Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós harctéri naplója, 1942–1943

A magyar királyi 2. honvéd hadsereg soraiban 1942–1943-ban számos orvos teljesített harctéri szolgálatot. Közéjük tartozott dr. Horváth Imre is, aki a 10. egészségügyi oszlop sebészorvosaként közel egy évet töltött a keleti hadszíntéren. Feladata az arcvonalon elsősegélyben részesített sebesültek további ellátása és hátrairányítása, főként pedig a sürgős, életmentő műtétek elvégzése volt. Rövid kihagyással 1942 júniusától 1943 májusáig naponta vezette frontnaplóját. Szociális érzékenységére vall, hogy nemcsak a háborús pusztítás nyomait örökítette meg, hanem a hadműveleti területen élő lakosság szenvedéseit, nyomorát is.

Bevezető
A magyar királyi 2. honvéd hadsereg soraiban 1942–1943-ban számos orvos teljesített harctéri szolgálatot hivatásos vagy tartalékos tisztként a tábori egészségügyi ellátás különböző, egymásra épülő szintjein. A sebesültek és a betegek első orvosi segélynyújtásának helye az arcvonal közelében lévő zászlóalj-segélyhely volt. A zászlóaljorvosok által elsősegélyben részesítettek további orvosi kezelését, majd osztályozását a könnyű hadosztályok – több kilométerrel az arcvonal mögé települt – egészségügyi oszlopai végezték. Az oszlop saját sebesültszállító gépkocsijaival és fogatjaival, valamint a sebesültszállító oszlop járműveinek igénybe vételével szállította, illetve szállíttatta a rászorulókat a hadtest még hátrébb kialakított tábori kórházába. A hadműveleti területen működő legmagasabb szintű egészségügyi ellátó intézmények a hadsereg tábori kórházai voltak, míg a hátországi gyógykezelésre szorulókat a betegelosztó állomások irányították a magyarországi honvéd helyőrségi és hadi kórházaiba.[1]

Az egészségügyi oszlopok feladatait így foglalta össze dr. Nagy Károly tartalékos orvos főhadnagy, a 9. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopának sebésze: „Az egészségügyi oszlop a sebesülteket a csapatsegélyhelyről hátraszállítja, szakszerű sebészi ellátásban részesíti, az életmentő sürgős műtéteket elvégzi, és azután a szállításra alkalmassá tett sebesülteket a tábori kórházba továbbítja. A sebesültek szállításában támogatja az egészségügyi oszlopot a sebesültszállító gépkocsioszlop. Betegek közül azokat kezeli az egészségügyi oszlop, akiknek betegsége előre láthatólag egy-két hét alatt meggyógyul, a többit hátraküldi a tábori kórházba.”[2]

Az 1942–1943-ban a keleti hadszíntéren, Oroszországban és Ukrajnában szolgálatot teljesítő orvosok közül többen már az eseményekkel egyidejűleg, vagy röviddel azután megfogalmazták szakmai tapasztalataikat, és azokat még a háború alatt közreadták a Magyar Katonai Szemlében.[3] Akadtak olyan, az egészségügyi oszlopoknál szolgáló orvosok is, akik magánnaplókat vezettek a harctéren. Így például dr. zádorfalvi Deme Károly orvos százados a 20. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopának parancsnokaként a 20. egészségügyi oszlop,[4] míg dr. Somorjai Lajos tartalékos orvos zászlós a 7. egészségügyi oszlop történetét örökítette meg harctéri naplójában.[5] Közéjük tartozik dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós, a kaposvári 10. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopának sebésze is, akinek mindeddig ismeretlen frontnaplóját fia, Horváth Aladár bocsátotta rendelkezésünkre.[6]

A közelmúltban előkerült napló írója, dr. Horváth Imre 1903. április 17-én született Zalaegerszegen, római katolikus vallású földműves családban. Szülei, Horváth (Halász) József és Horváth Rozália saját házzal rendelkeztek a városban, és mintegy 20 holdas birtokukon gazdálkodtak. A család hat gyermeke közül egyedül az ötödikként született Imrét taníttatták. A Zalaegerszegi Állami Főgimnáziumban érettségizett 1922. június 9-én, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának hallgatója lett. Ott kapta meg orvosi oklevelét 1930. március 22-én. A következő években tovább képezte magát: 1934. november 11-én sebész szakorvosi, 1935. október 1-jén pedig tisztiorvosi szakképesítést szerzett.

Orvosi pályafutását a soproni városi kórházban kezdte 1930. április 14-én díjtalan gyakornokként, azután 1930. október 27-től a kapuvári megyei kórházban, 1931. október 1-től pedig a zalaegerszegi városi kórházban dolgozott sebész alorvosként. Tófejen kötött házasságot 1935. január 3-án Kecskeméthy László MÁV-főmérnök lányával, Kecskeméthy Edittel. 1937. június 28-án született az első gyermekük, Horváth László Iván. 1938. február 21-től (más források szerint 1938. március 9-től) a Zala megyei Óhidon lett körzeti orvos.

 

1. Dr. Horváth Imre portréja, 1940-es évek eleje
2. Dr. Horváth Imre fiatal orvosként a zalaegerszegi kórház udvarán, 1930-as évek
3. Dr. Horváth Imre és felesége, Kecskeméthy Edit, 1935 (Serényi Árpád felvétele)
4. Dr. Horváth Imre járási tisztiorvos a családjával Letenyén, 1940-es

A Felvidék déli részének visszacsatolását követően, 1939. március 21-től (más adatok szerint 1939. április 1-től) a Komárom megyei ógyallai járás m. kir. tisztiorvosa lett, majd fél évvel később, 1939. október 16-án a Baranya megyei Villányba helyezték át, ahol a baranyavári járás tisztiorvosaként teljesített szolgálatot. Onnan 1940. február 16-án saját kérésére Letenyére került mint járási tisztiorvos. Itt született a második és harmadik gyermeke: 1940. február 17-én Horváth Magdolna, 1941. november 23-án pedig Horváth Aladár. 1948. február 16-án ugyancsak a saját kérelmére helyezték át Zalaegerszegre, ahol végleg letelepedett. Szülővárosában dolgozott előbb járási tisztiorvosként, később járási főorvosként – közben 1959. november 9-én közegészségtani és járványtani szakorvosi vizsgát tett –, végül pedig a Zalaegerszegi Járási Tanács Egészségügyi Osztályának vezetőjeként egészen 1975. május 31-én történt nyugállományba vonulásáig. Az elmaradhatatlan pipájáról sokak által csak „Pipás”-ként ismert, köztiszteletben álló orvos hetvenhatodik életévében, 1979. április 10-én hunyt el Zalaegerszegen.[7]

Dr. Horváth Imre 1945 előtt nem foglalkozott politikával, nem volt tagja semmilyen pártnak, mert azt az orvosi hivatással összeegyeztethetetlennek tartotta. 1945. májusi igazoló nyilatkozatában ekként jellemezte addigi magatartását: „Szolgálati időm alatt igyekeztem munkámat lelkiismeretesen és pontosan teljesíteni, és a hozzám forduló ügyfelekkel udvariasan és előzékenyen bántam. Ügyeiket minden pártpolitikától mentesen intéztem. Népellenes rendeletek végrehajtásában részem nem volt. […] Köztudomású rólam, hogy sem németbarát, sem nyilas érzelmű nem voltam.”[8] A háború során szerzett tapasztalatai – köztük nyilván harctéri élményei is – átformálhatták világszemléletét, mert 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, két évvel később, 1947 augusztusában – pártjának szétverése, valamint az országgyűlési választási kampány időszakában – pedig a Magyar Kommunista Párt tagja lett. A baloldali pártok egyesítését, illetve a Magyar Dolgozók Pártja 1948. júniusi megalakulását követően azonban már nem kapott tagkönyvet, és a továbbiakban párton kívüli maradt. Mivel politikailag megbízhatónak tartották, felettesei mindvégig megelégedtek azzal, hogy a szakmai munkáját kiválóan, „nagy szorgalommal, tudással és munkabírással” végzi. Munkához való viszonyát jónak minősítették, azzal a megjegyzéssel, hogy „általános magatartására jellemző az állandó víg kedély, humor, de munkáját nem befolyásolja ez.” 1956. október 29-én beválasztották a Zalaegerszegi Járási Tanács Munkástanácsába, ám ott nem fejtett ki érdemi politikai tevékenységet, ezért elkerülte a forradalom leverését követő megtorlást (amely elől idősebb fia, László Nyugatra távozott).[9]

Dr. Horváth Imre 1940. február 1-jén vonult be tényleges katonai szolgálatra Pécsre, a Ferenc József laktanyába. Ott a magyar királyi „Béla király” 8. honvéd gyalogezred I. zászlóaljánál nyert alapkiképzést. Tényleges szolgálata végeztével, 1940. április 24-én a pécsi m. kir. 4. sz. helyőrségi kórház törzsének állományába helyezték át mint póttartalékos karpaszományos egészségügyi katonát. 1940. június 1-jén tartalékos segédorvos-helyettessé nevezték ki, illetve zászlóssá léptették elő. Az Erdély visszafoglalására készülő magyar honvédség mozgósításakor, 1940. július 2-án rendkívüli fegyvergyakorlatra hívták be a pécsi helyőrségi kórházhoz (más források szerint a m. kir. 10. önálló gyalogdandár egészségügyi oszlopához). Az észak-erdélyi bevonulásban azonban már nem vett részt, mert az augusztus 30-i második bécsi döntést követően – mint idősebb, családos orvost – szeptember 2-án leszerelték. 1942. április 17-én ismét rendkívüli fegyvergyakorlatra hívták be Kaposvárra, a 10. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopához, és annak kötelékében mint tartalékos orvos zászlós vonult el 1942. május 30-án a hadműveleti területre. A 10. egészségügyi oszlop sebész orvosaként közel egy évig teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren, ahol az arcvonalon elsősegélyben részesített sebesültek további ellátása és hátrairányítása, főként pedig a sürgős életmentő műtétek elvégzése volt a feladata. 1943. április 24-én – még a hadműveleti területen – a kecskeméti 13. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopához vezényelték, és 1943. május 19-én velük együtt tért vissza Magyarországra. Egy hónap múlva, június 18-án végleg leszerelték (nem tényleges viszonyba helyezték). Ezzel számára véget ért a háború, mert további katonai szolgálatra már nem hívták be és hadifogságban sem volt. Frontszolgálatáért, a számos emberélet megmentéséért – a valamennyi résztvevő számára kiosztott Tűzkereszten kívül – semmilyen kitüntetést vagy elismerést nem kapott.[10]

Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós, a 10. egészségügyi oszlop sebészeként a keleti hadszíntérre való kaposvári indulástól, 1942. június 2-tól egészen a hazaszállításáig, 1943. május 16-ig – szabadsága ideje alatti, 1942. október 23-tól november 7-ig tartó, rövid kihagyással – naponta vezette frontnaplóját. A „Richter Gedeon Vegyészi Gyár R. T.” által kiadott kisalakú, 9x13 cm-es, bordó (mű)bőr borítóval ellátott, 1940. évi orvosi zsebkönyvbe többnyire tömören, lényegre törően, esetenként viszont részletesebben jegyezte be az egyes napok legfontosabb eseményeit, melyek vele, valamint szűkebb-tágabb környezetével, főként a 10. egészségügyi oszloppal, illetve az általuk ellátott és ápolt sebesültekkel, betegekkel történtek. Zömében saját, személyes élményeit és tapasztalatait, érzéseit és gondolatait vetette papírra, de találunk naplójában hallomásból szerzett, utóbb esetleg cáfolt harctéri értesüléseket is. Szociális érzékenységére vall, hogy nemcsak a háborús pusztítás nyomait örökítette meg, hanem a hadműveleti területen élő lakosság szenvedéseit, nyomorát is. Mivel a 10. egészségügyi oszlop 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról egyelőre más, egykorú dokumentumot (hadiokmányt, naplót, levelet) vagy későbbi visszaemlékezést nem ismerünk, dr. Horváth Imre személyes harctéri naplója egyedülálló, fontos forrását képezi az oszlop történetének.[11] E napló, valamint az eddigi szakirodalom[12] alapján az alábbiak szerint rekonstruálható a 10. egészségügyi oszlop és az abban szolgáló sebészorvos harctéri tevékenysége.

 

5. Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós harctéri naplójának címlapja
6. Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós frontnaplójának első bejegyzései: Kaposvár, 1942. június 2.

 

A magyar királyi 2. honvéd hadsereg IV. hadtestéhez tartozó kaposvári 10. könnyű hadosztály alakulatait – köztük a hadosztály közvetlen seregvonatcsoport parancsnokság alá beosztott 10. egészségügyi oszlopot – 1942. április 20-tól mozgósították. A 10. könnyű hadosztályt a 2. hadsereg második szállítási lépcsőjében, május 28-tól június 10-ig szállították ki vasúton az ukrajnai hadműveleti területre. Szállításuk hat napig tartott. Június 2. és 14. között rakodtak ki a rjesicai állomáson, mintegy 400 km-rel nyugatabbra az első lépcső kirakodási helyétől, Kurszk körzetétől, miután azt elsősorban a német hadiszállítások foglalták le, valamint a partizánok egy időre használhatatlanná tették az oda vezető egyetlen vasútvonalat. A kaposvári seregtest alakulatai Rjesicától menetoszlopokat képezve, gyalogmenetben vonultak fel Kurszk körzetébe, onnan pedig a Don folyó közelébe, Osztrogozsszk térségébe. Úti céljukhoz több száz kilométeres, kimerítő menetelés után, július 26–27-én érkeztek meg, és ott azonnal átvették a németektől a Don mentén, Korotojak környékén létesített védőállásokat.[13]


Magyar kötözőhely egy Don-menti faluban

A 10. egészségügyi oszlop gépkocsizó részlege (szakasza) 1942. június 5-én, míg a fogatolt részleg június 7-én rakodott ki Rjesicán. Utóbbival érkezett ki a keleti hadszíntérre dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós, akinek első sebészi ténykedése június 10-én egy, a sajátjai által tévedésből lelőtt, fogolykísérő honvéd könnyebb sebesülésének ellátása volt.[14] A 10. egészségügyi oszlop június 12-én kezdte meg felvonulását Kurszk irányába. Gépkocsikon és fogatolt járműveken utaztak ugyan, de a gyalogmenetben vonuló csapatokat kellett követniük, így ők is csak július 13-án érkeztek Kurszkba. Dr. Horváth Imrének mindössze egyetlen sebészi feladata akadt útközben (június 22-én Komarovkánál): egy román nemzetiségű honvéd sérülését kellett ellátnia, aki fegyvertisztítás közben véletlenül ellőtte az ujját. A 10. egészségügyi oszlop Petrijában július 9-én a hadosztály betegeinek átvételére és Kurszkba, a 103. honvéd betegellátó állomásra való szállítására kapott parancsot. Emellett július 9–10-én és 12-én maláriaellenes gyógyszert és vízfertőtlenítő tablettákat osztottak ki a kaposvári seregtest alakulatainak. Július 13-án teherautókkal szállították az összegyűjtött betegeket Kurszkba, majd ott gyógyszert és kötszert vételeztek a hadosztály részére a IV. szeroszlopnál. Július 14-től ők is folytatták a Don folyóhoz való felvonulást. Útközben – július 15-én, Osztaninóban – két, szekerével aknára futott sérültet kellett ellátniuk. Dr. Horváth Imre a fogatolt részleggel július 26-án érkezett a 10. könnyű hadosztály Korotojaktól keletre, a Don mentén húzódó arcvonala mögé, és ott Kovalevóra települve rendezte be kórházát, pontosabban a 10. egészségügyi oszlop egyik műtőjét, valamint kötöző- és sebesült átvevő helyét. Másnap megérkeztek hozzájuk a harctér első sebesültjei, majd egy eseménytelen hét következett, amikor csupán egy orosz fogoly főhadnagy akna által szétroncsolt karját kellett amputálniuk.[15]

Augusztus 6-án hajnalban a szovjetek Korotojaknál átkeltek a Donon, és támadást indítottak a 2. hadsereg védőállásai ellen.[16] Éjszaka, e támadás előkészítése során egy aknavetőből kilőtt gránáttól kapott súlyos sebesülést az a honvéd, akit Kovalevóban próbáltak megmenteni, ám reggelre belehalt sérüléseibe. Ő volt dr. Horváth Imre kórházának első hősi halottja.[17] A Korotojak környéki, 1942. augusztus 6. és 17. között vívott hídfőharcokban – a súlyos veszteségeket szenvedett 7. és 12. könnyű hadosztály mellett – veszteségek érték a 10. könnyű hadosztályt is.[18] (A szomszédos hadosztályok sebesültjeinek ellátásában valószínűleg a 10. egészségügyi oszlop is részt vehetett.) Augusztus 8-án a kora hajnali óráktól késő éjszakáig egymást érték a sebesültek Kovalevón, az egészségügyi oszlop alig bírta ellátni őket, kiváltképp a súlyosabbakat. A sebesültek legnagyobb része akna- és gránátsérült volt, és akadt, aki már beszállítás közben meghalt. Aznapra virradó éjszaka az oszlop gépesített részlegét Osztrogozsszkban érte szovjet bombatámadás, mely emberéletben ugyan nem okozott kárt, de elpusztította az oszlop gyógyszertárát és gazdasági hivatalát, valamint – egy kivétellel – végleg, vagy átmenetileg használhatatlanná tette az összes gépkocsit. Augusztus 9–12. között folytatódott Kovalevóban a hídfőcsata sebesültjeinek ellátása, 14-én pedig – miközben újabb sérültek érkeztek – parancsot kaptak, hogy az összes szállítható beteget szállítsák hátra a tábori kórházba.[19] (Az elsősegélyben részesített súlyos sebesülteket a IV. hadtest krasznojei, illetve veretyjei tábori kórházába szállították.)

Augusztus végén és szeptemberben még több alkalommal láttak el harci sérüléseket az oszlop kórházában, az őszi hadműveleti szünetben azonban inkább a mostoha elhelyezési körülmények miatt kialakuló, illetve terjedő betegségekkel kellett megküzdeniük az orvosoknak. Szeptember 3-án már igen sok volt az influenzás beteg, a hónap derekán pedig számos honvéd kapott maláriát.

Szeptember 28-án sebesültek vitték Kovalevóra a hírt, hogy a szovjetek a közeli Liszkinél betörtek a 10. könnyű hadosztály védelmi vonalába. Emiatt parancsot kaptak, hogy ürítsék ki az oszlop kórházát, mire a betegek nagy részét hátraküldték a tábori kórházba.[20] Dr. Horváth Imre október 17-én szabadságra indult, 22-én érkezett haza, Letenyére. Két hét múlva, november 8-án indult vissza a frontra, és november 14-én tért vissza Kovalevóra.[21] (A közben eltelt időszak harctéri eseményei hiányoznak a naplójából, azokat utólag, hallomásból sem jegyezte fel.)

A 10. egészségügyi oszlop gépesített részlege december 7-én Krinyicára költözött át. December 13-án éjjel a 36. gyalogezred vállalkozást hajtott végre, melynek tagjai orosz aknamezőre tévedtek és felrobbantak. Közülük kilenc sérültet vittek Kovalevóra, hármuknál láb-, egyiküknél pedig kézamputálást kellett az egészségügyi oszlop sebészeinek végrehajtani. December 16-án dr. Horváth Imrét is átvezényelték Krinyicára, ahol év végéig mindössze egyetlen feladata akadt; karácsony este ellátott egy sebesültet.[22]

Miután 1943. január 12-én Urivnál kezdetét vette a szovjet áttörés, rövidesen a 10. könnyű hadosztály arcvonalát is támadás érte.[23] Dr. Horváth Imre 13-án este ¾ 10-kor kapott parancsot, hogy menjen át Kovalevóra, mert az ottmaradt részleg két orvosa nem bírja ellátni a sebesülteket. Azonnal indult, és ott másnap hajnali fél 5-ig operált. Amikor 14-én reggel ¼ 6-kor visszaérkezett Krinyicára, megműtötte a magával vitt két sebesültet, akiket Kovalevón nem tudtak megoperálni műtőruha hiányában. Este a gépesített részleg kiürítette a krinyicai kórházat, január 15-én pedig összepakolt és felkészült a menekülésre. Aznap egész éjszaka özönlöttek hozzájuk a sebesültek, másnap délelőtt azonban Osztrogozsszkon át ők is megkezdték a visszavonulást a szovjet támadás elől.

A 10. egészségügyi oszlop a visszavonulás első két napja alatt szétszóródott, január 18-ra a tisztek közül egyedül dr. Horváth Imre maradt együtt a gépesített részleg 12 főnyi legénységével Volokonovkán, ahol azt a hírt kapták, hogy az oszlop fogatolt részlegét állítólag elfogta Veretyje körül az előretörő ellenség. Négy nappal később, Bjelgorodban megpihenve arról értesültek, hogy a fogatolt részlegnek mégis sikerült kijutni a szovjet gyűrűből, és Novij Oszkol körül van. Onnan január 24-én rengeteg sebesült érkezett Bjelgorodba; ellátásukba a gépesített részleg is bekapcsolódott.

A 10. egészségügyi oszlop a következő napokban Annovkán létesített betegátvételi csoportot a rengeteg fagyott katona miatt, akiket nem győztek hátra szállítani. Dr. Horváth Imre február 1-én érkezett az oszlop gépesített részlegével Obojánba, és ott a fogatolt részleghez települt, amely egy betegátvételi állomást létesített a „legprimitívebb viszonyok mellett”. Másnap a fogatolt részleg továbbment, dr. Horváth Imre azonban ott maradt embereivel. Február 4-én Szumin keresztül Vaszibe mentek tovább, ahol beszállásolták magukat, és két nap múlva berendezték a gépesített részleg kórházát. Február 7-től kezdődően ismét özönlöttek a kórházba a fagyásos sérültek. Ott várták meg a három nap múlva beérkező fogatolt részleget, majd február 11-től dr. Horváth Imre is velük folytatta a visszavonulást. Február 26-án Janovkán szállásolt be a 10. egészségügyi oszlop mindkét részlege. Másnap a gépesített részleg megkezdte az ott elszállásolt honvédség erőállapotának felmérését, este pedig a kiérkezés óta először vacsorázott együtt az oszlop teljes tisztikara.

Február utolsó napján még gyengélkedőházat rendeztek be Janovkán, március 6-án azonban onnan is továbbindultak: délelőtt a fogatolt részleg, délután pedig dr. Horváth Imre a gépesített részleggel. Március 9-én érkeztek meg Ovrucsba, a 2. hadsereg maradványainak egyik nagy gyűjtőhelyére, ahol a laktanyában szállásolták el őket. Március 14-én itt hallották, hogy a 10. könnyű hadosztály vonatát, melyhez a 10. egészségügyi oszlop is tartozott, átadták a 12. könnyű hadosztálynak, melyről az a hír járta, hogy nem mehet haza a 2. hadsereg többi seregtestével, hanem a hadműveleti területen marad.

Március 17-én a 10. egészségügyi oszlop gépesített részlege – köztük dr. Horváth Imre – az Ovrucstól 2 km-re északra fekvő faluba, Sztaskiba települt át. Három nappal később oda érkezett a fogatolt részleg is a 12. és a 13. egészségügyi oszlop fogatolt részlegeivel együtt, és ott megkezdték a IV. hadtest megmaradt egészségügyi oszlopainak egyesítését.

Március 21-én Sztaskiban elkezdődött a személyi veszteségek számbavétele, a veszteségi jegyzőkönyvek készítése. Mivel a környéken elhelyezett csapatoknál rengeteg kiütéses (flekk) tífuszos beteg volt, az oszlop két orvosát zászlóaljakhoz helyezték ki. (A baktériumok által okozott, érgyulladással és annak veszélyes szövődményeivel járó fertőző betegséget, a kiütéses tífuszt az élősködő ruhatetvek terjesztették a hidegben összezsúfolva, rossz higiénés körülmények között elszállásolt katonák között.) Március 25-én az oszlop másik két orvosát, dr. Schmidt Lászlót és dr. Frank Miklóst Ovrucsba vezényelték a 105. honvéd tábori kórházba, mert ott is igen sok flekk-tífuszos beteg gyűlt össze. Utóbbiról dr. Horváth Imre személyesen is meggyőződhetett, amikor március 28-án eligazításra kellett mennie az ovrucsi tábori kórházba, ahol március végén már elérte a 700 főt a flekk-tífuszosok száma. (Április 8-án mintegy negyven, flekk-tífuszban elhunyt honvéd sírját számolta össze az ovrucsi katonai temetőben.)

Közben többször is elrendelték, majd – különböző okokból, főleg szállítási nehézségek, illetve a vasútvonalak felrobbantása miatt – le is fújták a hazaszállítás előkészületeit. Április 14–15-én tífusz elleni védőoltásokat kaptak a hazaszállítandó katonák, majd április 22-én a 12., 23-án pedig a 10. egészségügyi oszlop is megkapta a végleges hazaindulási parancsot.[24] Az utóbbi oszlop katonái (nyolc tiszt és 119 fő legénység) április végén, május elején érkeztek vissza vasúti szállítással a pécsi helyőrségbe,[25] dr. Horváth Imre azonban nem térhetett velük haza, mert április 24-én délután elvezényelték a 13. vonatosztályhoz Krisztinovkára. Ott másnap már meg is kezdte orvosi tevékenységét a kecskeméti 13. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopánál. Május elsején ez az alakulat is átesett a hazaszállítás előtti fertőtlenítésen, ám a vagonírozás ezúttal is elmaradt, mert a partizánok ismét felrobbantották a vasúti síneket. Május 2-tól Zaszki községben szállásolták el a 13. egészségügyi oszlopot, ahol dr. Horváth Imre május 8-án hat flekk-tífuszos beteget talált a helybeli orosz lakosság között, amiért szigorú óvó rendszabályokat vezettek be a honvédségnél.

Május 11-én végre menetintézkedést kaptak, hogy két nap múlva hazaindul az oszlop. Dr. Horváth Imre a következő napon átvizsgálta a legénységet, hogy nincs-e köztük fertőző beteg, és a VII/I. tábori kórháznál gyógyszert vételezett fel a hazafelé vezető útra. Május 13-án újabb fertőtlenítés következett, majd másnap délután bevagoníroztak, és megindult a 13. egészségügyi oszlop hazaszállítása. A szállítmány május 16-án már Tarnopolnál járt, amikor dr. Horváth Imre befejezte a naplóírást.[26] Harctéri szolgálata hivatalosan 1943. május 19-én ért véget,[27] akkorra tehát biztosan visszatérhetett alakulatának békehelyőrségébe.

Mivel dr. Horváth Imre mindennél előbbre valóbbnak tekintette orvosi hivatásának gyakorlását, az egészségügyi oszlop sebészeként is sokkal inkább gyógyító szakemberként, semmint katonaként élte meg a frontszolgálatot. Naplója arról tanúskodik, hogy – mint tartalékos tiszt – mindvégig megőrizte „civil” látásmódját, többször bírálta felettesei, az esetenként alkalmatlannak bizonyuló magasabb rangú hivatásos tisztek kicsinyes viselkedését vagy visszatetsző cselekedeteit. Amikor 1942. július 19-én a hajnalban kiosztott üres feketekávéval kellett megtennie az egészségügyi oszlop fogatolt részlegének a Sztarij Oszkol és Markvino közötti, mintegy 50 km-es menetet, az ebédet pedig csak este osztották ki a parancsnok hibájából, ő is egyetértett a „borzasztóan elkeseredett” legénységgel, akik azon háborogtak, hogy „vagy ne szavaljanak otthon, vagy olyant, akinek a parancsnoklásra egyetlen képessége a rangja, ne tegyenek parancsnoki állásba”.[28]

A számos áldozattal járó, Korotojak környéki, 1942. augusztusi hídfőcsaták idején dr. Horváth Imre is kárhoztatta a magyar hadvezetést, amiért az nem biztosított kellő tüzérségi, páncélos és repülő támogatást a sorsára hagyott gyalogságnak. A halottak, sebesültek és eltűntek sorsáért – harctéri értesülései alapján – a 10. könnyű hadosztály leváltott vezérkari főnökét, Bakos Gyula vezérkari századost tette felelőssé. Később megbotránkozva olvasta, hogy a vezérkari századost leváltása után hadosztályparancsnoki dicséretben részesítették.[29]

Augusztus 24-én, a déli betegvizit alatt megjelent a 10. egészségügyi oszlopnál annak parancsnoka, dr. Csató Péter orvos százados, és borzalmasan leszidta a beosztottjait, hogy nem a parancsnokuknál jelentkeztek, hanem folytatták a betegek ellátását. „Úgy látszik, a honvédorvos nem a betegekért, hanem a parancsnokáért van! – háborgott a naplójában dr. Horváth Imre. – Bugris viselkedésével valamennyiünket megbotránkoztatja. Igen nagy a felháborodás és elkeseredés!”[30] Szeptember 11-én az keltett visszatetszést, hogy az oszlop parancsnoka saját embereivel szajrézásra küldte a sebesültek szállítására Osztrogozsszkba rendelt katonákat, majd pedig egyik embere a katonák részére vételezett élelmet kiosztás helyett pénzért adta el a társainak. „Parancsnokunk híve disznóságát el akarja tussolni. A németeknél hasonló cselekményért halálbüntetés jár!” – kommentálta az esetet dr. Horváth Imre, akinek előző napon Tanító Béla ezredessel, a 10. könnyű hadosztály parancsnokával is meggyűlt a baja, amikor az szemlét tartott az egészségügyi oszlopnál. A hadosztályparancsnok azért vonta felelősségre az orvost, mert nem volt begombolva a zubbonygombja, és rettenetesen leszidott egy beteg tüzért is – aki 40 fokos lázzal feküdt egy szekéren –, amiért ferdén áll a sapkája. „Ez nagyon nagy hiba itt a fronton, és igen sok baj van vele!” – fakadt ki Horváth doktor a naplójában.[31] Hasonló eset később, a visszavonulást követő újjászervezés idején is előfordult az orvossal: „Ma öltözni is megtanultam, hála a hadseregnek!” – méltatlankodott 1943 márciusában, amikor Némedy Ferenc alezredes, oszlopparancsnok azért szidta le, mert a köpenyének slicce hátul be volt gombolva.[32]

A 10. egészségügyi oszlop tisztjei 1943. január 25-én megbotránkozva hallották Jány Gusztáv [33]vezérezredes a 2. hadsereg parancsnoka előző napon kiadott hírhedt – a naplóíró által később „förmedvény”-nek minősített[34] hadseregparancsát, melyben kijelentette, hogy fagyott katona haza nem mehet; vagy meggyógyul a hadműveleti területen, vagy meghal. Dr. Horváth Imre orvostársaival együtt határozottan elítélte a teljesíthetetlen parancsot, és az alábbiakat írta róla naplójában: „Orvosilag nevetséges! Az emberek a rossz élelmezés miatt testileg, s az utóbbi időben lelkileg is lerongyolódtak. A 12. hadosztálynál rengeteg a legyengült, három honvéd a boncolás igazolása szerint éhen halt. Persze több is van, de nem került boncolásra. Az embereket már a nyáron az 1300 km-es gyalogmenet tönkre tette. Mire volt ez jó? Miért nem lehetett őket vonaton közelebb szállítani a célhoz? Igen sok kifogásolni való maradt orvosolatlanul. Vajon ezeket nem jelentették-e az illetékeseknek, vagy nem hallgatták-e meg azok? Ki a felelős ezekért és a mostani tragédiáért?”[35]

Szintén aznap este a 10. egészségügyi oszlop orvosai a hadosztálytörzs és a VII/1. tábori kórház néhány tisztjével együtt azon töprengtek Bjelgorodban, hogy mi lehetett az oka a magyar védelmi vonal összeomlásának. Akkori helyzetértékelésüket és magyarázatukat – szemben az alkalmatlannak bizonyuló hadseregparancsnokéval – mai tudásunk szerint is reálisnak tarthatjuk, az általuk felvetett kérdéseket pedig jogosnak tekinthetjük: „Az kétségtelen, hogy valakit súlyos mulasztás terhel – olvashatjuk dr. Horváth Imre naplójában. – Hogy ki a hibás, nem tudjuk megállapítani: a kormány-e, vagy a magasabb katonai vezetőség? Nagy hiba, hogy a 200 km-es frontszakaszra nem volt semmiféle tartalék. Páncélelhárítás igen gyenge, harckocsi nem volt. Másik hiba, hogy a katonák téli ruhával nem voltak kellően felszerelve, pedig a raktárak tele voltak meleg téli holmikkal. Ezek szétosztásával igen sok katonánkat meg lehetett volna menteni a fagyástól, pedig rengeteg a fagyott. A ruharaktárakat pedig vagy meggyújtották az utolsó percben, vagy az orosz kezére jutottak.”[36]

Az orvos naplójának másnapi naplóbejegyezése arról tanúskodik, hogy a tartalékos tisztek és a legénységi állományú katonák – látva a hadvezetés fejetlenségét és bizonytalanságát – miként ítélték meg a hivatásos tisztek visszavonulás alatti viselkedését: „A tényleges tisztek igen rosszul szerepeltek az egész visszavonulás alatt. Nem is igen voltak láthatók, de ha voltak is, parancsot vagy irányítást adni nem mertek. Jány vezérezredes úr is repülőgépen menekült Nyikolajevkáról.”[37]

A szovjet áttörést, illetve bekerítéseket túlélő, és a visszavonulás viszontagságai során – szállás és élelem hiányában a téli időjárásnak, valamint a partizántámadásoknak kitéve – testileg-lelkileg egyaránt leromlott honvédek 1943 tavaszán egyre ingerültebben viselték, hogy hazaszállításuk előkészületei vontatottan haladnak, és azt többször elhalasztják. 1943 májusának elején a legvadabb rémhírek keltek szárnyra a kecskeméti 13. könnyű hadosztály – hazaszállításukra Ovrucs környékén várakozó – katonái körében. Dr. Horváth Imre naplója szerint az terjedt el az elkeseredett katonák között, hogy a hazaszállítást „azért állították le, mert Magyarországon forradalom tört ki, a hazaszállított csapatok föllázadtak”.[38] E híresztelések ugyan alaptalanok voltak, a magyar hatóságok azonban valóban tarthattak a hazatérő katonák indulataitól, ezért is rendelték el – hivatalosan a fertőző betegségek behurcolásának megakadályozására – a háromhetes egészségügyi vesztegzárat.

Dr. Horváth Imre harctéri naplóját a mai helyesírás szabályai szerinti, modernizált átírásban tesszük közzé. A szövegben előforduló egyértelmű rövidítéseket feloldottuk, a személyneveket és földrajzi neveket egységesítettük, a személyekhez rövid életrajzi jegyzeteket írtunk, a katonai szakkifejezésekhez, idegen szavakhoz vagy történelmi utalásokhoz pedig magyarázó, pontosító jegyzeteket fűztünk. Bár az orvos nem említi naplójában, fotókat is készített harctéri szolgálata idején. 1943 márciusából és áprilisából 18 darab előhívott, ám kidolgozatlan fényképnegatívja maradt fenn.[39] A túlnyomórészt Sztaskiban, kisebb részben Ovrucsban készített felvételek közül a legjobbakat – köztük a naplóírót elmaradhatatlan pipájával a kezében ábrázolót – mellékeljük forrásközlésünkhöz.

7. A 10. egészségügyi oszlop „gyengélkedőháza” Kovalevóban, 1942 augusztusában (Haditudósító fényképe az Esti Ujság 1942. szeptember 9-ei számának címoldalán)
8. Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós a 10. egészségügyi oszlop gépesített részlegénél Krinyicán, 1943. január 12-én
9. A 10. egészségügyi oszlop katonái az ukrajnai Ovrucs laktanyaépületei előtt, 1943 áprilisában (Dr. Horváth Imre felvétele)
10. Katonai temető Ovrucsban, 1943 áprilisában (Dr. Horváth Imre felvétele)
11. Magyar katonák sírjai az ovrucsi hősi temetőben, 1943 áprilisában. Elöl, jobbszélen az Ovrucsban, 1943. április 2-án kiütéses tífuszban elhunyt Pálinkás Imre őrvezető, a 22/III. zászlóalj tisztese sírja (Dr. Horváth Imre felvétele)
12. Az Ovrucs melletti Sztaski látképe, 1943 áprilisában (Dr. Horváth Imre felvétele)
13. A 10. egészségügyi oszlop katonái istentisztelethez sorakoznak Sztaskiban, 1943. március 28-án (Dr. Horváth Imre felvétele)
14. A 10. egészségügyi oszlop istentisztelete a „Don-parti hősök” emlékére Sztaskiban, 1943. március 28-án (Dr. Horváth Imre felvétele)
15. A doni hősök emlékére állított kettőskereszt Sztaskiban, 1943 áprilisában. Balról a 10. egészségügyi oszlop sebesültszállító gépkocsija (Dr. Horváth Imre felvétele)
16. A 10. egészségügyi oszlop két katonája Sztaskiban, 1943 áprilisában (Dr. Horváth Imre felvétele)
17. Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós és tiszti legénye Sztaskiban, 1943 áprilisában (Dr. Horváth Imre felvétele)
18. A 10. egészségügyi oszlop tisztjei egy gulyáságyú, illetve bogrács mellett Sztaskiban, 1943 áprilisában (Dr. Horváth Imre felvétele)
19. A 10. egészségügyi oszlop tisztjei gépkocsijukkal Sztaskiban, 1943 áprilisában. Balról dr. Csató Péter orvos százados, a 10. egészségügyi oszlop parancsnoka (Dr. Horváth Imre felvétele)

 

Dokumentum

 

Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós (10. egészségügyi oszlop sebésze) harctéri naplója

1942. június 2. – 1943. május 16.

 

 

Naplójegyzetek az 1942. évi oroszországi háborús élményeimről

 

1942. VI. 2. – Isten nevében

Dr. Horváth Imre orvos zászlós

Tábori posta: 220/92.

 

1942. VI. 2. Éjjel 1 órától vagonírozás. Reggel 6 óra 48 perckor indulás.[40] A társaságot igen lehangolta, hogy vonatokat 4 perccel a bemondott indulás előtt elindították, mert az üres vágányra szükség volt. A katonák menet közben ugráltak fel a vonatra. Ebéd Újdombóváron, vacsora menet közben. Semmi különös esemény.

VI. 3. Érsekújváron ebéd. Ebéd után körülkocsikázunk a városban. Fél 6 órakor Galántára érünk, az utolsó magyar állomásra. Maradék pénzünket elvásároljuk és beváltjuk.

Fél 7-kor Szeredre, az első szlovák állomásra érünk. Vacsora. Negyed 9-kor indulunk tovább. Rádiónkon a 9 óra 40-es híreket meghallgatjuk. Alvás. Reggel a másik szlovák határon ébredünk. A szépnek mondott Vág völgyét átaludtuk.

VI. 4. Reggel 7 órakor beérünk az első német állomásra, Jablonkara. Következő állomásunk Petrowice. Itt találkozunk az első német katonavonattal. A szerelvény tele katonai autókkal. Két vagon tele traktorekével; nyilván Ukrajna megművelésére szállítják őket.

Következő nagyobb állomásunk Katowice. Itt egy német vöröskeresztes nővér tejeskávét oszt a katonáknak. Utána ebéd. Ebéd után lőszerkiosztás. E vidéken a városok érdekessége, hogy házsorok nincsenek, a házak szétszórtan épültek. A gyermekek vonatunkhoz jönnek és élelmet kérnek.

Az első lap idegenből feleségemnek.[41] Megkapja-e? Délután 2 órakor Miszlau. Este 1/2 11 órakor Kielce. Az egész nap folyamán szánalmas látvány a kopár, terméketlen föld, a rozzant, elszórt faházak, a szegény, rongyos lakosság. A nők mind mezítláb. A gyermekek az egész útvonalon valósággal megostromolják vonatunkat kenyérért.

VI. 5. Reggel 1/2 9 órakor Radom előtt 2–3 km-rel kigyullad az egyik vasúti kocsi. Egy szekerünk elégett, kézigránátjaink fölrobbantak, golyószóró-táraink tönkrementek.

1/2 12 órakor Ivangorodon ebéd. Ma már láttunk szétlőtt házakat és erődöket. Már van újjáépített állomásépület is. Délután 1/2 3 órakor az út szélén látjuk az első, kis nyírfakereszttel megjelölt katonasírt.

Este átlépjük a Bugot, az orosz határt, s 1/2 10 órakor megérkezünk Breszt-Litovszkba. Itt sok bombatölcsér és orosz katonasír.

VI. 6. Reggel 1/4 6 órakor Snitovóra[?] érünk. Reggeli. Közben szerzek három darab nyírfarönköt, az elégett kocsink helyett újat csináltatni. Következő állomás Janovpol. Mesterembereink itt megkezdik a munkát. Sokat állunk. Hadnagyunk egy csomó tojást vesz, darabonként kettő Honvéd cigarettáért. Egyik katonánk egy kakast vett 100 Honvédért.

1/2 1 órakor Pinszkre érünk. Pinszk előtt egy volt orosz tábori repülőtér mellett megyünk el, hol legalább 50 összeroncsolt orosz repülőgépet és rengeteg fel nem használt bombát látunk.

1/2 8 órakor Zsitkovicére érünk. Itt az állomás arról értesült, hogy a vasút melletti erdőben egy 500 főből álló partizánbanda van, s támadással kell számolni. Az embereket és fegyvereket tűzkész állapotba helyezzük. A tiszti kocsikat, minthogy a partizánok leginkább azokat támadják, kiürítjük, és a legénység közé vegyülünk. 1/2 11 órakor megérkezünk Kalmikovicsira, hol visszamegyünk tiszti kocsinkba, s lefekszünk. Egész nap a Pripjaty-mocsarak között utazunk. Mocsár, füzes, nyárfás, cserjés és fölrobbantott vasúti hidak.

VI. 7. Reggel 3 órakor megérkezünk Rjesicára. Itt egy munkásszázad segítségével kivagonírozunk. Rjesicán két zsidó munkásszázad dolgozik. Köztük állítólag pécsi zsidó orvosok is vannak. Kivagonírozás után bevonulunk Rjesicára szállásunkba, melyet a két nappal előbb megérkezett motoros részlegünk[42] igen szépen elkészített. Az épület egy kétemeletes épület a Dnyeper-parton, mely a szovjet idején napközi-otthon volt. A lakosság szerint a zsidók és vezető kommunisták gyermekei járhattak bele. Az épület oldalfalai téglából, közfalai fából vannak. Ajtókon, ablakokon kilincs nincs, szovjet típus-zárral vannak ellátva. Különben elég rendesen néz ki, csak a gépesített [részleg] tisztjei szerint igen nehéz volt a piszokból kitisztítani.

Az épülettel szemben a Dnyeper partján egy szovjet idején épült szabadtéri színpad és promenád[43] van, elég rossz állapotban. Estefelé kimegyünk megnézni. Fúvószenekar játszik, és az orosz nők inkább párosával, egy-egy odatévedt férfival táncolnak. Rongyosak, piszkosak mind.

A Dnyeper hatalmas szélességben nekiterülve folyik az orosz síkságon. A hideg széltől erősen hullámzik. A város mellett hatalmas kanyart képez. Maga a város hatalmas területen fekszik. Szegényes faházakból épült, a szovjet idején 30 000 ember lakta. Jelenleg cirka 15 000 lakója van. Sok ház teljesen üres. Vásárolni semmit nem lehet. Sok német katona is van itt, jelenleg német felségterület.

VI. 8. Délelőtt pihenés. Délután haza írok, majd a legénység tábori lapjait cenzúrázom. Megható, hogy egyik-másik mint ír szeretteinek.

Délután kapjuk a parancsot, hogy 11-én reggel továbbmegyünk.

VI. 9. Harmadik csoportunknak a reggeli órákban meg kellett volna érkeznie, azonban délelőtt halljuk, hogy a szerelvények nem érkeznek be, mert a partizánok az útvonalon a Pripjaty-mocsarak között két szerelvény elé aknát tettek, melyek a szerelvényeket és a vasutat megrongálták. Különböző hírek vannak a veszteségről.

Délután kapjuk a parancsot, hogy indulásunk bizonytalan időre elhalasztódik a beállított forgalmi zavarok miatt. Estefelé a városban egy partizán egy pincéből rálőtt egy tüzér őrmesterre. Egész éjszaka lövések ropognak.

VI. 10. Hajnalban két sebesültet hoznak hozzánk, melyek egyike még a szekéren meghal. A másik sebesülése könnyebb természetű. Mint kiderül, a közeli erdő szélén két partizánt fogtak, kiket az őrsre kísértek. Az őrs őrszeme megállásra szólította fel őket. Elöl az oroszok mentek, s az őr nem látta a mögöttük haladó honvédeket. Minthogy felszólításra sem meg nem álltak, sem jelet nem adtak, az őr rájuk tüzelt. A két orosz a helyszínen meghalt.

Este parancsot kapunk, hogy 12-én reggel továbbmegyünk. Közben értesülünk, hogy harmadik csoportunk még az este folyamán megérkezik. Ágyakat készítünk számukra. Este 10 óra körül harmadik csoportunk megérkezik.

VI. 11. Egész nap eseménytelenül telik el. Este a sebesültszállító oszlop tisztjeivel társasvacsorát rendezünk. Menü: halpaprikás és disznótoros vacsora. Előkerül a hazulról hozott bor és Mecseki.[44] A hangulat igen emelkedett.

VI. 12. Reggel csomagolás. 11 órakor elindulunk Rjesicáról. Az úton gépkocsikon, de rettenetes lassan megyünk. A harmadik harclépcsőben megyünk. A gyalogosokat egy-egy félóra járásra elengedjük magunk előtt, majd utánuk megyünk, s amint elérjük őket, leállunk. Így a 26 km-es út este 8 óráig tart. Vacsora. Vacsora után táborban alvás. Útközben elhagyott lövészárkokat, s pár német hősi sírt látunk. Szegény, mocsaras vidék. Egy német sebesülttel találkozunk, ki közli, hogy a vidéken sok a partizán. Bőven hallunk puskalövéseket. Új szekerünk elkészült, s a menetben már az is részt vesz. E sorokat az első tábori szállásban írom, Borscsovkán.

Éjjel egyik őrszemünk egy partizánt fog, amint egy kétkerekű taligával be akar szaladni az erdőbe. A taligán só, gyufa, szalonna és géppuskazsír van. Vallatásnál kiderül, hogy a falu melletti erdőben egy 200 főnyi partizánbanda van. Hozzájuk igyekezett.

VI. 13. Reggel szétnézünk a faluban. A templom mellett megtaláljuk az első magyar hősi sírt. Két nap előtt a partizánok egy kocsioszlop 7. kocsiját az úttestbe beágyazott, zsinórral időre robbantható aknával felrobbantották. A szerencsétlen azon volt. A két partizánt, kik a merényletet elkövették, az úttól kb. 70 méterre az erdőben elfogták, s a helyszínen kivégezték. Ott feküsznek most is az út mellett. Mellettük megyünk el.

A hősi sír szépen faragott kereszttel van megjelölve, rajta az elhalt sisakja. Előtte az aknadarab, mely a halált okozta. A síron koszorú és virág, szép nyírfakerítés övezi.

A templom alatt a szovjet légvédelmi óvóhelyet létesített. A sekrestyét átalakította siralomházzá, hol még ott van az utoljára kivégzett öreg orosz asszony ruhája. A templom mögött egy orosz ezredes sírja van, kit olasz repülőbomba ölt meg. Sírja igen megnyújtott, gúla alakú vörös oszloppal van megjelölve.

Reggel 9 órakor elindulunk Borscsovkáról Gomelba. Utunk szép szálas erdőn visz keresztül. Délután 2 órakor megérkezünk. Ebéd. Ebéd után előremegyek szállást csinálni. Gomel főutcája teljes romhalmaz. A házsorokat csak üszkös téglatörmelék jelzi. Az út minden esemény nélkül telik, s este 6 órakor megérkezünk Tyerjuhába. Az út szélén autó-, tankcsonkok és több német hősi sír. Az este a kis, 16 tagú szálláscsináló társaságban a tábortűz és tamburaszó mellett igen kedves hangulatban telik.

VI. 14. Délelőtt körülnézünk a falu melletti erdőben, hogy hol lehet az utánunk érkező alakulatokat elhelyezni. Közben két szétlőtt orosz löveget, s egy csomó fel nem használt gránátot találunk. Egyébként semmi különös esemény.

Délután 1/2 3 órakor megérkezik alakulatunk, 4 órakor megyünk ismét előre. A szálláscsináló társaság kétszeresére növekszik, s a legénységi állományúak kerékpáron folytatják útjukat. Este 1/2 7 órakor megérkezünk a következő szálláshelyünkre, Sztara Papirnyára.

A társaság tüzet gyújt és sátrakat ver. A civil lakosságból többen körénk sereglenek. Köztük van egy tanítónő is, ki keveset beszél németül. Ruházata nem éri el nálunk a gyengén öltözött házicselédét. Kötszert kér, mert egy betegüket nem tudják bekötni.

Este a tábortűznél a tegnapi kedves este megismétlődik. A katonák hangulata jó, humoruk kedves.

VI. 15. Reggeli tejeskávé. Délelőtt eseménytelen, 2 órakor megérkezik oszlopunk.

4 órakor megyünk előre, és 6 órakor megérkezünk az ukrajnai Repkibe. Az ukrán lakosság sokkal barátságosabban fogad bennünket, mint az eddigi fehérorosz. Cigarettáért és kenyérért tojást, tejet és gyenge hagymát adnak, melyből a tábortűznél kitűnő vacsorát készítünk. Vacsora után a civil lakosságból többen odajönnek tábortüzünkhöz, sőt az egyik lány magyar nemzetiszínű kokárdát visel a mellén. A tűznél zene, ének; 10 órakor takarodó.

VI. 16. Délelőtt elkészítjük alakulataink táborhelyét. 1/2 2-kor megérkeznek. Mi, a szálláscsinálók 3-kor indulunk Csernyigovba. 1/2 5-kor megérkezünk. Szétnézünk a városban, hol a németek borzalmas pusztítást végeztek. Ép ház csak a város szélein van. A város közepe: üszkös falak és romhalmaz egymás mellett.

Szálláshelyet keresünk. Vacsora, utána takarodó. A tábortűz és zene ma elmarad, mert legénységünk igen elfáradt a nagy úton.

VI. 17. Délelőtt szálláscsinálás. Délután 5 órakor megérkezik alakulatunk. A nap esemény nélkül telik.

VI. 18. Délelőtt semmi esemény. Délután 4-kor elindulunk szállást csinálni Kulikovkára, hová 1/2 8 órakor megérkezünk. Elkészítjük táborhelyünket. Tábortűz, vacsora, alvás.

VI. 19. Délelőtt szálláscsinálás. Délután megérkezik alakulatunk. Szálláscsinálásnál leváltanak, s visszamaradok alakulatommal. Semmi különös esemény.

VI. 20. Délelőtt 11-kor elindulunk Kulikovkáról. Délután 6-kor megérkezünk Gyremajlovkára. Semmi esemény.

VI. 21. Délelőtt 6-kor elindulunk Gyremajlováról és délután 2-kor megérkezünk Nyezsinbe. Eseménytelen nap.

VI. 22. Délelőtt 1/2 9 órakor indulás tovább. Délután 3/4 5-kor megérkezünk Komarovkára. Este 1/2 8 körül egyik románunk fegyvertisztítás közben ellőtte az egyik hüvelykujját. Egyébként semmi esemény.

VI. 23. 1/2 9 órakor indulunk tovább, s délután 1/2 3-kor megérkezünk Borsnára. Eseménytelen nap.

VI. 24. Pihenőnap Borsnán.

VI. 25. Reggel 9-kor indulás tovább, s 3/4 6 órakor megérkezünk Baturinba. Az út rettenetes rossz. Egyébként semmi esemény. Este megjön a tábori posta, s két lapot kapok feleségemtől. Örülök, hogy hírt kaptam hazulról, s megnyugtat, hogy jól vannak. Lapjai közül csak az 1-es és 4-es számú jött meg.

VI. 26. Reggel 3/4 8-kor indulás tovább. Délután 1/2 6-kor megérkezünk Altinovkára. Az út rettenetes rossz, a por borzalmas. Mire megérkezünk, valósággal feketék vagyunk. A pornál csak a hőség nagyobb.

VI. 27. Pihenőnap. Délelőtt tábori mise, délután pihenés.

VI. 28. Délelőtt 1/2 9-kor indulás tovább. Délután 1/2 5-kor megérkezünk Krolevecre. A község főterén 34 német és 3 magyar hősi sír van, ami az elmúlt idők nagy harcait jelzi. A község egyik oldalsó részén egész csomó német gépkocsi roncsa hever. A szombathelyi híradókkal[45] találkozunk, kik a nemrég lefolyt harkovi csatáról mesélnek, melynek ők is részesei voltak. A vidék tele van partizánokkal, kik közül naponta többet elfognak és felakasztanak.

VI. 29. Reggel 1/4 7-kor indulás tovább. Útközben találkozunk a 108. hadosztály[46] egyik tisztjével, aki részt vett a nemrég lefolyt harkovi harcokban, és csodás dolgokat mesél. Este 7 órakor megérkezünk Gluhovba.

VI. 30. A városban éjjel a 6. gyalogezred egy kerékpáros küldöncét két, német egyenruhát viselő partizán lelőtte. A partizánokat elfogták és agyonlőtték. Reggel 1/2 9 körül a szállásunk melletti házban egy becsempészett kézigránát robbant, egy német katona megsebesült.

Délután kimegyünk a várost megnézni. Különösen bámulatra méltó az öt kupolával díszített, bizánci stílusban épült székesegyház, melyet a bolsevizmus alatt múzeumnak használtak, de már újra visszakerültek a szebbnél szebb ikonok és az oltár. Ugyancsak gyönyörű a mellette lévő, barokkal kevert bizánci stílusban épült keresztelőkápolna. Az öreg pópától sikerült emlékül egy kis ikont szereznem, aminek nagyon örülök.

VII. 1. Reggel 1/2 8-kor indulás tovább. Délután 1/2 6-kor megérkezünk Krupecbe. Útközben találkozunk a mellettünk felvonuló gyorshadtestünkkel. Örömünkre szolgált a jól felszerelt, válogatott derék magyar fiúkat látni. 1/2 5-kor lépjük át Ukrajna és Nagy-Oroszország határát. Az esti csend beálltával már jól lehet az ágyúdörgéseket hallani. Útközben egyik személyautónk felborult, s a karosszéria elég súlyosan megrongálódott. Szerencsére a bennülőknek komolyabb baja nem esett.

VII. 2. Pihenőnap. A sofőrök a megrongálódott autót kijavítják. Eseménytelen nap.

VII. 3. Délelőtt 1/2 10-kor indulás tovább. Délután 5-kor megérkezünk Rilszkre. Az úton rettenetes a por és a szél. Mire Rilszkre érünk, olyan feketék vagyunk, mint otthon a kéményseprők. A városban egyik igen szép templomot a bolsevikiek kivonulásuk előtt lóistállónak használták. A város többi temploma és a házak is eléggé épen megmaradtak, de a nyomor és elhagyatottság igen rányomta bélyegét. Szállásunk a cári uralom alatt valami főúri palota lehetett. Szép nagy, parkettás szobák, persze teljesen elhanyagolt állapotban. A nagyterem mellett, a mennyezet alatt külön kis erkély van a zenekar részére.

VII. 4. Délelőtt 1/2 10-kor indulás tovább. Délután 1/2 3-kor megérkezünk Ivanovszkojéra. Szállásunk Borjatinszkij,[47] volt orosz nagyherceg kastélyában van. A kastély még a 25 éves bolseviki uralom és kiállott háborús viszontagságok után is gyönyörű. Körülötte hatalmas park és nagy tó. Az épületben rombolás nyomai. Minden érték tönkretéve. A parkban a szobrok és apró kis víkendházak mind lerombolva. Az épület a bolsevikiek alatt komisszárképző iskola volt. Délután jót csónakázunk a tavon.

Este 10 óra körül orosz repülőgépek jelennek meg. Megszólalnak a légvédelmi ágyúk, s pár bomba esik szállásunktól elég távol. A tisztek közül páran igen „bátran” viselkednek.

VII. 5. Reggel megtárgyaljuk az éjszakai repülőtámadást. Délelőtt csónakázás a tavon, délután fürdés, csónakázás. A fürdés igen jól esett a hosszú út után. A nap kellemes hangulatban telik.

Este 10 óra körül megjelennek ismét az orosz repülők. Bombát nem dobnak ránk, de a közeli Lgov kb. 3 óráig tartó bombázása igen hangzatos „zenét” szolgáltat.

VII. 6. Délelőtt 1/4 8-kor indulnak tovább, s délután 3/4 4-kor megérkezünk Lgovba. Érdeklődve hallgatjuk a tegnap esti bombázás részleteit. Állítólag 30 bombát dobtak az oroszok. Egy halott és 10 sebesült van. Komolyabb kárt nem okoztak.

Délután 1/2 7-kor indulunk tovább. 8 órakor megérkezünk Gyelagyinkovóra, hol a falu mellett tábort ütünk éjszakára. 1/2 10 körül rakéták röpködnek és az orosz repülők rajtunk vonulnak át, s ismét bombázzák Lgovot.

VII. 7. Reggel 7-kor indulás tovább. 1/2 11-kor megérkezünk Nyikolszkojéba, hol a falu melletti erdőben ütünk tábort. Délután igen jót fürdünk az út pora után a Szejm folyóban.

Este 9 óra után megjelentek az orosz repülők, és három bombát dobtak a közelben.

VII. 8. Reggel 1/2 5-kor indulás tovább. Kb. 12–15 km-re meg kell állanunk, mert a 6-osok[48] valami forgalmi akadály miatt elakadtak. Egy keskeny völgybe húzódunk, és itt várjuk a további indulásra a parancsot. Közben a közeli folyóban megfürdünk, mert ismét feketék vagyunk a portól. Egész nap egymást érik felettünk a német repülők.

A vidék képe erre megváltozott. Kevés az erdő, s a fának nagy becsülete van, ami jellemzően kitűnik abból, hogy a marhatrágyát a falra csapkodják megszáradni, s azzal tüzelnek. A házak erre is fából készülnek, szalmatetővel. Elvétve akad egy-egy téglaépület, bádogtetővel. A lakosság piszkos és szegény. Útközben sűrűn látunk Kurszk felől menekülőket, kik szánalmas látványt nyújtanak, amint kétkerekű kordéjukon hozzák ócska kis holmijukat.

1/2 8-kor este indulunk tovább, 3/4 9-kor pihenőnk van. Az út szélén éppen egy menekülő társaság főzi vacsoráját az út szélén szedett fűből. Állítólag már nyolc napja ezen élnek. Alig fejezzük be pihenőnket, a közeli Kurszk felett megindul a légitámadás. Fölzúgnak az orosz repülők motorjai, egymásba fonódnak a ledobott rakéták, óriási karácsonyfa égő gyertyáiként helyezkedtek el, s az egész vidéket nappali fénnyel árasztották el.[49] Egymásba olvadt a ledobott bombák felvillanása és durranása. A ledobott bombák nyomán rövidesen hatalmas lángnyelvek törtek az ég felé. Mi rendületlenül mentünk Kurszk felé. A város alatt kb. 4–5 km-re délre, majd keletre fordultunk, a rakéták és tűz fényétől teljesen megvilágítva. Minden pillanatban vártuk, hogy a bombavetők bennünket is észrevesznek és minket is bombáznak. A bombázott város fenséges és megrendítő látvány volt. Impozáns látvány volt, amint a légvédelmi ütegek világító lövedékekkel lőtték a reflektorokkal megvilágított orosz repülőket.

VII. 9. Reggel 4 órakor megérkeztünk egy erdőbe, ahol letelepedtünk. Itt táboroztak szegedi repülőink[50] is, köztük, mint főhadnagy, a kormányzó-helyettes[51] is.

1/2 10-kor délelőtt indultunk tovább. 11-kor megérkeztünk Paninóba, hol letelepedtünk. Délutáni pihenés. Este parancsot kapok, hogy ötödmagammal továbbmegyek másnap reggel Petrijába az alakulat betegeit átvenni, és Kurszkba, a 103-as betegellátó állomásnak[52] továbbszállítani. Este pár bombarobbanás.

VII. 10. Reggel 9-kor indulunk és 11-kor megérkezünk Petrijába. Felütjük szállásunkat, s a délután betegátvétellel és továbbszállítással, valamint malária ellenes gyógyszer és vízfertőtlenítő tabletták kiadásával telik az alakulatoknak. Este pár távoli bombarobbanást hallunk.

VII. 11. Délelőtt folytatjuk a tegnapi munkát. Közben benézünk a mellettünk működő orosz közkonyhára, hol naponta reggel, délben, este takarmányrépa levél levest főznek. Megnézünk pár orosz lakást, hol csak a legszükségesebb pár bútordarab és a legnagyobb nyomor látható.

Délután 3/4 7-kor parancsot kapok, hogy az agyonbombázott Kurszk melletti Zvetovóba vonuljak át kis csoportommal. Csomagolás. 8 órakor elindulunk és fél 10 körül megérkezünk. Mire a 38. gyalogezred részére vitt csomagokat átadom, teljesen besötétedik, így települési helyem megkereséséről szó sem lehet. Úgy határozunk, hogy éjszakára a falu melletti erdőben ütünk tanyát. Táborhelyet keresve egy kedves epizód történik. Amint az úton megyünk, egyik emberem jelenti, hogy az egyik mellékútról három alak közeledett felénk, akik minket meglátva, bebújtak az út menti árokba. Kiküldök két puskást, akik behoznak hozzám három honvédet, akik az erdőből este beszöktek a faluba, és most akartak alakulatukhoz visszaszökni. Elengedjük őket, majd bemegyünk mi is az erdőbe, hol belekeveredünk a 10/III. zászlóalj[53] körletébe. Ott Fehér[54] hadapród és egy őrmester vendéglátását élvezzük, kikkel kb. éjjel 1 óráig igen jó hangulatban elsnapszozunk.

VII. 12. 5-kor ébresztő. 6-kor elindulunk, hogy települési helyünket megkeressük, ami igen nehezen megy, mert Zvetovó bár hitvány kis orosz falu, de négy kerülete van, s kb. akkora helyen fekszik, mint otthon egy kisebb járás. Végre 11-kor megérkezünk települési helyünkre. Délben gyógyszert osztunk a különböző alakulatoknak. Délután pihenés.

Este fél tíz körül Kurszkban ismét megkezdődik a „zene” és „tűzijáték”. Megjelennek az orosz bombázók és szórják a bombákat és rakétákat, alul felvillannak a bombák és világítanak a fényszórók. Közben óriási robbanások rázkódtatják meg a földet. Sokáig elnéztük a játékot.

VII. 13. Reggel megérkeznek az értünk küldött teherautók. Fölpakolunk és bemegyünk Kurszkba. A városban mindenfelé leégett és romba dőlt házak, légvédelmi árkok és bombatölcsérek. Iszonyú nagy a katonai gépkocsiforgalom, de sok a civil is.

Végignézzük a várost, megebédelünk a IV. szeroszlopnál,[55] felvesszük a hadosztály részére a gyógyszert és kötszert, s 4 órakor indulunk alakulatunkhoz. Este fél 8-kor megérkezünk Korovinóba.

VII. 14. Hajnali 2 órakor indulunk tovább. Az utat az éjjeli eső rettenetesen feláztatta. Az autókat több helyen tolni kell. 8 óra körül megérkezünk Osztaninóba, hol tábort verünk. Délelőtt borzalmas zivatart és felhőszakadást kapunk. Fogatolt részlegünk délben teljesen elázva érkezik meg. Délután pihenés. A faluban kilenc nappal ezelőtt még az orosz hadsereg volt.

VII. 15. Napközben többször nagy eső, ami miatt nem tudunk továbbmenni. Pihenőnap. Délután két sérültet hoztak, kik szekérrel ellenséges aknára mentek, harmadik társuk a helyszínen meghalt.

VII. 16. Az éjszakai szél felszárította az utat. 11 órakor indulunk tovább. Délután 1/2 6-kor megérkezünk Sztarij Oszkolba, s a város melletti Jaruszkajában letelepülünk. Sztarij Oszkolt, úgy látszik, az oroszok tartani akarták, mert a város szélén, a városba vezető utakon mindenütt gerendákból és földből készített erődítmények vannak. A városban igen sok a romba dőlt ház, sok megrongálódott, ép alig van. A házak falain mindenütt utcai lövöldözések nyomai. A város parkjában 12 magyar hősi sír.

VII. 17. Pihenőnap. Semmi különös esemény.

VII. 18. Megtekintem a várost, és a városban összehalmozott, az oroszoktól zsákmányolt rengeteg ágyút, géppuskát, nehézpuskát, puskát és egyéb hadianyagot.

VII. 19. Reggel 1/2 3-kor a gépesített részleg hátrahagyásával indulunk tovább, s délután 1/4 7-kor az araszos porral fedett úton a portól feketén, koszosan és elcsigázottan megérkezünk Markvinóra. Utunk a közeli napokban nagy harcokról ismert, és „Halálvölgy”-nek keresztelt völgy egy részén visz át. E völgy Sztarij Oszkoltól 4 km-re kezdődik, és 10 km hosszú. E völgybe húzódott meg a Sztarij Oszkolt védő orosz sereg. A német Stukák[56] itt borzalmas pusztítást végeztek. A halottak ezrei maradtak a völgyben. A többi fegyverét elszórva menekült, vagy fogságba esett. A visszamaradt harckocsik, lövegek és egyéb fegyverek megszámlálhatatlanok. Az elpusztult oroszokat és állatokat már legnagyobbrészt eltemették, de a levegő még így is olyan dögbűzű, hogy szinte leírhatatlan.

Az 50 km-es menetet egy reggel 2 órakor kiosztott üres feketekávéval tesszük meg. Az ebéd este 8-kor kerül kiosztásra a parancsnok hibájából. A legénység borzasztó elkeseredett. Azt mondják, vagy ne szavaljanak otthon, vagy olyant, akinek a parancsnoklásra egyetlen képessége a rangja, ne tegyenek parancsnoki állásba. 10 órakor takarodó.

VII. 20. Éjjel 1 órakor ébresztő, 2-kor indulás tovább. Újabb 50 km-es menet. A tegnapihoz hasonló piszkosan délután 5-kor megérkezünk Sztanovojéba. Lovaink legnagyobb része tönkrement. A hátaslovak szekérbe kerültek. Több a kocsi után kötve is alig vonszolja magát.

VII. 21. Reggel 1-kor ébresztő, 2-kor indulás tovább. Délután 6-kor megérkezünk Ukolovo-Lesznojéba. Az út valamivel jobb, mint a tegnapi. Útközben az egyik faluban megnézek egy templomot, melyet a szovjet idejében gabonaraktárnak használtak […?]ben.[57]

VII. 22. Reggel 1-kor ébresztő. 1/2 3-kor indulás tovább, s 6-kor megérkezünk Osztrogozsszkra. Megered az eső, kénytelenek vagyunk pihenőnk tartamára sátrat verni. Az eső egész nap esik, rettenetes a sár.

VII. 23. Körletünket egy magaslaton lévő majorba helyezzük át a város mellett. Rettenetes sár. Az emberek elkeseredtek, hogy a sárban új sátrakat kell csinálni.

Délután megnézzük a várost. Piszkos, szegényes, rendetlen. Sok a romba dőlt ház. A civilek részben már visszatértek.

VII. 24. Délelőtt pihenés. A sár kissé felszáradt. Parancsot kapunk, hogy délután 2-kor induljunk tovább. Alig megyünk pár métert, leállítanak bennünket, hogy 5-kor indulunk tovább. 1/2 4-kor parancsot kapunk, hogy egyelőre menjünk vissza előbbi körletünkbe. 3/4 5-kor egy orosz repülő jelenik meg a város felett, ledob három bombát, s gyorsan távozik.

VII. 25. Délelőtt halljuk, hogy a tegnapi bombatámadásnak négy halott, köztük két német katona, és több sebesült áldozata van. Egyébként semmi különös esemény. A nap folyamán többször esik az eső, nagy a sár.

VII. 26. Délelőtt 1-kor ébresztő, 3-kor indulás tovább. 12-kor megérkezünk Kovalevóba. Délután berendezzük a kórházunkat.[58]

VII. 27. Megérkeznek hozzánk a harctér első sebesültjei.

VII. 28. Semmi különös esemény.

VII. 29. Nagy esemény! Két és fél hónap után ma először terített asztalnál eszünk.

VII. 30. Semmi különös esemény.

VII. 31. 3-től 8-ig tüzérségünk erősen lövi az ellenséges állásokat. Napközben több orosz felderítő látogat el fölénk.

VIII. 1. Egész nap szórványos ágyútűz. Pár orosz földerítő. Többször naponta légiriadó.

VIII. 2. Reggel 3 órától 8-ig sűrű ágyúlövések. Tüzérségünk lövi az orosz állásokat. Délután orosz felderítők jönnek. Egyébként semmi különös esemény.

VIII. 3. Napközben semmi különös esemény. Este repülőink tömegesen látogatják meg az orosz állásokat. Sűrű bombázás, rakétázás, fényszórózás, ágyúzás.

VIII. 4. Reggel az orosz repülők visszaadják a mieink tegnap esti látogatását. Sűrű bombarobbanás. Ablakaink recsegnek. Délelőtt egy fogoly orosz főhadnagy bal karját kell leamputálnunk aknasérülés miatt. Este az oroszok megkezdik a „hangversenyt és tűzijátékot”. Az éjszaka felét légvédelmi árkokban töltjük.

VIII. 5. Egész nap járnak a repülők, folyton légiriadó. Egyik gép bombákat is dob a közelbe. Este a tegnap esti szórakozás megismétlődik, s reggelig tart. Az éjszaka legnagyobb részét a légvédelmi árkokban töltjük.

VIII. 6. Megvan kórházunk első hősi halottja. Egy aknavetőből kilőtt aknától súlyosan megsebesült az éjjel, s reggel meghalt. Egyébként semmi különös esemény. Egy szép ikont kapok.

VIII. 7. Napközben többször légiriadó. Éjjel „zene és tűzijáték”, az éjszaka nagyobb részét a légvédelmi árkokban töltjük.

VIII. 8. A kora hajnali óráktól a késő éjszakáig egymást érik a sebesültek, köztük pár súlyos is, alig bírjuk őket ellátni. Egy beszállítás közben meghal. Napközben és este sűrű légiriadó. Este kapjuk a hírt, hogy Osztrogozsszkban maradt gépesített részlegünket bombatámadás érte,[59] s gépkocsiink egy kivételével részben elpusztultak, részben megsérültek. Emberéletben kár nem esett. Gyógyszertár és gh. teljesen elpusztult. Az oroszok 6/II. zászlóaljunkat visszanyomták. Igen elkeseredett harc folyik. A mieink parancs folytán igen gyengén vannak lőszerrel ellátva. Tüzérségünk hallgat. Az orosz erősen dolgozik. A sebesültek legnagyobb része akna- és gránátsérült.

VIII. 9. Kora reggeltől mindkét részről szakadatlan ágyúzás. Délelőtt 10 órakor megszűnik az ágyúzás. Délelőtt a sebesültekkel foglalatoskodunk. Délután 5 óra körül mellettünk egy learatott rozsföldet végigbombáz az orosz. Este a szokásos „zene és tűzijáték”.

VIII. 10. Az oroszok két nappal előbb erős támadást intéztek csapataink ellen, és állandóan szivárognak át a Donon. Csapataink részéről igen sok a sebesült, s állítólag halott és eltűnt is. Egész nap ágyúzás és bombabecsapódások.

VIII. 11. Az oroszok támadását megállították. Körülbelül három zászlóaljnyi oroszt bekerítettek. A tüzérség és repülőink erősen verették őket. Állítólag egy orosz csapat magyar egyenruhában támadta oldalba egyik zászlóaljunkat. Különben a harc kicsit csendesedett. Azt hallottuk, hogy a legutóbb szállított tüzérségi lőszer nem használható lövegeinkbe, nem felel meg a méret. A hozzánk érkezett sebesültek egy része felháborodva meséli, hogy minden tüzérségi előkészítés nélkül hajtották be őket támadásba. Azt már korábban hallottuk, hogy alakulataink parancsot kaptak, hogy csak végső esetben szabad lőni.

VIII. 12. Napközben semmi különös esemény, pár sebesült érkezik. Egyik orvosunk délután Osztrogozsszkban járt, és vacsoránál meséli az ott hallottakat az orosz áttörésről. Az orosz áttörés oka utólagos megállapítás szerint az, hogy a románok és ruszinok az oroszok láttán fegyvereiket eldobálva megfutottak. A tőlünk északra működő 12. szekszárdi és délre működő 13. kecskeméti hadosztályok, melyeknek közel 60 százaléka román volt, úgyszólván teljesen megsemmisültek. Most tudtuk meg, hogy milyen közel voltunk a bekerítéshez.

Este jót nevetünk, mikor a rádió azt dicséri, hogy a különböző fegyvernemek milyen szép összhangban működtek. Hol volt a tüzérség, repülők és páncélosok az orosz áttöréskor? Szegény, balga otthoniak mindent elhisznek. Mennyire más a helyzet, mint a rádió mondja!

VIII. 13. Egész délelőtt élénk repülőmozgás. Ötpercenként riadó. Délután csend. Este halljuk, hogy a legutóbbi orosz támadás alkalmával az egész 38/II. zászlóalj és egy tüzérüteg eltűnt.

VIII. 14. Az éjszaka nyugodt volt. Hosszú idő óta az első, mikor nem volt légiriadó. Délelőtt csend. Délután parancsot kapunk, hogy az összes szállítható betegeket szállítsuk hátra. Pár sebesült érkezik. Este végre autentikus helyről halljuk az egy hét előtti orosz áttörés okát és részleteit. Oka Bakos[60] vezérkari százados úr „bölcs” vezetése volt, kit azonnal leváltottak. Az áldozat több ezer magyar halott, sebesült és eltűnt.

VIII. 15. Az éjszaka nyugodt. Reggel 5 órakor jelentik, hogy a kórházunkban ápolt orosz hadifogoly főhadnagy az éjjel megszökött. A két ügyeletes ápolót, kiknek hanyagsága megállapítást nyert, előzetes letartóztatásba vesszük. A további nyomozás megállapítja, hogy a hozzánk munkára bejáró orosz nő a szökésről tudott, s abban segédkezett. Embereink ezt „alapos” vallatásra fogják, s délután agyonlövik.

Egész délelőtt az orosz repülők járnak fejünk felett. Délután semmi esemény. Este megkerül a szökevény.

VIII. 16. Reggel foglyunkat a hadosztályparancsnoksághoz kísértetjük, hol agyonlövik. Egész délelőtt élénk repülőtevékenység. Délután a parancsban megbotránkozva olvassuk, hogy Bakos vezérkari százados, kit ballépéséért, mellyel sok jó magyar honvéd halálát okozta, leváltottak, hadosztályparancsnoki dicséretben részesült. Semmi különös esemény.

VIII. 17. Délelőtt élénk repülőtevékenység. Délután semmi különös esemény. Este több légiriadó.

VIII. 18. Reggel sűrű, sötét köd, melynek elmúltával egymást érik a légiriadók. A közelbe pár bomba esik és géppuskáznak. A riadók éjszaka folytatódnak.

VIII. 19. A repülők már korán jelentkeznek, és egész nap járnak. Egymást érik a légiriadók. Este az Ugray-huszárcsoport[61] tisztikara van nálunk vacsorán, és az este igen kellemes hangulatban telik el.

VIII. 20. Egész nap élénk repülőtevékenység, egymást érik a légiriadók. Délben megdöbbenve halljuk a német rádió hírei között, hogy a kormányzó-helyettes úr a keleti harctéren hősi halált halt.[62] Este arról értesülünk, hogy az előttünk lévő Liszki fölött a hajnali órákban igen heves légiharc volt. Valószínű, hogy a kormányzó-helyettes úr is ott halt meg.

VIII. 21. Egész nap élénk repülőtevékenység, sok légiriadó.

VIII. 22. Egész nap élénk légitevékenység. Este halljuk a kormányzó-helyettes úr halálának körülményeit.

VIII. 23. Reggel kilovagolunk. Napközben élénk légitevékenység.

VIII. 24. Reggel átmegyünk Puhovóra a gépesített részlegnek szállást csinálni. A déli betegvizit alatt megjelenik parancsnokunk, [dr.] Csató[63] százados úr. Mi a betegvizitet folytatjuk, amiért borzalmas szidásban volt részünk, hogy nem parancsnokunknál jelentkeztünk, hanem betegeinket látjuk el. Úgy látszik, a honvédorvos nem a betegekért, hanem a parancsnokáért van! Bugris viselkedésével valamennyiünket megbotránkoztatja. Igen nagy a felháborodás és elkeseredés. Éjjel több légiriadó.

VIII. 25. Egész nap élénk légitevékenység, több légiriadó.

VIII. 26. Napközben élénk légitevékenység. Este megszólalnak mögöttünk a német messze hordó ágyúk. Éjjel egymást érik a légiriadók.

VIII. 27. Napközben semmi különös esemény. Este pár riadó.

VIII. 28. Délután kilovagolunk a 6/I. zászlóalj segélyhelyre Deák[64] kollégához. Nagyon tanulságos kirándulás.

VIII. 29. Délelőtt a légvédelmi tüzérségünk lelőtt egy német repülőgépet, melyet az oroszok hosszabb idő óta használtak felettünk felderítésre. Délután semmi esemény. Este hét sebesültet kapunk, kettő súlyos. Éppen a műtéthez készülődünk, s közben az oroszok két bombát dobnak a közelbe.

VIII. 30. Napközben semmi esemény. Éjjel ismét bombatámadást kapunk. Négy bomba esik a közelbe.

VIII. 31. Napközben semmi különös esemény. Este borzalmas szélvihart kapunk szakadó esővel.

IX. 1. Igen hideg, szeles nap. Semmi különös esemény.

IX. 2. Egész nap igen élénk repülőtevékenység. Délelőtt a légiharc egy sebesültjét, egy repülő hadapródot hozzák hozzánk. Éjszaka pár légiriadó.

IX. 3. Semmi különös esemény. Igen sok az influenzás beteg.

IX. 4. Napközben semmi különös esemény, este sem.

IX. 5. Este halljuk, hogy Budapestet bombázták az orosz repülők.[65] Igen felháborodtunk a légvédelem tétlenségén. Ide kevés repülőt, s még kevesebb fényszórót hoznak ki, hogy kell az ország légvédelmére, otthon pedig alszik a légvédelem.

IX. 6. Semmi különös esemény.

IX. 7. Napközben semmi esemény. Este borzalmas zápor. Éjszaka a hatmotoros szovjet repülő-erődök látogattak meg bennünket.

IX. 8. Semmi különös esemény.

IX. 9. Hajnalban Korotojak felől szakadatlan, órákig tartó ágyúzás és bombarobbanás hangzik. A repülőgépek tízesével húznak el fölöttünk. Mint halljuk, a németek a Korotojak melletti erdő bunkereiből füstölik ki az oroszokat. Napközben semmi különös esemény. Éjjel az oroszok első ízben rakétákkal kivilágítják falunkat és bombákat dobnak.

IX. 10. Délelőtt a hadosztályparancsnok, Tanító Béla[66] ezredes szemlét tart nálunk. Egy szekéren 40 fokos lázzal egy beteg tüzér feküdt, kit rettenetesen leszidott, mert ferdén állott a sapkája. Ez nagyon nagy hiba itt a fronton, és igen sok baj van vele! Engem is felelősségre volt, mert a felső zubbonygombom nem volt begombolva.

Éjjel ismét pár bomba hullik a falu szélére.

IX. 11. Napközben semmi különös esemény. Este felháborodva halljuk, hogy gépesített részlegünk Osztrogozsszkba szállításra berendelt embereivel parancsnokunk két emberét szajrézásra beküldte. Hazafelé esőt kaptak, és Nyikolszkojéban elakadtak. Embereink részére parancsnokunk egyik híve kenyeret vett fel az egyik ottani alakulatnál, melyet kiosztás helyett darabonként 26 Márkáért adott el társainak. Parancsnokunk híve disznóságát el akarja tussolni. A németeknél hasonló cselekményért halálbüntetés jár.

IX. 12. Napközben semmi különös esemény, éjjel több légiriadó.

IX. 13. A tegnapi nap ismétlődik. Frank[67] orvos hadnagy szabadságra megy.

IX. 14. Dr. Jeszenszky[68] orvos zászlóst elvezényelik a tüzérekhez. A féloszlopnál csak ketten maradunk orvosok. Igen sok a maláriás beteg.[69]

IX. 15. Reggelre körletünkbe az oroszok repülőgépről rengeteg röpcédulát szórnak, melyeken a honvédeket megadásra, illetőleg átszökésre hívják fel. A Don mentén ezt már régóta csinálják. Éjjel erős fagy, hóharmat, hideg szél, több légiriadó.

IX. 16. A hideg tart, igen fázunk. Semmi különös esemény.

IX. 17. Semmi különös esemény.

IX. 18. Az idő valamit enyhült. Az orosz repülők már este 8 órakor meglátogatnak bennünket.

IX. 19–20–21. Semmi különös esemény.

IX. 22. Különböző hírek a leváltásról. Különben ez a legénység és tisztek körében már hetek óta beszéd tárgya, és nagyon várják.

IX. 23. Délben Csongor[70] ezredes úr meglátogat bennünket. Délután megszületik az első vicc a leváltásról. Az egyik tizedesünk (Borsi)[71] jön hozzám, s mondja: „Zászlós úr, hallotta? 1950-ben egy tábornok jön szemlélni Kovalevóra. Megkérdi az egyik honvédet: hová tartozik? Feleli: Nye ponyemáju.[72] Kérdi a másikat, a harmadikat, s a felelet ugyanaz. Megkérdi erre a parancsnokot: Miféle alakulat ez? Alázatosan jelentem, ez az itt felejtett 10. könnyű hadosztály – feleli.”

Este táviratot kapok feleségemtől, hogy édesapám[73] e hó 19-én meghalt. Igen rossz estém volt. Ebéd után meggyulladt a télre összehordott tőzegünk.

IX. 24. Reggel 5-kor egymást érő robbanásokat hallunk. Állítólag egy orosz lőszerraktár ég, s a lőszerek robbannak. Napközben semmi különös esemény.

IX. 25. Napközben semmi esemény. Este kezünkbe kerül az „Esti Ujság” szeptember 9-ei száma, melyben a címlapon gyengélkedő házunk fotográfiáját látjuk.[74]

IX. 26–27. Semmi különös esemény.

IX. 28. Reggel borzalmas ágyúzásra ébredünk. Később pár sebesültet hoznak, s megtudjuk, hogy Liszkitől északra áttörtek az oroszok. Egy falut felgyújtottak, több munkaszolgálatos zsidót elhurcoltak, majd visszavonultak.

Délután parancsot kapunk, hogy kórházunkat ürítsük ki. A betegeink nagy részét hátraküldjük a tábori kórháznak. Este megjelennek az orosz repülők. A Boforsok[75] gyorsan elzavarják őket. A fényjelző lövedékek szép tűzijátékot adnak.

IX. 29. Hajnalban Liszki felől rettenetes „zenés ébresztőt” hallunk. Az oroszok összes tűzfegyverei szólnak.

Este megtudjuk, hogy tegnap este a haditudósító század kiment Liszkibe felvételeket készíteni, s a mieink emiatt egy zárótüzet adtak le. Válaszul az oroszok az összes tűzfegyvereikkel egész éjjel lőtték a falut. Szerencsére a mieinknél még csak sebesülés sem történt. Napközben semmi különös esemény.

IX. 30. Semmi különös esemény.

X. 1. Délelőtt orvos tábornoki szemle,[76] délután élénk orosz repülőtevékenység. Reggel olyan híreket hallunk, hogy át kell települnünk Krinyicára.

X. 2–3–4–5. Semmi különös esemény.

X. 6. Délelőtt élénk orosz légitevékenység.

X. 7–8–9–10. Semmi különös esemény.

X. 11. Este 8 körül közvetlenül a fejünk felett dobja le a rakétát az orosz. Igen megvilágított bennünket.

X. 12. Az előttünk fekvő Liszki községből egész éjjel és délelőtt borzalmas lövöldözés és tüzérségi tűz hallatszik. Mint délben halljuk, az oroszok három helyen kb. századnyi erővel átjöttek a Donon, de a 6-osaink fölmorzsolták őket.

X. 13. Déli 1 órakor a közeli Popasznijt bombázta az orosz hét géppel. Egy halott, több sebesült, egy ház leégett. Délután átlovagolok Popasznijba, s a 12. egészségügyi oszlop tisztjeivel vacsorázunk.

X. 14. Este 10 óra után ismét a fejünk felett dob bóját[77] az orosz repülő. Bombái szerencsére tőlünk kb. 400 méterre potyognak.

X. 15. Délben kb. 16–20 orosz repülő jelenik meg fejünk felett, de bombát nem dobnak, mert légvédelmi tüzérségünk hamar szétszórja őket.

X. 16. Délben a szomszédos Puhovót bombázzák az oroszok.

X. 17. Délben indulok kétheti szabadságra. A délutánt Osztrogozsszkban töltöm. Itt este egy karambolnak vagyok szemtanúja. Egy mozdony elüt egy német teherautót, a sofőr a helyszínen meghal.

X. 18. 1/2 11-kor megérkezünk Harkovba. 12-kor indulunk tovább, 4-kor megérkezünk Poltavára.

X. 19. Reggel 1/2 4-kor megérkezünk Kijevbe. Megszállunk a személyi irányítóban. Délelőtt megnézzük a várost és az egyik tábori kórházat, délután 1/2 3-kor indulás tovább.

X. 20. Reggel 1/2 8-kor megérkezünk Lembergbe. Délután 3/4 2-kor indulás tovább. Igen jól esett a fűtetlen vonatok után végre a fűtött II. osztályú kocsi. Délután 4-kor Przemysl.

X. 21. Reggel 1/2 3-kor Krakkó, 3 órakor Miszlovec. Átszállás, 3/4 7-kor indulás tovább. 1/2 9-kor megérkezünk Bécsbe. Tetűtlenítés.

X. 22. 0 óra 55 perckor indulás tovább. 1/4 3 órakor átlépjük a magyar határt. (Budapesten át éjfélre hazaérek.)[78]

XI. 8. Reggel öt órakor indulás vissza, Budapest – Munkács – Lavocsne – Lemberg – Tarnopol – Kijev – Kurszk – Sztarij Oszkol – Volnyickij és Osztrogozsszkon át.

XI. 14-én délben megérkeztem Kovalevóra. Útközben semmi különös esemény, csak az érint bennünket kellemetlenül, hogy a szép magyar őszből belerohanunk az orosz télbe.

XI. 15. Semmi különös esemény.

XI. 16. Délután ellovagolunk a postára és a hadosztályra. Este a környéken ismét bombáznak az oroszok.

XI. 17–23. Semmi különös esemény.

XI. 24. Este előttünk az oroszok kisebb vállalkozást hajtottak végre.

XI. 25. Semmi különös esemény.

XI. 26. Hírek érkeznek hozzánk, hogy a vonalban a magyarok és oroszok kölcsönösen átkiabálnak egymáshoz és hívják át egymást.

XI. 27. Napközben semmi különös esemény. Este a tüzéreknél vagyunk vacsorán. Az este jó hangulatban telik el.

XI. 28. Délelőtt újra megjelennek a repülők. Délután halljuk, hogy egyes alakulatoknál élelmezési nehézségek vannak. A nemes lótápot, az összegyűjtött búzát és rozsot emiatt le kell adni.

XI. 29. Rettenetes hóvihar, az autók mind elakadtak.

XI. 30. A tegnapi idő tovább tart.

XII. 1. A szél elállt. Az idő kellemes télies. A hó okozta forgalmi akadályok megszüntetése folyamatban van.

XII. 2. Este jön a parancs, hogy a szállítási nehézségek miatt a kenyéradagot 300 gr napi adagra szállították le.

XII. 3. Reggel halljuk, hogy szemben nagy orosz erők vonulnak fel. Még nem tudni, hogy támadásra készülnek, vagy leváltásról van szó. Este a 6-osok előttünk egy vállalkozást hajtottak végre, mely jól sikerült, de a vállalkozást figyelő vitéz Ludányi[79] ezredparancsnok mellé egy akna becsapódott, s a parancsnokkal együtt kilencen megsebesültek és hárman meghaltak.

XII. 4–5. Semmi különös esemény.

XII. 6. Parancs jön, hogy Puhovót, Popasznijt és Sepelevet[?] csapatainknak ki kell üríteni, és a németek szállják meg. Gépesített részlegünknek Krinyicára kell visszamenni. Hozzánk Kovalevóra is új magyar csapatok jönnek.

XII. 7. Gépesített részlegünk költözködése megkezdődik. Hozzánk megérkeznek a 6/I. zászlóalj szálláscsinálói.

XII. 8. Semmi különös esemény.

XII. 9. Éjszaka viszonylag szélcsend. Egy orosz repülő bóját dob körletünk felett.

XII. 10. Nagy havazás, kegyetlen hideg.

XII. 11. A tegnapi idő tovább tart.

XII. 12. Az idő valamit enyhült.

XII. 13. Az éjjel a 36-osok[80] egy vállalkozást hajtottak végre, s orosz aknamezőre tévedtek. Kilenc sebesült érkezett közülük hozzánk, háromnál láb-, egynél kézamputálást kellett végezni.

XII. 14. Az idő egészen megenyhült. Kicsit olvad. Egyébként semmi különös esemény.

XII. 15. Napközben semmi különös esemény. Este búcsúvacsora igen jó hangulatban.

XII. 16. Délután átvonulok Krinyicára. Az este igen jó hangulatban telik el.

XII. 17. Szép napos idő. Megjelennek az orosz repülők. Osztrogozsszkot bombázzák is.

XII. 18. Enyhe, napos idő. Élénk repülőtevékenység.

XII. 19. Egész nap havazik. Semmi különös esemény.

XII. 20. Az idő ismét enyhült. Egész éjszaka ágyúzás hallatszik.

XII. 21. Napközben erősen olvad.

XII. 22. Enyhe téli idő. Semmi különös újság.

XII. 23. Délelőtt halljuk, hogy Szvobodánál orosz tankok állanak támadásra készen.

XII. 24. Semmi különös esemény napközben. Várjuk, hogy az oroszok megzavarják karácsonyunkat. Este egy sebesült érkezik. Utána az idő igen jó hangulatban telik.

XII. 25. Napközben szélcsend. Este igen élénk repülőjárás.

XII. 26–27–28. Éjjel élénk repülőtevékenység.

XII. 29. Semmi különös esemény. Délután megnézzük a tábori színház műsorát.

XII. 30. Este halljuk, hogy falunkból valaki rövidhullámú rádión értesítette az oroszokat a magyar csapatmozdulatokról.

XII. 31. Reggel razziát tartanak a rádió után, s ötven túszt fognak le, kiknek kivégzését délutánra kilátásba helyezik. Délután a kivégzést bizonytalan időre elhalasztják, bár a rádió nem került meg.

 

1943. I. 1. Miután nem nyert beigazolást, hogy a fenti rádió Krinyicán van, a túszokat szabadon bocsátják. Egyébként semmi különös esemény.

I. 2. Erős, meleg déli szél, rohamos olvadás.

I. 3. A szél és olvadás tovább tart, a sí-század mára tervezett nagyobb szabású vállalkozása elmarad.

I. 4. Ismét itt a tél. Fagy és fúj a szél.

I. 5. Semmi különös esemény.

I. 6. Este halljuk, hogy a múltkori rádió-ügyből kifolyólag egy oroszt agyonlőttek. Este Korotojak körül nagy tüzérségi párbaj.

I. 7. Este halljuk, hogy a 6. gyalogezred leváltása megérkezett.

I. 8. Reggel átvonul rajtunk a 6. gyalogezred leváltására érkezett 12. gyalogezred.

I. 9–10. Igen élénk repülőtevékenység.

I. 11. Este Liszkinél a 12-esek leváltják a 6-osokat. Úgy látszik, az oroszok ezt megtudták, s két zászlóaljnyi erővel nagyszabású vállalkozást kezdenek. Közben a Don jegén átkiabálják megafonon: „A 6-osok f…a gyerekek, azokat nem bántjuk, de titeket kikészítünk a 120 kilós parancsnoktokkal[81] együtt!” Közben ezt is kiabálták: „Meggyógyult már a Ludányi?”[82] (Ludányi ezredes kb. egy hónappal ezelőtt megsebesült.)

I. 12. Egész éjjel élénk tüzérségi tűz hallatszik Uriv felől. A tüzelés egész nap folytatódik, csak este szűnik meg. Délután 1/2 3-kor villámriadó. Este átmegyünk Kovalevóra vacsorára. Az este jó hangulatban telik.

I. 13. Délelőtt csend. Délután a tegnapi tüzérségi tűz megismétlődik. Este halljuk, hogy az orosz Urivnál 180 harckocsival támadott, és 30 km-re visszanyomta vonalunkat. Két községet elfoglalt. Délután igen erős tüzérségi tűz hallatszik. Este 3/4 10-kor parancsot kapok, hogy menjek át Kovalevóra, mert Liszkinél nagy harc folyik, és a kovalevói részleg (két orvos) nem tudja ellátni a sebesülteket. Azonnal indulok. Reggel fél 5-ig operálunk.

I. 14. Reggel 1/4 6-kor visszaérkezek Krinyicára, megoperálom a két, magammal hozott sebesültet, kiket műtőruha hiányában már megoperálni nem tudtunk, s fél 9-kor nyugovóra térek. Délig alszom. Délután ismét erős ágyúzás hallatszik, és a legvadabb hírek jönnek az orosz előretörésről. A hangulat igen izgatott. Késő délután a tegnap hazafelé rajtunk átvonult 6-osok már jönnek vissza, és mennek a vonalba. Este ürítési parancsot kapunk és kiürítjük kórházunkat.

I. 15. Az orosz előretörésről a legkülönbözőbb hírek. Délben halljuk, hogy az oroszok tőlünk délre is áttörték a vonalat. Délután Kolomejcevo, Popasznij, Puhovo orosz kézen van. Este Gyemcsenykovóról a hadosztályparancsnokság hozzánk menekül. Mi is összepakolunk és készülünk a menekülésre. Délelőtt már civil oroszok, este gyalogság menekül hátra. Igen meleg napunk van. Este azt a hírt halljuk, hogy az orosz Veretyjét és Osztrogozsszkot támadja. Igen lesújt bennünket a hír, mert ha igaz, harapófogóba kerülünk. A menekülés útja elvágva, s gondolatban a fogság borzalmait mind átérezzük.

I. 16. Egész éjszaka özönlenek hozzánk a sebesültek. Jelentésük szerint az orosz már a szomszéd községekben van. Igen megnyugtató, hogy délelőtt 1/2 10-kor indulási parancsot kapunk, és 11-kor megérkezünk Osztrogozsszkba. Itt három Rata[83] géppuskatűzzel fogad bennünket. Délben tovább indulunk, és Petrenkovón át egy kis községbe, Szeljovni Dvoriba települünk le éjszakára.

I. 17. Éjfélkor futár jön, hogy a községet azonnal ürítsük ki, mert Kamenkát veszélyezteti az orosz, s ezzel elvágja a visszavonulás útját. Hajnalban indulunk, és a déli órákban megérkezünk Nyikolajevkába. Azt a parancsot kapjuk, hogy itt települjünk, de este 8 órakor hét orosz páncélkocsi ront a városra, erősen lövöldöz körletünk táján, mire menekülésszerűen elhagyjuk a várost, s Bugyennijbe, majd onnan tovább megyünk.

I. 18. Reggel fél 5 körül megérkezünk Volokonovkára. Az éjszakai szél az utakat befújta hóval. A továbbmenetel lehetetlen. Délelőtt a legkülönbözőbb hírek. A hangulat igen izgatott. Többek között azt is halljuk, hogy fogatolt részlegünket Veretyje körül elfogta az orosz. Az egészségügyi oszlop szétszóródott. Tisztjei közül egyedül vagyok 12 fő legénységgel. A nap igen nyugtalan hangulatban telik. Teljes a bizonytalanság, ami kétségbeejtő. Az éjszaka aránylag nyugodtan telik.

I. 19. Délelőtt 1/2 12 körül indulunk tovább. Este megérkezünk Volcsanszkba. Az úton végeláthatatlan menekülő karaván. Nehéz az előrejutás. Igen sokat fagyoskodunk. Élelmezés nulla. Szállásunk fűtetlen, egymáson fekszünk.

I. 20. Délelőtt 11-kor indulunk tovább. Délután 2 körül megérkezünk Bjelgorodba. Itt egyelőre nyugalom van, de ki tudja, meddig jön előre az orosz. Végre kialusszuk magunkat.

I. 21. Délelőtt végre mosakodhatunk, amit eddig nem lehetett. Rendbe hozzuk magunkat, és nyugodtan ehetünk. A hangulat emellett igen izgatott, a bizonytalanság teljes.

I. 22. Délelőtt újabb ismerősök érkeznek, kiktől azt halljuk, hogy fogatolt részlegünknek mégis sikerült kijönni az orosz gyűrűből, s Novij Oszkol körül van. Még mindig teljes a bizonytalanság.

I. 23. Még mindig semmi megnyugtató, vagy biztos hír nincs. Egyes verziók szerint a harcosokat hátraviszik megszállóknak. A mai nap enyhe, egész nap olvad, bár eddig egész visszavonulásunk alatt kegyetlen hideg volt.

I. 24. Még mindig a legképtelenebb hírek az orosz előretörésről. Semmi megnyugtató hír. Nagy fejetlenség. Élelmezés igen gyatra, kenyerünk nincs. Novij Oszkolból rengeteg sebesült érkezik. Ismét kegyetlen hideg.

I. 25. Ugyanaz, mint tegnap. Este együtt vagyunk a hadosztálytörzs és a VII/1. tábori kórház pár tisztjével. Igyekszünk magyarázatát találni a nagy frontösszeomlásnak. Az kétségtelen, hogy valakit súlyos mulasztás terhel. Hogy ki a hibás, nem tudjuk megállapítani: a kormány-e, vagy a magasabb katonai vezetőség? Nagy hiba, hogy a 200 km-es frontszakaszra nem volt semmiféle tartalék. Páncélelhárítás igen gyenge, harckocsi nem volt. Másik hiba, hogy a katonák téli ruhával nem voltak kellően felszerelve, pedig a raktárak tele voltak meleg téli holmikkal. Ezek szétosztásával igen sok katonánkat meg lehetett volna menteni a fagyástól, pedig rengeteg a fagyott. A ruharaktárakat pedig vagy meggyújtották az utolsó percben, vagy az orosz kezére jutottak.

Ma halljuk Jány[84] hadsereg-főparancsnok úr parancsát,[85] melyben kijelenti, hogy fagyott katona haza nem mehet; vagy meggyógyul itt, vagy meghal. Továbbá a mostani vonalat utolsó emberig tartani kell, további hátrálás nincs. Orvosilag nevetséges! Az emberek a rossz élelmezés miatt testileg, s az utóbbi időben lelkileg is lerongyolódtak. A 12. hadosztálynál rengeteg a legyengült, három honvéd a boncolás igazolása szerint éhen halt. Persze több is van, de nem került boncolásra. Az embereket már a nyáron az 1300 km-es gyalogmenet tönkre tette. Mire volt ez jó? Miért nem lehetett őket vonaton közelebb szállítani a célhoz? Igen sok kifogásolni való maradt orvosolatlanul. Vajon ezeket nem jelentették-e az illetékeseknek, vagy nem hallgatták-e meg azok? Ki a felelős ezekért és a mostani tragédiáért? Sok nyílt kérdés!

I. 26. Még mindig fejetlenség és bizonytalanság. A tényleges tisztek igen rosszul szerepeltek az egész visszavonulás alatt. Nem is igen voltak láthatók, de ha voltak is, parancsot vagy irányítást adni nem mertek. Jány vezérezredes úr is repülőgépen menekült Nyikolajevkáról. Különben nem hagyható szó nélkül, hogy Nyikolajevkán egész csomó tankunk maradt, melyeket benzinhiány miatt sem bevetni, sem hátrahozni nem lehetett. Igen nagy az elkeseredés. Puskával tankok ellen mégsem lehet harcolni, s most az a baj, hogy a gyalogság nem állta meg helyét! Pedig több helyen igen szépen viselkedtek.

I. 27. Reggel átmegyek Annovkára, mert megtudtam végre, hogy alakulatom ott betegátvételi csoportot létesített. Az úton igen elszomorító látvány, ahogy elcsigázott katonáink fegyver nélkül, csoportokban vonulnak vissza. Az úton elszórtan megfagyott emberi és állati hullák hevernek temetetlenül. Orvosaink szerint rengeteg a fagyott, nem győzik őket hátraszállítani. Parancsot kapok, hogy vonuljak be az időközben Prohorovkára települt fogatolt részlegünkhöz. Este 6 órakor érkezek vissza Bjelgorodba. Itt egymást érik a repülőtámadások, ami tart egész éjjel.

I. 28. Minthogy Prohorovkára nem sikerül járművet szereznem, embereinkkel elindulok Annovkára. Benzinhiány miatt 11 óráig Bjelgorodban veszteglünk, s csak délután 3 óra körül érkezünk Annovkára. Itteni részlegünk már összepakolt, s velük együtt indulunk vissza Bjelgorodba. Este 1/2 9 körül érkezünk meg. Egész nap úton vagyunk, s rengeteget fagyoskodunk étel nélkül.

I. 29. Reggel 7-kor indulunk tovább Peterovinóra, de csak Jakovlevára jutunk el a hófúvás miatt. Itt letelepülünk.

I. 30. Egész nap a bizonytalan várakozással telik.

I. 31. Várakozás s készülődés a továbbindulásra.

II. 1. Reggel 7-kor indulunk tovább, s fél 10-kor megérkezünk Obojanba. Fogatolt részlegünk már itt van, egy betegátvételi állomást telepített a legprimitívebb viszonyok mellett. Hozzájuk települünk.

II. 2. Fogatolt részlegünk továbbmegy, mi maradunk. Az élelmezés igen gyatra, 12 ember kap egy napra egy kenyeret.

II. 3. Reggel 8-kor mi is elindulunk tovább, s rettenetes hidegben, behavazott úton Szudzsán keresztül este 5-kor megérkezünk Junakovkára. Itt meghálunk.

II. 4. Reggel indulás tovább. Az idő, mint tegnap. Az út még sokkal rosszabb, többször elakadunk a hóban. Délután 1/2 4-kor Szumin keresztül megérkezünk Vaszibe[?]. Itt elszállásoljuk magunkat. Valószínű, bevárjuk fogatolt részlegünket. Szállásunk elég jó. Az oroszok szívesen látnak bennünket.

II. 5. Ma kezembe kerül a hadsereg-parancsnoknak a visszavonulással kapcsolatban kiadott parancsa.[86] Förmedvény! Egyébként semmi különös esemény.

II. 6. Berendezzük kórházunkat.

II. 7. Ismét megkezdődik a fagyott katonák özönlése hozzánk.

II. 8. A törzstisztek megkezdik a hátravonult csapatok átképzését. Ismét kifogás alá esik a hiányzó vagy be nem gombolt gomb, piszkos ruha, borotválatlan arc, a polgári meleg holmi, s a fegyelmező eszközök között szerepel a lovaglóostor, vessző és puskatus is. Szállásunkból kiraknak bennünket, s új szállásba költözünk. A hadosztályparancsnokság érdekei igen előtérbe nyomulnak. A koszt igen gyenge. Ma még a hadosztályparancsnokság is konyhánkról étkezik, s Molnár[87] ezredes úr is annyira kevesli az adagot, hogy dupláért küld. Este megkapjuk a visszavonulás kezdete óta első postánkat.

II. 9. Napközben semmi különös esemény. Este és éjszaka erősen bombázza Szumit és Vorozsbát az orosz. Két bomba falunk határába is esett.

II. 10. Délben beérkezik fogatolt részlegünk. A hadosztályparancsnokság megalakítja a karhatalmi századot. A tiszti szakaszba én is belekerülök. Este későn indulási parancsot kapunk holnapra.

II. 11. Délelőtt 10-kor indulunk. Én is ismét a fogatolt részleggel megyek. Az út igen rossz, nagy a hó. Este 6-kor megérkezünk Terescsenkibe[?]. Itt elszállásolunk.

II. 12. Reggel 6-kor indulás tovább. Kegyetlen rossz, behavazott úton este 6-kor megérkezünk Nogornijba[?]. Itt megszállunk.

II. 13. Reggel kegyetlen hóviharban indulunk tovább. Erősen behavazott úton megyünk. Lovaink kidöglenek, s csak úgy tudnak továbbmenni, hogy lovaink legnagyobb részét panye-lovakkal[88] pótoljuk. Este 8 órakor megérkezünk Popova Szlobodára. Itt elszállásolunk.

II. 14. Pihenőnapot tartunk, hogy embereink és lovaink kicsit kipihenjék magukat. Enyhe idő van, a hó olvad.

II. 15. Reggel 7-kor indulunk tovább. Délelőtt nagy szél és hóesés, délután erős olvadás, a szánkókkal alig tudunk menni. Este 6-kor megérkezünk Konotopra. Elszállásolunk.

II. 16. Reggel 1/2 8-kor indulás tovább. Enyhe, napos idő. 1/2 12-kor megérkezünk Sapovatlovkára. Elszállásolunk.

II. 17. Pihenőnap.

II. 18. Reggel 6-kor indulás tovább. Enyhe idő. A hó olvad, a szánokkal igen nehezen tudunk menni. Délután 4-kor megérkezünk Micsenkibe. Elszállásolunk.

II. 19. Reggel 5-kor indulás tovább. 7 órakor megyünk át Baturinon, hol a nyári előrevonuláskor megszálltunk. Egész nap kegyetlen hideg szél és havazás. Délután 4-kor megérkezünk Marientalba. Elszállásolunk.

II. 20. Reggel 7-kor indulás tovább. Délután 2-kor megérkezünk Annovka Szlobodára. Útközben átjövünk a Szejm jegén, melyben a nyár elején kétszer is fürödtünk.

II. 21. Pihenőnap.

II. 22. Reggel fél 6-kor indulás tovább. Fél 12-kor megérkezünk Menába. Elszállásolunk.

II. 23. 7 órakor indulás tovább. 11-kor megérkezünk Voloszkovciba. Az ukrán lakosság barátságosan fogad bennünket. Ukrán ebédet eszek: bableves répával és krumplival, köleskása savanyú uborkával.

II. 24. Reggel fél 7-kor indulás tovább. Enyhe idő, erősen olvad. A szánokkal alig tudunk továbbmenni. Fél 11-kor megérkezünk Bereznára.

II. 25. Reggel 3/4 6-kor indulás tovább. Délután 4-kor megérkezünk Terehovkára. Kicsi, piszkos orosz falu. A házak egy része üres. Állítólag a közelmúlt napokban itt és a környéken partizánszervezkedés folyt, mely miatt a község 17 lakóját a németek elvitték a szomszéd faluba, Jazovba, s ott bezárták őket és a házat rájuk gyújtották. Egyébként ezt a falut teljesen felégették, a házak még most is égnek. Hatalmas füstgomolyagok és ház nagyságú lángok láthatók, melyek megvilágítják az eget. Hír szerint Csernyigovból több orosz fogoly megszökött, és a község lakói elbújtatták őket.

II. 26. Reggel 1/4 6-kor indulás tovább. Csernyigovon visz át utunk, melyet már a nyárról ismerünk. Kegyetlen rossz, helyenként teljesen száraz földúton megyünk, szánkóinkkal a legkeservesebben jutunk előre, s este 1/2 8-kor megérkezünk Janovkára. Itt elszállásolunk. Előre láthatólag hosszabb ideig itt maradunk, ami szükséges is, mert lovaink teljesen kikészültek.

II. 27. Semmi esemény. Mi pihenünk, de gépesített részlegünk már megkezdte az itt elszállásolt honvédség erőállapot vizsgálatát és osztályozását. Este társasvacsora. Kijövetelünk óta az első, amelyen az egészségügyi oszlop kint lévő tisztjei kivétel nélkül részt vesznek.

II. 28. Gyengélkedőházat rendezünk be.

III. 1. Újra megkezdődnek a szabadságolások. Különböző érzésekkel fogadjuk, mert a várt leváltás meghiúsulását látjuk. Egyébként továbbá sorsunkról a legkülönbözőbb hírek kelnek szárnyra. A hadsereg fegyelmezése és átképzése megkezdődik.

III. 2. Semmi különös esemény.

III. 3. Este leállítják a szabadságolásokat. Találgatjuk, mi lehet az oka. Állítólag Magyarországról semmiféle vonat nem jön.

III. 4. Semmi különös esemény. Ma megkapjuk az újfajta tábori lapokat is, melyeket csak megcímezni és aláírni kell. Két hónap után ma zsoldot is kapunk.

III. 5. Este parancsot kapunk a holnapi továbbindulásra.

III. 6. Reggel 8-kor a fogatolt részünk elindul, 3-kor mi is a gépesítettel. Éjszaka átmegyünk Kijeven.

III. 7. Reggel 1/2 8-kor egy kis faluba érünk. Itt a bizonytalanságban várakozunk délig. Ekkor parancsot kapunk a továbbindulásra, és 1 órakor indulunk tovább. Délután 4-kor megérkezünk Zsitomirba. Itt egy laktanyába szállásolunk el a hadtestvonat gépesített részével együtt. Igen nagy a bizakodás, hogy haza megyünk.

III. 8. Délelőtt tisztálkodás. Délután megnézzük a Soldatenheimet[89] és a mozit („Baku megszállása”[90] című propagandafilmet).

III. 9. Délelőtt 6 órakor indulás tovább, s délután 2-kor megérkezünk Ovrucsba. Itt ismét a laktanyában szállásolunk el.[91] Borzalmas tömegszállás. Egyik autónk útközben lemarad. Élelmünk rajta van. Itt a vidék erdős, mocsaras, partizános.

III. 10. Lemaradt gépkocsink még mindig nem jött meg, segélykocsit küldünk eléje. Türelmetlenül várjuk, mert legtöbbünk személyi holmija is rajta van.

III. 11. Végre megérkezik lemaradt gépkocsink. Nagy az öröm, mert mosakodni és borotválkozni tudunk.

III. 12. Délután a városi fürdőben megfürdünk. Igen nagy öröm a kád és melegvíz hónapok után. Este azt halljuk, hogy a IV. hadtesttörzs és a 12. és 23. hadosztály kivételével a többi alakulatok hazamennek. Igen nagy fönntartással fogadjuk a hírt. Azt is halljuk, hogy a rádió bemondta, hogy a 200-as tábori postaszámok megszűntek. Ellenőrizni persze nem tudjuk a hírt, mert rádiónk a visszavonuláskor elveszett.

III. 13. Délben halljuk, hogy a 12-es és 23. hadosztály kivételével a többi alakulat hazamegy. Délután fürdés a városi fürdőben, amire hónapok óta először volt alkalom. Igen jól esett. Este halljuk, hogy a fönti hír megfelel a valóságnak.

III. 14. Este halljuk, hogy a 10. hadosztály vonatát, melyhez mi is tartozunk, átadták a 12. hadosztálynak. Igen élénken foglalkoztat bennünket, ki lesz a szerencsés, aki hazamegy.

III. 15. Délelőtt a nemzeti ünnepre való tekintettel istentisztelet.

III. 16. A déli órákban egy jellemző esetnek vagyunk a tanúi. Beállít hozzánk egy csont-bőrre lesoványodott honvéd. Előadja, hogy a február végi általános orvosi vizsgálaton III. jelzésűnek találták és kórházba küldték. Négy nap volt a kijevi kórházban, majd elküldték, hogy keresse meg alakulatát. Tegnap ért Ovrucsba, s jelentkezett a személyirányítóba, hol egy főhadnagy azt mondta neki, hogy menjen, amerre akar, úgyis mindegy, hogy melyik fa alatt hal meg. Jelenleg igen súlyos bélhurutban szenved.

Este a hadosztály tisztjei közül többen jönnek hozzánk elbúcsúzni, mert elhagyják a várost.

III. 17. Reggel mi is megkapjuk a parancsot a továbbindulásra. Délután 1 órakor továbbmegyünk az Ovrucstól kb. 2 km-re északra lévő Sztaskiba.[92] Itt elszállásolunk. A falu, szétszórtan épült pár ház az erdő mellett. A 13. gyalogezredből van itt négy nap óta kb. 400 ember, kik a hiányos élelmezésről panaszkodnak. A házban, melyben elszállásolunk, négyen vannak, s egyikük egy falat nyers húst mutat (lehet 8–10 dkg), hogy azt kapták négyen a mai napra egy kenyérrel.

III. 18. A gyalogosok reggel elhagyják a falut.

III. 19. Reggel bejön hozzánk Horváth[93] főhadnagy a 4. gyalogezredből. [Dr.] Csató százados úrral közli, hogy kb. 250 emberrel a faluba ért, s lemaradt részlegeiket és vonatukat itt szeretnék bevárni. Utána kb. 24 km-t mennek északra az erdőbe. Engedélyt kér az elszállásolásra. Előadja még, hogy élelmezésük igen gyenge. Kijev környékén a menetcsoportjukból kb. 35 ember dőlt ki és maradt az út szélén. Négy meghalt, a többit a németek szedték össze. Hat napja menetelnek hideg élelmen (napi 1/4 kenyér és kolbász). Jelenlegi menetcéljuk a harmadik hely, amely végleges helyül van kijelölve. Az első Ovrucstól keletre 18 km-re volt. Itt parancsot kapott, hogy tovább kell menni még 56 km-t keletre. Mielőtt továbbindult volna, kapta a jelenlegi menetcélt. Úgy látszik, a fejetlenség még mindig nagy. Az alakulatok még mindig menetelnek gyalogmenetben, pedig az emberek úgy le vannak gyengülve, hogy az ovrucsi tábori kórháztól is azt az értesülést kapjuk, hogy az emberek egymás után halnak meg, minden kimutatható szervi elváltozás nélkül, táplálkozási hiány miatt. Úgy látszik, igen olcsó a magyar élet és vér, pedig de nagy szükség lesz még rá!

III. 20. Délután megérkezik fogatolt részlegünk a 12-es és 13-as egészségügyi oszlop fogatolt részével együtt. Elszállásoljuk őket, s megkezdődik a három egészségügyi oszlop egyesítése.

III. 21. Délelőtt a legénység csoportokba lett osztályozva. Délután a veszteségekkel kapcsolatos jegyzőkönyvek készülnek. Este halljuk, hogy a csapatoknál rengeteg a kiütéses tífusz.[94] Két orvost azonnali hatállyal kihelyeznek tőlünk zászlóaljhoz.

III. 22. Tovább készülnek a kárfelvételi jegyzőkönyvek.

III. 23. Napközben semmi esemény. Este parancsot kapunk, hogy az oszlop tisztikara két csoportban Krisztinovkára menjen tiszti tanfolyamra a vonatparancsnoksághoz. Az első csoportba, melynek holnap reggel 6 órakor kell jelentkezni, én is belekerülök.

III. 24. Reggel fél 5-kor indulás Krisztinovkára. Az út gyönyörű, erdős, partizános vidéken visz át, s kb. 50 km. 7 óra 20-kor megérkezünk a tett színhelyére. Minthogy közel másfél órát késtünk, Damaszlovszky Pál[95] százados úr részéről, ki a tanfolyam vezetője, nem éppen a legbarátságosabb fogadtatásban részesültünk. Utána megkezdődik a testet-lelket üdítő foglalkozás puskával. Persze a fegyverfogások nem mennek úgy, mint a fiatal honvédeknél, no, de ez nem is csoda, mert a legöregebb résztvevő 48 éves. Igen „jólesik” az a hang mindnyájunknak, ami a tanfolyamot uralja, s léleküdítő a velejáró testgyakorlat. Este fél 6-kor vége a „foglalkozásnak”, utána igen jólesik a pihenés.

III. 25. Reggel 6-kor folytatjuk a tanfolyamot. Igen „kellemes” volt a napot egy negyedórás csuklógyakorlattal kezdeni a fagyos időben, derékig mezítelenül. Délelőtt a tegnapi „szórakozás” folytatódik. A délelőtt szenzációihoz tartozik, hogy Némedy[96] alezredes úr, vonatparancsnok igen leszidott, mert hátul köpenyem slicce be volt gombolva. Ma öltözni is megtanultam, hála a hadseregnek! Délben boldogan vonulunk haza.

Délután dr. Schmidt Lászlót[97] és dr. Frank Miklóst bevezényelik a 105-ös tábori kórházhoz.[98] Állítólag igen sok a flekk-tífusz.

III. 26. Reggel Schmidt és Frank eltávoznak. Este halljuk, hogy egy teherautót a partizánok kilőttek, öt halott és három súlyos sebesült maradt az úton.

III. 27. Reggel halljuk a tegnapi partizántámadás részleteit. Délután parancs jön, hogy holnap a Don-parti hősök tiszteletére emlékünnepélyt kell rendeznünk.

III. 28. Reggel a legénység a falu bejáratánál lévő térségen felállít egy kettőskereszt[tel ellátott] hármas halmot.[99] Délelőtt 11 órakor itt istentisztelet, emlékbeszéd. Ez utóbbit Söllei József[100] főhadnagy mondja, s igen szívhez szóló.

Délután Ovrucsba megyek eligazításra. A hazamenetelre kedvező híreket hallok. Meglátogatom a 105-ös tábori kórházat is. Rengeteg a flekk-tífusz.

III. 29. A legkülönbözőbb rémhíreket halljuk a hazamenetelre vonatkozólag.

III. 30. Reggel halljuk, hogy a páncélos hadtest[101] vagoníroz és megy haza. A flekk-tífuszosok száma Ovrucsban 700 körül van. Az élelmezés igen gyatra. Este halljuk, hogy [dr.] Molnár[102] orvos százados is súlyos flekk-tífuszban megbetegedett. Később egy kozákot hoznak hozzánk, ki mint önkéntes harcol jelenleg az oroszok ellen.

III. 31. Reggel a létszámfelettieket útba indítjuk Korosztyenbe. Igen boldogok, állítólag hazamennek. […?][103]

IV. 1. Dr. Schmidtet és Frankot visszavezénylik. Ismét különböző hírek a közeli hazamenetelről.

IV. 2. Délután a zsidókat és megbízhatatlanokat leadjuk a munkásszázadoknak. Bolond áprilisi idő.

IV. 3. Erősen tartja magát az a hír, hogy még e hónapban hazamegyünk.

IV. 4. Reggelre mindent belep a hó. Igen hideg van. Egyik szabadságra ment honvédünk írt, hogy az otthon lévő szabadságosokat leszerelték. Reményt gyújt bennünk, hogy talán valóban hazamegyünk. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy a flekk-tífusz miatt Munkácson vagy Ungváron két hétig megfigyelőtáborban leszünk.

IV. 5. Palotait[104] visszavezénylik, dr. Schmidt szabadságra megy. Délután megerősítést nyer a hír, hogy április 15. és május 15. között hazamegyünk.

IV. 6. Semmi különös esemény.

IV. 7. Kosztunk rettenetes rossz. Állítólag a negyedik osztályú, mit a zsidó munkaszolgálatosok kaptak eddig. Ma ebédre krumplileves, krumplistészta, vacsora borsóleves. Este ismét olyan hírek jönnek, hogy a 12-es egészségügyi oszlop kinn marad.

IV. 8. Délelőtt bemegyek Ovrucsba, és igen jót fürdök a fürdővonatban. A tegnapi hír még tartja magát. Megnézem a hősi temetőt is, melyben németek, lettek, szlovákok és magyarok vannak. Ez utóbbiak száma 47. Mind idejövetelünk óta haltak meg, hat-hét kivételével flekk-tífuszban.[105]

IV. 9. Délben végre írásbeli parancs jön a hazaszállításra vonatkozólag. Alakulatunk hazamegy, de, hogy az orvosok közül nem marad-e kint valaki a kint maradó kórházakkal, még nem tudjuk.

IV. 10. Napközben semmi különös esemény. Este Palotait ismét elvezényelik, ezúttal a portyázó zászlóaljhoz.

IV. 11. Mint halljuk, csapataink komoly partizánvadászatra készülnek. Állítólag részünkről 7000 ember vesz benne részt. Pár nap előtt hallottuk, hogy január 12-e óta csapataink vesztesége a keleti arcvonalon 114.000 főt tesz ki. Vastagon számítva ez 50 százalék!

IV. 12. Este halljuk, hogy a 2. magyar hadsereg hazaszállítása a közeli napokban megkezdődik. A tervezett partizánvadászat elmarad, mert a felderítők szerint a partizánok kb. 30 km-t visszahúzódtak. Úgy látszik, kitűnő hírszolgálatuk van. A dolgokat előbb megtudják, mint az alosztályparancsnokok.

IV. 13. Délután parancsot kapunk, hogy 17-én vagonírozunk és megyünk haza. Nagy készülődés az útra. Este 10-kor telefonon értesítést kapunk, hogy a vagonírozást elháríthatatlan szállítási nehézségek miatt lefújták. Az a hónap végére marad, de az előkészületeket folytatni kell.

IV. 14. Délelőtt a nélkülözhető holmikat (gázálarc, sátorlap, stb.) leadjuk. Este halljuk, hogy a szállítást azért fújták le, mert az orosz Szumi és Bjelgorod között nagy támadásra készül, s a vasútvonalakra nagy csapatszállítás miatt a németeknek van szüksége. A legénység körében folynak a tífusz-oltások.

IV. 15. Az előkészületek a hazaszállításra, az anyagleadások és tífusz-oltások tovább folynak. Ma egy éve kaptam meg behívómat.

IV. 16. Este olyan híreket hallunk, hogy a szállítások 20-a után megindulnak. Ma egy éve vonultam be. Eligazításkor parancsban jön, hogy a németek a partizánok által megszállt helyiségeket és gyülekezőhelyeket bombázni fogják. Az elsötétítést fokozottabban kell végrehajtani. Este a közeli erdőben nagy tüzek láthatók.

IV. 17. Ma töltöm be 40. évemet. Mára virradóra Korosztyentől felénk hat orosz repülő a vasutat bombázta eredménytelenül. Hír szerint egyet lelőttek, s 1500 géppisztoly volt benne. Feltehető, hogy a partizánoknak szánták.

Este halljuk, hogy az általunk leadott öregek és betegek még mindig Korosztyen mellett egy faluban vannak, s ott gyakorlatoznak. Fegyvereiket, fölszerelésüket elszedték. A napokban partizánokat jeleztek, erre őrségüket állítólag furkósbottal és egy fél téglával szerelték fel. Később szereztek 12 kézigránátot, s egy kézigránátos járőrt szerveztek, fejenként egy-egy kézigránáttal. Kedélyes; jó, hogy a partizánok nem tudják!

IV. 18. A déli órákban rettenetes vihar dühöng. A házak tetejét sok helyen megszaggatja. Az Élmo[106] egy raktára összedől. A tisztek, különösen a törzstisztek borzalmasan menekülnek haza, mert az alakulatokkal a tisztek is marhavagonban kerülnek hazaszállításra.

IV. 19. Papunk ma szabadságra megy. A posta ellenőrzését átveszem. Délelőtt a második rend fehérneműt az emberektől leszedik és leadják az Élmonak. Ez komoly jel a hazamenetelre. Délután az eligazításban megkapjuk a menetintézkedést, majd pár perc múlva telefonon leállítják, és egy héttel újra elhalasztják.

A kitüntetési javaslatok formahiba miatt egymás után jönnek vissza, s miután a hadtestparancsnok hazautazott, újra felterjeszteni nem lehet.

IV. 20. Este halljuk, hogy a tegnapi szabadságos vonatot Korosztyen után a partizánok kisiklatták. Négy kocsi kisiklott, de szerencsére sebesülés csak két súlyos fordult elő. Ugyancsak tegnap Krisztinovka mellett egy tíztagú menetcsoportot megtámadtak a partizánok. Kilenc embert agyonlőttek, egynek sikerült elmenekülni. A legújabb, ma esti hír szerint 24-én mégis megindulnak a hazaszállítások.

IV. 21. Hír szerint tőlünk 30–35 km-re nagyobb partizánbandák gyülekeznek. A támadás a húsvéti ünnepekre várható. Az alakulatoknál az elszedett fegyvereket vissza kiosztják. A két első menetcsoport délután megkapja a menetintézkedést: 24-én indulnak.

IV. 22. Az eredeti 12. egészségügyi oszlophoz tartozók megkapják az indulási parancsot.

IV. 23. A 12-esek hajnalban elindulnak. Délután mi is megkapjuk az indulási parancsot.

IV. 24. Reggel 8 órakor elindulunk gyülekezőhelyünkre, Svábiba, hová 1/2 9-kor megérkezünk. Délelőtt Gáts Attilával[107] sétálgatunk, s megnézzük a falu melletti halastavat. 1 órakor parancsot kapok, hogy nem mehetek haza alakulatommal, elvezényeltek a 13. vonatosztályhoz Krisztinovkára, s azzal megyek haza, ami legalább nyolcnapi késést okoz. Szomorúan búcsúzok, indulok, és este 6-kor megérkezek Krisztinovkára.

IV. 25. Megkezdem működésemet. Délben kedélyes ebéd a tiszti étkezdében, sült malac. A szomszédos erdőben partizánok vannak. Várjuk, hogy az ünnepet megzavarják. Húsvét vasárnapja van.

IV. 26. Délelőtt egy orosz beteghez hívnak. Nem tudjuk megérteni egymást, erre a beteg hozzátartozója mondja, hogy hívja a magyar katonát. Előkerül egy magyar, aki a múlt világháborúban foglyul esett és kint ragadt. Még elég jól beszél magyarul. Beszélgetek vele a szovjet alatti viszonyokról. Nagyjában a helyzet: 16 éven felül mindenkinek dolgozni kellett. Hogy mit, azt a községi írnok mondta meg. Ez jegyezte föl a végzett munkanapokat is. Év végén, a termés betakarításával a termésből minden munkanapra adtak a munkásnak 1/2–1 kg gabonát és 2–3 kg krumplit. A termés többi részét az állam megváltotta. A megváltási összegből fedezte az állam a kolhoznál szükséges beruházásokat, a fennmaradó összeget pedig szétosztották a munkások között. Naponta átlag 25–30 kopek esett. Ebből látta el magát mindenki, és fizette az adót. Délután pár kézigránáttal „halászni” megyünk az Uzs folyóra, mely a község mellett folyik. Igen szép zsákmánnyal térünk haza.

IV. 27. Különböző hírek a hazamenetelről. Az a legújabb rémhír, hogy csak május 15-e körül megyünk haza. Délben kitűnő ebéd: halászlé és sült hal.

IV. 28. Reggel a sebesültszállítóval bemegyünk Ovrucsba. Azt halljuk, hogy május 4-e körül mégis hazamegyünk. Itt megnézzük a templomot is, hol Szent Makár[108] koporsóját őrzik a tetemmel együtt, kit a monda szerint egy tatár katona vert agyon. Egy ujját kardjával levágta, mely ereklyeként látható a koporsó tetején. A koporsó ezüsttel van bevonva.

IV. 29. Mára virradóra a szomszéd községet (másfél km-re) megtámadták a partizánok. Katonaság nincs benn. 15 házat kifosztottak, 19 lovat és 2 tehenet elhajtottak. Délután kapjuk a parancsot, hogy holnap délre gyülekezőhelyünkre, Svábiba kell mennünk. Nagy az utazási láz.

IV. 30. Éjjel 1-kor elindulunk, s délelőtt 11-kor megérkezünk Svábiba. Egész úton esik az eső. Délután parancsot kapunk, hogy másnap reggel Ovrucsban fertőtlenítünk, délután bevagonírozunk, s következő reggel indulunk haza.

V. 1. Reggel a fertőtlenítés megtörténik. Utána egész nap az állomáson fagyoskodunk, de a bevagonírozás csak késik. Este halljuk, hogy holnap reggel vagonírozunk, s délben indulunk. Közben halljuk, hogy ismét vasutat robbantottak a partizánok.

V. 2. A bevagonírozás ismét elmarad. 10 órakor a szállítmányparancsnok közli, hogy bizonytalan időre elmarad a szállítás, s parancsot kapunk, hogy a szomszédos Zaszki községben szállásoljunk el, ami a déli órákban meg is történik. Igen nagy az elkeseredés. Persze a hadtest- és hadosztályparancsnokok már hazamentek! Hír szerint egy vasúti hidat robbantottak fel, s amiatt késik a szállítás.

V. 3. Egész nap esős, hűvös idő, melyet kitölt a bizonytalan várakozás. Ismét a legvadabb rémhírek kelnek szárnyra. Egyik szerint a szállítást azért állították le, mert Magyarországon forradalom tört ki, a hazaszállított csapatok föllázadtak. Mi ezt hihetetlennek tartjuk. Legvalószínűbb az, hogy a vasútvonalat a németek szállításaik miatt lefoglalták. Postánk a múlt hó 27-én hazament, azóta semmi hírünk hazulról.

V. 4. Ma az a hír terjedt el, hogy 10–11-e körül indulunk csak meg. A napok idegőrlő lassúsággal telnek.

V. 5. A nap idegőrlő semmittevésben és bizonytalan várakozásban telik.

V. 6. Ugyanaz, mint tegnap.

V. 7. Ugyanaz, mint tegnap.

V. 8. Ma a falubeli orosz lakosság között hat flekk-tífuszosat találok. A honvédség körében szigorú óvórendszabályokat foganatosítunk.

V. 9. Semmi különös esemény.

V. 10. Ovrucstól északra ismét vonatot robbantottak a partizánok. Négy halott, 15 sebesült.

V. 11. Délelőtt Ovrucsban járunk, és halljuk, hogy 14-én megindul a szállítás. Délután megkapjuk a menetintézkedést, mely szerint 14-én délután 2 órakor indulunk.

V. 12. Délelőtt átvizsgálom a legénységet, hogy nincs-e köztük fertőző beteg. Délután a VII/1. tábori kórháznál pár gyógyszert vételezek fel az útra.

V. 13. Délelőtt fertőtlenítünk. Délben kivonulunk ismét az állomásra, s várunk.

V. 14. Délután 2-kor végre megérkezik szerelvényünk, s bevagonírozunk. 4-kor indulunk, 5-kor megérkezünk Korosztyenbe. 7-kor Zsitomiron át indulunk tovább.

V. 15. Reggel 5-kor Berdicsev, majd Pohmoje[?], Sztaro Konsztantinov és Proszkurovón át megyünk tovább.

V. 16. Reggel 1/2 5-kor Tarnopol. 7-kor indulunk tovább. Ma már európai vidéken és falvak mellett visz utunk.[109]

 


[1] A Hadtörténelmi Levéltár katona-egészségügyi iratainak repertóriuma 1740–1980. (Szerk. és a bevezetőket írta Kiss Gábor.) Bp., 2003, 35.

[2] Dr. Nagy Károly: Korszerű egészségügyi oszlop. Magyar Katonai Szemle, 1942. 10. sz. 176.

[3] Lásd például (dr. Nagy Károly hivatkozott írásán kívül) Dr. Bottyán Imre: Könnyű hadosztály egészségügyi szolgálata az orosz harctéren. Magyar Katonai Szemle, 1943. 4. negyedév, 634–641.; Dr. Fekete Gyula: Könnyű hadosztály egészségügyi oszlop működése és harcai. Magyar Katonai Szemle, 1944. 4. negyedév, 156–166. 

[4] Deme Károly, zádorfalvi: Harctéri naplóm: a m. kir. 20. könnyű hadosztály egészségügyi oszlop harctéri naplója. Cleveland, 1984. A szerző életrajzi és szolgálati adatai: https://openlibrary.org/books/OL2877865M/Harct%C3%A9ri_Napl%C3%B3m (letöltve: 2017. április 6.); http://www.archivnet.hu/hadtortenet/erdos_lajos_karpaszomanyos_cimzetes_ormester_levelei_a_keleti_frontrol.html (Utolsó letöltés ideje: 2017. április 6.).

[5] Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart. Harctéri napló. Oroszország, 1942–1943. Bp., 2002 (2. kiadása: Bp., 2012 ).

[6] Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós, a 10. egészségügyi oszlop sebésze harctéri naplója, 1942. június 2.–1943. május 16. Saját kezű eredeti kézirat. továbbiakban: Horváth: i. m. (Horváth Aladár birtokában, Zalaegerszegen.) A napló, valamint a család tulajdonában lévő más dokumentumok rendelkezésünkre bocsátásáért ezúton is köszönetet mondunk Horváth Aladárnak!

[7] Dr. Horváth Imre életrajzi és orvosi szolgálati adatainak forrásai: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL ZML) Magyar Államkincstár Zala megyei Területi Igazgatósága iratai. Dr. Horváth Imre személyi nyilvántartó tasakja; MNL ZML Letenyei Igazoló Bizottság iratai. Nyilatkozatok 1. doboz 4/1945.; MNL ZML Zalatárnok község házassági anyakönyve 1935.; Hadtörténelmi Levéltár Központi Irattára 33137. számú tiszti okmánygyűjtő. Dr. Horváth Imre (a továbbiakban: HL KI 33137. sz. ti. ogy.); Zalaegerszeg Megyei Jogú Város halotti anyakönyvei 1979., 1988.; Horváth Aladár (Zalaegerszeg) szíves közlése.

[8] MNL ZML Letenyei Igazoló Bizottság iratai. Nyilatkozatok 1. doboz 4/1945. Dr. Horváth Imre igazoló nyilatkozata, Letenye, 1945. május 13.

[9] HL KI 33137. sz. ti. ogy. Elbírálási lap 1955. december 15., Feljegyzés 1957. szeptember 7., Felülvizsgálati lap 1957. november 9. – december 13. Dr. Horváth Imre 1956-os szerepéről: ’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956–1958. Válogatta és szerkesztette: Csomor Erzsébet–Kapiller Imre. Zalaegerszeg, 1996. /Zalai Gyűjtemény 40. / 460.; ’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára. Összeállította és szerkesztette: Csomor Erzsébet–Kapiller Imre. II. kötet. Zalaegerszeg, 2004. /Zalai Gyűjtemény 57./ 65.

[10] HL KI 33137. sz. ti. ogy. Dr. Horváth Imre anyakönyvi lapja 1939-1943, dr. Horváth Imre adatfelvételi lapja, 1957. december 12.; Honvédségi Közlöny. Személyes Ügyek 1940. szeptember 16. (27. sz.) 288.  (Dr. Horváth Imre póttartalékos karpaszományost tartalékos segédorvos-helyettessé nevezték ki 1940. június 1-jével.); Horváth: i. m. 

[11]  Horváth:  i. m.

[12] Lukács Bence Ákos–Szabó Péter: A somogyi Rosseb hadosztály a Don-kanyarban. Hadiokmányok, harctéri naplók, tábori levelezőlapok, visszaemlékezések és sajtóhíradások a magyar királyi 10. honvéd könnyű hadosztály történetéhez 1942–1943. Bp., 2015.

[13] Uo. 13–16., 31–33.

[14] Horváth: i. m. 1942. június 2–10.

[15] Uo. 1942. június 12. – július 27.

[16] Lukács–Szabó: i. m. 84.

[17] Horváth: i. m. 1942. augusztus 6–7.

[18] Lukács–Szabó: i. m. 84–87.

[19] Horváth: i. m. 1942. augusztus 8–14.

[20] Uo. 1942. augusztus 15. – szeptember 28.

[21] Uo. 1942. október 17–22., november 8–14.

[22] Uo. 1942. december 7–31.

[23] Lukács–Szabó: i. m. 191–193.

[24] Horváth: 1943. január 13. – április 22.

[25] Lukács–Szabó: i. m. 348–349.

[26] Horváth: i.m.. 1943. április 24. – május 16.

[27] HL KI 33137. sz. ti. ogy. Dr. Horváth Imre adatfelvételi lapja, 1957. december 12.

[28] Horváth: i. m. 1942. július 19.

[29] Uo. 1942. augusztus 8–16.

[30] Uo. 1942. augusztus 24.

[31] Uo. 1942. szeptember 10–11.

[32] Uo. 1943. március 25.

[33] Jány (Hautzinger) Gusztáv, vitéz (Rajka, 1883. október 21. – Budapest, 1947. november 26.) hivatásos vezérezredes (1941. május 1.). 1940. március 1. és 1943. augusztus 1. között béke- (hátországi), illetve hadibeosztásában a 2. hadsereg parancsnoki teendőket látta el. 1943. november 1-jén nyugállományba vonult. A háború után koncepciós eljárást indítottak ellene, melynek során mint háborús bűnöst elítélték és kivégezték. 1993 októberében jogilag rehabilitálták.

[34] Uo. 1943. február 5.

[35] Uo. 1943. január 25.

[36] Uo. 1943. január 25.

[37] Uo. 1943. január 26.

[38] Uo. 1943. május 3.

[39] A negatívok, valamint a többi családi fotó rendelkezésünkre bocsátásáért Horváth Aladárnak, a negatívok reprózásáért pedig Zóka Gyula fotográfusnak tartozunk köszönettel!

[40] A 10. egészségügyi oszlop fogatolt részlegének szerelvényét Kaposvárról indították útnak.

[41] Kecskeméthy Edit Ibolya (Budapest, 1908. június 5. – Zalaegerszeg, 1988. július 15.) 1935. január 3-ától dr. Horváth Imre felesége.

[42] A 10. egészségügyi oszlop gépesített részlege (félszakasza).

[43] Azaz sétány, sétatér.

[44] „Mecseki Itóka” nevű, pécsi eredetű gyógynövény-likőr.

[45] A III. híradó-zászlóalj katonáival.

[46] A 108. gyalogdandár (1942 februárjától könnyű hadosztály) 1942 novemberétől látott el megszálló feladatokat Ukrajnában. A hadosztály 1942. május 12. és 18. között vívott súlyos harcokat Harkov környékén az előretörő szovjet reguláris csapatokkal.

[47] Pontosabban Porfirij Borogyin herceg, 1917-ig az ivanovszkojei kastély tulajdonosa. (Lukács–Szabó: i. m. 57. )

[48] A 6. gyalogezred katonái.

[49] A „rakéták” valójában a légitámadásokat megelőzően nagy számban, ejtőernyővel ledobott, vakító fényű, égő magnéziumszalagok voltak, melyeket a korabeli magyar (katonai) népnyelv „Sztálin-gyertyáknak” nevezett.

[50] Az 1. repülőcsoporthoz tartozó 1. vadászrepülő osztály, mely békeidőben nem Szegeden, hanem Szolnokon állomásozott.

[51] Horthy István, nemes nagybányai (Pola, 1904. december 9., anyja neve: jószási Purgly Magdolna) Horthy Miklós kormányzó idősebb fia, kormányzó-helyettes, gépészmérnök, tartalékos repülő főhadnagy. 1940. június 1-jétől a MÁV Igazgatóságának elnöke, októbertől a felsőház tagja. 1942. február 19-én kormányzó-helyettessé választották. Az 1. vadászrepülő osztály kötelékében részt vett a 2. hadsereg 1942 nyári hídfőcsatáiban. Augusztus 20-án az ilovszkojei rögtönzött repülőtér közelében Héja vadászgépével repülőbaleset áldozata lett.

[52] A m. kir. 103. honvéd betegellátó állomás a későbbiekben Nyikolajevkán működött.

[53] A szolnoki 10. gyalogezred (karcagi) III. zászlóalja nem teljesített harctéri szolgálatot 1942–1943-ban a keleti hadszíntéren. Feltehetőleg a 10. könnyű hadosztály valamelyik alakulatáról van szó.

[54] Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk további adatokkal.

[55] A IV. hadtest egészségügyi szeroszlopánál.

[56] Az ellenséges földi erőkre bénítólag ható, sivító hangjáról ismert német Junkers Ju 87 zuhanóbombázó (Sturzkampfflugzeug) nevének rövidítése.

[57] Olvashatatlan szó.

[58] Pontosabban a 10. egészségügyi oszlop egyik műtőjét, valamint kötöző- és sebesült átvevő helyét.

[59] Az Osztrogozsszk elleni, 1942. augusztus 7–8-ai éjszakai bombatámadásról lásd bővebben: Molnár András: Sebesültszállító írnokként a Donnál. Tumbász Gyula karpaszományos tizedes harctéri naplója, 1942. május 4. – 1943. március 13. ArchivNet, 2016. 1. sz. http://www.archivnet.hu/naplo/sebesultszallito_irnokkent_a_donnal.html (Utolsó letöltés ideje: 2017. április 6.)

[60] Bakos Gyula vezérkari százados 1942 májusától augusztus 9-ig a 10. könnyű hadosztály vezérkari főnökeként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren. 

[61] Ugray Gyula (Dicsőszentmárton, 1900. szeptember 6. – Érd, 1969. május 26.) őrnagy, alezredes. (1943. július 1.) 1942. május 31-étől a 10. önálló lovasszázad parancsnokaként, majd szeptember 3-ától 1943 januárjáig a 10. könnyű hadosztály parancsnokságának beosztott tisztjeként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren.

[62] Horthy István tartalékos repülő főhadnagy, az 1. vadászrepülő osztály tisztje augusztus 20-án az ilovszkojei repülőtér közelében repülőbaleset áldozata lett.

[63] Csató Péter, dr. (1908., a. n.: Havas Alexandra) orvos százados, 1942–1943-ban a 10. egészségügyi oszlop parancsnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren. 

[64] A 6/I. zászlóalj orvosát – további adatok hiányában – nem sikerült azonosítani.

[65] 1942. szeptember 4-én éjjel előbb Kispestet, majd Budapestet támadták szovjet éjszakai bombázó gépek. E légitámadás során 11-en életüket vesztették és 61-en megsebesültek.

[66] Tanító Béla (Somorja, 1891. augusztus 29. – Szombathely, 1945. március 4.) ezredes, vezérőrnagy (1942. november 1.). 1942. június 1-jétől november 15-ig a 10. könnyű hadosztály parancsnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren.

[67] Frank Miklós, dr. (Budapest, 1895. december 26. – Budapest, 1971. április 7.) belgyógyász, balneológus szakorvos, tartalékos orvos hadnagy, 1942–1943-ban a 10. egészségügyi oszlopnál teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren.

[68] Jeszenszky Gyula, dr. (Szolnok, 1899., a. n.: Krüger Ludmilla) tartalékos orvos zászlós, 1942. szeptember 1-jétől tartalékos hadnagy, a 10. egészségügyi oszlopnál teljesített harctéri szolgálatot 1942–1943-ban a keleti hadszíntéren.

[69] Az egysejtű paraziták által okozott, a májat és a vörösvértesteket megtámadó fertőző betegséget, a maláriát a mocsaras területeken, fülledt nyári időben elszaporodó szúnyogok terjesztették a katonák között.

[70] Csongor György, dr., vitéz (Budakeszi, 1890., a. n.: Mihály Aranka) orvos ezredes 1942–1943-ban a IV. hadtest vezető orvosaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren. Az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálataiért 1944-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon kitüntetést kapta.

[71] Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk további adatokkal.

[72] Nem értem (oroszul).

[73] Horváth (Halász) József (Zalaegerszeg, 1864. október 24. – Zalaegerszeg, 1942. szeptember 19.) zalaegerszegi gazdálkodó, földműves.

[74] Esti Ujság, 1942. szeptember 9. 1.  Az oldal alján látható fénykép címe: „Magyar kötözőhely egy Don-menti faluban”. (Lásd a 7 sz. képmellékletet.)

[75] A 10. légvédelmi gépágyús üteg Bofors 36 M 40 mm-es légvédelmi gépágyúi.

[76] Valószínűleg a 2. hadsereg-parancsnokság vezető orvosa, dr. Zetelaky József orvos ezredes tartott szemlét. 

[77] Értsd: világítótestet, úgynevezett „Sztálin-gyertyát”.

[78] Dr. Horváth Imre a szabadsága idején, 1942. október 23-tól november 7-ig nem vezetett naplót letenyei otthonában.

[79] Ludányi Antal, vitéz (Eger, 1895. november 14. – New York, 1961. június 29.) alezredes, ezredes (1942. október 29.). 1942. június 1-jén a 6/I. zászlóalj parancsnokaként vonult el a keleti hadszíntérre, ahol később, 1942. október 2-ától december 3-ai megsebesüléséig a 6. gyalogezred parancsnokaként teljesített harctéri szolgálatot.

[80] A 36. gyalogezred katonái.

[81] A 12. gyalogezred parancsnoka Muzsay Ferenc ezredes volt.

[82] Ludányi Antal ezredes, a 6. gyalogezred parancsnoka 1942. december 3-án sebesült meg.

[83] Az egyfedelű, behúzható futóműves, tömzsi I-16-os szovjet vadászrepülőgépek közismert beceneve, jelentése: Patkány. 

[84] Jány (Hautzinger) Gusztáv

[85] Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-ei, hírhedt hadseregparancsát közli: Szabó Péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története 1942–1943. Bp., 2001, 373–374.

[86] Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-i hadseregparancsa.

[87] Molnár László ezredes (1943. február 1-jétől vezérőrnagy) 1942. november 15-től a 10. könnyű hadosztály parancsnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren.

[88] Kistermetű, nagy munkabírású orosz lovakkal.

[89] Az átutazó katonaság ideiglenes szálláshelyéül szolgáló német katonaotthont.

[90] A Fritz Kirchhoff rendezte, „Anschlag auf Baku” című náci propaganda-játékfilmet 1942 augusztusában mutatták be Németországban.

[91] Lásd a 9. sz. képmellékletet, dr. Horváth Imre felvételét.

[92] Lásd a 12. sz. képmellékletet, dr. Horváth Imre felvételét.

[93] Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk további adatokkal.

[94] A baktériumok által okozott, érgyulladással és annak veszélyes szövődményeivel járó fertőző betegséget, a kiütéses tífuszt vagy flekk-tífuszt az élősködő ruhatetvek terjesztették a hidegben összezsúfolva, rossz higiénés körülmények között elszállásolt katonák között.

[95] Damaszlovszky (Derzsi) Pál, vitéz, százados, 1938-tól a szegedi V. fogatolt vonatosztály parancsnokhelyettese, 1942–1943-ban a 13. könnyű hadosztály vonatoszlopának parancsnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren. 

[96] Némedy Ferenc vezérkari szolgálatot teljesítő alezredes.

[97] Schmidt László, dr. (Mohács, 1913., a. n.: Landauer Mária) orvos hadnagy, 1942. augusztus 1-jétől (1942. január 1-jei ranggal) tartalékos orvos főhadnagy, a 10. egészségügyi oszlopnál teljesített harctéri szolgálatot 1942–1943-ban a keleti hadszíntéren.

[98] A m. kir. 105. honvéd tábori kórházat az 1943. januári szovjet áttörést követően Sztarij Oszkolból telepítették át Ovrucsba.

[99] Lásd a 13–15. sz. képmellékleteket, dr. Horváth Imre felvételeit.

[100] Söllei József, vitéz (Gölle, 1898. december 8. – Dombóvár, 1967. augusztus 2.) tartalékos főhadnagy 1942. április 28-ától 1943 májusáig a 10. könnyű hadosztály élelmező oszlopának parancsnokaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren.

[101] Pontosabban a m. kir. 1. tábori páncéloshadosztály.

[102] Valószínűleg Molnár Sándor, dr., orvos százados.

[103] Olvashatatlan szó.

[104] Palotai György, dr. (Osztopán, 1913., a. n.: Balázs Rozália) tartalékos orvos zászlós, 1942. szeptember 1-jétől tartalékos hadnagy, a 10. egészségügyi oszlopnál teljesített harctéri szolgálatot 1942–1943-ban a keleti hadszíntéren. 

[105] Lásd a 10–11. sz. képmellékleteket, dr. Horváth Imre felvételeit.

[106] Élelmező oszlop.

[107] Gáts Attila (Mozsgó, 1908., a. n.: Kirsovics Margit) tartalékos segédgyógyszerész, 1943. május 1-jétől (1943. január 1-jei ranggal) tartalékos honvéd gyógyszerész, a 10. egészségügyi oszlopnál teljesített harctéri szolgálatot 1942–1943-ban a keleti hadszíntéren.

[108] Feltehetőleg Moszkvai Szent Makariosz (1482 – 1563), 1542-től haláláig moszkvai görög keleti metropolita.

[109] A napló itt véget ér, a hazaérkezés már hiányzik belőle.

 

Ezen a napon történt május 24.

1915

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább

1949

A Szovjetunió feloldja a berlini blokádot.

1958

A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülése.

1989

A szocializmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők