Bevezetés 

Az alábbiakban az esztergomi Nemzeti Tanács elnöke, Katona Sándor helybéli ügyvéd töredékekben fennmaradt emlékiratai alapján kísérlem meg felvillantani, miként élte meg a nyolcvan évvel ezelőtti, 1918. évi polgári demokratikus forradalom első napját Budapesten, ill. néhány - talán jellemzőnek mondható epizódját - immár szűkebb pátriájában egy, a helyi eseményekben főszerepet játszó férfi. Az 1918-1919. évi eseményekről később, rá jellemző módon, részben dokumentáló, részben egyfajta magyarázó szándékkal feljegyzéseket készített ezzel a címmel: A forradalom idején tartott beszédek és szereplések. Ez az írás fiának, Katona Gábornak 1952. évi kitelepítése során sajnálatos módon elpusztult, csupán néhány töredékes lapja maradt fenn. Az alábbiakban ezek egy részét közlöm, olyan epizódokra koncentrálva, amelyek a nagyarányú csonkítás ellenére egy-egy teljesnek mondható történést tükröznek.

Szólni kell röviden magáról az iratok keletkeztetőjéről, ill. vázolni szükséges 1918 végének esztergomi eseményeit is, hogy az olvasó megfelelő keretek között értelmezhesse a közölt forrásokban említetteket. Katona (eredeti nevén: Kabina) Sándor 1875. július 31-én Rozsnyón született, gimnáziumi tanulmányait előbb szülővárosában, majd Esztergomban folytatta, diplomáját Budapesten szerezte. 1901-ben kezdte meg önálló ügyvédi praxisát Esztergomban. Ami politikai aktivitását illeti, az 1918-ig kimerült abban, hogy ő töltötte be aPolgári Függetlenségi Párt helyi elnöki tisztjét, de a négygyermekes családapa az első világháborút követő esztergomi eseményekben már főszerepet vállalt: 1918-ban a helyi Nemzeti Tanács elnökévé választották. Az október 30-a éjjelét Budapesten töltő (Lásd az 1. számú forrást!) ügyvéd 31-én tért vissza Esztergomba frissen szerzett fővárosi élményeivel, és még aznap beszédet mondott a városháza erkélyéről. 1919-ben kényszerből a kommün vádbiztosa lett, majd amikor erről a posztjáról lemondott, gyermekeivel együtt házi őrizetbe került. Ez akkor történt, amikor a helyi direktóriummal szembekerülő Szabó István városparancsnok május 20-án váratlanul elfogatta a direktórium több tagját, őket megbízhatónak ítélt őrök őrizetére bízta, maga pedig átkelt a Dunán Párkányba a cseh csapatokhoz. Az egyik fogoly, Szentei Sándor belügyi politikai megbízott azonban meggyőzte őreit, hogy engedjék szabadon, majd a Vörös őrséggel a hídhoz sietett és ott rövid tűzharc után visszaszorították a Szabó vezetésével Esztergom ellen induló cseh katonákat. Szabó két társát, Varga Dezső István vöröskatonát és Beliczai Aladár volt tengerészt elfogták. Halálos ítéletüket Katona Sándornak kellett volna előterjesztenie, amit azonban nem vállalt. Az új vádbiztos kilétét még Esztergomban sem ismerték pontosan: „bizonyos Faszler nevű pesti alak" került Katona helyére, majd a halálos ítéletek kihirdetése és végrehajtása után - ezt budapesti tengerészek hajtották végre június 11-én a város főterén, a Széchenyi téren - Faszlert Perler Ferenc budapesti ügyvéd váltotta fel. A Horthy-rendszer konszolidálódása idején Katona Sándort bírósági retorzió nem érte, Esztergom megbecsült polgára maradt 1936-ban bekövetkezett haláláig, csupán az Úri Casino zárta ki - ideiglenesen - sorai közül, és az Ügyvédi Kamara indított ellene - eredménytelen - fegyelmi vizsgálatot.

Ami a helyszínt, Esztergomot illeti: a prímásváros nehéz időket élt át már az őszirózsás forradalom kitörése előtti időkben is. Komoly élelmiszerhiány volt a megye egész területén, ráadásul dühöngött az országos spanyolnátha-járvány is, olyannyira, hogy elmaradt még a megyegyűlés is. Ebben a helyzetben érkezett meg az október 30-i budapesti események híre „azzal együtt, hogy nemzeti tanács alakult, melynek eddig ismeretlen hívei Esztergomban azonnal szervezkedni kezdtek." Másnap este, október 31-én - mint fentebb már esett róla szó - visszatért a városba az előző napokat Budapesten töltő Katona Sándor, aki részletesen beszámolt az ott történtekről, majd még aznap beszédet mondott a városháza erkélyéről. Esztergomban a fővárosi események hírére a régi hatalom képviselői, Palkovics László alispán és Antóny Béla polgármester is hitet tettek a Nemzeti Tanács mellett. A laktanya udvarán felsorakoztatták az Esztergomban tartózkodó katonaságot, majd felszólították őket, hogy mondják meg, hajlandóak-e csatlakozni a Nemzeti Tanácshoz, és az igenlő választ követően „Palkovics László alispán tudatta velük, hogy a katonaság akarata egyezik a megye közönségének akaratával." Nyilvánosan kiállt a Nemzeti Tanács mellett Csernoch János hercegprímás is. Döntő momentumnak bizonyult, hogy az alispán, a polgármester, a prímásérsek, valamint a katonaság is felvállalta az októberi forradalom vívmányait: elsősorban ennek volt köszönhető, hogy a hatalomátvétel zavargások nélkül zajlott le. A város egyik lapja, az Esztergom és Vidéke november 1-jei száma már Éljen a független Magyarország! címmel közölt vezércikket. Egy nappal később, 2-án a katonaság a Széchenyi téren felesküdött a Nemzeti Tanácsra. November 4-én alakult meg az esztergomi Ideiglenes Nemzeti Tanács, ennek elnöke a hirtelen megnövekedett tekintélyű Katona Sándor lett, majd pár nappal később ugyancsak őt választották a vármegyei Nemzeti Tanács élére: hogy a hirtelen változások mennyire előtérbe helyezték személyét, azt jól érzékelteti az, hogy Antóny Béla polgármester tőle kért javaslatot arra nézve, hogy kik legyenek tagjai a Nemzeti Tanácsnak. „Dr. Antóny Béla megnyitja a népgyűlést, felkéri dr. Katona Sándort, mint a központi Nemzeti Tanács tagját, tegyen javaslatot, hogy az esztergomi Nemzeti Tanács tagjaivá kik választassanak meg?" (A kért javaslatokat Katona, hivatkozva a demokráciára, nem tette meg.) Ezzel egy időben Frey Vilmos árvaszéki elnök (később a megye főispánja) vezetésével polgárőrség jött létre. 6-án a város képviselőtestülete és a Nemzeti Tanács közös ülést tartott, amelyen egyértelműen kimondták csatlakozásukat a köztársasághoz, ugyanezen a napon a megye főispánja, Beniczky Ödön pedig beadta lemondását, amelynek elfogadása után azonnal kézhez vette kormánybiztosi kinevezését. Megindultak a városban a pártszerveződések is. A bencés tanár Prikkel Marián és Katona Sándor a Köztársasági Károlyi Párt, Kernstock Károly festőművész a Radikális Párt, mígSzentgyörgyi Pál ügyvéd, főispáni titkár a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének létrehozásához fogott (Szentgyörgyit ezért november folyamán fel is mentették tisztjéből). Szinte azonnal meg is kezdődött az újonnan szerveződő politikai erők között a széthúzás, ami nem egy esetben személyeskedő támadásokba ment át (Lásd a 2. számú forrást!). Ezek a belső ellentétek azonban november és december folyamán nem kerültek felszínre és a városban is viszonylagos nyugalom honolt. Zavart sokkal inkább a frontról visszatérő katonák okoztak. November 13-án az esztergomi 26. gyalogezred (a város háziezrede) 1500 katonája tért haza Olaszországból Kornháber Sámuel (Samu) őrnagy vezetésével. Az erőskezű őrnagy szervezetten masíroztatta be katonáit a városba, ahol a Nemzeti Tanács elnöke beszéddel fogadta, majd feleskettette őket. Mégis akadtak a katonasággal kapcsolatosan nehézségek, amikor egy esetben éjjel, éhesen és fáradtan érkezett meg a katonák egy része a városba. A történtekre így emlékszik vissza Katona Gábor, Katona Sándor akkor 12 éves fia: „Éjjel vad dörömbölésre ébredtünk, amire mi gyerekek, úgy hálópendelyben, is elősiettünk. Apám már ébren volt és azt láttuk, hogy egy egyenruhás tiszttel tárgyal. Jött a parancsnok kétségbeesetten apámhoz, hogy az istenért, ez borzasztó elnök úr, hát nem tudok mit csinálni az emberekkel. ››János! A szószéket a Széchenyi térre!‹‹ Volt egy ilyen nemzetiszínű szalaggal díszitett szószék a városházán (ott laktunk a városházával szemben), kihozták a szószéket: apám kitűnő szónok volt, a katonák a vállukon vitték haza." Sajnos a visszaemlékezésből nem derül ki, hogy konkrétan melyik ezred katonái okozták az éjjeli felfordulást, vélhetően a szintén Esztergomba bevonuló nyitrai 14. gyalogezredről lehetett szó. Mindezen nehézségek ellenére az újonnan érkezett katonaságot is sikerült felesketni a Nemzeti Tanácsra, képviselőik pedig helyet kaptak a Tanács tagjai között. Az egyenruhások jelenléte azonban továbbra is nyugtalanítólag hatott a Nemzeti Tanács rendelkezéseit túlnyomórészt következetesen betartó polgárságra. A katonaság különösen a kihágásokkor azonnal közbelépő rendőrség felügyeletét viselte nehezen, egy ízben lövöldözésre is sor került december vége felé, s ekkor Katona Sándor volt kénytelen közbelépni a nyugalom érdekében, ami viszont a rendőrség elégedetlenkedéséhez vezetett. (Lásd a 3. számú forrást!). A katonaságot ebben a helyzetben a Nemzeti Tanács propaganda-előadásokkal igyekezett végleg a maga pártjára álltani: „A katonák ezután egy napon tényleg megjelentek a tervezett előadásokra a megyeháza nagy termébe, ahol Pajor Tamás és én tartottunk nekik megbeszélő és tájékoztató előadást és megállapodtunk abban, hogy ezeket hetenként kétszer folytatjuk." Ez a kezdeményezés azonban rövid időn belül hamvába holt, és Esztergom polgárságát immár nem a magyar katonák jelenléte tartotta izgalomban, hanem az a december folyamán lábra kapó hír, miszerint a cseh csapatok közelednek a Duna túlpartján fekvő Párkány felé. Év végére eltűnni látszott az addigi nyugalom, a tél beköszöntével ráadásul újra akadozni kezdett a közellátás, mind élelemben, mind ruházatban, mind tüzelőben.

Az itt közölt töredékes források az 1919. évi eseményekkel már nem foglalkoznak, azonban illik röviden összefoglalni, mi is történt a polgári forradalom és a tanácsköztársaság bukását követően. A város összességében viszonylagos nyugalomban és nagyobb áldozatok nélkül vészelte át a magyar történelemnek ezt a nehéz időszakát. Egyrészt jelentősége volt annak, hogy Esztergom mindkét forradalmat afféle belügyként élte meg, hiszen jórészt nem játszottak főszerepet az eseményekben a városban idegen emberek, mindkét új rendszer helyi vezetői - pár kivételtől eltekintve - a város tekintélyes polgárai közül kerültek ki. Másrészt az is fontos tényezőnek bizonyult, hogy az őszirózsás forradalom vívmányai mellett kiállt a város és a megye régi vezetősége, a későbbi direktóriumi tagok pedig szinte kivétel nélkül tagjai voltak korábban a Nemzeti Tanácsnak is. A személyi átfedések egyfajta folytonosságot teremtettek, és a változások ellenére ennek megfelelően nem volt jellemző a szélsőséges politizálás a város vezetőségére még a tanácsrendszerben sem.

Jellemző adalék, hogy az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság rendszerének helyi vezetői elleni büntetőeljárások ítéletei meglehetősen enyhének bizonyultak. Összesen két halálos ítélet született, ám fogolycserével ezek az elítéltek hamarosan a Szovjetunióba kerültek más foglyokkal, kivégzésre így nem került sor. Katona Sándorról fentebb már esett szó. A direktórium elnöke, Szokob János a kommün idején tanúsított józan és mérsékelt magatartása miatt nem részesült retorzióban, sőt 1946-ban újra szerepet kapott a város politikai életében: ő lett az esztergomi Nemzeti Bizottság vezetője. Nem emeltek vádat Szentgyörgyi Pál, ellen sem, ám számára - mivel főispáni jegyzőként csatlakozott a Szociáldemokrata Párthoz - nem volt visszatérés a városba.

* * *

A kézirat-töredékek egyfelől azt mutatják meg, hogy egy, a „profi" politikában járatlan, ám lelkes férfi miként élte meg politikai álmai megvalósulását, majd idővel miképp szembesült a hétköznap nyersességével, apró-cseprő, majd rajta túllépő, mind nagyobbá váló nehézségeivel: amikor 1919-ben lemondott vádbiztosként házi őrizetbe került, idegösszeroppanást kapott a fokozódó feszültség hatására. Nem kétséges, hogy a kéziratból kiviláglik, saját tévedéseit, kudarcait nem látta be, talán egyfajta magyarázkodó jellege is van írásának. Mindenesetre a töredékek jellemző dokumentumai egy zűrzavaros korszaknak, egyúttal halvány kontúrokkal magukban is megrajzolják a források keletkeztetőjének személyiségét.