Új Honfoglalás

Emlékiratok a magyarság erdélyi helyzetéről (1940)

A Földművelésügyi Minisztérium 1940. évi, Erdélyi földbirtok-politikai ügyek iratai között találhatók az itt közölt dokumentumok. Íróik, Fodor András hátszegi ügyvéd és Topán József magyarláposi nagybirtokos a második bécsi döntést követően ragadnak tollat, és írják le javaslataikat, hogy azokat megosztva a kormányzattal az erdélyi magyarság helyzetén javítsanak. A hazafias érzelemmel telített írások gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból világítják meg Észak-Erdély helyzetét a visszacsatolást követő időszakban.

Bevezetés

A Magyar Országos Levéltár által őrzött Földművelésügyi Minisztérium 1940. évi iratai között találhatók meg az alábbiakban közölt források. A két emlékirat gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból világítja meg Észak-Erdély történetét a visszacsatolást követő időszakban. Íróik azokat a megoldásokat keresik, amelyek a magyarság erdélyi helyzetén javíthatnának. Elképzeléseik azonban a kormányzat számára egyrészt túlságosan radikálisnak tűnhettek, másrészt a magyar gazdasági élet rendszerébe nem illeszkedtek bele. Jól tükrözi ezt a források végén található minisztériumi belső feljegyzés, amely elismeri ugyan a cselekvés szükségességét, de mindezt az emlékirat keletkezése után hat hónappal teszi. Feltételezhető, hogy az ekkor megírt javaslatokat az egyes minisztériumokban sokkal inkább tudomásul vették, mintsem a

Fodor András

ügyvéd és Topán József magyarláposi nagybirtokos tervezeteiben nemcsak az optimizmus, hanem a felelősség és a tenni akarás is jelentkezik. Míg Fodor inkább az érzelmekre helyezi a hangsúlyt, addig Topán konkrétabb, megvalósíthatóbbnak tűnő oktatási, gazdasági, ipari és kereskedelmi javaslatokat tár a kormányzat elé. Fodor 1940 augusztusában kezdte el írni és fejezte be az emlékiratát, amelyet annak a reménye hat át, hogy egész Erdély vissza fog kerülni Magyarországhoz. Írása befejező részében - amely a második bécsi döntés megszületése után keletkezett - már az elvakult gondolatok, megvalósíthatatlan elképzelések kaptak helyet.

Mindkettőjüknél érezhető az elkeseredettség is, amikor az 1918 előtti magyar kormányok szemére vetik, hogy Erdély gazdasági és kulturális fejlődését elhanyagolták, amely jelentős elrománosodást eredményezett. Szóvá teszik, hogy az elmúlt évtizedekben a magyarság körében elterjedt egykézés súlyosan felborította az addigi etnikai viszonyokat. Ennek megoldására azt javasolták, hogy a legtöbb erdélyi területre magyarokat telepítsenek be, amelybe pl. Fodor András még a lakosságcserét is beleértette Romániával, sőt, az ideális telepes követelményeit is megfogalmazta: legyen magyar, vallásos, nős, és lehetőleg sok gyermekes. Felvetése azért is tarthat érdeklődésre számot, mert a magyar kormány az 1940 nyarán folytatott tárgyalások alatt mindvégig elzárkózott a lakosságcsere gondolata elől, míg a románok folyamatosan szerepeltették érvrendszerükben. Így próbálták tompítani azt a román közvélemény részéről érkező belső nyomást, amely egy millió román magyar fennhatóság alá kerülését jelentette. Magyarország természetesen azért nem egyezett bele ebbe a megoldásba, mert reménykedett a teljes revízióban, azaz a fél millió dél-erdélyi magyar visszakerülésében. Ez a magyarázata annak, hogy Fodor gondolatmenetét elutasították.

Egymástól függetlenül állapítják meg, hogy a 21 éves román uralom a nyelvi, kulturális asszimiláció terén száz százalékkal nagyobb eredményt ért el, mint a magyar politika a több évszázados uralma alatt. Csalódottságában Fodor tovább megy: véleménye szerint a románokhoz hasonló módszereket kell követni a visszacsatolt területeken, azaz a saját magyarellenes törvényeik alkalmazását javasolja velük szemben. Tapasztalják meg, hogy visszafelé is sülhet fegyver! Viszont Fodor politikai nézeteit jelzi, hogy Észak-Erdély visszacsatolásáért a két Isteni Szellemnek Hitlernek és Mussolininek mond köszönetet. Az emlékirat olvasójának az az érzése, hogy a döntést követő csalódottsága és elkeseredettsége miatt Fodor egyre inkább az érzelmei rabja lesz, elveszti józan helyzetértékelő képességét, és egyre képtelenebb javaslatokkal, valamint a fasiszta eszmerendszerhez közel álló gondolatokkal áll elő. Ide tartozik Hitler és Mussolini istenítése, amelyet azzal magyaráz, hogy az ő döntésük eredményeképpen kerülhetett vissza Észak-Erdély Magyarországhoz. Fodor ezenfelül azt is felvetette, hogy egész Romániát a Német Birodalomnak kellene megszállnia, egyrészt annak ásványkincsei miatt, másrészt pedig, amíg a román állam önálló, mindvégig területi követelései lesznek Magyarországgal szemben.

Ugyanakkor Fodor tisztában van vele, hogy neki, mint szórványban maradt magyarnak, csak most, a második bécsi döntés után indul az igazi küzdelem.

A tengelyhatalmak döntését követően Magyarországhoz csatolt úgynevezett Észak-Erdély 43 104 km2-nyi területén több mint 1,3 millió magyar és több mint 1 millió román

Dél-Erdélyben, ahol Fodor András is lakott, mintegy fél millió magyar ajkú ember maradt szórványban.

Erdély visszakerült részének az integrálása a magyar gazdasághoz kulcsfontosságú volt, amelyet többek között a magyar kormányzat alábbi két, kiemelkedően fontos intézkedése is elősegített.

A Földművelésügyi Minisztérium 1941. május 7-én kiadott rendeletében gazdasági kirendeltséget állított fel Kolozsváron, amelynek szervezeti szabályzatát és ügykörét a 3300/1941. FM. sz. rendelet állapította meg, amit később a 7272/1941. FM. sz. rendelet módosított.

Az Erdélyi Kirendeltség (iratanyagának a töredékét szintén a Magyar Országos Levéltár őrzi K 201 törzsszám alatt, terjedelme: 2,1 iratfolyóméter) hatásköre kiterjedt Beszterce-Naszód, Csík, Háromszék, Kolozs, Maros-Torda, Szilágy, Szolnok-Doboka és Udvarhely vármegyékre. A hivatal feladatai közé tartozott a szakoktatás, a szőlészet, a borászat, a kertészet, a méhészet, a növényegészségügy, a gazdasági felügyelői szolgálat, az állattenyésztés, a tejgazdaság, a társadalompolitikai ügyek, az állategészségügy, egyéb érdekképviseleti, mezőgazdasági termelési, közgazdasági, mezőrendőri, rét- és legelőügyek, illetőleg az alsózsuki növénynemesítő telep ügyei.

1942. május 2-án állították fel Kolozsváron a Földművelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályát, amely átvette az Erdélyi Kirendeltség földbirtok-politikai feladatait, valamint felelőse lett a mezőgazdasági ingatlanok elidegenítésének, haszonbérbeadásának, vásárlásának, továbbá az állami elővásárlásokkal kapcsolatos teendőknek. E főosztályra hárult még az 1942:XV. tc. (a zsidók mezőgazdasági ingatlanaira vonatkozó törvény) végrehajtása az erdélyi területeken, emellett családi otthonok, telepes községek létesítésének az elősegítése, az egyes birtokszerzők gazdálkodásának irányítása és ellenőrzése, földbirtok-politikai adatok gyűjtése, feldolgozása, földbérlő szövetkezetek működésének figyelemmel kísérése stb.

1943-1944-re a visszacsatolt területeken teljesen kialakult és megszilárdult egy hatékony földművelésügyi igazgatási rendszer, amely folyamatosan kapcsolatban állt a Földművelésügyi Minisztérium megfelelő osztályaival:
- erdőigazgatóságok (erdélyi székhelyek: Beszterce, Csíkszereda, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagybánya),
- állategészségügyi szolgálatok (a Délkeleti Kerület székhelye, Kolozsvár), a Kolozsvári Állategészségügyi Intézet, ménesek (Alsózsuk), és méntelep-parancsnokságok (Csíkszereda, Kolozsvár, Szatmárnémeti),
- folyammérnöki hivatalok (Szatmárnémeti), kultúrmérnöki hivatalok (Csíkszereda, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad),
- hatósági gazdasági munkaközvetítők (minden megyében), mezőgazdasági munkásjogvédő intézmények és közegek (minden megyében),
- gazdasági szakoktatási intézmények (Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola, Marosvásárhelyi Gazdasági Tanintézet, Sepsiszentgyörgyi Gazdasági Tanintézet, Csíkszeredai Mezőgazdasági Szakiskola, Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Tejipari Szakiskola), téli gazdasági szakiskolák (Bánffyhunyad, Gyergyószentmiklós, Nagykároly, Nagysomkút, Nagyszalonta, Szászrégen, Szatmárnémeti, Szék, Székelyhíd, Szilágysomlyó), háziasszonyképző (Székelyudvarhely), az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (amely egyúttal ellátta a mezőgazdasági kamarai tennivalókat),
- szőlészeti és borászati felügyelőségek (Bihardiószeg, Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmárnémeti), kertészeti felügyelőségek (Nagybánya, Dés, Kolozsvár, Marosvásárhely),
- méhészeti kerületek (Kolozsvár, Székelyudvarhely), gazdasági felügyelői szolgálat (minden megyében), Vetőmagvizsgáló Intézet Kolozsváron, Növénytermesztési és Növénynemesítő Kísérleti Intézet Kolozsváron és

Mindkét emlékirat géppel írt tisztázat. Az előforduló nyilvánvaló gépelési hibákat javítottuk, de az eredeti fogalmazást, amely akár utalhat a szerző sajátos nyelvhasználatára is, megtartottuk, és []-ben jelöltük a helyes megnevezést.

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők