Szeptember végén – 1989

„Fejti György nyilatkozata – miszerint a „politikai primadonnák” nagy fellépése várható a kongresszuson – helyeslésre talált. Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy néhány tucat „önmagát szervező” hangadó eltávolítása megállítatná a párt teljes széthullását.”

Bevezetés 

1989 szeptemberének végén már csupán idő kérdése volt, hogy az addigi állampárt mikor alakul át: ez október elején be is következett, a Magyar Szocialista Munkáspárt utolsó kongresszusa egyúttal az Magyar Szocialista Párt első kongresszusa is volt. Mindez persze nem önmagában álló, elszigetelt jelenség volt; mivel éppen húsz éve értek véget a rendszerváltásnak nevezett folyamat döntő eseményei. Budapest Főváros Levéltára és a Magyar Országos Levéltár elhatározta, hogy a rendszerváltás eseményeiről a hatalom és a közemberek világának „határmezsgyéjén" készült hangulatjelentések kiadásának segítségével emlékezik meg erről (természetesen válogatott forrásanyagot 

 Az ArhcivNet korábban - 2008 őszétől - már ugyancsak közölt ilyen jellegű forrásokat. Ezúttal két rövid, de korjelzőnek ítélt dokumentumot adunk közzé.

Ami a forrástípust illeti: a hírek szállításáról, értelmezéséről az információáramlás mechanizmusának kialakításáról, a hírek közhangulatra gyakorolt hatásának ellenőrzéséről a legfelsőbb szervektől a pártalapszervekig terjedő agitációs és propagandahálózat felelt. A vonatkozó tájékoztatók felhívták az e hálózatban érintettek figyelmét arra, hogy nem csak a kényes kérdésekről kell beszámolniuk, de a hétköznapok fontosabb eseményeiről is. A tapasztalatszerzés és a továbbítás eszközei az írásos és szóbeli jelentések, vizsgálatok, felmérések, a különböző rendezvényeken való részvételek és az emberekkel való beszélgetések voltak.

Az emberek feletti pártellenőrzés egyik eszköze a hangulatjelentés volt. Ezek olvastán nem szabad elfelejteni, hogy készítőik, akik gyakran nem rendelkeztek megfelelő értékelési készséggel és bátorsággal, megrendelésre dolgoztak, így feltételezhető, hogy inkább azt írták, amit a jelentések olvasói az emberekkel „gondoltatni" szerettek volna; azt, amit a felsőbb szerv hallani akart. Ily módon ez a forrástípus afféle kiegészítő adalékul szolgálhat a korszakot kutató történész számára, ám egyúttal számos érdekesség hordozója lehet.

1989 kora őszén a kapitalizmus gyors diadala már a küszöbön állt, ezzel együtt még mindig születtek egészen meglepő észrevételek a hangulatjelentések szerint. Akadt olyan, aki az alábbiakról számolt be egy televíziós vita kapcsán: „A záró megbeszélés TV-közvetítése alapján sokaknak tetszett Pozsgay Imre határozott hangvétele, amivel 'helyre tette' a Fidesz és SZDSZ okvetetlenkedő képviselőit. Némi káröröm is kiérezhető az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) résztvevői közötti eltérő álláspontok miatt. Az MSZMP sem egységes, de az ellenzék is megosztott - fogalmazódott meg."

Tény, hogy az EKA egysége a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró megállapodás 1989. szeptember 18-ai aláírásakor már megbomlott. A dokumentumot a Magyar Szociáldemokrata Párt záradékkal látta el, az SZDSZ és a Fidesz pedig nem írta alá, mert nem fogadta el, hogy a köztársasági elnököt a nép a parlamenti képviselőválasztások előtt válassza meg közvetlenül. Ez, vagyis a köztársasági elnök választása, természetesen élénken foglalkoztatta a hangulatjelentések íróit is.

Ugyancsak a reakciós nézeteket tükrözi az az álláspont is, mely szerint problémás az NDK-s menekültek ügye. Az NDK-ból menekülni szándékozók kérdése rendre előbukkan a jelentések hasábjain. A vélemények természetesen ezúttal is megoszlottak. Közülük e helyt azt emelnénk ki, hogy volt, akit ez a téma a béketábor egységessége iránti aggodalomra sarkallt. Az pedig tényleg egészen furcsán hat, hogy volt, aki Kína (!) egyetértését hiányolta.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások lezárása után bő egy hónappal, szimbolikus napon, 1989. október 23-án került sor a köztársaság kikiáltására.

Ugyanebben a hónapban létrejött a régi-új baloldali párt, a Magyar Szocialista Párt: 1989. október 6-9-e között tartották az MSZMP XIV. és az MSZP I. Kongresszusát.

Az alábbi két forrás arról „ad számot", hogy 1989 szeptemberének legvégén miről is tartották fontosnak beszámolni a hangulatjelentések írói. Sok ismerős téma, név és fogalom köszön vissza azok számára, akik átélték ezt az időszakot, ugyanakkor világosan kitapintható, hogy mennyire megosztott és bizonytalan volt a paternalista állampárt atyáskodását megszokó egykori párttagság véleménye a „bizonytalan" helyzetben.

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők