard által pusztulnak el." Annak vagyok a szolgája, aki evangéliumának alaptörvényévé tette a kettős parancsolatot: „Szeressétek az Istent, aki közös Atyátok, akármilyen a bőrötök színe, és akármilyen nyelven beszéltek is, és szeressétek egymást, hiszen a közös Atyában valamennyien testvérek vagytok."

Háborúval nem lehet elintézni semmit, csak mérhetetlen pusztulást és nyomorúságot lehet okozni. A mi nemzedékünknek ezt nem kell bizonyítani. Ezért sürgeti a katolikus egyház feje, XII. Pius pápa, és ezért sürgetik száz- és százmilliók a fegyverzet csökkentését, a leszerelést, az atomfegyverek eltiltását, a vitás kérdéseknek tárgyalás útján való elintézését, a nemzetközi életben a békés együttélés elveinek érvényesítését. Az emberek békében akarnak élni, az élet és nem a halál útján akarnak járni, és én hiszem, hogy ezek a száz- és százmilliók ki fogják vívni, vagy ki fogják kényszeríteni annak a boldog korszaknak eljövetelét, amelyről Izaiás próféta jövendölt: Amikor „nemzet nemzet ellen nem emel kardot és nem tanul többé hadviselést," amikor az öldöklés és pusztítás eszközeit a békés termelőmunka szolgálatába állítják.

Hűséges fia, engedelmes polgára akarok lenni hazámnak, a Magyar Népköztársaságnak, és erre akarom tanítani, nevelni a rámbízottakat is: hogy a magyar hazának munkás, áldozatkész polgárai legyenek, akik állampolgári kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik.

Végül Isten áldását kérem közös munkánkra. (MTI)




Hegedüs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő