Bevezetés 

A Hideg napok megjelenésétől fogva, az évek múltán egyre gyakrabban faggatták az írót életéről, munkásságáról, alkotói módszeréről, a magyar irodalom, főként a széppróza helyzetéről, magánéletéről, terveiről s az utolsó években életművéről, hitéről. 1971-ben Bertha Bulcsú készített vele interjút Visegrád-Szentgyörgypusztán. Ő tette fel a kérdést: „Gondoltál-e már arra, hogy meddig élsz? - Igen. - (hangzott a válasz) Valószínűleg nem élek sokkal tovább, mint ameddig az apám és nagyapám élt. Minden családban vannak energiahasonlóságok. Én körülbelül hetven-hetvenkét évig élhetek. Szerencsével meghosszabbíthatom, ha pechem van, előbb meghalok."

Talán 1989 végén - az Írószövetség elnökségének terhétől megkönnyebbülten, érzékelve a történelem alakulását, benne sajátját - módosította volna egykor tett vallomását: „Nem vagyok a katasztrófaelméletek híve. Az élet nagy fordulatai a csendes napokban esnek meg. Azt hiszem nevetséges lenne, ha életünk nagy fordulatai egybeesnének a történelem nagy fordulataival." Pedig ez történt. A világ elképesztően nagyot fordult, de ő csak tovább ültette fáit, kedvenc diófáit a kertben, hogy „nőljön a függöny". Függöny, a természet fürge ujjai nyomán, függöny, amelynek védelmében törleszteni lehet az önmaga kiállította számlát, ahol háborítatlanul lehet utazni - leeresztett szemhéjak mögött - Gyergyóremetére, a Maros partjáról az ismeretlenbe. És dolgozott szüntelen. A Foksányi szoros című művének megjelenésekor nyilatkozta írói terveiről 1985-ben: „Következő műveim a huszadik század első felének válságos évtizedeiben keresnek járható utat alakjaim (hőseim) számára." Két fontos mű meg is született ezek közül. A családi ihletésű őseink kertje, Erdély és a nagy tartozás, amit végül is magára kellett vállalnia, a dokumentumok erejével megrendítő és visszahőköltető Vérbosszú Bácskában című alkotás, amely méltán keltett minden addiginál nagyobb sajtóvisszhangot. Az őseink kertje, Erdély volt az egyetlen műve, amelyet a Rádió sorozat formájában sugárzott, kétszer is.

De maradék - inkább megújításra, mintsem túlzott igénybevételre alkalmas - erejét számos elháríthatatlan, részben talán önnyugtatás címén vállalt feladatra pazarolta. A megsokszorozódott írószervezetek közül kettőben, a Magyar Írószövetségben és a közreműködésével alakult Magyar Írókamarában tisztségviselő, utóbbiban elnök. A Móricz Zsigmond halálának 50. évfordulóját előkészítő, gyarapodó működési körű Társaság élén áll. Időszerű témák vitájának szervezésében érdekelt. Ilyen volt a „Történelmünk jelen pillanata", amelynek bevezetőjét Göncz Árpád tartotta. Százfelé hívták. 1990 februárjában Németh Miklós miniszterelnök felkérte, vegyen részt a Kossuth-és Széchenyi-díj Bizottság, valamint a Bizottság mellett működő Irodalmi Albizottság munkájában. Segítette a Tokaji Írótábort. A Magyar PEN tiszteletbeli tagjává választotta. Elnöke volt a Füst Milán prózaírói jutalomKuratóriumának. A miskolciak meghívták, legyen az alakuló Holnap Lap- és Könyvkiadó Alapítvány első embere, de a Holland-Magyar Kulturális Egyesületnek (HOMKE) is elnöke. A pártpolitika is megkörnyékezte. Tapogatóztak nála, elvállalná-e a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöki tisztét. Kérték: legyen tanácsadója a Magyar Néppártnak, tiszteleti tagja a MSZBT-ből átalakult Orosz-Magyar Baráti Társaságnak, szólaljon fel a nemzeti ügyet szolgálni kívánó szervezetek gyűlésein. Így lett fővédnöke pl. a Hunyadi Szövetség 1992. április 26-án tartott jótékonysági gálaestjének.

Rendezvényeken szerepelt: a lengyel Marcin Král eszmetörténész professzor „Három haza-gondolatok a 'helyi', a 'nemzeti' és az 'európai', fogalmáról" című előadásán a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központban, 1992. augusztus 17-18-án a Magyar Írók I. Világtalálkozóján, Keszthelyen. Az Írószövetség 1992. novemberi közgyűlésén ismét a választmány tagjai közé emelték. A Szövetségen belül alakuló „A Céh író" baráti körnek szervezői így invitálják soraikba: „Nélküled el sem tudjuk képzelni az egészet." A könyvnapi meghívásokat, új műveivel kapcsolatos eszmecseréket már fölösleges is említenünk, pedig aVérbosszú kötet értelmezése ugyancsak próbára tette idegeit.

Ezzel együtt minden tekintélyét latba vetve segítette a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalakítását, működésének elindítását, a Kortárs és a Magyar Napló erősítését, a Lyukasóra 1992. október 1-ei útra bocsátását. Írásaival elsősorban ezeket a folyóiratokat segítette, de szívéhez közel állt az Európai Utas is. Ha még maradt ideje javítgatott a Kossuth-drámán, figyelmezve a kért és kapott dramaturgiai tanácsokra, egyengette útját egy várhatóan színpadra állítható Vízaknai csaták című műnek. Komoly esély mutatkozott aParázna szobrok, a Vízaknai csaták külföldi, főleg nyugati országokban történő kiadására. Rendezgette kötetben még nem publikált, igen szép számú versét, és dolgozott két új könyvén. A Kentaurok és kentaurnők című kötetének értelmező vitájában már nem vehetett részt.

Hogyan is válaszolt Eszéki Erzsébet kérdésére: Megérte-e az íróság? „A holnapot illetően derülátó vagyok, válaszom igenlő [...] A többi az utókorra tartozik"

1993. április 1-jén, Cseres Tibor 78. születésnapján örvendezők nem látták a szürkén kavargó viharfelhők közeledtét. Meghívó érkezett kezeihez a június közepére, esetleg végére tervezett 60 éves érettségi találkozóra. De a Nagy Igazgató másként döntött, a nemzeti lelkiismeret őrállóját május 23-án magához szólította.

A szerző Cseres Tibor veje, a források az író lányának, ill. vejének magántulajdonában vannak. A hagyatékot ők gondozzák, a források közléséhez hozzájárultak.