Az Országos Levéltár 1956-ban – egy munkatárs visszaemlékezése

„Hát persze – hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.”

Írásunk a Magyar Országos Levéltár 1956-os forradalommal kapcsolatos eseményeit a kortárs szemszögéből, az intézmény egykori

Dr. Schmidt Ádámné

dolgozójával készült alapján szeretné bemutatni. , Dr. Schmidt Ádámné, szül. Móri-König Paula (1913-2002) 1954-től 1972-ig állt az Országos Levéltár alkalmazásában, és éppen 1956-ot követően véglegesítették státusát. A későbbiekben az V. osztály alá besorolt Mikrofilm csoportnál . Mivel mindössze egy percnyi távolságra lakott munkahelyétől, közeli szemtanúja lehetett az '56-os forradalom alatt itt lezajlott eseménynek, a levéltár leégésének, melynek során több raktár iratanyaga veszett el örökre. Ezekben a napokban, hetekben megélhette munkatársainak reakcióját a forradalmi történésekre, illetve részvételüket benne.

Az Országos Levéltár 1956-os eseményeit Lakos Jánosnak az intézmény történetéről írt

külön alfejezetben taglalja. Ebből, valamint a kötetben szereplő további említésekből részletes képet alkothatunk az akkori történésekről. Az alábbiakban idézett, 1997-ben felvett hanganyag tartalmilag legnagyobbrészt harmonizál a fenti műben foglaltakkal. Mivel alapvetően életinterjúnak készült, az '56-os eseményeket szükségszerűen kevésbé részletesen eleveníti fel, mint az intézménytörténeti kötetben, és az ide nem tartozó, mellékes részleteket el kellett hagyni belőle.

Írásomban a hangfelvétel kapcsán két témának szeretnék kiemelt figyelmet szentelni: a már említett 1956-os levéltári tűzesetnek, illetve az intézményben

forradalmi bizottságnak. Schmidt Ádámné elbeszélése alapján a forradalom napjai alatt a levéltári dolgozók egyre kisebb számban jártak be dolgozni munkahelyükre, a munkarend felbomlott. A bizonytalan közbiztonság, közlekedési nehézségek, majd a szovjet csapatok november 4-ei bevonulása miatt az itt lakókon kívül szinte alig voltak munkatársak az épületben, a végén már csak öten-hatan jártak be.

Hogy a tűz hogyan és miért keletkezett, arról a fent említett intézménytörténeti kötetből lehet pontosabb adatokat szerezni. A novemberi harcok során félszáz tüzérségi találat érte az épület keleti és északi homlokzatait; a november 6-án, egy gyújtógránát által okozott tűzben pedig a nyugati szárny három emeletén égtek ki a raktárak. Ezt a magyar levéltártörténet legnagyobb katasztrófájaként tartják számon - az iratanyag pusztulása még a második világháborús ostrom kárait is . Eközben a szovjet tankok megszállták a Budai Várat:

Ég a levéltár

„Voltak orosz katonák, hát hogyne. Meg volt körülbelül másfél óra, amikor csak a Várat lőtték a

. Az hol itt csapódott be, hol ott - azt lehetett érzékelni.

Hát persze - hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.

Hogy ki gyújtotta fel a levéltárat, vagy az hogy történt, arra aztán utóbb rengeteg tárgyalás meg katonai mindenféle magyarázkodás [volt]. A levéltár azt állította, hogy az ő dolgozói közül senki se lehetett, mindenkinek volt alibije, hogy hol volt akkor, hogy mitől

. Még annak is volt alibije, aki benne lakott az épületben, mint például a . De mindenki tudta igazolni, hogy ő nem volt. És fölül gyulladt ki - a raktáraknál."

Joggal felvetődik a kérdés, hogy a szovjet egységek milyen okból lőtték az épületet. Erre kétféle magyarázat körvonalazódik a levéltártörténeti kötet és az interjú alapján - utóbbiban mindkettő elhangzik: 

„[A szovjetek] azt hitték, hogy ez egy Isten tudja milyen katonai létesítmény ez a

.

De ők nem térképpel jöttek, nem ismerték ki magukat. És ahogy közeledtek a tankokkal, látták hogy egy nagy épület, hát azt lőni kell, hát lőtték. De ahogy utóbb - sokkal utóbb hallottam - a Bécsi kapu tetejéről, állítólag ilyen srácok lőttek, talán egyet-kettőt."

Utóbbi állítás egybevág a Lakos János kötetében szereplő vizsgálati anyagból idézettekkel, miszerint november 4. után a „levéltár melletti bástyán, a Bécsi kapu tetején és környékén polgári ruhás fegyveresek (forradalmárok) tűntek fel", akiket november 6-án az épületben lakó egykori levéltári igazgató, Kossányi Béla próbált távozásra bírni, de

. Félelme, hogy a harcok fellángolásával az épületben kár keletkezik, sajnos még aznap beigazolódott.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők