A Chandler Hale jelentés 1915-ből

Egy internálótábor Angliában

„Látható, hogy a parancsnokság erőfeszítéseket tesz, hogy olyan változatossá tegye az étkezést, amennyire csak lehetséges. A konyha, a pékség, a kantin és a mészárszék kiválóak. Van egy szárító szoba, ahol ágyneműt, ruházatot, de még a sátrakat is kiszárítottak nedves időjárás után. A latrinák szokatlanul jók; a folyó ügyek elvégzésére valók sok hotelt felülmúlnak. Tisztán vannak tartva. Hideg és meleg folyóvizet adó porcelán mosdókagylók nagy számban találhatók az épület különböző részein."

Bevezető

Az első világháború kitörésekor a hadviselő és egymással ellenséges viszonyba kerülő országok területén tartózkodó állampolgárokra az internálás keserű élménye várt. A háború elején létrehozott táborok léte a legjobb példa arra, hogy a kirobbanó háború totálissá vált, amelynek a civilek éppúgy részesei és elszenvedői voltak, mint a

.

Ez a sors várt az Osztrák-Magyar Monarchia külföldön tartózkodó állampolgáraira is, akiket a hadüzenetek valamelyik hadiállapotba kerülő országok területén értek. A szabad munkaerő áramlásnak köszönhetően sokan vállaltak munkát külföldön, például ácsként, asztalosként vagy más kétkezű munkát végzőként. Mások szabadságukat töltötték külföldön, de voltak olyanok is, akiknek a házastársa az ellenséggé vált ország szülötte volt. Sok fiatalember egyetemi tanulmányait végezte, onnan került az internálótáborba.

Az első világháború előtt több egyezmény született a hadifoglyok és a sebesültek védelmében. Így az I. hágai értekezleten (1899) már foglalkoztak a hadifoglyok ügyével, de valójában a II. Hágai Egyezmény (1907) kiegészítései voltak az

. A nem fegyverképes személyekről a Genfi Konvenció (1906) ugyanakkor kimondta, hogy azokat a nem fegyverképes személyeket, akik a hadiállapot beálltakor a hadviselő országok területén tartózkodnak, haza kell küldeni saját . Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az internált polgári személyek jogait a hágai egyezmények nem rendezték teljes mértékben, a velük való bánásmódot nem szabályozták. Az adott állam kiutasíthatta őket, de sokkal gyakoribb volt az internálás ún. „koncentrált telepekre". Vagyonukat az internáló állam hatóságai lefoglalták, illetve . A jogi rendezetlenség miatt azonban nehezen lehetett meghatározni az internálás valódi okát, erre minden állam saját jogszabályt alkotott. Közös vonásuk volt, hogy belbiztonsági és katonai okokat jelöltek meg az internálás .

 Az ellenséges táborhoz tartozó országok állampolgárainak internálásának több oka is lehetett. Főként az esetleges kémtevékenységet, az ellenséges felforgatást akarták kiszűrni, így Angliában és Franciaországban ezek voltak a legfőbb

. Az sem volt mellékes szempont, hogy a 18 és 50 év közötti internált férfiak esetében nagyobb számban fosztották meg az ellenséget katonakorú és szolgálatra alkalmas emberanyagától.

Az internálandó embereket a hatályos jogszabályok alapján a hatóságok begyűjtötték vagy kötelezően jelentkezniük kellett a lakhelyük szerinti rendőrségen, csendőrségen vagy városi tanácsnál. Összegyűjtésük után többé-kevésbé szigorúan őrzött táborokba zárták őket. A családokat többnyire nem választották szét, de az egyedülállókat általában már nemek szerint helyezték el.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának belügyminisztériumi iratanyagában, az internálási iratok között található egy jelentés, amely a német és az osztrák-magyar internáltak általános helyzetéről, illetve a velük való bánásmódról

. A jelentést egy [popup title="Chandler Hale" format="Default click" activate="click" close text="Chandler Hale (1873–1951) külügyekkel foglalkozó, magas rangú amerikai diplomata volt. 1909 és 1913 között helyettes államtitkárként (ún. Third Secretary of State) dolgozott. 1914-től az Amerikai Egyesült Államok londoni nagykövetségén tevékenykedett, mint az osztrák ügyek referense. https://en.wikipedia.org/wiki/Chandler_Hale [Hozzáférés ideje: 2016. január 24.]"] nevű amerikai diplomata írta, aki felkereste a Man-szigeten található táborokat, valamint az írországi Templemerben található tábort is. A semleges USA diplomatái révén gyakran vett részt az internáltak jogainak és megfelelő fogva tartási körülményeiknek az ellenőrzésében.

A Man-szigeten a háború alatt egy egész táborrendszert építettek ki a brit hatóságok. A területet először két nagy részre osztották, az ún. Douglas-ra és a Peel városától nem messze, mezőgazdasági területen fekvő Knockaloe-ra. Ez utóbbit további négy táborra osztották, ahol előre elkészített barakkok biztosították a szállást, sőt a sziget saját vasútvonallal is rendelkezett. Knockaloe-ban 1916 júliusában érte el a fogva tartottak száma a csúcsot, amikor csaknem 23 ezer embert zsúfoltak össze. A más táborokba irányuló átmenő forgalommal együtt 1914 és 1918 között 30 ezer internált tartózkodott a szigeten, majdnem annyi, mint a sziget lakossága [popup title="összesen" format="Default click" activate="click" close text="http://www.manxnationalheritage.im/wp-content/uploads/2013/08/CG4-Internment_Web.pdf [hozzáférés ideje: 2016. január 30.]"].

Magyar szempontból a Douglas-tábornak van jelentősége, hiszen itt fogva tartottak osztrák-magyar állampolgárokat is. E tábor kisebb volt, öt ezer fő befogadására volt alkalmas.

A háború kitörését követő napokban a brit hatóságok a Douglas táborhoz tartozó, korábban nyári táborként funkcionáló ún. Cunningham tábort találták alkalmasnak arra, hogy internálótábort hozzanak létre. 1914. szeptember közepétől rohamtempóban tették alkalmassá a területet internált polgári személyek fogva tartására. A szökések megakadályozására két sorban elhelyezkedő, két és fél méter magas, szögesdrótkerítést emeltek. A területre bevezették a gázt, ellátták elektromos lámpákkal, valamint épületekkel az őrség [popup title="számára" format="Default click" activate="click" close text="http://www.airfieldinformationexchange.org/community/showthread.php?6892-WWI. [Hozzáférés ideje: 2014. május 8.]"].  A britek jól kihasználták a területi adottságokat: a szigetről gyakorlatilag lehetetlen volt megszökni és csekély számú őr is elég volt az internáltak őrzésére.

A rabok katonai törvénykezés alá estek, és nem hagyhatták el a tábor területét csak fegyveres őr kíséretében. A tábor őrzését a 301. és 305. tartalék század tagja adták, mind a Douglasban, mind a Knockaloe-ban 40 őr volt szolgálatban, azonos időben. Az őrség szállásán egyébként 100 teljesen felszerelt katonának volt hely.

Az első német foglyok a Tynwald nevű hajó fedélzetén érkeztek a Douglasba 1914. szeptember 14-én. A partra tett foglyokat a helyi újság úgy [popup title="jellemezte" format="Default click" activate="click" close text="http://www.airfieldinformationexchange.org/community/showthread.php?6892-WWI-PoW-Camps [Hozzáférés ideje: 2014. május 16.]"], hogy a „férfiak a társadalom mindegyik osztályát képviselik, a sikeres kereskedőtől a tengerészig és a pincérig."

1914. szeptember 25-re a korábbi nyaralótábor átalakítása befejeződött. Ettől a dátumtól kezdve a korábban önfeledten pihenni és kikapcsolódni vágyók által használt terület egy szigorúan őrzött internálótábor lett, amelyet még megközelíteni is tilos volt az illetéktelen személyeknek.

Annak ellenére, hogy a táborban egyáltalán nem voltak kibírhatatlanok az életkörülmények, 1915. november 19-én halálos áldozatokat is követelő zavargás tört ki, amelyről a jelentés részletesen beszámol.

A dokumentum igen érdekes adalékokat szolgáltat arra nézve, milyen körülmények között éltek az itt élő internált osztrák-magyar (és német) állampolgárok. Képet kaphatunk az étkezésről, a szabadidő eltöltésének lehetőségéről a táboron belül, illetve a szövegben felvillannak a tábori mindennapok is.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 22.

1906

Az SOS-t hivatalos nemzetközi segélykérő jelzéssé nyilvánítja a Nemzetközi Rádió-távírási Konvenció (International Radio Telegraphic...Tovább

1934

A Népszövetségben Belgrád megvádolja Magyarországot az I. Sándor elleni királygyilkosságban való részvétellel.

1941

Megalakult a Cserkész Országos Nagytanács, amelyben a jobbratolódás ellenzőinek néhány képviselője is szerepet kapott.

1942

Sztálingrádnál a szovjet túlerő bekeríti a 6. német hadsereget.

1943

Libanon függetlenné válik Franciaországtól.

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők