Szovjetek Taszáron

Vizsgálat a taszári repülőtér ügyében 1946-ban

1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, hogy a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatti építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte, de a vegyes bizottság megkezdte működését.

Bevezetés 

A háború utáni években a szovjet dominancia nyomta rá bélyegét a magyarországi repülésre is. Ez nyert hivatalos formát az által, hogy 1946. március 29-én a Szovjetunió és Magyarország egyezményt írt alá a Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt (MASZOVLET) létesítésére vonatkozóan. Ennek értelmében a Szovjetunió szakemberekkel és műszaki felszerelésekkel támogatta a magyar légiközlekedés fellendítését. A legkomolyabb gondot a háborús károkat szenvedett repülőterek, így a ferihegyi repülőtér ügye okozta. Nyilvánvaló volt, hogy a felújítás elkerülhetetlen, ugyanakkor azonban, a háború utáni évekre jellemző módon a felújítás során ideológia kérdések is terhelték az újjáépítés munkálatait.

1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, miszerint a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A bizottságba szovjet részről bizonyos Brett és Savkin alezredesek kerültek be, őket azonban jellemző módon nem valamiféle szovjet légügyi szervezet delegálta, hanem a szovjet dominanciájú Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB). A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatt történt építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német és magyar kormány 1944 június 2-i megállapodása, az úgynevezett Finanzierungsabkommen értelmében a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte s így német tőkebevonásra nem volt példa a repülőterek esetében, de ez a magyar-szovjet vegyes bizottságot természetesen nem akadályozta meg abban, hogy megkezdje működését., noha azt is igazolni lehetett, hogy a magyar állami előbb havi 200 millió, majd havi 300 millió pengőt helyezett el a fenti német-magyar megállapodást követően az úgynevezett Ungarischer Kriegsfonds-ban.

Azt, hogy német tőkebevonásra csakugyan nem került sor, végül a vegyes bizottság is igazolta 1946. május 28-án kelt beszámolójában, amelyet a Magyar Jóvátételi Hivatalnak juttatott el. A beszámolóhoz mellékelték a különféle magyar repülőtereken felvett jegyzőkönyveket is. A Ferihegyen felvett jegyzőkönyv pl. a következőket állapította meg: a repülőteret és a rajta lévő épületeket a Magyar Államkincstár építtette és a munkálatok 1943 végén - tehát még az 1944. évi német megszállást megelőzően - befejeződtek. Német pénzbevonásra nem volt bizonyíték, csupán arra, hogy német követelésre, de magyar pénzből 1944-ben épület egy 782 méter hosszú 10 méter széles betonút, amely Rákoshegyet kötötte össze a ferihegyi repülőtérrel.

Ilyen jegyzőkönyv felvételére került sor 1946. május 17-én a napjainkban az amerikai csapatok jelenlétéről ismertté vált Taszáron is. A honvédelmi és hadügyi tárca, valamint a Magyar Jóvátételi Hivatal képviselői mellett a már említett két szovjet alezredes, Brett és Szavkin voltak jelen a repülőtéren, ahol megállapítást nyert, hogy a németek nemhogy beruháztak volna, hanem elvonulásukkor még fel is robbantottak mindent, amit lehetett.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 19.

1905

Megnyitották a hívők előtt a budapesti Szent István-templomot, a későbbi Bazilikát (a zárókő ünnepélyes elhelyezésére december 8-án került...Tovább

1912

Az I. Balkán háborúban a szerb csapatok döntő vereséget mérnek a török csapatokra.

1917

Befejeződik a Caporettói áttörés, Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai áttörik az olasz frontvonalat és megindulnak...Tovább

1919

A svájci parlament megszavazta a Népszövetséghez való csatlakozást.

1919

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa, elutasítja a Párizs környéki békeszerződések szövegét.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők