A magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok helyzete 1956 után

„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.

Simó Gyula római követ jelentése megbízólevelének átadásáról

  

Simó Gyula követ megbízólevelének átadása alkalmából elhangzott beszédek és ezek rövid értékelése

Szigorúan titkos!
Róma, 1958. október 27.
Készült: 3 példányban

Külügyminiszter Elvtársnak,

Budapest

Az 1958. október 22-én de. 11.30 perckor megtörtént megbízólevél átadás protokolláris részét protokollfőnökünk kérésére külön jelentésben megküldtem. Itt csak az ez alkalommal elhangzott beszédről kívánok részletesen jelenteni.
Az elnökkel való találkozáskor a megismerkedés után rövid beszédet mondtam, amelyben üdvözöltem Őt, az Olasz Köztársaság Kormányát és a baráti olasz népet a magyar nép, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, valamint a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány és személyesen a magam nevében. Kértem, hogy engedje meg átadni elődöm visszahívásáról szóló levelet, valamint az én megbízólevelemet, amellyel a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az elnök úr mellé rendkívül követ és meghatalmazott miniszterként küldött ki stb. (lényegében az előkészített beszédem szövegének első 15-20 sora).
Giovanni Gronchi elnök úr beszédemet nagy figyelemmel hallgatta, és kb. ugyanolyan terjedelemben válaszolt rá. Megköszönte üdvözlő szavaimat és örömét fejezte ki, hogy személyemen keresztül tovább erősíthetjük kapcsolatainkat mindkét nép érdekében. Kifejezte továbbá azon reményét, hogy megbízatásom a két nép közötti békés kapcsolatok fejlesztését fogja szolgálni, mert hiszen Olaszország békeszerető ország, és a béke megőrzése, megerősítése népeink közös érdeke. (Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy válaszbeszéde során nagykövet úrnak szólított.)
Abban a pillanatban az volt az érzésem: hibát követtem el, hogy rövid üdvözlő beszédemben én nem szóltam a béke kérdéséről. Lehet azonban, hogy így az ő válaszának erre vonatkozó kitételei még nagyobb jelentőséget nyernek.
Miként azt a protokoll-jelentésemben részletesen megírtam, ebből a teremből - ahol a fentiekben vázlatosan leírt két beszéd mintegy 10-12 ember előtt hangzott el - egy másik terembe mentünk át, ahová csupán Fracassi [?] nagykövet protokollfőnök kísért minket. Itt leülve fesztelenebb beszélgetés folyt le közöttünk.
A magam részéről elmondottam, hogy nagy örömmel jöttem Olaszországba, Rómába, amelyet eddig csak tanulmányaim és az olvasottak alapján ismertem, de amelynek szépségeit, nevezetességeit most már közvetlenül is alkalmam lesz megismerni. Úgy gondolom, hogy az a javulási folyamat, amely gazdasági és kulturális téren is a legutóbbi időben végbement, örvendetes, de nem lehet kielégítőnek tekinteni. Népeink közös érdeke, hogy elsősorban gazdasági kapcsolataink, valamint kulturális kapcsolataink a jelenleginél intenzívebbek, szorosabbak legyenek, és ennek alapján minden más területen is javulhatnak kapcsolataink. A magam részéről kijelenthetem, hogy az Elnöki Tanács és a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány megbízásából ezeknek a kapcsolatoknak, a békés kapcsolatoknak az érdekében fogok dolgozni, és ehhez kérem az elnök úr és az Olasz Köztársaság kormányának a támogatását.

Miként az első beszédemet, úgy ezt is nagy figyelemmel hallgatta és - (a lehetőséghez képest igyekszem hűen idézni) - a következőket válaszolta: Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen megbízatással jöttem ide, diplomáciai pályafutásom első külföldi állomáshelyére. A magyarországi októberi események után, sajnos, kapcsolatainkban jelentős rosszabbodás következett be. Ezek az idők azonban már elmúltak, és örömmel hallja, hogy a magunk részéről is pozitívan értékeljük az utóbbi idők változásait az olasz-magyar kapcsolatokban.
Véleménye szerint elsősorban kulturális vonalon kellene továbbfejleszteni kapcsolatainkat, hiszen oly sok tradicionális és történelmi kapcsolat fűzi össze népeinket. Ugyanakkor nem akarja lebecsülni a gazdasági kapcsolatok további intenzívebb fejlesztésének a jelentőségét sem, mert hiszen közismert dolog, hogy milyen szerencsésen egészítheti ki egymást Olaszország és Magyarország gazdasági struktúrája, illetőleg termelési feleslege.
Végül különleges nyomatékkal azt mondta, hogy meggyőződése, mindkét nép elsőrendűen érdekelt a béke fenntartásában és megerősítésében. Két kezével tett gesztussal is mutatta, hogy össze kell fogni, nagyon sokat tehetünk a békéért. A béke biztosítása az előfeltétele a kulturális és gazdasági fejlődésnek, és kulturális és gazdasági kapcsolataink kiszélesedésének is - mondta.
Amennyiben ilyen irányú feladatokat kaptam, és ő ezt őszintén reméli, úgy bármikor nyitva áll ajtaja, és kész segítségemre lenni a problémák megoldásában.
Röviden válaszoltam. Kijelentettem, hogy teljes mértékben egyetértek az általa elmondottakkal és örülök, hogy az elnök úr is ennyire fontosnak tartja a béke megőrzése és megerősítése érdekében kifejtendő együttes munkát. Végül kifejeztem örömömet, hogy nehézségek és akadályok esetén hozzá fordulhatok, és azt mondtam, hogy engedélyével élni fogok e felhatalmazása által adott lehetőséggel.
Ezzel beszélgetésünk véget is ért és sok sikert kívánva munkámhoz, meleg kézszorítással és „a viszontlátásra" köszönéssel elbúcsúzott.

*

A szovjet nagykövetségről Fomin [?] ügyvivő elvtársat szóbelileg tájékoztattam a fentiekről. Óva intett, nehogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak Gronchi kijelentéseinek, aki általában mindig igen szépen, sőt gyakran demagóg módon beszél, de kevés hatalma és befolyása van az olasz kormány konkrét tetteire.
Fomin elvtársnak kétségtelenül sok igaza van, de véleményem szerint még ha csak egy protokolláris, formális jellegű beszélgetésről volt is szó, nem szabad figyelmen kívül hagyni az ott elhangzottakat; ezek jelentőségét lebecsülni legalább olyan nagy hiba lenne, mint túlbecsülni azt. Annál is inkább fontosnak tartom ezt, mert öt heti ittlétem alatt udvariasságot, előzékenységet és jóindulatú, szinte barátságosnak tűnő közeledést tapasztaltam minden alkalommal. (Megjegyzem, hogy egy-két gyakorlati és nem kisjelentőségű kérdésben is megnyilvánult ez az engedékenység. Pl. feladták olasz részről a korábbi merev ragaszkodásukat a követség létszámának kérdésében, és határozott fellépésünkre a létszám szerinti megkötöttségtől függetlenül mind Géró [?] elvtárs részére, mind pedig Horváth [?] elvtársnő részére megadták a beutazási engedélyt.)
Fomin szovjet ügyvivő elvtárs az elmúlt napokban szűkebb baráti körben kijelentette, hogy kétségtelen, jelenleg az egész szocialista táborból az olaszok Magyarországgal tartják a legnormálisabb kapcsolatokat. Ugyanezt a véleményt hangoztatta az október 27-i coctailünkön (a három magyar író tiszteletére adott coctailról van szó) Alicata elvtárs is. [Mario Alicata - az Olasz Kommunista Párt egyik prominens vezetője.]
Érdemesnek és időszerűnek tartom ezt a helyzetet alaposan analizálni és jól átgondolt, óvatos lépésekkel további eredmények elérésére törekedni.

Simó Gyula
követ

MOL XIX-J-1-j-Olaszország-1/c-004226/3-1958. 2. doboz (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium iratai - szigorúan titkos iratok.)

Ezen a napon történt augusztus 19.

1944

Felkelés tör ki a német megszállók ellen Párizsban

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők