Két pillanatkép állami- és pártvezetőink hétköznapi életéből a hatvanas években

November 11-én reggel 8 óra előtt autómból egy tántorgó rendőrt pillantottam meg a Calvin tér sarkánál, aki autóbuszokat /pl. a 15-ös jelzésut/ állított meg, a vezetőkbe, de főleg az utasokba belekötött, majd sorba állította őket. Valószínuleg igazolni kellett magukat a megállított személyeknek, azonban ezt csak feltételezem, mert én nem álltam meg kocsimmal, csupán egyszer-kétszer elmentem a szánalmas jelenetet produkáló rendőr mellett. A jelenetre erősen reagált a járókelő közönség, s úgy vettem észre, többen megmosolyogták, mások rosszallásukat fejezték ki a látottak fölött.

Bevezetés

Első ránézésre unalmasnak és érdektelennek tűnnek az 1960-as évek Magyarországon, leszámítva talán az 1968-as év jól ismert eseményeit. A valóság azonban más, a vékony fedőréteget megkaparva rendkívül mozgalmas, figyelemreméltó és szerfelett izgalmas kép bontakozik ki a szemünk előtt ugyanebből az időszakból. A korszak feltárására indított kutatómunka során olyan apró epizódok is a felszínre kerülnek, amelyek mind az említett évtizedre, mind az esetek "főszereplőire" nézve igen jellegzetesek. Ezek sorába tartozik az alábbi két dokumentumközlés is - 1964-ből valamint1968-ból -, amelyek a vezető magyar államférfiak hétköznapi életéből mutatnak be egy-egy rövid történetet.

Az első pillanatkép "főszereplője", az 1891-ben született Sík Endre kacskaringós életutat járt be. Miután novícius korában "kiugrott" a piarista rendből, az első világháború idején az orosz fronton hadifogságba esett, s kommunista lett. 1920-tól 1945-ig a Szovjetunióban élt, főként egyetemi tanárként, majd a második világháború alatt a moszkvai Kossuth Rádió munkatársaként kereste a kenyerét. Magyarországra való hazatérése után a Külügyminisztériumban helyezkedett el, 1946-tól a washingtoni magyar követség beosztott diplomatája, 1948-49-ben ugyanott követ. Ezután 1954-ig a Külügyminisztérium politikai főosztályának vezetője, majd négy éven át külügyminiszter-helyettes. 1958-ban külügyminiszterré avanzsált, innen ment nyugdíjba 1961-ben. 1959 és 1970 között tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, emellett pedig 1964-től az Országos Béketanács elnöke. 1963-ban tagja lett a Moszkva által irányított Béke Világtanácsnak, illetve 1971-től 1978-ban bekövetkezett haláláig a szervezet elnökségében tevékenykedett.

A pillanatkép anyaga három részből áll. Az első Sík Endre levele Benkei András belügyminiszterhez, a második a címzett válasza, a harmadik pedig az a jelentés, amely alapján Benkei a volt külügyminiszternek küldött válaszlevelét megírta.

A második pillanatkép "hőse" Fock Jenő. Őt 1961-ben nevezték ki a Minisztertanács elnökhelyettesének, 1967-ben pedig a gazdasági reformok híveként számon tartott politikus miniszterelnök lett, posztjáról 1975-ben váltották le. Ezen kívül 1956 és 1989 között az MSZMP KB, illetve 1957-től 1980-ig a Politikai Bizottság tagja. A hozzá kapcsolódó történet is három dokumentumból tevődik össze, s csakúgy, mint Sík Endrénél, az ő esetében is szerepet játszik Benkei belügyminiszter, aki egyébként 1963-tól 1980-ig töltötte be tisztét.

Az alább közölt iratokra a Belügyminisztérium Központi Irattárában bukkantam rá. A legkirívóbb hibákat leszámítva az eredeti helyesírást, valamint a rövidítéseket a dokumentumok hitelesebb "aurájának" kedvéért megőriztem.

Ezen a napon történt augusztus 23.

1938

A bledi értekezleten a kisantant hatalmak elismerik Magyarországnak a fegyverkezéshez fűződő jogát. Cserében Magyarország lemond a...Tovább

1939

A Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők