A magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok helyzete 1956 után

„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.

Bevezetés

Az ArchivNet „A diplomácia története" című rovatában Nagylaki Endre által közzétett 1964-es külügyminiszteri (Péter János) parlamenti expozé tárgyilagosan jellemezte a magyar-olasz diplomáciai és államközi kapcsolatok fejlődését. Dokumentumközlésemből szintén előtűnnek a két ország kapcsolatai előtt álló akadályok, a két ellentétes világrendszerhez tartozás áthághatatlan határmezsgyéi. Mindemellett példákat vonultatok fel arra nézve, hogy a magyar külpolitika a kétoldalú viszony javítása érdekében apró lépésekkel és a politikai realitások korlátait figyelembe véve próbálta megteremteni hazánk és Itália gazdasági, illetve kulturális együttműködésének kereteit. A külügyminisztérium illetékes osztályának elemzése ebben a vonatkozásban gyűjti össze a korabeli külpolitikai alapelveket és az olaszországi feladatokat a kétoldalú kapcsolatokról.
Az 1956 utáni nemzetközi bojkott feloldására tett intézkedésekkel a magyar diplomácia rövid idő alatt eredményeket könyvelhetett el olaszországi külpolitikájában, amit Simó Gyula és Száll József római követek jelentései is bemutatnak. Beszámolóik nem hallgatnak a felmerülő - a válogatott iratok időhézagaival is érzékeltetett - nehézségekről, a különböző nézeteltérésekről, a két ország közötti politikai feszültségekről - amelyek kifejeződtek a nemzetközi kérdéseknek, országaink bel- és külpolitikájának, ideértve a Mindszenty-kérdésnek a megítélésében is. A jelentések mégis pozitív fogadókészségről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról, fontos külpolitikai problémákról szerzett értékes információkról szólnak. (Ez utóbbiakkal kapcsolatban akár kuriózumnak is tekinthetjük, hogy pl. a francia-német viszony korabeli olasz - gyanakvást és Itáliát háttérbe szorító félelmeket tükröző - minősítését, a német kérdésben vallott felfogást mennyire nem igazolta a nemzetközi erőviszonyok későbbi alakulása. Érthetően, így maradandóbbak az olasz belpolitikát érintő megjegyzések - döntő azonban általában az információk történeti atmoszférája, akkori aktualitása.)
Simó megbízólevelének átadási aktusáról írt rezüméje azért értékes, mert működési engedélyének kiadását Nagy Imre és társainak kivégzése miatt olasz részről késleltették, és ehhez képest Giovanni Gronchi köztársasági elnök igen szívélyesen fogadta, majd néhány év múltán Száll, bemutatkozó látogatásakor csaknem szélesre tárt kapukat talált. Simó másik jelentése Grazzi külügyminisztériumi főtitkárnál tett látogatásáról, illetve Száll feljegyzése Saragat szociáldemokrata pártvezetővel folytatott ismerkedő eszmecseréjéről szintén jellegzetes „olaszos" kordokumentumok. Giuseppe Saragat nem sokkal a jelentés elkészülte után, 1963. december 4-től a külügyminiszteri, 1964. december 28-tól pedig az Olasz Köztársaság elnöki tisztét töltötte be; tehát a nemrég még diszkriminált Magyarország képviselője 1963-ban a bizalom és a nyíltság légkörében tárgyalt Olaszország egyik legreprezentatívabb politikusával. (Nem véletlenül „landolt" Száll jelentése a pártközpont Külügyi osztályán.)
Az iratokban megfigyelhető tendenciák az enyhülést tükrözik, és összefüggést mutatnak 1956 történéseinek kimenetelével, nevezetesen azzal, hogy a magyar forradalom tragikus végét meghatározta a nagyhatalmi egyensúly, a nemzetközi status quo fenntartásának igénye és prioritása.
Az iratokat eredeti formájukban teszem közzé; csak kivételes esetekben - nyilvánvaló stiláris, elírási hibák jelentkezésekor - hajtottam végre korrekciót.

Ezen a napon történt december 14.

1911

Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.

1921

Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas Fidelissima” (a...Tovább

1939

Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését. (Weserübung hadművelet...Tovább

1955

Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők