Az élelmiszerellátás nehézségeinek gyökerei

Az élelmiszerellátás akadozása Magyarországon a háborús gazdálkodás miatt már a II. világháború első időszakában elkezdődött. Az ellátás nehézségeit mutatta, hogy 1940-től az élelmiszertermelés és kereskedelem megszervezését tárca nélküli közellátásügyi miniszter vezette. 1940-től a közellátásügyi miniszter maga jelölhette ki a különböző szabadon forgalmazható nyersanyagok és egyéb árucikkek nagykereskedőit (szén, bőr stb.). Ez a jogosultság idővel szinte minden árucikkre kiterjedt, 1941 decemberében a minisztertanács határozata értelmében a bor, sör és szeszesital nagykereskedést is hatósági engedélykötelesség alá vonták. Az év folyamán minden törvényhatóságnak létre kellett hoznia saját Közellátásügyi Hivatalát. Ezeknek a hivataloknak pontos nyilvántartást kellett vezetniük az összes iparijogosítvány-birtokos, nagykereskedő, elosztó és egyedárus személyéről és származásáról, valamint az általuk forgalmazott termékekről.

A jegyrendszer bevezetésére már a háború időszakában sor került. Az élelmiszerellátásban a legsúlyosabb helyzet Magyarországon a háborús cselekményeket követően, 1944 végére és 1945 elejére alakult ki.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a helyzet súlyosságának beismeréseként létrehozta a közellátásügyi tárcát, vagyis az 1944. december 22-én kinevezett miniszter, Faragho Gábor, már nem tárca nélküli miniszterként működött. (Faragho Gábor csendőrtábornok volt egyébként az előzetes fegyverszüneti delegáció egykori vezetője.)

1945-ben több miniszterelnöki rendelet is foglalkozott a közellátás ügyével (295/1945. M.E. számú rendelet, 820/1945. M.E. számú rendelet és a 4040/1945. M.E. számú rendelet). A 295/1945. M.E. számú rendeletben a közellátásügyi miniszter a fejadagok csökkentéséről rendelkezett, s az ostromállapotokat mutatja, hogy a közélelmezés biztosítása alatt ekkor nem csak a polgári lakosság ellátását értették, hanem a Vörös Hadsereg és a Magyar Honvédség ellátását is. A 820/1945. M.E. számú rendelet a hiánygazdálkodás következtében kialakult feketézés miatt elterjedt közellátási bűncselekmények megtorlásáról rendelkezett, míg a 4040/1945. M.E. számú rendelet már az élelmiszeripari termények, termékek, élő és vágott állatok beszolgáltatását is kötelezővé tette, s e termékek után az állam a közellátásügyi miniszter által meghatározott hatósági árat volt köteles fizetni. A beszolgáltatás alól kibújni próbálkozókat a rendelet szigorúan büntette.

A korabeli élelmiszerellátásnak a leggyengébb pontja a hús- és hentesáruk megtermelése és elosztása volt. A frontvonalnak az ország területén történt végigvonulása ugyanis óriási kárt és pusztulást okozott az állatállományban. A közellátásügyi miniszter 10.003/1944. K.M. számú rendelete a sertés forgalmának és levágásának a szabályozásáról címet viselte, és a kényszervágás különféle eseteit leszámítva megtiltotta a 100 kg alatti testsúlyú állatok levágá-sát. A fenti K.M. rendelet kilátásba helyezte a korábbi, mindenre kiterjedő országos közellá-tásügyi nyilvántartásoknak a rendbehozatalát, amelyek háborús cselekmények miatt zilálódtak szét. A közellátásügyi miniszternek e rendelet alapján joga volt annak meghatározására, hogy az egyes községekben, városokban mennyi élősúlynak megfelelő sertést szabad levágni közfogyasztásra. A magánfogyasztásra szánt sertésvágások csak saját hízlalású sertés esetén voltak megengedettek, de ezekben az esetekben a tulajdonos csak annyi húsárut tarthatott meg, amennyi nem haladta meg a háztartás fejadag szerint számított félévi szükségletét, személyenként legfeljebb 5 és fél kg-ot.

Egy további 10.030/1945. K.M. rendelet a szarvasmarha, bivaly, borjú és juh forgalmát és levágását is a fentieknek megfelelő szigorral szabályozta.

Az élelmiszerforgalom és elosztás drákói szabályozottsága egy év elteltével sem veszített szigorából, s ezért 1946-ban sem szűnt meg az élelmiszerek elosztását szabályozó jegyrendszer. A háborús károk mellett hozzájárult ehhez az 1945-ben a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és földmíves nép földhözjuttatásáról szóló törvény megalkotása (1945. évi VI. törvény), amelynek következtében a jól működő mezőgazdasági nagyüzemek helyett felszabdalt földbirtokokon vagy kis parcellákon gazdálkodó és tőkehiánnyal küszködő földművesek termelték meg az élelmezés alapját képező terményeket és termékeket. Természetesen ennek hatékonysága jóval alacsonyabb volt, mint amit korábban a nagyüzemi gazdálkodás mellett el lehetett érni.

A közellátásügyi miniszter 11.440/1946. K.M. számú rendelete szabályozta a továbbiakban is alkalmazandó élelmiszer-jegyrendszert. Budapesten és környékén a korábbi szabályozást hagyta érvényben, de vidéken hatósági élelmiszerjegyeket, általános közellátási élelmiszerjegyeket és különféle liszt- és kenyérpótjegyeket vezetett be. Az igényjogosultakat ellátatlanokra és önellátókra osztotta, a nehéz testi munkások és a terhes, szoptatós anyák részére kenyér- és élelmiszerpótjegyek kiutalását tette lehetővé

A korábbi, 1945-ben kiadott miniszterelnöki rendeleteket 1947-ben egy még szigorúbb, a közellátás biztosítsa tárgyában kiadott 3.440/1947. M.E. rendelet váltotta fel. Ennek a rendeletnek az alapján lehetővé vált, hogy attól a gazdálkodótól, aki „saját hibájából” nem tett eleget beszolgáltatási kötelezettségének, a háztartási és gazdasági szükségletén felüli terménykészletet is elkobozzák. Sőt, abban az esetben, ha a gazdálkodót terhelő beszolgáltatási kötelezettség kiegyenlítésére ez sem volt elegendő, a közellátásügyi miniszter esetenként – helyszíni külön vizsgálat után – a terményelkobzást a beszolgáltatási kötelezettség mértékéig, a háztartási és a gazdasági szükségletre tekintet nélkül is elrendelhette. A közellátásügyi miniszter e rendelet alapján a beszolgáltatási kötelezettség alá nem eső mezőgazdasági termények, termékek, állatok és általában a közellátás céljára szükséges élelmiszerek forgalmát is szabályozhatta. A szabályozás részletessége odáig ment, hogy a különböző osztályokban sorolt vendéglátóipari egységek, vendéglők étlapján szereplő árakat is pontosan előírta.

A Közellátásügyi Minisztérium a közellátásügyi miniszteri állás megszüntetéséről és az Országos Közellátásügyi Hivatal szervezéséről szóló 1947. évi XXXV. törvény alapján szűnt meg, ill. alakult át hivatallá. A törvény szerint a közellátásügyi miniszter teendőit valamint a megszervezett Országos Közellátásügyi Hivatal felügyeletét is a földmívelésügyi miniszter látta el.