Goldberger Leó felsőházban tartott felszólalása a második zsidótörvény-javaslat ellen

„Nem lehet egy tollvonással 600 000 lelket úgy juttatni koldusbotra, hogy ez egyedül őket sújtsa, és ne a legsúlyosabban hasson vissza az egész gazdasági életre, melyből ennek a nagy tömeg embernek termelő munkáját és fogyasztását feleslegen kioperálták? […] Mi lehet egy vállalatból, ahol nem szaktudástól, s rátermettségtől, hosszú esztendők lelkiismeretes munkájától függ a tisztviselők pozíciója, hanem az élettel nem számoló rendelettől, a végrehajtó hatalom mindenkori szeszélyétől, esetleg pártparancstól! Az ilyen vállalatoknak tönkre kell menniük.”

Bevezetés

Vannak történelmünknek olyan korszakai, olyan tragikus történései, amiket az élő emlékezet őriz. Közelmúltunk ilyen tragikus időszaka volt a második világháború kirobbanása előtt a politikai élet szélsőjobboldali radikalizálódása, amit az elfogadott "zsidótörvények" jeleztek.

A most bemutatásra kerülő forrás, dr. Buday-Goldberger Leó iparmágnás, felsőházi tag második zsidótörvénnyel kapcsolatos hozzászólása ennek a múltnak egy epizódját tárja elénk. Elöljáróban szükséges elmondani, hogy Goldberger Jenő a legnehezebb időkben is vállalta a szolidaritást sorstársaival. (Az SS által Portugáliába menekített családját nem követte; a mauthauseni koncentrációs táborba került, ahol szinte a tábor felszabadulásával egyidőben tragikus körülmények között halt meg.)

Ki volt Buday-Goldberger Leó, ki volt ez az ember, aki önként vállalata a mauthauseni haláltábor borzalmát, sorsközösséget vállalva 600000 zsidó vallású magyar állampolgár tragédiájával?

A Goldbergerek neve egyet jelentett a hazai textilipar történetével, hiszen a több generációra visszatekintő nagymultú Goldberger Sám.F. és Fiai Rt. előzményei a Goldberger Ferenc által Óbudán l784-ben alapított kékfestő műhelyben gyökeredznek.

A műhelyalapító másodszülött fia Sámuel tekinthető a "Goldberger Sám. F. és Fiai" tényleges megalapítójának, aki a kis műhelyt gyárrá fejlesztette. A cégelnevezésben az "F" betűvel Sámuel alapító édesapját jelölte meg.

A gyár l85l-től kezdve közkereseti társaságként működött, s l867-ben Ferenc József Sámuel özvegyének, Goldberger Erzsébetnek és l6 gyermekének "budai" előnévvel nemességet adományozott. Szorgalmas munkával, folyamatos fejlesztéssel, megfontolt gazdasági döntésekkel sikerült a társaságot belföldön és Európa-szerte ismert gyárrá fejleszteni, amikor a család ötödik generációját képviselő dr. Buday-Goldberger Leó, a másodszülött fiú l900-ban tisztviselőként belépett az akkor még közkereseti társaságba.

A Budapesten és Lipcsében jogot tanuló, eredetileg ügyvédnek készülő ifjú lesz az, aki négy évtizedes munkássága alatt hatalmas nagyipari vállalattá fejlesztette a textilgyárat. Már l905-ben a Hazai Bank bevonásával részvénytársasággá alakította a közkereseti társaságot, és állami támogatás elnyerésével, külföldi hitelek felvételével folyamatos gyárrekonstrukciót és gépparkfelújítást hajtott végre.

A textilgyártás ismereteit empirikus alapon szerző, fáradhatatlanul tevékenykedő zseni felismerte a hazai textilipar azon sajátos hiányosságát, hogy t.i. a pusztán nyomógyártásra szakosodott ipari üzemek állandó behozatalra szoruló nyersanyag, fonal-és pamutszövet-hiánnyal küzdöttek, amikor ezen nyersanyagok a hazai olcsó munkaerővel előállíthatók.

A textilgyártás fonó, szövő, kikészítő vertikalitását, azaz a kizárólagos nyomógyártás mellett a textil-előállítás megelőző fázisait jelentő fonó-és szövőgyárat az országban először Buday-Goldberger Leó alapította meg ügyes pénzügyi politikával, svájci és angol tőke segítségével, s ezzel létrehozta l927-ben az első magyar textilkombinátot.

Termékeit az egész világ ismerte, hiszen a második világháború kitörésekor Európa, Ázsia nyugati fele, Afrika, az amerikai kontinens és Ausztrália exportpiacai közé tartozott. Számtalan külföldi és hazai nagydíj tanúskodott a Goldberger-kelmék elismertségéről. Világszínvonalon maradni egyet jelentett az állandó technikai fejlődéssel, s ahogyan l940. októberében negyvenéves munkásságát méltató életrajzában idézik: "Nincs az a modern eljárás, szabadalom, amelyet ki ne próbálna, amellyel ne kísérletezne."

Ezt a sikeres életutat törték meg az l930-as évek végén törvényerőre emelkedett zsidótörvények, amelyek a szélsőjobboldali követelések kormányzati elismerését jelentették. A Teleki-kormány által politikai szándékkal siettetett második zsidótörvény-javaslathoz a felsőház l939. április 28-án járult hozzá. A törvény l939:.IV.tc május 5-én jelent meg: " a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" címmel. Az iparban és a kereskedelemben l2 %-ban, az értelmiségi pályákon 6 %-ban maximálta a zsidók arányát, jóval durvább módon, mint az első zsidótörvény 2o %-os "arányosítása". Mintegy 60 ezer zsidó munkavállaló vesztette el kenyerét, s a családtagok számarányát tekintve l50 ezer embert érintett.

A zsidóságában, magyar hazafiságában, emberségében mélyen megbántott és megalázott Goldberger Leó érthetetlenül és lesújtva állt a törvényjavaslat felsőházi tárgyalása előtt. A felsőház tagjaként elmondott beszédéből emelünk ki néhány gondolatot. A kiemelt részeket szöveghűen adjuk közre. A hozzászólás keltezés nélküli, de tartalma egyértelműen a második zsidótörvény-javaslat ellen szól.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők