Vaslady a Vásárcsarnokban. Margaret Thatcher 1984-es magyarországi látogatása

A látogatással[1] olyan magas szintű érintkezésre került sor a két állam között, amelyre 38 éve nem volt példa: 1946. június 8–25. között Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével járt magyar kormányküldöttség Nagy-Britanniában az Egyesült Államokból hazafelé jövet. Thatchert – akkor még, mint konzervatív pártvezetőt – először 1975-ben hívta meg Lázár György magyar miniszterelnök, amit a politikusasszony udvariasan visszautasított. A Vasladyt az ezt követő években többször is emlékeztették a meghívásra, Marjai József miniszterelnök-helyettes 1983. márciusi londoni találkozójukon személyesen is, majd Kádár János és Lázár György is megismételte az invitálást Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter 1983. szeptemberi budapesti látogatása alatt.[2]

A brit miniszterelnökasszonyt azonban sokáig nem nagyon foglalkoztatta hazánk, eleve nem sokat tudott Magyarországról hivatalba lépése idején. Állítólag, amikor a Downing Street 10-ben az Egyesült Királyság külpolitikai referense kitöltötte hivatali idejét, Margaret Thatcher megkérdezte tőle, milyen poszton szolgálná hazáját a továbbiakban, az illető közölte, hogy szeretne nagykövet lenni Magyarországon. „Magyarországon? Miért pont Magyarországon? Hiszen az dögunalmas hely!” – válaszolta a miniszterelnök.[3] Véleménye azonban csakhamar megváltozott, hiszen némi tájékozódás után felismerte, hogy a magyarokkal kialakított viszony alkalmas lehet arra, hogy elősegítse a szovjet tömb megosztását. Bár Thatcher híres volt antikommunista hozzáállásáról, nem kívánta teljesen elvágni a Moszkvához vezető szálakat. Az 1980-as évek első felében lehetetlen volt a NATO-tagállamoknak közvetlenül tárgyalni az SZKP legfelsőbb vezetésével, a nyugat-európai rakétatelepítések miatt ugyanis rendkívüli módon elhidegült egymástól az USA és a Szovjetunió. A szatelitállamokon keresztül azonban volt esély arra, hogy eljuthassanak a Politbüro tagjaihoz. Ebben a helyzetben felértékelődött Kádár János szerepe, márcsak azért is, mert a többi szocialista ország vezetőivel nem szívesen találkoztak ekkoriban: a lengyel Jaruzelski 1981-ben olyan brutálisan lépett fel a Szolidaritással szemben, hogy szalonképtelenné vált, Ceaușescu Romániája egyre inkább elszigetelődött, a csehszlovákiai vezetés pedig szinte teljesen elzárkózott a Nyugattól. A Magyar Népköztársaság viszonylag rendezett nyugati kapcsolatai azonban közismertek voltak, Kádár János pedig régóta jó viszonyt ápolt Jurij Andropov szovjet pártfőtitkárral (kapcsolatuk 1956-ig nyúlt vissza, a forradalom alatt ugyanis Andropov volt a kommunista nagyhatalom budapesti nagykövete). Mindezzel nemcsak a brit, hanem az amerikai külügyminisztérium illetékesei is tisztában voltak, s kiemelt figyelmet fordítottak a magyar diplomácia mozgásaira.[4]

            Hazánk azért is tűnt érdekesnek, mert a londoni kormány pontosan tudta, hogy a budapesti vezetés gazdasági reformokkal kísérletezik, nyit a piaci megoldások felé. Magyarország kicsit „mintaországnak” tűnhetett a szemükben, olyan szocialista berendezkedésű államnak, amelynek vezetése ki tudott harcolni némi önállóságot magának. Igaz, a szocialista tervezési szisztémával kapcsolatban különösebb illúziói nem voltak a neoliberális módszertan iránt elkötelezett Thatchernek, aki egyébként nem kis szerepet játszott abban, hogy a magyar bankok ne váljanak fizetésképtelenekké 1982-ben (ebben az évben Magyarország négy részletben folyósított kölcsönt kapott, amivel elkerülte az összeomlást, és több évtizedes próbálkozás után tagja lett a Nemzetközi Valutaalapnak).[5] Mindenesetre a kelet-közép-európai ország iránti érdeklődés növekedéséhez bizonyára hozzájárulhatott, hogy a brit közgazdászok egy része szimpátiával figyelte a budapesti döntéseket: az Economist egyik cikke azt ajánlotta, hogy az angol miniszterelnökasszony szánja rá magát olyan restriktív, szigorú gazdaságpolitikára, amit Kádár János hirdetett meg. A szimpátia kölcsönös volt: számos magyar kutató-közgazdász pozitívan vélekedett a thatcherizmus elméleti bázisául szolgáló, Milton Friedmanhoz, illetve a Chicagói Iskolához köthető monetarizmusról, annak ellenére, hogy a Nobel-díjas tudós írásai akkor még nem jelentek meg magyar nyelven. (A hazai kutatók például kifejezetten jónak tartották a monetarizmus azon tételeit, amelyek az állami beavatkozások csökkentését, a minisztériumok jövedelem-újraelosztó szerepének redukálását, a verseny és a vállalkozó kedv támogatását, a költségvetési szervezetek vállalkozásokká formálását, az állami gazdaságpolitikának és jövedelempolitikának a pénzügyi irányításra való korlátozását ajánlották a politikusok figyelmébe).[6]

            A hidegháborús helyzet azonban egyre fokozódott. 1983. március 8-án Ronald Reagan amerikai elnök a gonosz birodalmának nevezte a Szovjetuniót, majd március 28-án bejelentette a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI) programját, ismertebb nevén a „csillagháborús tervet,” hogy a fegyverkezési verseny újbóli felpörgetésével csődbe vihesse a szocialista nagyhatalmat. Pár hónappal később Washington és Moszkva viszonya a hatvanas évek eleje óta nem látott mélypontra zuhant, amikor 1983. szeptember 1-én az oroszok lelőttek egy dél-koreai utasszállító gépet. A repülő szerencsétlenségére, tévedésből a Kuril-szigetek felé tévedt, ahol éppen szovjet rakétakísérlet zajlott. A 246 utas és a 23 fős legénység életét követelő tragédiát Andropov nyilvánosan letagadta, válaszul az amerikaiak gyűlöletkampányt indítottak a Szovjetunió ellen. 1983 novemberében megkezdődött a Pershing-II közép-hatósugarú rakéták nyugat-európai telepítése, válaszul a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége november 23-án bejelentette, hogy megszakítja az az úgynevezett „eurorakéták” teljes kivonásáról szóló genfi tárgyalásokat, decemberben pedig felfüggesztették mind a hadászati fegyverekről folyó, mind a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről kapcsolatos bécsi konzultációkat is.[7]

Mindeközben, 1983 júniusában Thatcher asszony ismét megnyerte a választást. Nemzetközi tekintélye igencsak megnőtt a Falkland-szigetekért vívott 1982-es sikeres háborúja után. A „kollektív Nyugat” is úgy érezte, nyerésre áll a hidegháborúban: a hatalmas tiltakozások ellenére sikeresen megvalósult a Cruise és Pershing rakéták telepítése, az amerikai és a brit gazdaság is kezdett magához térni. Thatcher a KGB-be helyezett Oleg Gordijevszkij nevű kettős ügynöktől azt a tájékoztatást kapta, hogy az SZKP vezetése fél a NATO által rájuk mérhető első csapástól. Ezt a Vaslady meglepőnek, ám végső soron hihetőnek tartotta, s igyekezett Reagan elnököt is meggyőzni az értesülés igazságtartalmáról. A korábban „élesen kommunistaellenes” Thatcher beszédeiben némi hangsúlyeltolódást tapasztalhattak az őt figyelők, szovjetellenessége mellett egyre többször állt ki a kelet-nyugati dialógus szükségessége mellett. Egyfajta közvetítő szerepre vállalkozott a Reagan-adminisztráció és a kommunista diktatúrák között. 1983 őszén már úgy vélte, hogy az erősebb fél pozíciójából tárgyalhat Kádárral, ezért november 4-én Bullard brit külügyminiszterhelyettes hivatalosan is jelezte Magyarország londoni nagykövetének, hogy a miniszterelnökasszony 1984 elején meglátogatná a kelet-közép-európai államot.[8]

            Természetesen Nagy-Britannia első női kormányfője nem „légüres térbe” érkezett. Az Egyesült Királyság és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hidegháborús enyhülés évtizedei alatt „kielégítően” fejlődtek, a nyugat-európai szigetország kivitelünkben a negyedik, behozatalunkban az ötödik helyet foglalta el az 1970-es évek végére/1980-as évek elejére. 1981-től, a fegyverkezési verseny éleződésével azonban megtorpant a közeledés, s így az Egyesült Királyság a fejlett tőkés országokkal bonyolított áruforgalmunkban kivitelünkben a nyolcadik, behozatalunkban a hetedik helyre csúszott vissza. Ugyanakkor teljesen nem romlott meg a viszony, az 1980-as évtizedben is több kormánytag, üzletember, tudományos és ipari szakember is egymásnak adta a kilincset mind Londonban, mind Budapesten. Fejlődtek a műszaki és tudományos kapcsolatok, amit számos közös rendezvény, cserelátogatások, ösztöndíjprogramok, tudományos konferenciák, koncertek, kiállítások, filmhetek fémjeleztek. Emelkedett az Egyesült Királyságból Magyarországra látogatók száma (1980-ban 20 197 főt, 1983-ban több mint 25 000 beutazót regisztráltak).[9] Az sem volt mellékes körülmény, hogy számos jelentékeny magyar tisztviselő, például Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, jó londoni kapcsolatokkal rendelkezett.[10]

            Margaret Thatcher magyarországi útja elé mind a fogadó, mind a látogató ország vezetése jelentős várakozásokkal tekintett. A magyar fél alapvetően örült annak, hogy a látogatással az angol-magyar bilaterális kapcsolatok a legmagasabb szintre kerültek. Az MSZMP vezetése mindenképpen szerette volna kipuhatolni, hogy volna-e mód a feszült nemzetközi légkör enyhítésére, noha tudták, hogy Thatcher a rakétatelepítéseket illetően nem hajlandó semmilyen engedményre. Emellett a permanens válsággal szembesülő, áremelésekre kényszerülő Lázár-kormány tovább kívánta fejleszteni a brit-magyar kapcsolatokat is, elsősorban gazdasági-pénzügyi téren. A magyar fél joggal számított arra, hogy a britek a kétoldalú kapcsolatok helyzetét pozitívan fogják értékelni. Úgy vélték, hogy Budapest gazdaságpolitikája iránt „különös érdeklődést mutatnak.” A magyarországi Külügyminisztérium szakértői felhívták a hazai tárgyalódelegáció figyelmét arra, hogy „Részesedésünk az angol külkereskedelmi forgalomban szinte minimális (export 0,17%, import 0,08%).” Szerintük „az angol piac felvevőképessége, fejlett iparának szállítóképessége lényegesen nagyobb volumenű és az eddigieknél arányosabb, kiegyensúlyozottabb együttműködést tenne lehetővé.”[11]

            A brit sajtó érthető kíváncsisággal figyelte a valóban nem mindennapi eseményt. A Financial Times Időszerű látogatás Magyarországon című vezércikkében elemezte Thatcher utazását. Az üzleti körök lapja pozitívan hangnemben értékelte a magyar gazdasági eredményeket. A látogatás időzítésével kapcsolatban megjegyezte: a kapitalista és a szocialista világ közti kapcsolatok olyan pontig romlottak, amikor mindkét fél, úgy tűnik, javulást akar, még akkor is, ha még kevéssé tisztázott annak mikéntje.  A Reuters brit tisztségviselőkre hivatkozva 1984. január 29-én azt írta, hogy a magyar vezetés, bár szorosan kötődik a keleti tömbhöz, az utóbbi időben a többieknél nyíltabb gazdaságpolitikát folytatott, s ez a politika a kelet-nyugati enyhülésen alapult. Magyarország arra törekszik, hogy gazdasági eredményeiket ne tegye tönkre a szuperhatalmak között egyre növekvő feszültség. A miniszterelnökhöz közel álló források szerint a Moszkvának címzett jelzések egyértelművé teszik, hogy Londonnak szüksége van a kommunista tömbbel folytatandó független dialógusra. A Guardian 1984. január 10-i száma pedig egyenesen arról cikkezett, hogy biztosra vehető, hogy a miniszterelnök-asszony nem csupán a kelet-nyugati kapcsolatok romlása miatti aggodalmát szándékozik hangsúlyozni Budapesten, hanem a Kreml gondolkodásmódját ismerő Kádár János tanácsát kéri majd arra nézve, hogyan lehet a legmegfelelőbben elérni a jobb megértést a szovjetekkel. Thatcher már demonstrálta, hogy némileg elhatárolja magát az amerikai retorika egyes durva megnyilvánulásaitól.[12]

            Margaret Thatcher kíséretével 1984. február 2-án, csütörtök késő este landolt Ferihegyen, ahol fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke, helyettese, Marjai József, Várkonyi Péter külügyminiszter. Jelen volt Bányász Rezső, a Magyar Népköztársaság londoni nagykövete és Peter William Unwin, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete is. A miniszterelnök-asszonynak igencsak sűrű programot állítottak össze, ami érthető, tekintve, hogy lényegében csak két teljes napot töltött hazánkban. Február 3-án pénteken, a kötelező protokollt teljesítendő, felkereste és megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékművét. Ezután az Országházba vezetett az útja, ahol előbb szűkkörű megbeszélést folytatott Lázár Györggyel, majd megkezdődött a nagyobb volumenű brit–magyar hivatalos tárgyalás is. Ezen a két miniszterelnökön kívül részt vett Marjai József, Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes és Bányász Rezső. Nagy-Britannia képviseletében Sir Julian Bullard külügyminiszter-helyettes, John Coles magántitkár és Peter William Unwin foglalhatott helyet a Vaslady oldalán. Thatchert fogadta a Parlament Munkácsy-termében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, illetve beszélhetett Kádár János MSZMP KB első titkárral.

 

Margaret Thatcher Kádár Jánossal egyeztet a Parlamentben.
Fotó: Fejér Gábor. Forrás: Arcanum/Népszava Sajtófotók

 

A délutánt városnézéssel töltötte. Elsőként a Budapesti Történeti Múzeumot kereste fel, ahol Székely György főigazgató kalauzolásával ismerkedett a közgyűjtemény legnagyobb szenzációjával, a középkori Buda királyi palotáját és gótikus szobrait bemutató állandó kiállítással. Thatcher ezután meglátogatta a Mátyás-templomot, amelynek bejáratánál Fábián János kanonok köszöntötte, és a nemrég újjáépített orgonán felcsendülő zene kíséretében bemutatta az egyházi épület történetét. A pénteki nap az Országházban tartott díszvacsorával és a két állam miniszterelnökének pohárköszöntőivel ért véget. Lázár kiemelte, hogy Budapest legfőbb célja a béke megőrzése, az európai biztonsági és együttműködési folyamat fenntartása. Thatcher magyarul üdvözölte a résztvevőket („Örülök, hogy itt vagyok Budapesten.”), majd több példát idézett fel a brit–magyar kapcsolatok történetéből. A Budapesten Európa-bajnokságot nyert angol jégtáncos párra utalva viccesen megjegyezte: „Ez az egyetlen jég kapcsolatainkban.” A két állam akkori viszonyáról szólva megállapította: „Mindkettőnk országa kereskedő ország. A jelenlegi világgazdasági nehézségektől mindkét állam szenved, örömmel látjuk a gazdasági visszaesés végének jeleit. Ez jobb lehetőségeket nyújt majd kétoldalú kereskedelmünk növelésére.”[13]

 

Margaret Thatcher a Budapest Történeti Múzeumban.
Fotó Fejér Gábor. Forrás: Arcanum/Népszava Sajtófotók

 

            Másnap, szombaton sem unatkozott az Egyesült Királyság kormányának vezetője. Reggel Esztergályos Ferenc és Bányász Rezső társaságában felkereste a Tolbuhin (mai Vámház) körúti nagyvásárcsarnokot, amit a Népszabadság erős túlzással „bevásárlóközpontként” aposztrofált. A vendégeknek Czobor Péter csarnokigazgató mutatta be az épületet, elbüszkélkedett azzal, hogy az eklektikus stílusú alkotásban mind a magán, mind az állami, mind a szövetkezeti kereskedelem képviseli magát, és a standokat naponta 30 000 fővárosi vásárló keresi fel. A közvélemény emlékezetében leginkább azok a képek maradtak meg a Thatcher-látogatásról, amikor a miniszterelnök-asszony a fogyasztói szocializmus jeles szentélyében cseresznyepaprika-fűzért és befőttet, máshol sajtot, csokoládét és konyakos-meggyet vásárolt.[14]

 

Margaret Thatcher a Nagycsarnokban.
Forrás: Varga: i. m. 18.

 

            A Vásárcsarnok után a Vaslady elhagyta a magyar fővárost. Először Solymárra hajtatott, ahol megkoszorúzta a második világháborúban elesett brit katonák síremlékét.  A program Szentendrén folytatódott, ahol Marjai József, Marosvölgyi Lajos tanácselnök és Barna Márton, a helyi építőipari szövetkezet elnöke csatlakozott kíséretéhez. A vendégek először a város Lászlótelepére látogattak, amelynek lakásai a brit Witney cég No-Fines technológiájával épültek. Szentendrén, a Felszabadulás lakótelep szomszédságában 240, No-Fines technológiás lakás épült, néhányba már be is költöztek a családok. Közülük a pomázi ICO-gyár esztergályosának, Szommer Endrének az otthonát személyesen is felkereste Thatcher. A Kovács Margit Múzeum megtekintése után a kormányfő búcsút intett Szentendrének, hogy részt vegyen egy visegrádi kiránduláson, utána felkereste a budakalászi Gyógynövénykutató Intézetet. Itt a vezetők beszámoltak eredményeikről, többek között megemlítették azt is, hogy a gyógynövénykutatásban 25 éve rendszeres az együttműködés különböző brit intézetekkel, cégekkel. Az angol kormányfő ezt követően visszatért Budapestre, az Átrium Szállodában nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amit Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnöke nyitott meg. A vendég elmondta, hogy szerette volna látni Magyarországot és beszélni annak irányítóival, továbbá úgy érezte, hogy a két világrend közti viszony helyzete is sürgetően megkívánja a bilaterális kapcsolatok ápolását. A miniszterelnökasszony állást foglalt a fegyverzetkorlátozásról korábban folyt különböző tárgyalások felújítása mellett, hangsúlyozva kormányának hűségét a NATO-hoz és teljes egyetértését az amerikai elnök elrettentési politikájával. Azt is mondta, hogy nincsenek illúziói, úgy véli, hogy a kapcsolatok javulása csak lassú és fokozatos folyamat eredménye lehet.

 

Margaret Thatcher Szommer Endre családjánál.
Fotó: Fejér Gábor. Forrás: Arcanum/Népszava Sajtófotók

 

A sajtótájékoztató után Thatcher találkozott a nagykövetségen a brit kolónia tagjaival, késő délután pedig hazarepült Ferihegyről.[15] Szeretett volna még egy félórás „filozofikus megközelítésű,” vagyis nem aktuálpolitikai tartalmú előadást is tartani az MTA-n a jövőről, az államférfiak szerepéről, de ez nem valósult meg. Valószínűleg Marjai Józseffel (aki már első találkozásukkor „igen jó benyomást tett rá”) sem tudott külön beszélni a magyar gazdasági reformokról.[16]

            Túlzás nélkül állítható, hogy a világhírű vendég látogatása kiemelkedő eseménynek számított a hazai közvélemény szemében. Hónapokig beszéltek róla, még az esemény utáni harmadik hónapban is Thatcher utazását tartotta a megkérdezettek negyede a legjelentősebb hazai eseménynek (a második helyre az áremelések kerültek 17%-al).[17]

            Thatcher magyarországi vezetőkkel folytatott tárgyalásai során mindkét fél méltatta a létrejött találkozót. Lázár György miniszterelnök finoman figyelmeztette az angol politikusasszonyt, hogy „Hibás lenne minden számítás, amely a szocialista országok belső gyengeségeire vagy arra építene, hogy szövetségi rendszerünkkel az erő pozíciójából lehet tárgyalni.” Szólt Budapest társadalmi és szövetségi elkötelezettségéről s arról, hogy „súlyosan tévednek, akik az ún. magyar sajátosságok tárgyalási készségünk, nyitottságunk mögött valami rejtett okot keresnek. Aki erre számít, csalódik.” Ezután Lázár köszönetet mondott a Nemzetközi Valutaalaphoz való magyar csatlakozás, valamint a közös piaci konzultáció kapcsán tapasztalt londoni támogatásért és megértésért. Thatcher szerint az Európai Gazdasági Közösség egyes tagállamai túlságosan befelé tekintenek, protekcionisták, amit Nagy-Britannia ellenez. A magyar kormányfő kritikusan beszélt a két ország gazdasági kapcsolatai közötti lassulásról. Jelezte, hogy az MSZMP szeretné javítani a brit piacra jutás esélyeit, „leépítve a még meglévő korlátokat, s ezekkel párhuzamosan kiküszöbölni a mezőgazdasági exportunkat akadályozó, Angliában is érvényesülő közös piaci rendtartás emelte gátakat.”[18]

            Izgalmasabb volt Thatcher asszony Kádár Jánossal folytatott beszélgetése, ami – ha hihetünk Christopher Collinsnak – kis híján elmaradt.[19] A magyar állampárt első embere is köszönetet mondott azért, hogy az Egyesült Királyság kormánya támogatta hazánk IMF-hez való csatlakozását, olyan helyzetben, amikor Magyarország pénzügyi helyzete átmenetileg bizonytalanná vált. Kádár kiemelte, hogy a magyar állam rendívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nemzetközi fizetési kötelezettségeit mindig pontosan és időben teljesítse, így volt ez 1956-ban is például, amikor Magyarországon „polgárháborús viszonyok” uralkodtak.[20] Thatcher elmondta, hogy az adott geopolitikai helyzet aggasztó, újabb szintre léphet a fegyverkezési verseny. Az USA kormánya az elkövetkező tíz hónapban a választási kampányra fog fókuszálni, a Szovjetunióban pedig a legfelsőbb vezető személye körüli „bizonytalanság” akadályozza a bilaterális kapcsolatok magasabb szintre helyezését. A Vaslady azt állította, hogy sikerült meggyőznie arról Reagan elnököt, hogy el kell fogadnia a kommunista tömböt olyannak, amilyen, és nem szabad arra törekednie, hogy megváltoztassa a Varsói Szerződés tagjainak politikai és társadalmi rendszereit. Elmondta, hogy Reagan számára rendkívül nagy személyes csalódás volt, hogy amikor hatalomra kerülését követően röviddel (1981. április 24-én) írt egy hosszú, rendkívül őszinte hangvételű kézzel írott levelet Brezsnyevnek, amire csak sokára, 1981. május 27-én kapott szabványos választ. Ezután úgy érezte, hogy az SZKP vezérkarával csak egyenlő helyzetből lehet tárgyalni, ehhez pedig az USA katonai helyzetének megerősítése szükséges. Ettől függetlenül Thatcher „Reagan-t őszinte és jó érzésű embernek jellemezte, aki már csak korára való tekintettel is mindent el akar követni a béke biztosítása érdekében.” Kádár megjegyezte, hogy ez azért messziről nézve nem így látszik.[21] Thatcher közbevetette, hogy a NATO számára kulcskérdés az, hogy a Kreml valóban a megoldásra törekszik-e, s hogy lehetséges-e egy ténylegesen kiegyensúlyozott megállapodás. Thatcher felvetette, hogy a Nyugat szemében a szovjet vezetésben meglévő bizonytalanság miatt talán megnőtt a katonai vezetők politikára gyakorolt szerepe, Kádár azt felelte, hogy bár a legfelsőbb szintű vezető személye fontos, de a meghatározó döntéseket kollektíven hozzák. Elmondta Andropovról, hogy idős, beteg ember, de ennek ellenére szellemileg teljesen friss és munkaképes, az elmúlt időszakban is végig tevékeny volt. Hosszú ideje ismeri, szerinte, ha valaki ellenfelet keres, akkor rosszul jár, ha őt választja, ám ha jó szándékkal közeledik, akkor nagyon jó partnert talál benne, aki őszintén szeretne megállapodni a NATO-val.[22]

            A történelmi találkozó sajtóvisszhangja általában pozitív volt a Vasfüggöny mindkét oldalán. A brit tömegkommunikációs eszközök nagy teret szenteltek Thatcher utazásának, a TV, a rádió és a sajtó nem csupán a látogatásról tudósított, hanem Magyarországot általánosan bemutató háttéranyagokkal is szolgált, igyekezett bemutatni a kulturális életet, a turizmust stb. A nagy mértékű érdeklődés még a hivatalos brit szerveket is csodálkozásra késztette. A média természetesen elsősorban olyan szempontból foglalkozott a látogatással, hogy az elindítja-e az olvadást. Felvetődött a hogyan tovább kérdése is, vagyis hogy lesz-e előrehaladás az Egyesült Királyság és a Szovjetunió viszonyában. Általában úgy vélték, hogy az eseményeket hibás lenne túlértékelni, de a történtek hasznosan járultak hozzá a kelet-nyugati kapcsolatok normalizálódásához. A magyar Külügyminisztérium szerint a legobjektívebb írások a Financial Times-ban jelentek meg.[23]

A The Washington Post londoni tudósítója hangsúlyozta, hogy 1983 ősze óta a brit kormányfő fokozatosan hangoztatni kezdte a kapcsolatok felélesztésének fontosságát, és a magyar állampárt első emberével folytatott megbeszélésén is főként a kelet-nyugati kapcsolatok szélesítéséről volt szó, nem pedig a két tömb közötti jelentős nézetkülönbségekről. A UPI hírügynökség budapesti tudósítója Thatcher sajtóértekezletéről közölt riportjában a miniszterelnöknőnek a fegyverzetkorlátozási tárgyalások felújítására és a bilaterális kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó felszólításait idézte.  Az NSZK sajtója elégedetten vette tudomásul, hogy az Egyesült Királyság vezetője szakított a kommunista diktatúrákkal szembeni merev vonalával, és nagyobb szerepet kíván játszani a geopolitikai feszültség csökkentésében. A nyugatnémet sajtó ezt nevezte a látogatás egyik legfontosabb eredményének, kiemelve, hogy Budapest igen pozitív szerepet játszott a brit fordulat lehetővé tételében. Az olasz médiatermékek (Avanti!, Il Messaggero, Corriere della Sera) is sikeresnek ítélték Thatcher látogatását, előbbi kiemelte, hogy a Vaslady akkor emelt szót a diskurzus érdekében, amikor Reagan beszédei mindinkább a hidegháborús hangot tükrözték. A finn napilapok Magyarország hídépítő szerepéről cikkeztek. A szocialista országok nagy része is alapvetően pozitívan értékelte az eseményeket. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lapja, a Trybuna Ludu és a Zycie Warszawy című napilap egyaránt azt írta, hogy a jelenlegi helyzetben támogatást érdemel minden olyan lépés, amely a légkör javítását célozza, s ilyen volt a brit miniszterelnök magyarországi meghívása is. Mindkét lengyel lap kiemelte, hogy Margaret Thatcher most járt először kelet-európai fővárosban. A jugoszláv Politika kiemelte az angol miniszterelnökasszony azon értékelését, amely szerint nyílt, jelentős, építő jellegű megbeszéléseket folytatott a magyar politikusokkal, amelyek során mindkét tárgyaló fél aggodalmának adott hangot a nemzetközi helyzet miatt, és hangoztatta, hogy lépéseket kell tenni a feszültség enyhítésére, annak biztosítására, hogy Európa népei között jobb kapcsolatok jöjjenek létre. A kínai hírügynökség hangsúlyozta, hogy mind a brit, mind a magyar kormányfő kiemelte a Kelet és a Nyugat közötti közös alap keresésének szükségességét és lehetőségét az égető geopolitikai nehézségek megoldásában.[24]

            A Csehszlovák Szocialista Köztársaság hivatalos orgánumai viszont ellentétes hangnemben reagáltak. Prága Thatcher budapesti látogatásának idejére időzítette a brit vezetőt érintő negatív kritikáját: február 4-i számában a pozsonyi Pravda „képmutatással” vádolta mind a brit, mind az amerikai elnököt, mert azt kérik a Szovjetuniótól és szövetségeseitől, hogy hagyják figyelmen kívül a NATO-nak az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésére vonatkozó terveit. A Vaslady „ugyanazokkal az országokkal akarja javítani a kapcsolatokat, amelyeket néhány hónappal ezelőtt – ugyancsak Reagannel együtt – még a történelem szemétdombjára kívánt” – közölte a lap. A Pravda a brit hírközlési eszközöket „cirkuszi közönséghez” hasonlította, mondván: megzavarta őket a miniszterelnökasszony békülékenyebb hangvétele. „Pedig még egy cirkuszi közönség sem értékeli a Reagan trambolinjáról kiinduló halálugrásokat” – írta az újság, majd hozzátette: „az erős szavak helyett először is tettekre van szükség.”[25] Mindez jól tükrözte a Gustáv Husák-féle csehszlovák vezetés hozzáállását, mely szerint „a magyarok gazdasági kiszolgáltatottságát a Nyugat demonstratív célokra használja ki, bizonyítani akarván, hogy a kapcsolatépítés Európa szocialista felével a jelenlegi körülmények között is lehetséges.” Prága ebben nem osztozott, a „tőkés adósságállomány” 100%-os felszámolására törekedett, a rakétatelepítés okozta feszült geopolitikai szituációban pedig teljesen elzárkózott az esetleges brit kezdeményezésektől.[26] A Csehszlovák Kommunista Párt központi lapja, a Rudé Právo egyenesen azt állította, hogy Thatcher „az angol nép akarata ellenére” egyezett bele a rakétatelepítésekbe, Budapesten pedig szemforgató módon úgy viselkedett, mintha a kormányát ebben nem terhelné semmilyen direkt felelősség. „Sem a közvélemény, sem a történelem előtt nem lehet letagadni a súlyos és végzetes felelősséget azért, hogy beleegyeztek e rakéták telepítésébe.” – háborgott a cikket jegyző Miroslav Kubin. „A szocialista országokkal a rájuk irányzott atomfegyverek fenyegetésének árnyékában semmilyen párbeszédet nem lehet folytatni.” – írta, ezáltal indirekt módon bírálta a magyar vezetést is, hiszen ők egy asztalhoz ültek a brit kormányfővel. Roska István külügyminiszter-helyettes be is hívatta Ondrej Duda budapesti csehszlovák nagykövetet, tájékoztatta Thatcher látogatásáról, és „észrevételezte” a csehszlovák sajtó „furcsa reagálását.”[27]

            A többi szocialista ország nagykövetségei viszont jól, de legalábbis – köztük a szovjet ügyvivő is –  semlegesen  reagáltak. A bolgárok úgy vélték, hogy Nagy-Britannia vezetőjének céljait és nyilatkozatait őszintének és komolynak kell tartani. A román nagykövet „melegen gratulált” a sikeres vizitációhoz. Az Egyesült Királyság hivatalos személyiségei a kelet-európai államok képviselőinek általában azt hangsúlyozták, hogy a magyarországi út elősegítette a kétoldali gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztését, és hogy Thatcher „saját felelősségét érezve,” s nem az amerikai elnök „bábjaként” vállalkozott a budapesti útra.[28]

            Margaret Thatcher vegyes érzésekkel tért haza Magyarországról. Személyesen meggyőzőnek találta Kádár Jánost, ellenben a gazdasági reformokat kevésnek tartotta. Az Andropovról kapott leírásnak nem sok hasznát vehette, az SZKP első embere a Thatcher látogatását követő ötödik napon meghalt.[29] A kádári külpolitika irányítói alapvetően elégedettek lehettek. A jeles vendég fogadásával Budapest továbbra is a Nyugat és a Kelet közti közvetítő szerepében, az MSZMP első titkára pedig a bölcs, tapasztalt kelet-európai vezető szerepében léphetett fel,[30] igaz, hivatalosan ezt nem ismerték el, nem akartak semmiféle gyanús kétértelműséget vinni a Moszkvához fűződő kapcsolataikba.[31] Mégis kijelenthető: Magyarország rövid időre ügyesen átvette a Nyugat és Kelet közötti összekötő kapocs szerepét, amit a hetvenes években még az Edward Gierek fémjelezte lengyel vezetés játszott el a Keleti Blokkban.[32]

            Kádár János és társai aligha sejthették, hogy az angliai politikus 1984-es látogatása lesz a Lázár-kormány utolsó igazi nagy diplomáciai sikere.[33] Margaret Thatcher a vizitáció után is komolyabb érdeklődést mutatott Kelet-Európa iránt, Kádárék azonban ezt a helyzeti előnyt – önhibájukon kívül – nem tudták igazán kihasználni. A megválasztott új szovjet vezető, Konsztantyin Csernyenko másodtitkára, Mihail Gorbacsov került előtérbe (különösen 1985-től, amikor ő lett a Szovjetunió elsőszámú vezetője), aki 1984. decemberben látogatást tett Londonban, és hamar jó viszonyt alakított ki a brit miniszterelnökasszonnyal. A Vaslady innentől kezdve közvetlenül tudott tárgyalni a Kreml-lel, ebben a megváltozott helyzetben az egyre idősebb és betegebb Kádár János (vélt vagy valós) közvetítő szerepe nagyon gyorsan leértékelődött.[34]

 

 

Dokumentumok

1.
Megjegyzések Mrs. Thatcher személyiségéről, világképéről és várható érdeklődéséről (1984. január 9.)

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

0080/11/1984

2/Szt/1984.

Készült: 4 példányban

Központ: 3 pld.

Nagykövet: 1 pld.

Gépelte: Braun Gyuláné

Szigorúan titkos!

London, 1984. január 9.

Tárgy: Megjegyzések Mrs. Thatcher

személyiségéről, világképéről és

várható érdeklődéséről

 

Mellékelten felterjesztem a Mrs. Thatcher személyiségének, politikai arculatának és érdeklődési körének fő vonásaival foglalkozó „Megjegyzéseimet”. Úgy vélem, elsősorban azon vezetőink bizalmas tájékoztatására kellene felhasználni, akik találkozni fognak a brit miniszterelnökkel.

Bányász Rezső

(Dr. Bányász Rezső)

nagykövet

Dr. Várkonyi Péter

miniszter elvtárs

Budapest

 

Megjegyzések Mrs. Thatcher személyiségéről, világképéről és várható érdeklődéséről

 

A most 58 éves (sz. 1925. október 13.) Margaret Hilda Thatcher (lánynevén: Roberts) eredetileg vegyészmérnöki képesítést, később ügyvédi végzettséget (adójog) is szerzett. Tanulmányai jórészt rányomják a bélyeget stílusára is: tömör, célratörő, konkrét, határozott – néha agresszív, kioktató –, kevéssé kész a kompromisszumra. Politikai ellenfeleihez gyakran udvariatlan, türelmetlen.

Ugyanakkor, mint tudatos politikus, rendkívül gyorsan alkalmazkodik a közeghez, amelyben mozog. Tudja, milyen szerepet kell az adott pillanatban eljátszania, hallgatói mit várnak el tőle. Könnyen rögtönöz nyilatkozatokat.

Széleskörű tapasztalatai révén főleg tárgyalópartnerei gondolkodásmódját igyekszik kifürkészni. Nem szereti a hosszas, leíró jellegű ismertetéseket; ezeket rövid közbevetésekkel, kérdésekkel szakítja félbe.

Politikai ideálja Winston Churchill. Egy közeli munkatársa mondta el, hogy a falklandi háború idején Mrs. Thatcher mindig ezt kérdezte tőle: mit tett volna Churchill az adott helyzetben.

Új-konzervatív világnézetének van néhány alaptétele, amit politikusi pályafutásának kezdetétől következetesen vall és – meg kell mondai – a leggyakrabban briliánsan képvisel. (Harmadik éves egyetemista korában Oxfordban már az ifjú konzervatívok szövetségének elnöke volt; 1975-ben – 50 éves korában – lett a Konzervatív Párt vezére.)

Csak címszó-szerűen utalnék ezekre a thatcheri alaptételekre, amelyek jórésze a II. világháború utáni munkáspárti kormányok törekvésének, az ú. n. jóléti államnak a gyakorlatára való, konzervatív reakcióként alakult ki:

1./ Az államnak és intézményeinek túlzott befolyását az állampolgárok ügyeire vissza kell szorítani. Az államnak szolgálnia kell az állampolgárokat, nem uralkodni felettük („to have the State as servant – not as master”). A „felvilágosult abszolutizmus” ugyanúgy elvetendő, mint a nyílt zsarnokság;

2./ Minden állampolgárnak joga van jövedelmével, keresetével szabadon rendelkezni, tulajdonra szert tenni;

3./ A kapitalista piac-gazdaság mindig fölényben van a centralizált, állami irányítású gazdaság fölött;

4./ A magánkezdeményezést, az egyén alkotóképességét, önállóságát, egyéniségét minden területen segíteni kell kifejlődni. A túlzott gyámkodás, a túl sok szociális kedvezmény és jog lustaságra, elkényelmesedésre, mások gondoskodására való hagyatkozásra vezet;

5./ A jó kormány olyan, mint a jó gazda. Nem költ többet, mint amennyi a józanul kiszabott adókból és más forrásokból befolyik;

6./ Az infláció elleni küzdelem minden népréteg érdeke, sőt nemzetközi érdek is;

7./ A jól elvégzett munka tiszteletet érdemel. (Mrs. Thatchert is úgy ismerik, hogy nagyon keményen dolgozik.) A munkához való jog csak másodlagos a brit ipar termelékenységének növelése mögött. Ennek érdekében is le kell faragni a szakszervezetek „túlzott” jogait.

8./ Mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren nagyon fontos a politikusok, az államférfiak egyénisége, felelősségvállalása, határozottsága, tisztessége.

Általánosságban meg kell jegyezni, hogy a szocializmusról, a szocialista országok politikai és gazdasági gyakorlatáról Mrs. Thatchernek nagyon felületes ismereti vannak. Ennek következtében – véleményem szerint – néhány, számunkra természetes alapelv és ezek törvényes garanciáira való utalás is érdeklődést váltana ki belőle.

Így például:

• Az az álláspontunk, hogy a párt és az állam nem uralkodik, hanem szolgálja a népet;
• A túlzott gyámkodás helyett – valódi szociális gondoskodásra törekszünk;
• A munkával szerzett jövedelem szabad felhasználása: állampolgári jog a saját házhoz, lakáshoz, üdülőhöz, jog az örökléshez;
• Külföldi látogatáshoz, üdüléshez való jog, stb.
• A törvényesség biztosítékai.

Mrs. Thatchert természetesen rendkívül érdekli a magyar gazdasági és politikai reformok jelenlegi helyzete és jövőbeli elképzeléseink.

Ezen belül is:

• tervgazdálkodás – piacgazdálkodás;
• vállalati önállóság – export – a termelékenység alakulása nemzetközi összehasonlításban;
• magánszektor, kisvállalkozások, egyéni kezdeményezés;
• Parlament és alsóbb szintű demokratikus intézmények; Mit várunk a többes jelölésekről;[35]
• hogyan érvényesülhetnek a „hivatalostól eltérő” nézetek, visszhangok Magyarországon?
• mennyire „szabad” a sajtó és a kulturális élet?

A nemzetközi politika általánosabb kérdései közül – ismert érdeklődéséből fakadóan – várhatóan felveti:

1./ Milyennek ismerjük, látjuk a jelenlegi szovjet vezetés nemzetközi és belső törekvéseit; mennyire stabil ez a vezetés?

2./ Látunk-e lehetőséget a szovjet-amerikai viszony javulására?

3./ Milyennek látjuk a lengyel kibontakozás útját, lehetőségeit?

4./ Elismerjük-e a különbségek létezését a szocialista országok között és miként értékeljük ezeket?

BR

 

 

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-J-1-i. Anglia-6-13-0080/11/1984. Megjegyzések Mrs. Thatcher személyiségéről, világképéről és várható érdeklődéséről (1984. január 9.), 108–113.

 

2.
Jelentés a Minisztertanácsnak Margaret Thatcher brit miniszterelnök hivatalos magyarországi látogatásáról (1984. február 2–4.)

 

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

0080/14/1984

Szigorúan titkos!

Készült: 54 példányban

0054 számú példány
 

            Margaret Thatcher, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság miniszterelnöke Lázár György elvtársnak, a Minisztertanács elnökének meghívására február 2–4. között hivatalos látogatást tett hazánkban. Találkozott Kádár János elvtárssal és fogadta őt Losonczi Pál elvtárs. Lázár György négyszemközt, majd plenáris ülésen tárgyalt a brit miniszterelnökkel.

            Margaret Thatcher hivatalos látogatásra hívta meg Lázár György elvtársat, aki a meghívást elfogadta.

I.

            Kádár János elvtárs üdvözölte a látogatás létrejöttét. Tisztában vagyunk azzal, – mondotta – hogy az elhatározáshoz bizonyos fokú bátorság kellett. Kifejezte meggyőződését, hogy a látogatás a nemzetközi helyzet mai nehéz időszakában fontos és jó ügyet szolgál. Kétoldalú kapcsolatainkat jónak minősítette, megoldatlan problémáink nincsenek. Köszönetét fejezte ki azért a támogatásért, amelyet a brit kormány és a pénzügyi körök nyújtottak számunkra, amikor nemzetközi pénzügyi helyzetünk átmenetileg bizonytalanná vált. Felvázolta hazánk történelmét, szólt hagyományainkról és sajátosságainkról, a nemzetiségeknek Közép-Európa történelmében játszott szerepéről, társadalmi rendszerünk főbb jellemzőiről, bel- és külpolitikai törekvéseinkről. Emlékeztetett a Szovjetunió békeakaratának konkrét megnyilvánulásaira, részletesen kifejtette miben látja a kelet-nyugati kapcsolatok, ezen belül a szovjet-amerikai viszony normalizálásának, a feszültség csökkentésének, a fegyverzetek korlátozásáról folytatott tárgyalások felújításának legfontosabb feltételeit.

            Thatcher asszony kifejtette, hogy Magyarországra elsősorban „Magyarországért” jött. Látogatásaival, úgy érzi, nagy mulasztást pótol. A személyi kontaktusok fontosak és segítenek az országok közötti kapcsolatokban. Az adott nemzetközi helyzet aggodalomra ad okot, újabb fegyverkezési spirál előtt állunk, amely tovább növelné a veszélyt. Brit részről úgy látják, hogy cselekedni kell, hiszen egy katonai konfliktus esetén a brit sziget elsődleges célpont lenne. A szövetségi rendszerek közepes és kisebb tagállamainak mindent meg kell tenniük azért, hogy a helyzet javuljon. Az Egyesült Államok az elkövetkezendő tíz hónapban a választási kampányra fog összpontosítani, a Szovjetunióban pedig a legfelsőbb szintű vezető személye körüli „bizonytalanság” jelent problémát. A brit kormány arra a következtetésre jutott, hogy mindent el kell követni az erőegyensúly fenntartásáért, azért, hogy a NATO és a Varsói Szerződés országainak biztonsága a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szintjén legyen garantálható.

            A két szövetségi rendszer tagállamai között jelentős nézetkülönbségek vannak, de összeköti őket a közös érdek, annak szükségessége, hogy együtt éljenek ezen a bolygón, ezért nincs más választás, mint tárgyalásokat folytatni és tárgyalások útján megállapodni. A másik felet olyannak kell elfogadnunk, amilyen és a törekvések célja nem szabad, hogy a másik fél rendszerének megváltoztatása legyen. Thatchernek – szavai szerint – erről sikerült meggyőzni az amerikai elnököt. Reagan-t őszinte és jó érzésű emberként jellemezte, aki már csak korára való tekintettel is mindent el akar követni a béke biztosítása érdekében.

            Kádár elvtárs megjegyezte, messziről nézve ez nem így látszik.

            Thatcher asszony szerint Reagan számára nagy csalódás volt, hogy hivatalba kerülése után kézzel írott, őszinte hangvételű levelére, hosszú késés után Brezsnyevtől meglehetősen szabvány, szűkszavú és kezdeményezését nem viszonzó levelet kapott. Ezt követően úgy érezte, csak Amerika erejének visszaállításával van lehetőség arra, hogy egyenlő pozícióból folytasson leszerelési megbeszéléseket a Szovjetunióval. 1983. szeptemberében az ő – Thatcher – meggyőző érvelése nyomán az amerikai kormány a Szovjetunióval való kapcsolatainak normalizálását célzó tevékenységbe kezdett és ezt a folyamatot a dél-koreai repülőgép-incidens félbeszakította. Meggyőződése, hogy az amerikai elnök január 16-i beszéde ennek a megkezdett folyamatnak a természetes folytatását jelenti. Reagan részéről bátorságra volt szükség e beszéd elmondásához, mert saját jobboldalán többen nemtetszéssel fogadták fejtegetéseit.

            Kádár elvtárs rámutatott: a veszélyes helyzetet kiváltó tényezők megítélésében nyilván nem értünk egyet, ezeket nem érdemes taglalni, a lényeges, hogy közös az érdekünk a béke fenntartásában. Szólt a Nagy-Britannia és Magyarország közötti nagyságrendbeli különbségekről, a nemzetközi életben betöltött eltérő szerepükről és arról, hogy – véleménye szerint – mégis mivel járulhatunk hozzá a feszültség csökkentéséhez.

            Thatcher asszony Kádár elvtárs egyetértését kérte ahhoz, hogy ha a nemzetközi helyzetet nagyon veszélyesnek látja, üzenhessen Kádár elvtársnak.

            Losonczi Pál elvtárs hangsúlyozta, hogy jelentősnek értékeljük Thatcher látogatását, mert bár a világhelyzet alakításáért a két legnagyobb hatalom teheti a legtöbbet, a kisebb országoknak is megvan a maguk szerepe és felelőssége. Kifejezte reményét, hogy a mostani magyar-brit tárgyalások minden téren új ösztönzést adnak kapcsolataink továbbfejlesztéséhez.

            Thatcher asszony szerint a világhelyzet annyira komoly, hogy nem nézhetjük tétlenül, miként romlik tovább, a dialógusra igen nagy szükség van napjainkban. Sajnálatosnak tartotta, hogy a két ellentétes katonai szövetséghez tartozó államok között jelenleg nem folyik elég párbeszéd. Ha sürgősen nem változtatunk ezen, végzetes félreértések történhetnek a világban. Hangsúlyozta, meg kell akadályozni mind a nukleáris, mind a hagyományos háborúk kirobbanását.

            Losonczi elvtárs befejezésül kérte Thatcher asszonyt, adja át szívélyes üdvözletét és jókívánságait II. Erzsébet királynőnek, valamint férjének, Fülöp hercegnek.

II.

            Lázár elvtárs a négyszemközti és a plenáris tárgyalásokon is méltatta a találkozó tényét és jelentőségét.

            Thatcher asszony Lázár elvtárssal egyetértve mind a látogatást, mind időzítését ugyancsak nagy fontosságúnak ítélte. Mint mondotta, régi mulasztást kívánt pótolni, a látogatást másrészt sürgetővé tette, hogy az Egyesült Államok most hónapokig a választásokkal lesz elfoglalva, „a másik oldal legfőbb vezetőjét” pedig hosszú ideje nem láthatták, így megnőtt az egyes tagállamok felelőssége.

            Úgy véli, történelmi és földrajzi okok miatt, saját szövetségi rendszerén belül mind Magyarországnak, mind Nagy-Britanniának prominens szerepe van. Különböző társadalmi rendszerünk és más szövetségi rendszerhez való tartozásunk ellenére is sok hasonló gazdasági és egyéb probléma megoldásán fáradozunk. Népeink és a nemzetek – mondotta – aggódnak amiatt, hogy kevés előrehaladás történt. A leszerelési tárgyalások részben felszámolódtak, részben átmenetileg szünetelnek. Bármilyen is az uralkodó légkör, ebben kell élnünk. Erőfeszítésekre van szükség, hogy az események pozitív irányba alakuljanak. Mindketten valljuk a két szövetségi rendszer közötti megértés szükségességét. Ezek a tényezők is fontos szerephez jutottak abban az elhatározásban, hogy eleget tesz a meghívásnak.

            Thatcher asszony szerint az USA és a NATO őszintén óhajtja a leszerelést, Reagan legutóbbi beszéde bátor lépés volt. A helyzet nagyon sürgető, mert a technika gyors előrehaladása felboríthatja az erőegyensúlyt. Ez nemcsak veszélyes helyzetet eredményezhet, hanem felemésztheti azokat az erőforrásokat is, amelyeket népeink életszínvonalának emelésére kívánunk fordítani.

            A két szuperhatalom közötti érintkezés nemcsak lecsökkent, hanem olyan mértékig leszűkült pusztán technikai kérdésekre, amelyek akadályozzák a megértés kialakulását a politika és a gazdaság területén, jóllehet olyan megállapodásra kellene törekedni, ami lehetővé tenné, hogy mindkét fél saját elképzelései szerint alakítsa sorsát, biztosítsa az együttélés nyugalmát.

            Brit részről ezt akarják elősegíteni a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével, ami befolyásolhatná a legfontosabb kérdésekben a tárgyalások előrehaladását. A NATO legutóbbi, Stockholmban előterjesztett javaslatait reálisnak minősítette, amelynek célja a bizalom növelése. Az egyszerűbbtől kell haladni a bonyolultabbak felé, ahogy ezt a magyar külügyminiszter is javasolta Stockholmban.

            Az Egyesült Királyság érdekelt az európai biztonság erősítésében, a katonai szembenállás csökkentésében. Most nem a genfi tárgyalások megszakadásának okait kell vitatni, hanem a tárgyalások folytatódását kellene mielőbb elérni, nem hátra, hanem előre kell tekinteni.

            Lázár elvtárs ismertetve külpolitikánk alapelveit, kifejtette: a nemzetközi helyzetet hasonlóan ítéljük meg, s bár a feszültség okairól eltér a véleményünk, lehetségesnek és szükségesnek tartjuk a párbeszéd fenntartását. A párbeszéd folytatása azonban csak akkor hozhat eredményt, ha kölcsönös a készség egymás érdekének elismerésére és tiszteletben tartására, az elfogadható kompromisszumok keresésére, ha az USA és szövetségesei a jelenleginél nagyobb realitásérzékről tesznek tanulságot. Hibás lenne minden számítás, amely a szocialista országok belső gyengeségeire vagy arra építene, hogy szövetségi rendszerünkkel az erő pozíciójából lehet tárgyalni. A továbbiakban társadalmi és szövetségi elkötelezettségünkről s arról szólt, súlyosan tévednek, akik az ún. magyar sajátosságok, tárgyalási készségünk, nyitottságunk mögött valami rejtett okot keresnek. Aki erre számít, csalódik.

            Thatcher asszony Lázár elvtársnak válaszolva kijelentette, megérti és értékeli elkötelezettségünket társadalmi és szövetségi rendszerünk iránt, s ő ennek világos tudatában jött ide tárgyalni. Az elkötelezettség kölcsönös kinyilvánítása – hangsúlyozta Lázár elvtárs – nem nehezíti, ellenkezőleg, megkönnyíti közöttünk a párbeszédet. Mi is tudatában vagyunk – mondotta – hogy bár a szovjet-amerikai viszony döntő hatással van a világhelyzet alakulására, a kisebb országoknak is megvan a maguk felelőssége a kedvezőbb légkör megteremtésében.

            Kétoldalú kapcsolataink alakulását mindkét fél rendezettnek, jónak minősítette, és hangsúlyozta érdekeltségét azok szintjének további emelésében. Lázár elvtárs köszönetet mondott a Nemzetközi Valutaalaphoz való csatlakozásunk, valamint a közös piaci konzultáció kapcsán tapasztalt brit támogatásért és megérésért. Thatcher asszony megítélése szerint a Közösség egyes tagjai túlságosan befelé tekintenek, protekcionisták, amit Nagy-Britannia ellenez, mert úgy véli, hogy nem új akadályokat kell támasztani, hanem a meglévőket kell lebontani. Ezzel összhangban erőfeszítéseket tesznek a Közös Piac és más országok kapcsolatainak előmozdítása érdekében.

            Thatcher asszony nagyra értékelte tudományos és kulturális kapcsolataink alakulását, a hasznos látogatásokat, a turizmus alakulását. Örömmel nyugtázta, hogy Magyarország lesz a házigazdája az 1985-ben megrendezendő Kulturális Fórumnak. Szóvá tette, hogy korlátozott a nagykövetségükön rendelkezésre álló könyvtár igénybevétele, ami elősegíthetné a nálunk folyó nyelvoktatást és biztosítaná az angolnyelvű szakirodalomhoz való jobb hozzáférhetőséget.

            Lázár elvtárs fontosnak ítélte a különböző szintű találkozókat, így a parlamenti, művészeti, tudományos és általában az emberi kapcsolatok ápolását. E kérdésekben nyitottak vagyunk, igyekszünk az érintkezést elősegíteni. Adatokkal alátámasztva illusztrálta a külső gazdasági kapcsolatokban meglévő alapvető érdekeltségünket. Kritikusan szólt a gazdasági kapcsolatainkban tapasztalható lelassulásról. Rámutatott arra, hogy közös elhatározással, szoros együttműködéssel, az ipari és a bankkörök ösztönzésével, új formák keresésével szeretnénk ezen a helyzeten változtatni, segíteni a kapcsolatok fejlesztését. Kiemelte, hogy elsősorban a brit piacra jutás esélyeit kellene javítani, leépítve a még meglévő korlátokat, s ezekkel párhuzamosan kiküszöbölni a mezőgazdasági exportunkat akadályozó, Angliában is érvényesülő közös piaci rendtartás emelte gátakat. Rámutatott azokra az új lehetőségekre is, amelyek a strukturális változásokból adódnak és amelyek jobb kihasználására kellene törekedni a kétoldalú kooperációkban és a harmadik piacokon való együttműködésben.

            Thatcher asszony megismételte érdekeltségüket az akadályok felszámolásában, szólt arról, hogy gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainkban 1983-ban már javulás tapasztalható. Nagy jelentőséget tulajdonított az áprilisban megrendezendő angliai Magyar Napoknak, ami újabb lehetőséget biztosíthat exportunk növelésére, a kamarai kapcsolatok fejlesztésére.

            Egyetértés volt abban, hogy jól fejlődő kapcsolatainknak van perspektívája, s mindkét fél érdekelt azok minden téren való továbbfejlesztésében.

III.

            Margaret Thatcher brit miniszterelnök magyarországi látogatása hasznos volt. A párbeszéd fenntartására irányuló politikánk helyességét bizonyította, ugyanakkor módot adott a magyar álláspont kifejtésére és a kétoldalú kapcsolataink – mindenekelőtt a gazdasági és kereskedelmi együttműködés – fejlesztésének szorgalmazására.

            A tárgyalások nyílt és konstruktív légkörben folytak, megfeleltek várakozásainknak. A látogatás igazolta, hogy a meglévő nézetkülönbségek ellenére nemcsak szükséges, hanem lehetséges is a párbeszéd folytatása, a feszültség enyhítésének keresését célzó eszmecsere.

Budapest, 1984. február 7.

A jelentést összeállította:

Esztergályos Ferenc s. k.

külügyminiszter-helyettes

Lázár György s. k.

a Minisztertanács elnöke

IV.

A Minisztertanács

_______/1984. számú határozata

a brit miniszterelnök hivatalos magyarországi látogatásáról.

A Minisztertanács

            1., jóváhagyólag tudomásul veszi Margaret Thatcher brit miniszterelnök hivatalos magyarországi látogatásáról készült jelentést;

            2., megbízza az illetékes minisztereket, hogy a látogatásból eredő feladatok végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegyék meg.

Budapest, 1984. február 7.

Dr. Várkonyi Péter sk.

 

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-J-1-i. Anglia-6-13-0080/14/1984. Jelentés a Minisztertanácsnak Margaret Thatcher brit miniszterelnök hivatalos magyarországi látogatásáról (1984. február 2–4.), 135–144.

 

3.

Margaret Thatcher Kádár Jánosnak (10 Downing Street, 1984. február 7.)

 

A MINISZTERELNÖK

Ő Excellenciája,

Írok, hogy megköszönjem azt, hogy múlt heti Magyarországon tett látogatásom alkalmával fogadott és oly sok időt fordított beszélgetésünkre.

Hiszem, hogy megbeszéléseink értékesek voltak, hozzájárultak azoknak a nagyobb problémáknak a jobb megértéséhez, amelyekkel jelenleg az egész világon szembe kell néznünk és amelyekben Európa országai különösen érdekeltek.

Hálás vagyok azért a melegségért, amellyel Magyarországon fogadtak és azokért a programokért, amelyeket látogatásomra szerveztek.

Őszinte híve

Margaret Thatcher

Őexcellenciája, Kádár János Úrnak
 

Jelzet: HU-MNL-OL-M-KS-288-47-771. ő.e. 3. (A dokumentum első megjelenése: Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből, 1954–1989. Szerk. Huszár Tibor. Bp., 2002. 609.)
 

4.
Csehszlovákia bírálja a látogatást (AP, Prága, 1984. február 4.)

 

SZIGORÚAN BIZALMAS!

A CÍMZETT SZEMÉLYES TÁJÉKOZTATÁSÁRA!

            A kommunista Csehszlovákia a brit miniszterelnök magyarországi látogatásának idejére időzítette Margaret Thatcher ellen irányuló keserű bírálatát: szombaton azzal vádolta, hogy cinizmusát bizonyítja a kelet-nyugati kapcsolatok javítására vonatkozó felhívásaival.

            Szombati számában a pozsonyi Pravda „képmutatással” vádolta Thatchert és Ronald Reagan amerikai elnököt, mert azt kérik a Szovjetuniótól és szövetségeseitől, hogy hagyják figyelmen kívül a NATO-nak az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésére vonatkozó terveit.

            Margaret Thatcher „pontosan Reagan képmutató szándékainak megfelelően cselekszik” – írta a Pravda. „A Pershingek és a manőverező robotrepülőgépek telepítésének megkezdéséig Reagannel együtt ismételgette, milyen nagyon szükséges a Nyugat számára, hogy az erő pozíciójából tárgyaljon a Szovjetunióval” – írta a lap.

            „Most – ismét Reagannel együtt – azt hirdeti, hogy voltaképpen semmi sem történt és nem áll semmi sem a genfi tárgyalások útjában, sem pedig a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok útjában”.

            Margaret Thatcher „ugyanazokkal az országokkal akarja javítani a kapcsolatokat, amelyeket néhány hónappal ezelőtt – ugyancsak Reagannel együtt – még a történelem szemétdombjára kívánt” – állapította meg a pozsonyi Pravda.

            A miniszterelnök, aki szilárd támogatója a NATO rakétatelepítésének és az Egyesült Államok és az Egyesült Államok más fegyverkezési terveinek, a Nyugattal viszonylag szívélyes kapcsolatokat fenntartó Magyarországon tett látogatása során sürgette a kelet-nyugati párbeszéd felújítását.

            A Pravda a brit hírközlési eszközöket „cirkuszi közönséghez” hasonlította, mondván: megzavarta őket Margaret Thatcher békülékenyebb hangvétele. „Pedig még egy cirkuszi közönség sem értékeli a Reagan trambolinjáról kiinduló halálugrásokat” – írta a lap, majd hozzáfűzte: „az erős szavak helyett először is tettekre van szükség”.

mi/sz

Jelzet: HU-MNL-OL-M-KS-288-32-b-1984-22. ő.e. 112.

5.
MELLÉKLET

A Rudé Právo Thatcher látogatásáról

MTI, AP, Reuter; Prága, 1984. február 8.

 

            Margaret Thatcher Magyarországon tett látogatásával foglalkozott szerdai kommentárjában a Rudé Právo. Az alábbiakban közöljük a kommentár teljes szövegét:

            Mint ismeretes, Thatcher brit miniszterelnök-asszony a múlt héten magyarországi látogatást tett. A brit sajtóban hazatérése után megjelent bizonyos kommentárok arra a kijelentésére hívták fel a figyelmet, miszerint ez a látogatása „előmozdította a kelet-nyugati kapcsolatokat”. Egynémely brit kommentátor azonban elcsodálkozott a brit konzervatívok vezérének ezen a kijelentésén, minthogy a hidegháborús megnyilatkozások tekintetében Thatcher nem maradt el az amerikai elnök mögött. A Morning Star című napilap ezt írta: „Olyan ez, mintha visszájukra fordítaná a dolgokat… Az elmúlt öt évben egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy visszautasítson minden békejavaslatot, és elsőbbséget adjon saját különlegesen rosszindulatú retorikájának.”

            Hella Pick, a The Guardian baloldalisággal távolról sem gyanúsítható kommentátora pedig egyenes azt írta, hogy Thatcher „önmagát csapja be”. „Budapesten semmilyen engedményt nem tett a közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozó nyugati állásponttal kapcsolatban – írta Pick –, holott éppen ezeknek a rakétáknak a telepítése vezetett a genfi tárgyalások megszakadására, azzal együtt, hogy Nagy-Britannia és Franciaország nem hajlandó elismerni saját atomrakétáinak beszámítását a nyugati fegyverzetbe. Fel kellene (Thatchernek) ismernie: amíg a retorikán és a külföldi utazásokon kívül nem tanúsít készséget a rugalmasságra érdemi kérdésekben, addig nem elegendő a békésebb világért való munkálkodásra irányuló vaskemény elszántságáról győzködni másokat.”

            Valóban, a terméketlen retorika, az üres szócséplés nem vezethet megállapodásokhoz. Ezt látványosan bizonyította a genfi tárgyalásokon az amerikai álláspont következménye.

            Ami a párbeszédet illeti, annak hasznosságáról és célszerűségéről a szocialista országokban senkit nem kell meggyőzni. Jurij Andropov január 24-én, a Pravda kérdéseire adott válaszában ismét hangsúlyozta: „A párbeszédet azonban az egyenlőség alapján, nem pedig – amint azt Ronald Reagan javasolja – az erő pozíciójából kell folytatni. A párbeszéd nem folyhat pusztán önmagáért. Arra kell irányulnia, hogy konkrét megállapodások szülessenek. Tisztességgel, nem pedig konjukturális célok elérésére törekedve kell párbeszédet folytatni”.

            A brit miniszterelnök-asszony éppen ilyen konjukturális vonalat visz. A közvéleményben azt a benyomást akarja kelteni, mintha az amerikai atomfegyverek telepítésével Európában mi sem változott volna. Úgy tesz, mintha kormányát nem terhelné közvetlen felelősség azért, hogy – az angol nép akarata ellenére – Nagy-Britannia területén elsőcsapás mérő amerikai fegyvereket helyeztek el. Ezek a szocialista országok ellen irányulnak, amelyekkel Thatcher most párbeszédet akar folytatni. Sem a közvélemény, sem a történelem előtt nem lehet letagadni a súlyos és végzetes felelősséget azért, hogy beleegyeztek e rakéták telepítésébe.

            A szocialista országokkal a rájuk irányzott atomfegyverek fenyegetésének árnyékában semmilyen párbeszédet nem lehet folytatni. Amennyiben a brit kormányfő mégis erre törekszik – Reagan közelmúltban adott „útmutatása” alapján, miszerint „az erő és a párbeszéd kéz a kézben együtt jár” –, akkor ilyen álláspont alapján a szocialista országokkal semmit nem intéz el – hangoztatta végezetül a Rudé Právo kommentárja.

            A CSKP központi lapjának kommentárját ismertetve a Reuter [sic!] azt emelte ki, hogy a Rudé Právo szerint Thatcher múltheti magyarországi látogatása kudarc, s nem vitte előbbre a kelet-nyugati kapcsolatok helyzetét. „A csehszlovák kommentár ellentétes a látogatás pozitív magyarországi értékelésével” – írta a brit hírügynökség.

            Az AP szerint Thatcher Magyarországon tett békekezdeményezésének kudarcát jelenti, hogy a csehszlovák központi lap cikke visszautasította „az atomfegyverek fenyegetésének árnyékában” folytatandó párbeszédet.
 

Jelzet: HU-MNL-OL-M-KS-288-32-b-1984-22. ő.e. 113–114.

 

5.
Feljegyzés

Tárgy: A csehszlovák nagykövet tájékoztatása a brit miniszterelnök magyarországi látogatásáról (Budapest, 1984. február 14.)

 

Roska István

322/Ro.

Szigorúan titkos!

Készült 10 példányban

1., Várkonyi elvtárs

2., Nagy János ”

3., Esztergályos ”

4., Nagy Lajos ”

5., Szentesi ”

6., Szűcsné

7., London

8., Prága

9., Pozsony

10., Saját

            Február 13-án más ügyben nálam járt Ondrej Durej [sic!] csehszlovák nagykövet, akit korábbi kérésére tájékoztattam M. Thatcher brit miniszterelnök magyarországi látogatásáról is. Tájékoztatómat azzal zártam, hogy a magyar és a brit miniszterelnök tárgyalásain mindvégig a Varsói Szerződés tagállamai egyeztetett külpolitikájának szelleméhez tartottuk magunkat és ez meghatározott hatást gyakorolt M. Thatcherre. Majd megjegyeztem, hogy ennek fényében számunkra érthetetlen a Rudé právo és a pozsonyi Pravda külpolitikai rovatában február 8-án megjelent, azonos szerzőtől származó kommentár. Nem értjük, mi húzódhat meg e cikk mögött.

            A nagykövet az első pillanatban úgy reagált, mintha nem értené, miről van szó, és azt igyekezett megmagyarázni, hogy az említett írás nem a brit miniszterelnök magyarországi látogatásával foglalkozik. (Valóban megjelent egy Angliával foglalkozó cikk is.) Mikor végül „megértette”, milyen kommentárról van szó, megkérdezte, elküldje-e annak pontos magyar nyelvű fordítását. Közöltem, hogy ez nekünk is megvan. Kérésemre megígérte, hogy ha valami közelebbit megtud az általam említett kommentárral kapcsolatban, arról tájékoztat.

            Megemlítette, hogy beszélt a budapesti brit nagykövettel, aki tájékoztatta, hogy az angliai magyar gazdasági napokra Veress Péter külkereskedelmi miniszter utazik.

            Kérdésként felvetette, mit jelent M. Thatchernek a sajtókonferencián Magyarország és a Közös Piac viszonyáról elhangzott kijelentése. Közöltem, hogy Magyarország – hasonlóan más szocialista országokhoz – kereskedelmi kapcsolatokat folytat a Közös Piac országaival.

            Befejezésül visszatért a Rudé právo cikkével kapcsolatban elhangzott megjegyzésemre és megkérdezte: úgy értelmezze-e közlésemet, mint tiltakozást, vagy demarsot.[36] Közöltem, hogy úgy, ahogy mondtam: nem értjük, mi van az említett kommentár mögött és az iránt érdeklődtem.

Budapest, 1984. február 14.

Roska István

 

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-J-1-i. Anglia-6-13-0080/22/1984. A csehszlovák nagykövet tájékoztatása a brit miniszterelnök magyarországi látogatásáról (1984. február 14.), 225–226.