"Föltétlen búzakalász legyen a címeren"

A Lánchíd címereinek cseréje, 1949

A második világháború harcai során a Dunába lőtt budapesti hidak felújítását létfontosságúnak tekintette az új vezetés. A legnagyobb figyelem a főváros legrégebbi hídjára, a Lánchídra irányult. E terv végrehajtása során 1949 augusztusában egy „komoly” – ideológiai indíttatású – probléma merült fel: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. A közlekedési tárca augusztus elején utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni.

Bevezetés

A második világháború harcai során a Dunába lőtt budapesti hidak felújítását - értelemszerűen - létfontosságúnak tekintette az új vezetés. A legnagyobb figyelem a főváros legrégebbi hídjára, a Lánchídra irányult: ezt a hidat avatásának 100. évfordulóján, 1949. november 20-án akarták ismét átadni a forgalomnak. E terv végrehajtása komoly szervezést, gyors munkát és stabil pénzügyi fedezetet igényelt. Miközben folytak az újjáépítés munkálatai, a lázas előkészületeket óriási arányú, ideológiai köntösbe csomagolt propaganda körítette. Ennek jellemző adalékaként 1949 augusztusában egy "komoly" - természetesen ideológiai indíttatású - probléma merült fel az átadással kapcsolatosan: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. A háború előtti rendszert idéző címerek többeknek is szemet szúrtak, egyebek mellett maga Gerő Ernő is tollat ragadott e tárgyban - levelének címezettje Rákosi Mátyás volt. Gerő felvetette, hogy vagy maradjon minden úgy, ahogy van, esetleg csak a koronákat szedjék le a címerek tetejéről, vagy pedig cseréljék ki a címereket is. A közlekedési tárca augusztus elején utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni. A sürgető novemberi határidő miatt a minisztérium illetékesei megpróbáltak utánajárni annak, hogy mennyi idő alatt és milyen költségekkel oldható meg a címerek cseréje. Augusztus 9-én kelt az a jelentés (1. dokumentum), amely felsorolja a különböző lehetőségeket: innen derül ki az is, hogy egyebek mellett a pécsi Zsolnai gyárat, valamint Kovács Margitot is megkereste a tárca az új címerek elkészítése okán. A legmeglepőbb azonban a jelentés végén szereplő javaslat: mivel határidőre úgysem lehet elkészülni, hát csináljanak az átadásra fából készült, ideiglenes címereket, amiket idővel lecserélnek. Ezek a "Potemkin-címerek" végül nem készültek el.

Nem sokkal később, egy augusztus 18-án datált, "MINISZTER" fejlécű levélpapíron, aláírás nélkül kelt néhány sor (2. dokumentum) ismét az ideológiát helyezte előtérbe: írója úgy foglalt állást, hogy el kell távolítani az oroszlánfejes záróköveket is, de ami ennél is fontosabb: az új címernél jól ki kell dolgozni a búzakalászokat, "mert az van elfogadva az alkotmányban is". Szerencsére, az oroszlánfejet eltávolítására nem került sor: ebben talán az is szerepet játszott, hogy Kodály Zoltán mint a Művészeti Tanács elnöke, személyesen állt ki azok megmentése érdekében.

A címer megmintázásával a tárca végül Pátzay Pál szobrászművészt bízta meg (3. dokumentum), aki a feladatot el is vállalta. A híd felújítása zavartalanul folyt tovább, de, hogy az ideológia és ehhez kapcsolódva a megnyitási ceremónia mennyire fontos eleme volt az újjáépítésnek, azt jól példázza, hogy 1949. november 12-én még mindig csak javasolt költségvetés létezett az átadás költségeivel kapcsolatosan. Az akkori adatok szerint az erre szánt összeg 240 000 forintra rúgott, de ebben benne volt a dísztribünök felállításától az emléklapok elkészítéséig minden, sőt az is, hogy az újjáépítésben résztvevő fizikai munkásoknak ebédet adjanak a megnyitó alkalmából. A kapkodó és megkésett költségvetés ellenére azonban 1949. november 20-án minden gond nélkül sor került az ünnepélyes átadásra.

Az itt közölt 3 rövid dokumentum jellemző példáját adja a korszak mindent átszövő ideológiai túlterheltségének.

Ezen a napon történt január 17.

1910

Megalakul a második Khuen-Héderváry-kormány.

1959

Elkészült az első hazai TV-film, közölte a Magyar Ifjúság.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – nyilatkozta magabiztosan, a gyors győzelem reményében II. Vilmos német császár 1914 nyarán. A háború kitörésének híre Magyarországon is osztatlan lelkesedést váltott ki. A harctérre induló katonákat a diadalmas hazatérés reményében zászlókkal, rezesbandával, ünnepélyes szónoklatokkal búcsúztatták. A lelkesedést azonban a háború elhúzódása, a harctereken elszenvedett vereségek és a végső győzelembe vetett hit szertefoszlása nyomán egyre inkább a kiábrándulás, a csalódás érzése váltotta fel. A súlyos anyagi és emberveszteségek mellett a háború a hátországot sem kímélte. A lakosság életkörülményei jelentősen romlottak, és 1917-től rendszeressé váltak a tüntetések, sztrájkok.
A társadalmi elégedetlenség fokozódása mellett a nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. A nemzetiségek politikai elitjei egyre inkább az önálló állam megteremtését, illetve az anyaországhoz való csatlakozást tekintették fő céljuknak. Az emigráns cseh és horvát politikusok a Monarchia teljes feldarabolását követelték. E programot az antanthatalmak képviselői kezdetben erős fenntartásokkal fogadták, 1918 tavaszától azonban már támogatták. A környező kisállamok – Szerbia, Románia – irredenta tevékenysége erősödött Magyarország irányába. Az 1918. október végi őszirózsás forradalom nyomán hatalomra került antantbarát és pacifista Károlyi Mihály kormánya nem lépett fel a világháborúból vesztesként kikerült ország területére minden irányból benyomuló szerb, cseh és román hadseregekkel szemben. Károlyi úgy vélte, hogy ezzel csak rontaná Magyarország esélyeit az eljövendő békekonferencián.  
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés előírásai igazságtalanok, kirívóan durvák és elvszerűtlenek voltak: Magyarország területének több mint kétharmadát és lakosságának közel kétharmadát veszítette el úgy, hogy az elcsatolt részeken több mint 3 millió magyar is élt, egy részük közvetlenül az új határ közelében. Az ország nem várt szétdarabolása sokkhatást váltott ki a magyar lakosság körében, és ennek következményei mind a mai napig érezhetőek.
Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „I. világháború, forradalmak, Trianon”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2017. december 14-én, míg a szintén öt dokumentumközlésből álló 6-os 2017. december 28-án jelenik meg.

Budapest, 2017. december 14.

A szerkesztők