Bevezetés 

Az ArchivNet az elmúlt évek során két ízben is közzétett az 1950-es években és 1960-ban propagandacéllal készített diafilmet, ill. olyan közléssel is találkozhattak az olvasók, amely az 1950-es évek propagandaképeivel foglalkozott. Némiképp ezekhez a dokumentumközlésekhez csatlakozva néhány forrás közzétételével azt szeretném felvillantani, hogy az agitációban milyen szerep jutott a diafilmeknek a fenti időszakban, milyen filmekkel próbálták befolyásolni a közvéleményt. A források azt is bizonyítják, hogy a diafilmek elosztását, „terítését" mennyire központosítva szervezték meg (csakúgy, mint bármely más propagandaanyagét: ezek között természetesen korántsem a dia kapta a leghangsúlyosabb szerepet).

A művelődés irányvonalát, eszközeit, módszereit a Rákosi-korszak évei alatt a Révai József nevéhez (és miniszterségéhez: 1949-1953) köthető ún. kultúrforradalomnak rendelték alá. Révai elgondolásának kevésbé hangsúlyos része volt, hogy a létrejövő új rendszer hivatott az általános műveltség színvonalát és a munkások szakképzettségét növelni. Ennél jóval fontosabb elem volt, hogy a kultúrforradalom keretében kellett tudatosítani az emberekben a megváltozott új politikai-gazdasági-társadalmi viszonyok lényegét, megteremteni az új, úgynevezett „szocialista" erkölcsöt, amelynek elsajátítását követően szellemileg megalapozott „harcot" lehet vívni a kapitalista ideológiával szemben. E cél jegyében a szocialista átnevelés szolgálatába kellett állítani a művelődés és a tanulás minden eszközét: az iskolát, a filmet, az irodalmat, a tömegek kulturális mozgalmának minden formáját. Így tehát a Révai által megfogalmazott elméletnek megfelelően a kultúrforradalom konkrét feladatait alárendelték a gazdasági és politikai céloknak. A kultúra ilyetén módon a politikai élet kiszolgálójává degradálódott, minden területe közvetlen propagandaeszközzé silányult - sajátos hasonlattal élve: ahogy a középkorban a filozófia ancilla theologiae volt, úgy maximálta a kultúra mozgásterét a politika, és lett a kultúrából a mindennapok gyakorlatában ancilla politicae.

A kultúragitáció a művelődés minden területén jelen volt. Teljes körű irányítását az 1949. évi XV. törvénnyel létrehozott Népművelési Minisztérium (NM) vette kézbe. A korszakban pl. nem forgathattak úgy filmet, ill. forgatókönyv sem készülhetett el anélkül, hogy az NM Filmfőosztálya előzetesen nem ellenőrizte, hogy az adott mű a kitűzött feladatoknak megfelelt-e. A mozgóképek mellett a diafilmeket, a könyveket és a különféle sajtótermékeket is felhasználták kultúragitációs célok teljesítésére, nem véletlen pl., hogy önálló osztály foglalkozott a diafilmekkel.

Települési szinten a népművelési előadók (kisebb községekben a népművelési ügyintéző) és a kultúrotthonok dolgozói oldották meg a központilag meghatározott kulturális feladatokat. Az ünnepségek műsorrendjét jórészt az NM által kiadott műsorfüzetek alapján szervezték meg. Ezekben leírták, hogy az adott ünnepségen milyen verseket lehet szavalni stb., és milyen politikai intézkedéseket kell propagálni. A művészeti csoportok helyi versenyei az emberek kulturális aktivitásának növelése mellett 1953 első feléig mindig valamilyen politikai propagandacélt szolgáltak. Például a „békeharc erősítését és az ellenség leleplezését" is be kellett építeni a műsorszámba, a versenybírók csak ezek megléte esetén adhattak jó pontszámokat a fellépőknek.

A népművelés körébe tartozó iskolán kívüli oktatás is rendkívül fontos szerepet játszott a politikai és világnézeti nevelésben. Az ismeretterjesztő előadások (Szabad Föld Téli Esték, Szabad Föld Vasárnapok) és a különböző szakkörök az ismeretek növelése és szórakoztatva nevelés mellett fontos szerepet játszottak a kulturális propagandában. Például a Pest Megyei Tanács Népművelési Osztályának megfogalmazása szerint három követelménynek kellett megfelelniük: konkrétnak, tudományosan megalapozottnak és harcosnak [!] kellett lenniük. A mezőgazdasági szakköröknek a termelés színvonalának növelése mellett a társas gazdálkodás (szövetkezetek) propagálása is rendkívül fontos feladata volt.

A fentebb említetteken kívül elsősorban a rádiót, amely talán a legfontosabb propagandaeszköznek bizonyult, használták fel kultúragitációs célokra. Kollektív rádióhallgatásokat szerveztek és külön rádióköröket alapítottak, amelyek alkalmával a hallottakat meg is beszélték a jelenlévők. A rádiókörök, a jelentések szerint, a politikai hangulat javításának és a reakciós hírek leküzdésének intenzív eszközéül szolgáltak. A kultúrotthonok saját foglalkozásaikat (pl. különböző szakkörök, ismeretterjesztő előadások, Szabad Föld Téli Esték) szívesen színesítették filmekkel, ill. diafilmekkel.

Jó példa az 1953. évi választás, amelyet országos szinten nagy szervezkedés előzött meg. A cél a társadalom totális mozgósítása volt, ennek érdekében minden eszközt bevetettek, használták a tömegkommunikáció összes területét. A színházak, a filmforgalmazó vállalatok és a különböző művészeti szervezetek a választást megelőző hetekben hatalmas kultúrkampányba kezdtek. Hasonló szervezkedés folyt Pest megyében is. A Pest Megyei Tanács VB Népművelési Osztálya a választás napjának minél jobb megrendezése érdekében körlevelet intézett a megye területén működő valamennyi kultúrotthon-igazgatóhoz és népművelési ügyvezetőhöz. Az agitációs munka összes területét megnevezték, amit fel kellett használni a választások sikerességének növelése érdekében, nem felejtve el a választási plakátokat, a közös rádióhallgatásokat, a diafilmek vetítését, a kultúragitációs brigádok fellépését stb.

Nem elhanyagolható szerep jutott tehát a diafilmeknek sem: olcsó és népszerű módja volt az a propagandacélok terjesztésének, amit néhány konkrét példával szeretnék az alábbiakban érzékeltetni. 1950-ben a Csongrád megye választási munkáját ismertető jelentésben ezt olvashatjuk: „A vonaton, a váróteremben és a mozik előcsarnokában szerepelt kultúrbrigádok is nagy sikert értek el. Sikere volt a várótermi kisfilm-és diavetítésnek is."

Egy évvel később, 1951-ben Pest megye készített jelentést a begyűjtéssel kapcsolatos munkákról, amelyben többek között ez állt: „Feladatunk, hogy parasztságunk derűs, bizakodó hangulatát fokozzuk. A munkában és a beszolgáltatásnál élenjáró, vagy lemaradtak nevének kivetítésével növeljük és gyorsítsuk meg a beszolgáltatási teljesítményüket." A feladatok megoldását elősegítő egyik eszközeként ezt vetették fel: „Film- és diafilmek fokozottabb beállítása, főleg mezőgazdasági filmekkel. A diafilmeket esténként állami gazdaságokban, tsz-csoportoknál, utcákon, gyűléseken végzik a diavetítő brigádok."

1952-ben arról született javaslat, amire korábban már volt példa, ti., hogy a vasutak várótermeiben is film- és diavetítésekre kerüljön sor, mert így „még inkább teret lehet adni a propagandának" egy eddig kihasználatlan területen. A javaslat egyebek mellett azt is tartalmazta, hogy egy diafilm kb. 20-25 perces legyen. Borsod-Abaúj-Zemplén megye hamarosan már konkrét eredményekről is beszámolhatott: június 28-án megkezdték a vetítéseket a várótermekben. A következő filmeket vetítették: Szovjet Mezőgazdasági Híradó; Tudomány és technika; Grúz néptáncok; Felszabadult Kína. Közben a hangszórón keresztül időközönként jelmondatokat és a termeléssel kapcsolatban jobb munkára serkentő szövegeket közvetítettek, így pl.: Dolgozó parasztok! Gyors aratással és betakarítással harcoljatok a szemveszteség ellen!

Ugyanebben az évben az NM körbeküldte irányelveit a Vidám Bányász Vasárnapok programjáról. E rendezvénysorozatról így írt a körlevél: „A tervek jó teljesítése következtében, egyre több bányában szűnik meg a vasárnapi műszak. Szükséges, hogy Vidám Bányász Vasárnapok szervezésével az eddiginél fokozottabb mértékben biztosítsuk bányászaink részére a vasárnapi művelődési és kulturális szórakozási lehetőségeket. Ezzel is segítenünk kell a bányász dolgozók politikai látókörének kiszélesítését, általános műveltségi színvonalának emelését, a munkafegyelem megszilárdítását, a kétlakiság megszüntetését." A program részeként pedig a diafilmek vetítését is javasolták, célközönségnek azonban ezúttal a gyerekeket tekintették. Számukra az alábbi diák vetítését javasolták: János vitéz, Toldi, Legenda, Üssed, üssed, botocskám, Rákosi elvtárs élete. Mai ésszel már szinte lehetetlen nem észrevenni a véletlen(?) által felszínre dobott kesernyés humort, amit részben az jelenít meg, hogy aRákosi elvtárs élete c. diát a mesék közé sorolták be a János vitéz és a Toldi mellé. Az pedig már a hab a tortán, hogy a felsorolásban közvetlenül az Üssed, üssed, botocskámat követte!

1953-ban pl. Zala megye küldött az NM számára beszámolót választási kultúragitációs munkájáról. Ebből kiderült, hogy egyebek mellett szemléltető szobákat alakítottak ki, jelszavak díszítették az utcákat, a választási békeverseny győzelmét hirdették, amit diafilmvetítéssel is színeztek. Veszprém megye ugyanakkor arról számolt be, hogy saját megyei diafilmet szeretne készíttetni 100 példányban. Szintén ugyanebben az évben a mezőtúri városi kultúrotthon második negyedévi jelentése arról számolt be, hogy 23 ismeretterjesztő előadás mellett 11-szer volt utcai diafilmvetítés.

A diák fontosságát jelzi, hogy esetenként külön intézkedtek a régi üveg diapozitívek felhasználásáról. 1950-ben az NM Diapozitív osztálya raktárában mintegy 5000 régi üvegdiát regisztráltak, amelyet két egyetemista átválogatott és a hasznavehetetlennek minősített (értsd: ideológiailag nem megfelelő) anyagot a nekik adott utasítás értelmében az Állami üvegbeváltónál leadták. Ugyanakkor feladatul kapták azt is, hogy: „azokat a diákat, amelyek dokumentációs anyagot, illetve természettudományi és közismereti anyagot tartalmaznak, úgy válogassák ki, hogy a másolásra legalkalmasabb egy sorozatot rendszerezve összegyűjtik. A felesleges példányokat és hasznavehetetlen anyagokat külön összegyűjtve zúzdába küldjük."
Egy évvel később hasonló intézkedés nyomára lehet bukkanni: „Értesítem az Osztályvezető Elvtársakat, hogy a megye területén lévő 1949 szept[ember] 1. előtt kiadott diafilmek közül olyanokat, amelyek tartalmuknál fogva már elvesztették aktualitásukat, s így nem használhatók, helyi rajzos diakészítéshez használják fel. A filmekről a felírást és képet mossák le benzinoldattal és a lemosott filmre vagy városi ismeretterjesztő előadások propagálására, vagy begyűjtés és egyéb propaganda célokra, ötletes rajzokat és felírásokat rajzoljanak. Szolnok megyében már felhasználták, és jó eredményt értek el vele. Havi jelentésükben számoljanak be az Elvtársaknak [hogyan] sikerült felhasználni a rajzos diákat és milyen eredményt értek el azok vetítésével. A lemosott diafilmek továbbra is leltári tárgyként kezelendők."Még az Államvédelmi Hatóság is rendelt filmeket az NM Diapozitív osztályáról. E filmek címei igencsak sokatmondóak: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom; Szovjetunió, a béke őre; Sztálin élete; Moszkva felé tekint a világ; A szovjet falu kultúrélete; Felszabadult ország - felszabadult nép; Boldog jövőnk - ötéves tervünk; 800 millió ember a békéért; Második parasztküldöttségünk útja a Szovjetunióba; Képek néphadseregünk életéből; Az állattenyésztés új útjai; Micsurin, a természet nagy átalakítója; Az ember származása; A föld fejlődése; Nők a békéért.

Forrásközlésünk a diafilmek propagandában betöltött szerepét több megközelítésben kívánja érzékeltetni. Láthatjuk, hogy az NM gondoskodott még arról is, hogy a diafilmvetítők eljussanak a népművelési központokba (1. forrás), nehogy véletlenül parlagon heverjenek a diák.

Az átmenet évei sajátos kettősségének tipikus hordozója a Szovjetunió, a világbéke őre c. film szétküldését intéző hivatalnok pro domoban rögzített levéltervezete (2/a. forrás). Az iskolázott írás és a stílus a minisztériumban maradt régi vágású hivatali emberről/tisztviselőről árulkodik, nem pedig egy új típusú csinovnyikról, hiszen másképp aligha fordulhatott volna elő, hogy elvtárs helyett urat ír. A megyéket - ahogy akkoriban még sűrűn előfordult - még vármegyeként, a városokat törvényhatósági jogú városokként említi.  A megyékbe szétküldendő filmek, valamint a szövegkönyvek (ez utóbbiból mindig a diafilmek dupláját küldték) számát tekintve (2/c. forrás) pedig felmerül, hogy vajon mi indokolja az egyes megyéknek küldött filmek stb. mennyisége közötti jelentős eltérést? Egy másik levéltervezet (2/b. forrás) korjelző voltát még egy finom kultúrtörténetei adalék színesíti: az is kiderül, hogy a Magyar-Szovjet Társaságnak a Szentkirályi utcában volt a székhelye...

Ugyanez a hivatali ember (Somlyai) kézírását viseli az az ügyirat is, amely a Sztálin élete c. diafilm szétküldéséről szól (3/a. forrás): a hivatalos szöveg itt némiképp finomabban cseng, az Utasítom szót a Felhívom váltja fel. Ez esetben ráadásul a homályos, rossz minőségű filmeket sorban küldték vissza a megyékből, azokat ki kellett cserélni. Itt viszont a címzettek listáján (3/b. forrás) már észre lehet venni, hogy a Szentkirályi utca kézzel írt nevét utólag áthúzták, és helyére már az új székház címe került: Semmelweis utca, igaz, ez hibás helyesírással, ekképp: Semmelveisz. A megyék immár megyeként szerepelnek, új nevükön: az új rend gyorsan „beköltözött" a hivatalba. Ezt jelzi az is, hogy a lista bővült: a külügyminisztérium mellett iskolák is szerepelnek rajta. Az is kiderül, hogy a Sztálin küzdelmes életét bemutató diát fontosabbnak tartották népszerűsíteni a minisztériumban, mint a nagy Szovjetunió béke feletti őrködését, hiszen jóval több példányban terítették szét.(S még mindig ennél az utcanévnél maradva: a Szovjet falu kultúrélete c. diafilm szétküldésénél már eleve a Semmelweis utca neve szerepel).

A diák elosztásának fontosságát jelzi, hogy az aktaborítóra egy gondos kéz ezt írta: „A dia expediálása után azonnal visszaküldeni a Népművelési Minisztérium Oktatási osztályának". Hasonló jellegű kézírás érzékelteti az Aratás a nagyszénási Dózsa termelőszövetkezeten c. dia aktáján, hogy a központi elosztást követően milyen mértékű gyanakvó figyelem kísérte a diák útját: „A diafilm megérkezéséről a pártszervezetet azonnal értesítsék, és a vetítés helyeit közösen határozzák meg."

Összességében a források arról árulkodnak, hogy egy látszólag periférikus propagandaeszköz „bevetését is" milyen szélességben alkalmazták tömegesen, ugyanakkor azonban az NM rendkívüli mértékben ügyelt arra, hogy mi lesz a vidékre stb. küldött diák sorsa, azok felhasználhatósága. Mindez tipikus példája az egyszólamúvá hangszerelt, centralizált, felülről irányított „népművelésnek."