Megjelölve - antiszemita bélyegek a munkaszolgálatban és polgári életben

A sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül – ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. Az alábbi dokumentumok a hazai zsidóság megaláztatásának dokumentumait, nyomtatványait mutatják be az olvasónak. A megkülönböztető „zs” jelű igazolványok, levelezőlapok, az egyenruha elvétele a munkaszolgálatnál az üldözött lét hétköznapi rekvizitumai.

Sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül - ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. A zsidóság elleni diszkriminatív intézkedések egy részét az üldözöttek látványos megjelölése és egyértelmű elszigetelése céljából foganatosították. A különféle megbélyegzések - elszenvedőik szégyenérzetének, valamint a társadalom antiszemitizmusának messzemenőkig való növelése mellett - távolabbi súlyos tervek megvalósításának feltételeit szolgálták. A magyar kormány rendelkezései a későbbi deportálás előjátékává váltak.

A megjelölés folyamata már az 1944 tavaszán bekövetkezett német megszállás előtt elindult, ennek hatását elsősorban a hadköteles zsidó - az 1939: IV. törvénycikk értelmében zsidónak minősített - férfiak és hozzátartozóik érezték. A munkaszolgálatosok honvédségen belüli fegyvertelen szolgálata speciálisan magyar jelenség volt, így az itt részletezett, diszkriminatív rendeletek is a magyar jogalkotás szégyenlapjaira

.

A március 19-e utáni rendelet-özön a németek által megszállt országokban begyakorolt és bevált menetrend szerint zúdult a jogfosztottakra. Ennek az összetett akciónak főbb állomásait a helyhez rögzítés (utazási és költözési tilalom), a megkülönböztetési jelzés elrendelése, a kényszerlakhelyre költöztetés, illetve gettóba, gyűjtőtáborba terelés, végül pedig a deportálás

. Bizonyos eljárások csak a honvédség keretében szolgáló muszosokat, mások a civil lakosság tagjait érintették, míg egy harmadik csoport pedig nagyban befolyásolta mindkét réteg életkörülményeit, és többnyire túlélési esélyeit is rontotta.


 

A munkaszolgálatosok elkülönítése

A munkaszolgálat jogi szabályozása a németbarát politikai és támogatóinak térnyerésével függvényében radikalizálódott. A ténylegesen szolgálatot teljesítő zsidó legénységet egy 1940. december 2-án hozott rendelkezéssel elkülönítették a többi közérdekű munkaszolgálatostól, még pedig úgy, hogy a zászlóaljak 3. és 4. századait vegyes (zsidó) munkásszázadokká szervezték át. Az elszigetelés megteremtette a külön bánásmód lehetőségét a munkavégzés, az ellátás és a fegyelmezés terén. A már 1940 nyarán és őszén gyakorlatban tapasztalható negatív megkülönböztetés a zsidók kisegítő munkaszolgálatáról szóló 2870/1941. sz.

emelkedett jogerőre.

Munkaszolgálatos zsoldkönyv fedlapján festett és nyomtatott „Zs” betűvel.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.348.2 és 2011.317.1.

A muszosokat ugyanazon szabvány katonai okmányokkal látták el, mint a sorköteles honvédeket, volt zsoldkönyvük és dögcédulájuk is. A vezérkari főnökség 1. osztályának egyik levelében már 1941 januárjában felmerült, hogy a zsidó „kmsz"-eket egyéb megnevezéssel és más, újonnan kiadott bizonyítvánnyal

. Az ötlet termékeny talajra hullott: az 1941. augusztusi bizalmas rendelet már tartalmazta az igazolványlapok megjelölését, ekkor azonban még csak azokra a zsidó tisztekre és tisztjelöltekre vonatkozóan, akiknek okmányait rangfosztásuk miatt kellett bevonni. A következő évben minden zsidó hadkötelezett nyilvántartó és anyakönyvi lapját, valamint katonai igazolványi lapjának borítóját, a parancsnoki fejbélyegző alatt piros „Zs" látták el. A megkülönböztető jelzés - a zsidó fiatalok leventeképzését helyettesítő - kisegítő előképzőben való részvételt igazoló dokumentumra is rákerült. A „Zs" betűket egyrészt kézzel festették, másrészt nyomtatták.

Leventéből lett kisegítő előképzős ifjú igazolványának előlapja „Zs” jelzéssel.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.159.1.

Az igazolványok mellett egyedi megkülönböztető jelzésre bukkanhatunk a postai küldemények között is. Semmilyen parancs vagy rendelet nem írta elő, hogy a muszosoknak küldött lapokon megkülönböztető jelzést alkalmazzanak, ennek ellenére az 1943-1944-es esztendőkben jellemzővé vált, hogy a levelezőlapok hivatalos feljegyzéseknek szánt keretrészét, vagy az egész előrészt piros postairónnal átlósan áthúzták. Ennek célja bizonyára az volt, hogy a cenzorok figyelmét felhívják ezekre az

.

Figyelemfelkeltő megjelölések a munkaszolgálatosok postai levelezőlapjain.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.1236.2 és 2011.136.1.

E kezdetleges jelölést jóval szembetűnőbb megoldás váltotta fel a német bevonulás után. 1944 júniusában a Vezérkari Főnökség rendeletet adott ki, mely szerint a munkaszolgálatosok csak az ún. sárga színű válaszszelvényes levelezőlapot

. Innentől kezdve más postai küldeményt nem kézbesítettek a zsidó legénység részére. Ha valaki mégis tett egy próbát, az szabálytalan levelét néhány nap múlva „Tilos vissza" jelzéssel kapta .

1944-ben használt, sárga színű válaszszelvényes levelezőlap.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.617.100.

A dokumentumokon túl a munkaszolgálatosokat egyéb módon is diszkriminálták. A kezdeti években még egyenruhában szolgálatot teljesítő zsidó férfiak egy 1940-es rendelet alapján a nemzeti kisebbségekhez hasonlóan bal karjukra nemzetiszín karszalagot varrtak fel. Werth Henrik vezérkari főnök 1941. május 17-ei, Bartha Károly honvédelmi miniszternek küldött átiratában ennek sárga színű karszalagra való cserélése mellett érvelt. Úgy vélte, a visszacsatolt területek magyar lakosságának körében visszatetszést keltett, hogy „nekik a magyarságot, magyar nemzetet jelentő és régen várt nemzetiszíneinket a zsidó mu. szd.-okhoz tartozók karján kellett viszontlátniuk". Emellett azt is megjegyezte, hogy az e vidékeken megforduló német hadsereg tagjai - akik az ideiglenesen megszállt területeken is a zsidóság megbélyegző megjelöléséhez vannak szokva - itt éppen a zsidó alakulatokon látják a nemzeti színeket és „ebből a zsidósággal szembeni felfogásunkról és nemzeti szimbólumaink megbecsüléséről teljesen hamis képet"

.

Zsoldkönyv mellé csatolandó jegyzék az egyéni felszerelésről.
A nyomtatványból látszik, hogy a muszosokat a karszalagon
és a sapkán kívül egyéb kincstári cikk nem illette meg.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.127.1.

A muszosok a jövőbeli atrocitásoknak és antiszemita támadásoknak egyértelmű céltáblájává váltak azáltal, hogy 1941 májusában „a legfelső ruhadarab bal karján, a felkar mértani középpontjának magasságában citromsárga posztóból, vagy vászonból készült karszalag" viselésére kötelezték őket. A kikeresztelkedett zsidókat fehér karszalaggal jelölték meg, a honvéd egészségügyi intézetekben dolgozó zsidó orvosok vöröskeresztes jelzéssel ellátott sárga karszalagban és polgári ruhában látták el kötelező

. A büntető munkaszolgálatra kényszerített, nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek ítélt - nagy arányban baloldali és részben zsidó - személyeket, illetve a politikai ellenfelekként internáló táborba zárt foglyokat sárga karszalagjukon sötétlő fekete folt .

Munkaszolgálatosok nemzetiszín karszalagos civil ruhában (1942 ősz, Gödöllő).
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.72.1.

Mivel a sárga karszalag ötlete a honvédség berkein belül jóval hamarabb felmerült, mint hogy annak kötelezővé tételét rendelet formájában megszövegezték volna, a javaslatot támogató parancsnokok nem voltak restek a gyakorlatban sem „bizonyítani" a karszalagviselés indokoltságát. Így 1942 tavaszáig egyes századok egyáltalán nem hordtak karszalagot, mások még a nemzeti színű változatot viselték, míg a harmadik csoportba tartozók már a sárga jelzést voltak kénytelenek magukra

. A karszalagviselést akkor szabályozták újra, amikor Szombathelyi Ferenc vezérezredes visszatért a fronton tett szemleútjáról. A vezérkari főnök azt tapasztalta, hogy a sokfelé egyenruhában dolgozó zsidókat alig lehet megkülönböztetni a katonáktól, ezért ezt orvosolandóan sürgette a karszalagviselés általánossá .

Muszos portréfelvétel sárga karszalaggal és csillaggal.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.586.1.

E gyakorlat a kisegítő munkaszolgálat intézményének fennállásáig megmaradt, utóbbi felszámolására lényegében 1944 novemberében került sor. A századok tagjait a nyilasok által „munkaszolgálatra alkalmasnak" nyilvánított civilekkel egyenlő elbírálás alá vetették, innentől a sárga karszalag is megszűnt, egységes megkülönböztetésül a sárga csillag

.

Megjelölni, elkülöníteni nemcsak különféle jelzések felaggatásával lehet, hanem éppen az általános attribútumoktól való megfosztással is. A munkaszolgálatosok a fegyver mellett az egyenruha viselésre is „méltatlannak" bizonyultak. Az eleinte még engedélyezett uniformison a rangjelzést és a sapkarózsát már a munkaszolgálat első éveiben sem tűrték meg. 1940 végén több században előfordult, hogy - ekkor még törvénytelenül - öntevékenyen elvették a muszosok - sokszor saját költségre rendbe hozott - honvéd egyenruháit arra hivatkozva, hogy nincs belőle elegendő, és saját polgári ruhájukban dolgoztatták

.

Az uniformisban masírozó zsidó legénység látványa a németekben és az antiszemita beállítottságú magyar tisztekben is felháborodást váltott ki, amelynek több ízben hangot is adtak. A muszosok „kivetkőztetése" melletti legfőbb érv szerint ez az állapot ártott a hadsereg jó hírének. A gyakorlat általánossá tételét a vezérkar Magyarország hadba lépését követően még hangosabban követelte. Végül 1942. március 17-én adta ki a Honvédelmi Minisztérium azt a rendelkezést, amely kötelezővé tette a polgári ruha

.

A fegyvertelen szolgálatot teljesítőknek kezdetben nem kellett sárga csillagot viselniük, számukra a megkülönböztető jelzés a karszalag maradt egészen augusztusig. A felvarrt sárga csillag „továbbfejlesztéséről" a jugoszláviai Bort megjárt túlélők

. 1944 nyarán feljebbvalóik ruhadarabjaikra nagyméretű, messziről is látható, sárga csillagot festettek fel. E rendelkezés táboronként különböző időpontban lépett életbe, leghamarabb 1944 tavaszán a .

A központi rendeletek végrehajtása nagyban függött a századparancsnok és a kerettagok magatartásától. Az írott jogszabályok és szóbeli rendeletek megszegését, vagy éppen túlbuzgó teljesítését egyes esetekben a zsidó legénység kínzása és a honvéd felügyelők szadista hajlamainak határt nem ismerő kiélése, korrupciós üzelmeinek felfuttatása motiválta, míg ugyanezen rendeletek szabotálása, sajátos értelmezése mögött a kiszolgáltatottak körülményeinek elviselhetőbbé tétele, vagy egyenesen az embermentés szándéka is

.

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők