Katona Gábor ügyvéd és az 1956. évi forradalom jászárokszállási eseményei

Forrásközlésünkben Dr. Katona Gábor esztergomi ügyvéd 1956. évi tevékenységét, illetve azt követő meghurcolását mutatjuk be. Az itt megjelentetett dokumentumok az 1952-ben Jászárokszállásra kitelepített esztergomi ügyvéd elleni eljárást mutatják be. Bár a bíróság felmentette az „ellenforradalmi tevékenység” vádja alól, a túlbuzgó Szolnoki Ügyvédi Kamara vezetői mégis kipenderítették a helyi ügyvédi munkaközösségből, évekre lehetetlenné téve számára a végzettségének megfelelő munkát.

A Szolnok Megyei Bíróság ítélete a Katona Gáborral szemben a demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás miatt emelt vádban 
Szolnok, 1958. november 17.

A szolnok megyei bíróság.
B. 667/1958/18. szám

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN

A megyei bíróság dr. Katona Gábor vádlottat, - aki 1906. február 2-án született Esztergomban, magyar állampolgár, jászárokszállási /Deák F. u. 8. szám/ lakos, nős Móczár Margittal, 1 eltartott gyermeke van, ügyvéd, jelenleg nem folytatja ügyvédi gyakorlatát, 1945. előtt is ügyvéd volt, jogi egyetemet végzett, apja: a. dr. Katona Sándor, anyja: n.

 Vagyontalan, büntetve nem volt.

az ellene felhozott demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás büntette miatt emelt vád alól kellő, megnyugtató bizonyítottság hiányában felmenti.

A felmerült bűnügyi költség az államot terheli.

Indoklás:

A szolnoki megyei ügyészség az 1958/10.006.B számú vádiratában államrend elleni izgatás miatt emelt vádat a vádlott ellen, mert a vádlott 1956. évi október hó 23-án Jászárokszálláson a piactéren többek előtt kijelentette, hogy B. E. pártbizottsági titkárt és F. S. vb. elnököt meg kell verni, a tanács törvényes tagjait le kell váltani és kommunista mentes tanácsot kell létrehozni. Továbbá vádlott 1956. november 1. napjában a gyógyszertár helyiségében N. F-né tanácsi dolgozónak azt a kijelentést tette, hogy be ne merjen menni a tanácshoz dolgozni, és mondja meg a többieknek is, hogy azok is hordják el onnan magukat és „piszkos, gazember kommunista" kifejezést használt. Végül a vádlott kijelentette egy alkalommal, hogy a tanács szervezetéről a kompromittált személyeket el kell távolítani.

Vádlott az ellene emelt vádat úgy a nyomozás, mint a tárgyalás során teljes terjedelmében határozottan tagadta.

A lefolytatott bizonyítási eljárás során a tanúvallomásokkal kapcsolatosan meg lehetett állapítani a következőket.

N. F-né tanú elmondotta, hogy a vádbeli alkalommal a gyógyszertárban amikor belépett, vádlott beszélgetett több egyénnel és a vádlott egyik mondása után a vele beszélgető V. J. tanú kijelentette a vádlottnak, hogy „hiszen te akkor lázítól" majd ezek után a vádlott odafordult a tanúhoz, és az mondotta neki, hogy itt van még mindig, nem hordja el magát, ha ott akar maradni a tanácsnál legyen maga is ellenforradalmár. A tanú a vádirat más tényállási részével kapcsolatosan vallomást tenni nem tudott. Tanú kijelentette azt is, hogy a vádlottra haragszik, így vallomása, illetve annak bizonyító ereje mérlegelést kívánt. A beszélgetést ugyancsak végighallgató V. J., K. I., és M. M. érdektelen tanúk vallották, hogy a N-néval történt beszélgetés során a vádlott beszélgetési témájával kapcsolatosan V. tanú „lázító" kifejezést nem használt. V. J. és M. M. tanúk elmondották, hogy a vádlott a tanút arra figyelmeztette, hogy mint intelligens asszony ebben a zűrzavaros időbe ne járkáljon az utcán, mert valami baja lehet. Mondotta azt is a vádlott, hogy miért nem teszi el a tanú a pártjelvényt, hiszen abból baja nem származna. Tanúk vallották azt is, hogy a vádlott N. F-né vonatkozásában a vádiratban írt kifejezéseket nem használta. Özv. B. L-né tanú, aki N. F-né rokona, /N. F-né a tanú húgának az anyósa:/ elmondotta, hogy a vádlott beszélgetése során V. tanú a vádlott témájával kapcsolatban használta azt a kifejezést, hogy „te akkor lázító vagy". Elmondotta azt is, hogy N. F-né távozása után a vádlott „gazember, csirkefogó" kifejezéssel illette N. F-nét. Ezen utóbbi vallomását a már hivatkozott három érdektelen tanú /M., V., K. cáfolták/ N. F-né tanú ismételt bírói kérdésre kijelentette, hogy vádlott arra hívta fel őt, hogy ha a tanácsnál akar maradni a tanú továbbra is, akkor legyen ellenforradalmár. Tanú többizbeni kérdésre is megmaradt azon állítása mellett, hogy a vádlott nem „forradalmár", hanem ellenforradalmár kifejezést használt. Már pedig nyilvánvaló dolog, hogy ez az állítás nem lehet való, mivel 1956. október 23-a után pár nappal ellenforradalmárokról az akkori szóhasználat még nem beszélt.; figyelembe véve mindezeken túlmenően a haragos viszonyt, valamint N. F-né és B-né közötti rokoni viszonyt, azt, hogy nevezett két tanú vallomásának lényeges részeit az említett K., V. és M. tanúk vallomásukkal megcáfolták, a megyei bíróság úgy találta, hogy N. F-né és B. L-né tanúk vallomása a kellő meggyőző bizonyító erőt nem képviselik és a tényállás megállapításánál figyelembe nem vehetők.

Ugyancsak terhelően vallott a vádlott ügyében a magukat érdektelennek mondó B. S. és B. F. tanúk. B. S. elmondotta hogy 1956. október 27-én a piactéren elhaladtában hallotta, mikor a vádlott odaszólt az egyik csoportnak, meglátva az arra menő községi tanácselnököt, hogy „nézzétek az a piszkos kommunista még mindig itt mászkál és kokárdát tűzött ki". B. F. tanú, akinek ezt a kijelentését B. tanú szerint hallania kellett a vádlott, azt mondotta, hogy még mindig itt van ez elnök, és van szeme és bátorsága is keresztül menni. Tanú elmondotta, hogy a vádlott a kommunista kifejezést ezen alkalommal nem használta, és azokat nem szidta. Ha a vádlott a B. S. által vallott mondott kifejezést használta volna, nyilvánvaló, hogy az abban az időben is rendőri szolgálatot teljesítő B. F. - aki az esethez közel volt - a kommunista ellenes kifejezést meghallotta volna, és meg is jegyezte volna. Mindezeken túlmenően azonban a szembesítés során B. tanú azt a kijelentést tette minden előzmény nélkül a vádlott felé fordulva, hogy „igen is ön agitátor volt akkor", ez a kijelentés viszont a tanú tárgyilagos magatartását gyengíti. Mindezek alapján, mivel B. S. vallomását tanútársa lényeges részben cáfolta és a bíróság véleménye szerint B. F. tanú vallomásának elfogulatlanságához is szó férhet, ezért a megyei bíróság nevezett tanú vallomását nem tudta megnyugtató bizonyítékként értékelni és felhasználni a tényállás megállapításánál.

B. I. érdektelen tanú csak annyit tudott a vádlott magatartásáról, hogy hallotta, amint egy ízben a vádlott azt kérdezte valakitől, hogy a „kompromittált egyének bent vannak-e még a tanácsban."

F. S. tanú a vádlott állítólagos ténykedéséről közvetlen tudomással nem bír. Elmondotta, hogy ő, valamint a pártitkár és a karhatalom parancsnoka az ellenforradalom levére [leverése] után valóban jártak a lakásán a vádlottnak, igaz az is, hogy barátságosan beszélgettek a vádlottal, azonban a tanú állította, hogy nem azért jártak a vádlottnál, hogy megköszönjék azt, hogy a vádlott a tanú megverését megakadályozta.

Az ügyészség a vádiratban rögzített további vádlotti magatartásokra vonatkozóan még ennyi bizonyíték sem merült fel a tárgyalás során a vádlott tagadásával szemben.

Mivel az ügyben kellő, megnyugtató és meggyőző erejű vallomás nem volt, a megyei bíróság éppen fent kifejtettekre tekintettel is helyesnek fogadta el az ügyészség képviselőjének a végindítvány során tett vádelejtési bejelentését és

a vádlottat az emelt vád és következményei alól kellő, megnyugtató bebizonyítottság hiányában /Bp. 180. §. a./ pontja alapján felmentette.

A felmentés következménye volt a költségekre vonatkozó intézkedés is.

Szolnok, 1958. november hó 17. napján.

Dr. P. L. s. k. a tanács elnöke, az aláírásban akadályozott Sz. M-né és Sz. L. ülnökök helyett is.

Végzést:

Az ítélet a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

dr. P. L. s. k.
mb. tanácsvezető

A kiadmány hiteléül: [olvashatatlan aláírás] s. k. tisztviselő.

Gépelt másodlat, saját kezű aláírással, pecséttel. A pecsét felirata: Szolnok Megyei Bíróság. Magántulajdon.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 22.

1962

Kirobban a kubai rakétaválság. John F. Kennedy amerikai elnök követeli a Szovjetuniótól, hogy szerelje le Kubában létesített...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők