Tűzvész a Magyar Országos Levéltárban

1956. november

A Magyar Országos Levéltárat 1956. november 6-án szovjet tüzérségi belövés érte, amelynek következtében a több napig tartó tűzben 8767,5 folyóméter iratanyag semmisült meg. Az alábbiakban bemutatott felvételek a pusztítás után készültek.

A Magyar Országos Levéltár állományának tekintélyes része (8767,5 folyóméter iratanyag!) semmisült meg az 1956. november 6-án délután kezdődött tűz következtében. Az eseményekről többen -

- is beszámoltak. E rövid bevezetőben Lakos Jánosnak a levéltár történetét bemutató monográfiájára (A Magyar Országos Levéltár története, Bp., 2006) alapozva számolunk az akkori eseményekről, bemutatva egy válogatást a Magyar Országos Levéltár őrizetében lévő, a tűzvész után készült felvételekből. A fotók - bár csak részlegesen tükrözik azt a pusztítást, amit a Margit-szigetről kilőtt szovjet tüzérségi gránátok okoztak az épületben és a levéltárban őrzött iratanyagban - mégis megdöbbentőek a ma emberének szemében. Így a második világháború okozta pusztítás után alig 12 évvel ismét pótolhatatlan lyukak támadtak a magyar múlt írásos emlékeiben. (1945. január-februárban 3100 polcfolyóméter iratanyag semmisült meg.) Az Országos Levéltár „kiemelkedő" épülete mindkétszer „jó" célpontnak bizonyult.

A levéltár épülete, amelyen 1956-ban még láthatók voltak a második világháborús sérülések, több találatot kapott, de komolyabb károkat november 6-án délutánig nem szenvedett. Ekkor már heves harcok dúltak a levéltár környékén. Egyes vélemények szerint a levéltárból is tüzeltek a szovjet csapatokra, a Margitszigeten álló üteg ezért lőtte célzottan az épületet. Egy becsapódó gyújtógránát tüzet okozott, ami gyorsan továbbterjedt, napokon át tombolt, és hatalmas pusztítást vitt véghez mind a berendezésben, mind az iratanyagban.
Az események után tartott vizsgálat nem tudta egyértelműen tisztázni, hogy a szovjet tüzérségi akció előtt bejutottak-e idegenek a levéltár épületébe, és lőttek-e onnan szovjet csapatokra. Azt viszont megállapította, hogy november 4-e után a levéltár melletti bástyán, a Bécsi kapu tetején és környékén polgári ruhás fegyveresek (forradalmárok) tűntek fel. Őket november 6-án délelőtt 11 óra tájban Kossányi Béla (az épületben lakó nyugalmazott levéltári igazgató) megpróbálta elküldeni, de próbálkozása nem járt sikerrel.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy tűz megfékezését és a levéltári anyag mentését először az épületbe bejutó idegenek, azaz várbeli lakosok és a Műszaki Egyetem várban lévő kollégiumának egyetemistái kísérelték meg, az utóbbiak nem sokkal azelőtt még valószínűleg harcoltak a levéltár környékén. Mintegy száz iratcsomót dobáltak ki a nyugati szárny IV. emeleti raktárából a szomszéd épület udvarára, a tűz terjedése miatt azonban menekülniük kellett. Oltásra gondolni sem lehetett, hiszen a tűzivíz tömlőkben nem volt víz. Ezalatt a levéltár szolgálati lakásaiban lakó munkatársak, a mélypincében lévő, nem sokkal korábban elkészült óvóhelyen tartózkodtak, és egy-két órán át nem is tudták, hogy ég az épület. Csak késő délután jöttek fel a pincéből, amikor az idegenek csapata már elhagyta az épületet. Ha az idegenek és a bennlakók a tűz kitörésétől fogva egyszerre és együttműködve léptek volna fel, megkísérelhették volna a tűz lokalizálását, és a veszélybe került levéltári anyag más helyre telepítésével mérsékelni tudták volna a pusztulás mértékét.
A tűzoltóság csak este fél tíz körül vonult ki egy kocsival, a másik kocsi fel sem jutott a várba. Az utcai vezetékből megszakításokkal mintegy másfél óráig tartott az oltás, de lényegében nem vezetett eredményre. A tűzoltók kénytelenek voltak elvonulni, mert nem maradt használható tömlőjük, a szovjet tankok ugyanis széttaposták az úttestre fektetett tömlőket. Ekkor már a negyedik emeleti raktárteremre is átterjedt a tűz. A magukra hagyott dolgozók lassan felhagytak a hiábavalónak bizonyult oltással, és a tűz alsóbb szintekre terjedését igyekeztek megakadályozni. November 7-én kijárási tilalom volt, ezért sem a tűzoltóságot, sem külső emberi segítséget nem lehetett igénybe venni. Kossányiék - az óvóhely vészkijáratán érkezett néhány ember segítségével - állandó tűzőrséget tartottak a nyugati szárny második és első emeleti raktáraiban, és ártalmatlanná tudták tenni a kitört ablakokon behullott tűzcsóvákat. Ezen a napon szovjet katonák kétszer is átkutatták az épületet, és a lépcsőházba és a földszint 19. számú szobába be is szállásolták magukat. A levéltáriak szovjet parancsra az óvóhelyen voltak kénytelenek tölteni az éjszakát. November 8-án reggel már a második emeleti raktár is égett, így a cél már csak az első emeleti raktárteremben lévő iratanyag áttelepítése lehetett. Délelőtt újra egy tűzoltókocsi érkezett, amelynek személyzete mintegy két órán keresztül vízzel oltott, így csökkent a tűz hevessége. A második emeleti égő raktárból is sikerült kisebb mennyiségű levéltári anyagot kimenteni. November 8-10-én az első emeleti raktár iratait a bentlakók, a várbeli kollégium 60-70 önkéntes diákja és a levéltári dolgozók munkájának köszönhetően kipakolták. Közben a tűz pusztította három raktárban is oltani próbálták a tűzfészkeket. A tűz november 12-ére lényegében megszűnt, bár utolsó szikrája csak hetekkel később aludt ki.

A bemutatott felvételek Magyar Országos Levéltár Múzeumának gyűjteményében és a MOL Levéltárának állományában (Y 12) találhatók.

Ezen a napon történt február 20.

1938

Svájcban népszavazással arról döntenek, hogy a rétoromán legyen a nemzet negyedik hivatalos nyelve.

1945

Az SZDP és az MKP összekötő bizottsági ülésén a szociáldemokraták bejelentették, hogy fenntartják az önálló pártifjúsági mozgalom létre-...Tovább

1962

John Glenn az első amerikai űrhajós, megkerüli a

1999

A Szojuz TM–29 űrhajóval elindul az első szlovák űrhajós, Ivan Bella.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők