Budapest – Washington – Havanna, avagy egy FBI-akta háttere– I.

I. rész: Budapest – a Corvin közi srác

Curtis A. Fitzgerald, az FBI különleges ügynökének jelentése: „1967. november 20-án [J. B.] a Mariasy Felix F. álnevet használva eltérítette az Egyesült Államok, Florida Hollywood, North Perry repülőtérről a Bahama-szigetek, Bimini felé tartó kétmotoros N1431P számú Piper Apache típusú repülőgépet… Kubába, Havannába.” Ezt követően vette körözés alá az FBI az Interpollal közösen a magyar származású amerikai [J. B.]-t.

Bevezető

[J. B.] 1934. március 10-én született Budapesten. Regényes életútjának főbb állomásairól több archív dokumentum és újságcikk is beszámolt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (továbbiakban: ÁBTL) iratanyagai között több életrajza is megtalálható. Ezek tanúsága szerint 11 éves volt, amikor édesanyja halála után négy testvérével együtt árvaságra jutott. A házat, ahol éltek, 1945-ben lebombázták, ezt követően két évig az utcán és nevelőintézetekben

.

Az általa megnevezett otthonok között szerepel a Rottenbiller utcai, valamint a Sztehlo Gábor által vezetett Pax Gyermekotthon is. Ezekbe az intézetekbe elsősorban háborús árvák, elhagyott gyerekek kerültek, de voltak köztük „erkölcsileg veszélyeztetett” kiskorú bűnözők is. Az otthonokban a tanulás, a közös munka az itt lakók életkörülményeinek javulását és mentális fejlődését segítette, azonban nem minden esetben vezetett

. A fiatal [J. B.] többször megszökött az intézetekből és alkalmi munkákból tartotta el magát. Többnyire a vendéglátásban, budapesti kávéházakban dolgozott, volt pincér, londiner, .

Az életrajzok és a hivatalos iratok alapján [J. B.] 17 éves korától 22 éves koráig megszakításokkal, több alkalommal ült börtönben. 1951-ben izgatás és csalás bűntette miatt, 1953-ban társadalmi tulajdon elleni lopásért, 1956-ban katonai szolgálat megtagadásáért és ehhez kapcsolódóan tiltott határátlépésért. Ez utóbbinak csak a szándékát ismerte el, ugyanis a külföldre meneküléssel a kötelező katonai szolgálatot szerette volna elkerülni. „Első kihallgatása során beismerte, hogy a katonai bevonulás elől nyugatra szándékozott szökni, azonban ezt a vallomását visszavonta és jelenleg is tagadja szökését, csupán arra hivatkozik, hogy a katonai bevonulás elől szökött meg és azért jött Szombathelyre, hogy ne találják

". Egy másik dokumentumban, melyben honosítási ügyében fordult a magyar hatóságokhoz, a börtönévekről a következőt írta: „Politikai meggyőződésem miatt 19511956-ig a váci politikai börtön egyik legfiatalabb foglya ." Egy önéletrajza szerint 1956. szeptember 29-én szabadult büntetése , azonban a hivatalos iratokban 1956. október (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

[J. B.]-nek az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt betöltött szerepéről, tevékenységéről az ÁBTL-ben őrzött „Budapesti ellenforradalmárok” című dokumentum számol be. Ebben található az a jelentés is, amely szerint 1956 októberében 91 csoport és mintegy 16 500 személy vett részt a harcokban. A résztvevőket az „ellenforradalmi cselekmények alapján” a következők szerint csoportosították: 1. „Huligánok” – fegyveres nemzetőrök; 2. „Szokásos bűnözők” – ellenforradalmi parancsok végrehajtói, tolvajok, fosztogatók; 3. „Közveszélyes munkakerülők” – sztrájkok szervezői, résztvevői; 4. „Prostituáltak” – fegyveres harcok segítői, résztvevői, „nőtüntetők”; 5. „Dolgozni nem akarók, cigányok” – a helyzetet kihasználó, köztulajdont eltulajdonító személyek; 6. „Züllött, fegyelmi nevelésre szoruló fiatalok” – olyan fiatalkorúak, akik helyzetüknél fogva gyermekvédelmi nyilvántartásban szerepelnek.

A forradalmi eseményekben résztvevők hatósági beazonosítása és felelősségre vonása a különböző fővárosi helyszíneken készült fotók összegyűjtésével kezdődött meg. A képeket csoportosították, majd az országos lakcímnyilvántartóban szereplő fényképek alapján többnyire be tudták azonosítani a fotókon szereplő személyeket.

A fenti jelentésben fénykép nem található [J. B.]-ről, de az Óbudai Hajógyár nemzetőrségének névsorában már szerepel a neve. „Utolsó munkahelye az Óbudai Hajógyárban volt, a jelzett munkahelyen 1956. október 8-tól október 23-ig, az ellenforradalom kitöréséig dolgozott, mint

." A forradalom napjaiban a Forradalmi Fegyveres Erők Országos Bizottságának volt a tagja, de részt vett az Óbudai Hajógyár Nemzetőrségének megszervezésében és a Corvin közi harcokban is. Az utóbbi vonatkozásában csak a hivatalos jelentések másodkézből származó, illetve a [J. B.] által leírt, elmondott részletek állnak rendelkezésünkre. „1956 októberében aktívan részt vettem a forradalomban, a Corvin-közi ellenállások egyik csoportját vezettem. Kijelölt vezetőként képviseltem társaimat a parlamenti tárgyalások ." (Lásd a 2. számú dokumentumot!)


Mindszenty József, hercegprímás

Egy amerikai férfimagazinnak 1973-ban adott interjújában az ötvenhatos szerepvállalásához kapcsolódóan azt mesélte, hogy részt vett Mindszenty József bíboros, hercegprímás kiszabadításában, a parlamentben pedig életveszélyesen megfenyegette

. Erre vonatkozó hivatalos iratokat azonban eddig nem tártak fel.


Kádár János fiatalon

Ezzel szemben [J. B.] óbudai tevékenységéről maradtak fent levéltári dokumentumok. A belügyminisztérium 1957. november 28-án kelt összefoglaló jelentése az óbudai hajógyári „ellenforradalmárok” ügyében [J. B.] és több társa tevékenységéről is beszámolt. Eszerint 1956. október 23–30. között az Óbudai Hajógyár munkásai megakadályozták, hogy a gyárban a szovjetek számára készült, még ott lévő hajókat felgyújtsák vagy megrongálják. Míg nem 1956. október 30-án [J. B.] vezetésével egy csoport érkezett a gyárba. „[J. B.] nevű Corvin-közi ellenforradalmár – nyugatra szökött – vezetésével a hajógyárba benyomult ellenforradalmárok a gyár fegyveres kommunista csoportját lefegyverezték, tettleges bántalmazás közben kizavarták a gyár területéről. Ezt követően megalakították a gyári fegyveres

. Feladatuk az volt, hogy megakadályozzák a szovjet katonák bejutását az Óbudai-szigetre, és hogy egyes egységeik részt vegyenek a Gyűjtőfogház őrzésében. A jelentés szerint kormányellenes propagandát folytattak, de a terveik között szerepelt a szigetre vezető vasúti híd felrobbantása is. A dokumentum tanúsága szerint a későbbi vizsgálat során az egyik tanú [J. B.]-re vonatkozólag azt mondta, hogy az ő felszólítására vállalta el a hajógyári nemzetőrség . A tanúvallomásból azonban nem derült ki, hogy [J. B.] meddig volt a hajógyárban, részt vett-e az eseményekben, vagy miután megszervezte a parancsnokságot, hova távozott. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

Az 1956-os szerepvállalásával és magatartásával kapcsolatban 1964-ben a belügyminisztérium több ismerősét is kihallgatta. Az erről szóló jelentés a forradalom leverését követő politikai légkör szellemének megfelelően mutatta be személyét, nem túl pozitív képet festve róla. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

[J. B.] későbbi nyilatkozatait és a hivatalos jelentéseket összevetve az derül ki, hogy az óbudai eseményeket megelőzően ott lehetett az általa megjelölt helyszíneken. A vele történt események valóságtartalmát – részvételét Mindszenty József bíboros amerikai nagykövetségre szállításában, találkozását a parlamentben Kádár Jánossal – újságcikkek és hivatalos iratok mozaikdarabkáinak összeállítása révén csak feltételezni lehet. Bár Corvin közi tevékenységére hivatalos utalások is vannak, ezek csak általánosak, konkrét részleteket nem tartalmaznak.

A forradalom leverését követő tevékenységéről több mint harminc év távlatából így írt: „November 4-én a Nagy Imre vezette csoport megbízólevelével és küldetésében hagytam el az

." A kalandos életút kritikájának alapját ő maga adja meg az 1956 nyarán született részletes önéletrajzában, melyet a katonai szolgálat megtagadása miatt folytatott bírói eljárás során írt le. „Egyetlen szórakozásom volt a »MOZI«, itt mindig magamat képzeltem a főszereplőnek, itt mindig fantáziáztam, én voltam a Tarzan a Tarzan filmekben, én voltam Tom nix az atom lovas, én voltam mindaz, aki megjátszotta a főszerepet, a film az olyan nagy hatással volt rám, hogy sokszor még most 1956-ban sem az igazi életemet élem, hanem valamelyik film főszereplőjét játszom valódi életem . (Lásd az 5. számú dokumentumot!)

[J. B.] 1956. november 7-én lépte át a magyar–osztrák határt, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Folytatása következik…

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 19.

1944

Felkelés tör ki a német megszállók ellen Párizsban

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők