Káderlap az ötvenes évekből

Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”

Bevezetés 

Az alább közölt dokumentumok a TÜKER (Tüzelőanyagkereskedelmi Vállalat) személyzeti osztályának anyagai, amelyeket az 1956-os forradalom során kiosztottak az érintett dolgozóknak. Érdekességét az adja, hogy akit jellemeznek benne, nem volt munkáskáder, sőt többé-kevésbé osztályidegennek számított. Mint a dokumentumok is jelzik, egyetemi, ráadásul jogi végzettsége volt, ami korszakunkban nem számított túlságosan pozitívnak.

A káderanyag a dolgozók személyi anyagait tartalmazta, az össszes adatot, ami a munkakörével összefüggött. 1956 után ez már csupán az önéletrajzra, kinevezésekre, kitüntetésekre, illetve a fizetésemelésekre korlátozódott, 1956 előtt azonban szinte titkosszolgálati módszerekkel felvett információgyűjtéssel egészült ki, amely igyekezett feltárni az érintett dolgozó múltját is. Vagyis a munkahely vezetői, párt és tömegszervezeti jellemzésekben túlmenően felkeresték az érintett dolgozókat korábban ismerő személyeket - esetünkben volt katonatársakat, illetve jellemzést kértek a házastársról is annak munkahelyétől.

Ki is volt a káderlapokon többszörösen is jellemzett ember? 1920-ban született Pesterzsébeten, majd a helyben végzett iskolák után - végigdolgozva az egyetemi éveket - 1942-ben diplomát szerzett a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. A diploma átvétele után néhány nappal bevonult az I. felderítő zászlóaljhoz, s - az akkori előírásoknak, illetve iskolai végzettségének megfelelően - hadapródiskolát kellett végeznie. Ezt követően karpaszományos őrmesterként kiképző szolgálatot látott el, ami a háborús viszonyokat, a Horthy-hadseregben uralkodó szokásokat, továbbá azt, hogy a felderítés mindig a legkeményebb ágazathoz tartozott, igen megerőltetőnek számított. Mint jó katona - megkövetelte fegyelmet, a szolgálati szabályzat előírásait.

Más kérdés, hogy az ötvenes években ennek ideológiát teremtettek a gonosz, horthysta katonatiszt bélyeggel. Ezzel együtt nem érdektelen rámutatni arra, hogy akkor is voltak olyanok, akik kiálltak mellette. Talán az eltérő vélemények miatt is érdekes ez a forráscsoport. Mire harcba került, a front már Magyarországon volt, s 1944. decemberi sérülése után nem is tért vissza alakulatához, úgy is lehetne mondani, hogy dezertált, s így elkerülte a hadifogságot.

A háború után igazolták, régi munkahelyére, a Hangya szövetkezethez, majd a Magyar Országos Szövetkezeti Központhoz került. Az államosítást követően a megalakuló TÜKER-hez helyezték, ahol 1972-ig dolgozott.

1945-ban rövid időre belépett a Kisgazdapártba, majd 1948-ban a Magyar Kommunista Pártba. 1949-ben az ún. tagrevízió alkalmával mint horthysta katonatisztet kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából. Ezt követően egész életében pártonkívüli maradt.

Életének további folyása sem tanulság nélküli. 1956-ban a vállalat munkástanácsának elnöke lett, s a börtöntől az mentette meg, hogy amikor a vállalat rakodómunkásai le akarták lőni a vállalat párttitkárát, megakadályozta azt. Hozzá kell tenni, a párttitkár a forradalom után kiállt mellette, neve a vállalat lehetséges igazgatójaként is felmerült, csak be kellett volna lépnie az MSZMP-be. Erre azonban nem volt hajlandó, így büntetésből kiküldték Csepelre egy kis, egyszemélyes telepre. A büntetésből erényt kovácsolva - kihasználva azt, hogy a kis telep viszonylag nagy önállóságot jelentett - többszörösét kereste addigi jövedelmének. Állandó fuvarost tartott, s nagy tételben árusított tüzelőanyagot. Az anyagi problémák akkor jelentkeztek, amikor a hatvanas évek közepén "rehabilitálták", s tényleges jövedelme korábbi töredékére csökkent. Mivel felesége 1959-ben meghalt, s három, az ötvenes években született gyermeke volt, állandó anyagi nehézségekkel küszködött.

Talán emiatt is váltott 1972-ben az őstükeres munkahelyet, s ment át a sokkal jobb lehetőségekkel kecsegtető Kiskereskedők Országos Szövetségéhez. Egészsége azonban addigra annyira megromlott, hogy 1977-ben a második infarktus elvitte.

Dióhéjban ennyi lenne a történet, annyi azonban megállapítható, hogy az alább közölt jellemzések, még ha többször ellenségesek is, egy küszködő, gondolkodó ember képét tükrözik vissza.

A közölt dokumentumválogatás sorrendje megegyezik a lefűzött dossziéban található iratok sorrendjével, az eredeti helyesírást meghagytuk, csupán a központozást javítottuk.

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők