Szovjetek Taszáron

Vizsgálat a taszári repülőtér ügyében 1946-ban

1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, hogy a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatti építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte, de a vegyes bizottság megkezdte működését.

Bevezetés 

A háború utáni években a szovjet dominancia nyomta rá bélyegét a magyarországi repülésre is. Ez nyert hivatalos formát az által, hogy 1946. március 29-én a Szovjetunió és Magyarország egyezményt írt alá a Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt (MASZOVLET) létesítésére vonatkozóan. Ennek értelmében a Szovjetunió szakemberekkel és műszaki felszerelésekkel támogatta a magyar légiközlekedés fellendítését. A legkomolyabb gondot a háborús károkat szenvedett repülőterek, így a ferihegyi repülőtér ügye okozta. Nyilvánvaló volt, hogy a felújítás elkerülhetetlen, ugyanakkor azonban, a háború utáni évekre jellemző módon a felújítás során ideológia kérdések is terhelték az újjáépítés munkálatait.

1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, miszerint a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A bizottságba szovjet részről bizonyos Brett és Savkin alezredesek kerültek be, őket azonban jellemző módon nem valamiféle szovjet légügyi szervezet delegálta, hanem a szovjet dominanciájú Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB). A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatt történt építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német és magyar kormány 1944 június 2-i megállapodása, az úgynevezett Finanzierungsabkommen értelmében a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte s így német tőkebevonásra nem volt példa a repülőterek esetében, de ez a magyar-szovjet vegyes bizottságot természetesen nem akadályozta meg abban, hogy megkezdje működését., noha azt is igazolni lehetett, hogy a magyar állami előbb havi 200 millió, majd havi 300 millió pengőt helyezett el a fenti német-magyar megállapodást követően az úgynevezett Ungarischer Kriegsfonds-ban.

Azt, hogy német tőkebevonásra csakugyan nem került sor, végül a vegyes bizottság is igazolta 1946. május 28-án kelt beszámolójában, amelyet a Magyar Jóvátételi Hivatalnak juttatott el. A beszámolóhoz mellékelték a különféle magyar repülőtereken felvett jegyzőkönyveket is. A Ferihegyen felvett jegyzőkönyv pl. a következőket állapította meg: a repülőteret és a rajta lévő épületeket a Magyar Államkincstár építtette és a munkálatok 1943 végén - tehát még az 1944. évi német megszállást megelőzően - befejeződtek. Német pénzbevonásra nem volt bizonyíték, csupán arra, hogy német követelésre, de magyar pénzből 1944-ben épület egy 782 méter hosszú 10 méter széles betonút, amely Rákoshegyet kötötte össze a ferihegyi repülőtérrel.

Ilyen jegyzőkönyv felvételére került sor 1946. május 17-én a napjainkban az amerikai csapatok jelenlétéről ismertté vált Taszáron is. A honvédelmi és hadügyi tárca, valamint a Magyar Jóvátételi Hivatal képviselői mellett a már említett két szovjet alezredes, Brett és Szavkin voltak jelen a repülőtéren, ahol megállapítást nyert, hogy a németek nemhogy beruháztak volna, hanem elvonulásukkor még fel is robbantottak mindent, amit lehetett.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők