Jó szerencse, és minden más

Egy "T" lakás története az ötvenes években

Az államvédelmi, majd állambiztonsági szervek mind a külső, mind pedig a belső ellenséges, vagy ellenségesnek tartott erők tevékenységének felderítésére és leleplezésére számtalan titkos operatív eszközt alkalmaztak. Ezek között a legfontosabb a titkos együttműködésbe bevont ügynökök hálózata volt. Egy nyíregyházi politikai rendőrségi beszervezés és egy konspirációs lakás felhasználásának története elevenedik meg a dokumentumok alapján.

Bevezetés

Az államvédelmi, majd állambiztonsági szervek mind a külső, mind pedig a belső ellenséges, vagy ellenségesnek tartott erők tevékenységének felderítésére és leleplezésére számtalan titkos operatív eszközt alkalmaztak. Ezek között a legfontosabb a titkos együttműködésbe bevont ügynökök hálózata volt. A hálózat megfelelő működtetésében alapvető jelentősége volt a tartótiszt és az ügynök közötti rendszeres találkozóknak. A tartótiszt ezeken a találkozókon számoltatta be az ügynököt a végrehajtott feladatokról, és minden olyan momentumról, amely operatív szempontból fontos lehetett. Az ügynöknek az előzőleg megadott feladatok végrehajtásáról írásos jelentést kellett készítenie, amelyet vagy készen vitt a találkozóra, vagy a helyszínen írt meg.

A nem ellenőrzött, általános feladatokat ellátó ügynökökkel általában nyilvános helyen, éttermekben, szórakozó helyeken, vagy a szabadban találkoztak. Bár az ilyen jellegű kapcsolattartásnak is megvoltak a megfelelő konspirációs szabályai, kétségtelen, hogy ezeken nagy volt a lebukás veszélye, emellett az ügynök beszámoltatása is nehézségekbe ütközött, főleg akkor, ha nem készített írásos jelentést. Ezért a már kellően ellenőrzött hálózati személyekkel zárt térben, „K" és „T" lakásokon bonyolították le a találkozókat. Itt könnyebben el lehetett beszélgetni, a jelentést megíratni, vagy az előre megírt jelentést megbeszélni, javíttatni. Kedvező feltételeket biztosítottak ezek a lakások az ügynökök politikai és szakmai nevelésére is, de kisebb volt a veszély, ha a költségtérítést, pénz- vagy tárgyjutalmat zárt helyen, és nem egy bisztróban adták át a beszervezett személynek.

Az államvédelmi, állambiztonsági szervek számára tehát alapvető fontosságú volt, hogy megfelelő számú konspirációs és találkozási lakás álljon rendelkezésre. A kettő között a leglényegesebb különbség az volt, hogy a konspirációs vagy „K" lakás a szerv tulajdonában állt, vagy a szerv bérleménye volt, és fedéssel használták azokat, míg a találkozási vagy „T" lakást természetes vagy jogi személy birtokolta, bérelte, aki azt az államvédelmi, illetve az állambiztonsági szervek rendelkezésére bocsátotta, anyagi ellenszolgáltatásért, vagy anélkül.

Az ilyen lakások elsősorban a hálózati személyekkel és az SZT tisztekkel való kapcsolattartást szolgálták, de felhasználhatták operatív akciók és konspirált megfigyelések lebonyolítására is. Ebből következik, hogy míg az ügynökök esetében a beszervezés fő szempontja a jó hírszerző lehetőség volt, addig a lakástulajdonosok esetében a politikai (és erkölcsi) megbízhatóság volt a döntő. A „T" lakás tulajdonosa vagy bérlője, azaz a lakásgazda az államvédelmi (állambiztonsági) hálózat tagjának minősült, így beszervezésére alapos tanulmányozás után, a beszervezési tervnek megfelelően került sor.

Találkozási lakást minden olyan helyen létesíteni lehetett, ahol a megfelelő konspirációs és biztonsági feltételek adottak voltak. A vidéki városokban különösen nehéz volt a megfelelő helyiséget megtalálni, hiszen a kisméretű, általában földszintes lakóházakban, ahol a lakók jól ismerték egymást, könnyebben feltűnhetett, ha idegen személyek látogatták valamelyik lakást. „T" lakás létesítésére ezért főleg a nagyobb, emeletes bérházak voltak alkalmasak, ezekben eleve nagyobb volt a mozgás, a lakók kevésbé ismerték egymást, így az idegenek megjelenése kevésbé volt feltűnő.

Nyíregyházán a kevés szóba jöhető nagyobb, többemeletes bérház egyike az első világháború előestéjén felépült háromemeletes Nyírvíz-palota volt a Széchenyi utca és a Szabadság (az 1920-as évek második feléig Széchenyi, 1946-ig Horthy Miklós) tér sarkán. A hatalmas méretű, szecessziós stílusú bérházat a Nyírvízszabályozó Társulat építtette. A sarok feletti kupolát egy réti sas díszítette, amelyet különböző időkben sokan turulmadárnak akartak látni, így sorsát nem kerülhette el: az ötvenes évek legelején eltávolították az épületről.

Ebben az épületben nézett ki magának egy lakást a Belügyminisztérium Szabolcs-Szatmár megyei Főosztályának államvédelmi szerve 1955-ben. A lakás alkalmas volt a legfontosabb konspirációs szabályok betartására, és mivel a lakója napközben nem tartózkodott otthon, zavartalan találkozási lehetőséget biztosított a tartótiszt és az ügynökök számára. Nem állt fenn egyéb kizáró ok sem, azaz az épületben nem működtek nyugati országok külképviseleti szervei, és megfigyelt ellenséges személyek lakása sem volt a házban. A kiszemelt lakásgazda párttag volt, és mind politikai, mind pedig erkölcsi szempontból megbízhatónak számított.

Hogy a szerv pontosan mikor nézte ki magának a szóban forgó lakást, nem lehet megállapítani, az azonban biztos, hogy 1955. szeptember végén a kiszemelt lakás lakójáról és a közvetlen szomszédokról már környezettanulmányt készítettek. Arra csak következtetni lehet, hogy miként figyeltek fel a lakásra: a jelölt személyes megismeréséről felvett jelentésből kitűnik, hogy miután megözvegyült, és egyedül maradt gyermekével, megszűnt a jogosultsága a kétszobás lakásra. A leendő lakásgazda elmondta, hogy a hatóságok folyamatosan zaklatták, hogy el fogják venni a lakást. Hogy ez a zaklatás már a beszervezés előjátéka volt, vagy csak ez hívta fel az ÁVH figyelmét, az iratokból nem lehet kideríteni. Igazából nem is lényeges, sokkal fontosabb az, hogy az illető megszabadulhatott a zaklatásoktól azáltal, hogy az egyik szobát - havi 100 forint „lakbér" fejében - rendszeresen az ÁVH rendelkezésére bocsátotta. A beszervezési dosszié tartalmazza a helyszínrajzot, amiből egyértelműen kiderül, hogy a jelen esetben a „Szerencse-lak" névre hallgató „T" lakás nem az egész lakást jelentette, hanem csak az egyik szobát.

Az iratok éppen annyira szólnak a beszervezés folyamatáról és benne Ramocsa Lajos államvédelmi alhadnagy munkájáról, mint a beszervezett lakásgazdáról és a „T" lakásról. A személyes megismerkedéshez készített tervből és a megismerésről szóló jelentésből kiderül, hogy a tiszt a munkahelyén kereste fel az illetőt, amivel könnyen leleplezhette volna a még ki sem alakult titkos kapcsolatot. A beszervezési javaslat sem sikerült hibátlanra, hiszen Ramocsa többek között azt sem dolgozta ki részletesen, hogy miként vegye rá az érintettet lakás felajánlására. A beszervezési tervben például az szerepelt, hogy a jelölttel azonnal közlik, hogy milyen célból akarnak vele beszélni: ez - érthetően - a felettese rosszallását váltotta ki. Feltehetően mindezek miatt javasolta az engedélyező, hogy a beszervezést ne Ramocsa alhadnagy, hanem az osztályvezetője hajtsa végre, ám a beszervezésről szóló jelentést mégis ő jegyezte.

A közölt iratok elsősorban a „T" lakás beszervezésének módszereibe engednek bepillantást, ám belőlük az államvédelmi szervek működésére vonatkozóan is levonhatók következtetések. A dokumentumok azt mutatják, hogy a Belügyminisztériumba, illetve a megyei főosztályokba, vidéki rendőrségekbe integrált ÁVH ugyanazzal a személyi állománnyal, szervezettel, infrastruktúrával, és ugyanazokkal a módszerekkel működött tovább, mint amikor még formálisan is önálló szervezetként funkcionált. A rendőrség szervezetébe rejtett államvédelem zavartalan továbbéléséről legnyilvánvalóbban a beszervezett lakásgazda nyilatkozata árulkodik, aki lakását az Államvédelmi Hatóságnak ajánlotta fel, amit a beszervezést végrehajtó, és a nyilatkozatot is tollbamondó államvédelmi tisztek nem javíttattak ki az illetővel.

A lakás B-dossziéjában őrzött iratok azt is mutatják, hogy az 1956 után újjászerveződő állambiztonsági szolgálat ugyancsak az ÁVH szervezetére és infrastruktúrájára épült, átvéve annak még használható hálózatát is. A jelek szerint a „Szerencse-lak" fedőnevű „T" lakás nem „dekonspirálódott" az 1956-os forradalom alatt, így azt ugyanazokkal a feltételekkel, és továbbra is havi 100 forint lakbér ellenében még évekig használhatták. A forradalom csak kisebb pauzát eredményezett a lakáshasználatban. A pénzbeli juttatásról vezetett (itt nem közölt) kimutatás szerint 1956 őszén elmaradtak a látogatások: az 1956. augusztusi lakbér után a lakásgazda az 1957. januárra esedékes összeget kapta meg.

1959 őszén a lakás alkalmatlanná vált a további használatra, ugyanis november elején a lakásgazda feleségül ment egy volt zászlóshoz, akit „háborús és népellenes bűncselekmények miatt a Szovjetunióban 25 évre ítélték el". A látókörbe került személyről a szerv hálózati és egyéb úton azonnal információkat szerzett. Megállapították, hogy az illető egy veszélyes ellenséges személy, aki baráti körben rendszeresen szidta a rendszert és a Szovjetuniót. A házasságkötés után a férj a feleség Nyírvíz-palotában lévő lakásába költözött, ami egy sor dekonspirációs veszélyforrást hordozott, és használhatatlanná tette a lakást a további operatív célokra. A fizetési jegyzék szerint már októberben sem nagyon használták a „Szerencse-lakot" (csak az esedékes bér tizedét fizették ki), és novemberben a lakást és gazdáját ki is zárták a hálózatból.

A közölt iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött beszervezési dossziéban találhatók, amelynek a jelzete: ÁBTL 3.1.1. B-89194. Az iratokban szereplő neveket - az államvédelmi és rendőrtisztek kivételével - monogramokkal helyettesítettem. Mivel a szóban forgó lakás pontos azonosíthatóságának nincs jelentősége, csak az utcát és a házszámot adtam meg, az emelet- és a lakásszámot nem. Az iratok a rajtuk feltüntetett szigorúan titkos minősítésüket elvesztették.

Ezen a napon történt augusztus 25.

1907

Stuttgartban megtartották a szocialista ifjúsági szervezetek első nemzetközi konferenciáját. A tanácskozás középpontjában a militarizmus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők