Új Honfoglalás

Emlékiratok a magyarság erdélyi helyzetéről (1940)

A Földművelésügyi Minisztérium 1940. évi, Erdélyi földbirtok-politikai ügyek iratai között találhatók az itt közölt dokumentumok. Íróik, Fodor András hátszegi ügyvéd és Topán József magyarláposi nagybirtokos a második bécsi döntést követően ragadnak tollat, és írják le javaslataikat, hogy azokat megosztva a kormányzattal az erdélyi magyarság helyzetén javítsanak. A hazafias érzelemmel telített írások gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból világítják meg Észak-Erdély helyzetét a visszacsatolást követő időszakban.

Források

Dr. Fodor András hátszegi ügyvéd emlékirata az erdélyi kérdésről

Még 1933. augusztus 7-én a telepítési kérdésről egy cikket írtam, és beküldöttem a Pesti Naplóhoz, amelynek címe:
                „Hogyan kell telepíteni?"
és amely cikkem az 1933. augusztus 20-iki vasárnapi számában jelent meg az említett lapban. Úgy ezt, mint az alábbiakat, mint Romániában élő magyar a következőkben látom: Ha jól akarunk telepíteni, akkor nagyon alapos és nagyon messze ágazó vizsgálatok kell, hogy megelőzzék a tényleges telepítést.
Valamint más mesterséget sem lehet elsajátítani inaskodás nélkül, úgy a földművelést sem.
Aki nem nevelődik rá az illető mesterségre, az mindent rosszul csinál, aki rá van nevelve az akarva sem tud mesterségében helyrehozhatatlan rossz dolgot csinálna.
Egyelőre, véleményem szerint, gyorsan (mely eltart minimum 5 évig) kell a telepítésnél bevezetni, de tisztán földműves elemmel és pályázat útján. Ingyen. A telepítendő családfő életkora 24-40 év lehet. Külön önálló községi típusa helyes.
Ki adja a telepítendő földet, házat, marhát és az összes gazdasági felszerelést?
Az állam erre nem képes.
A legfőbb, hogy a telepes ingyen kapjon mindent.
Véleményem szerint vannak társadalmi kötelezettségek és közületiek is. Minden egyes létező község vagy város, melynek minimum 20 000 lakosa van, köteles egy 200 házból álló új falut kreálni a legmodernebbül felszerelve mindennel, ami a földművelés megkezdéséhez, fenntartásához és folytatásához kell, természetesen a telepítési tervezők által kijelölt helyen.
Egy ilyen új falu nem kerülhet többe, mint 3 000 000 pengőbe, ez minimum 20 000 lakosú városra vagy falura viszonyítva nem esik több fejenkéntre, mint 150 pengő, ami részben esetleg természetben is fizethető.
Az új falu leendő lakosai az építtető község vagy város pályázata után az illető község vagy város tanácsa által lesznek kiválasztva. Pályázhatnak csak nős, gyermekes, földműves családok. Családonként minimum 10 holdat kell kapjanak, plus rét, legelő, erdő, ha lehet víz mellett, de feltétlen vasút vagy országút mellett.
Tekintve, hogy a törvényhozás útján nagyon hosszadalmas az ilyen a községeket és városokat kötelező törvény meghozatala, ezek kötelesek társadalmi úton a fentebb leírt dolgokat és telepítéseket azonnal megcsinálni.
Az új falu, ha csak lehetséges, egy oly nagybirtok vagy birtokok határához legyen közel, ahonnan az illető új falu lakossága terjeszkedhessék új vételek útján.
Az új falu lakossága lehetőleg egy vallású legyen.
Adót 3 évig nem fizetnek, 3 év után további 3 évig csak 25%-ot, további 3 év után 50%-ot, további 3 év után csak 75%-ot, és csak ennek letelte után lesz a telepes az illető falu adófizető polgára.
A telepítendő nő és férfi, valamint gyermekei orvosi és vérvizsgálatnak lesznek előzetesen alávetve, és [ha] makk egészségesnek találtatnak, telepíthetők.
Gyermektelen házaspár, meddő nő és férfi nem telepíthető.
Hiszem, hogy ezt az összes nagyobb községek és városok megteszik minden gondolkozás nélkül, minden törvényhozási kötelezettség nélkül.
Minden új falu neve az lenne, amit az anyafalu vagy város elhatározna.
Természetesen templom, iskola, kultúrház, község-ház, orvos lakház és orvosi segély ház építendő minden ilyen faluban.
Ez volna egyszerű és gyorsan megoldható telepítés.
Ha ez megvan, jönne a közeljövőben vagy ezzel párhuzamosan az egyes megye lakosainak minden 40 000 lélekszám után az a kötelezettsége, hogy egy 200 házszámú új falut építsen a fentiek szerint.
Ha ez is megvan, jönne a rendszeres telepítési munkálat, ezt (1933. évben) még ki kell egészíteni a következő intézmények felállításával: több megye alkot egy-egy árvaházat megfelelő birtok, erdő, legelő és víz, országút és vasút mellett. Az összes árvapénzek ezekbe az árvaházakban és birtokokban helyezendők el, ide kell összegyűjteni az összes e megyéken található árvákat vagy talált gyermekeket, akiket rendszeresen földművelésre, állattenyésztésre vagy iparra kell nevelni fel az egyetemi (közgazdaság vagy ipar) képzettségig, minden gyermeket az ő tehetsége szerint. Az összes árvák vagyonát ez intézetek kezelik. Ez a rendszeres telepítés már az állam feladatába van téve és felhasználandók a következő birtokok:

1. állami birtokok, szántó, rét, legelő,
2. állami erdők,
3. holtkézi birtokok,
4. és hitbizományi birtokok.

Lehet, hogy első elolvasására a fentiek nem érthetők meg mindjárt, de másodszori olvasása után, és ha egy kicsit gondolkozunk rajta, a magyarság jövőbeli szempontjából úgy a városoknak, mint a falvaknak meg kell tenniük, mert a magyarság érdekei ezt kívánják, hogy az elszaporodott és a földdel nem rendelkező magyar családokat azonnal helyezzük el.

E fenti cikk 1933-ban íródott. Erdély visszakerülésével a telepítési akciót alább fogom kifejteni.

Második cikkemet

„A gyermek"

szintén a Pesti Naplónak küldöttem be még 1938. április 10-én, de hogy mi lett vele, közölték vagy sem, nem tudom. A cikk a következő volt:

Úgy szeretném, hogy minden szavam, amit itt leírok, azt mennél több magyar megértené, nem falrengető dolgokról van itt szó, nem is egyéni siker várásért, hanem szó van itt a Dunavölgye magyarságának számbeni megnövekedéséről: a gyermekről.
Innen Erdélyből, Hátszeg kis városából sokat töprengtem, és sokat gondolkodtam azon, hogy a sok-sok hibás politika és a Darányi-féle (1894. évi)

elgáncsolása mellett a tőkén kívül mi volt a legfőbb oka mai megcsonkításunknak.
Azt merem állítani, hogy a gyermek, és ezerszer és milliószor is a gyermek volt az oka, illetve az, hogy a sok pénzzel rendelkező urainkat utánozva, felelősség nélkül, kötelezettség nélkül, tisztán egyéni hajlamainkat akartuk csak kiegyenlíteni, anélkül, hogy gyermeket kívántunk volna, ragadós volt a példa, s így mi elbuktunk, mennyire másként állnánk, ha dunántúli vagy más helyütt is dívó „egyke" rendszert tűzzel-vassal már 1890-től kezdve kiöltük volna, és ha csak olyan köz- vagy magántisztviselő állást lehetett vagy lehetne elnyerni, akinek legalább 4 gyermek felnevelésére vállalkozott volna vagy vállalkozna, egy pár százezerrel vagy egy pár millióval több magyar gyermek volna a Duna völgyében, vagy lett volna 1914-ben.
Tudom, hogy sokan a humanitást hozzák fel, hogy „hát az anyák a vágóhídra szüljék a gyermekeiket" - igazuk van, de nekem is igazam van abban, hogy ha 1880-as évektől kezdve minden család egyre-másra 3 gyermeket tudott volna felnevelni, ma nem állna ott a magyarság, ahol áll, mert a magyar tömeg nagyságától függött 1919-ben az egyes magyar részek lekapcsolásának kérdése, bár hamis következtetések alapján.
Innen Hátszegről szemlélem a magyarországi gyermekkérdést, és elszorul a szívem azon, hogy 1920-tól kezdve ma csak odajutott a magyarországi magyarság, hogy fele az újszülötteknek nagyon is rá van szorulva a ligák jóindulatára.
Ily fontos és a nemzet létérdekét magában hordó kérdés száz százalékig érdekelnie kell a Miniszterelnöktől lefelé minden magyart, legyen bíborban vagy darócban, enélkül nincs, és ha lesz, nem lehet sohasem maradandó a föltámadás.
Nem kell visszariadni a cél elérése tekintetében semmitől, bele kell szólni az egyén legszemélyesebb dolgába, elő kell teremteni a gazdasági előfeltételeket arra, hogy minden egészséges egyén bátran nősülhessen és családot alapíthasson bő gyermekáldás mellett.
Nagyon könnyű megoldani, csak nem kell megijedni a kezdettől, minden menni fog, akarni, erős kézzel és bátran, minden melléktekintet nélkül. Ha a gazdasági előfeltételek megszervezése és előállítása mellett az új évtől kezdve a gyermekkérdés lesz a legelső programpontja, minden mélyebb gondolkozás nélkül ki lehet találni azt, hogy egy aránylag nagyon rövid idő alatt a magyar nemzet megújul és élni, felemelkedni tud majd.
Nem kell Argentínába vinni a magyart, de életlehetőségeket kell neki itten adni, hogy szaporodhasson, hogy száz év alatt jelenlegi lélekszámát megkétszereződhesse, ez csakis a vezető egyéniség akaratától függ és attól, hogy akinek csak módjában van, először az állam, megyék, községek, vállalatok csak olyan tisztviselőt léptessenek elő, akinek gyermeke van, vagy nevezhessenek ki, aki nős, gyermekes vagy biztos kilátása van gyermekre, akiről az illető köz- vagy magánvállalat megfelelő pótlékokkal gondoskodik, azoknak egészségéről, fenntartásáról és neveléséről.
Meg kell szervezni megyénként több gyermekes anyák és külön gyermek üdülőtelepeket, ahol ingyen ellátásban részesülhetnek.
Hej! Mennyire másként állana ma a magyarság összessége, ha e kérdésre apáink több és jobb gondot fordítottak volna.
Tessék csak a lecsatolt részek volt köz és kisajátított magánvagyonok több tíz milliárdokra rúgó pengő értékét venni, hát még a milliárdokra nem is becsülhető, de annál sokkal többet érő elszakadt édes testvérek pénzben fel nem becsülhető lelki és testi érték[ét].
Nézetem szerint a titkos választójog bevezetésének kérdése nem olyan fontos, mint a magyar gyermek szaporításának kérdése. A római jegyzőkönyvek támogatása mellett, Mussolinin kívül, a magyar nőknek és férfiaknak közre kell működniük abban, hogy élő lélekkel és hússal megtöltsék a kereteket. Hátszeg, 1938. január 1.

Az erdélyi honfoglalás. 1940. július 10-én eddig és e napon nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi módon lehet semlegesíteni a román többséget Hunyad, Arad, Krassó-Szörény, Alsó-Fehér, Fogaras, Bihar és Temes-Torontál megyékben.
Véleményem szerint a gyermekkérdés éppen olyan fontos, mint a honvédség-kérdés; e kettő szorosan összefügg. A belügyminisztériumban felállítandó titkosan egy osztály, amely a gyermek szaporodását, a szülést, az anyaság kérdését ellenőrzi, szaporodását előmozdítja, és gondoskodik minden egyes újszülöttnek kedvező körülmények között való egészséges felnevelésén. Ez az osztály lehet a honvédelmi minisztérium mellett vagy a

közös osztály.
E honfoglalási metódus első ténykedése az kell, legyen, hogy a székely és magyar vidékek területi, anyagi és gazdasági határait az Erdélyben a magyar községekkel határos román községek terhére kell rendszeresen kiszélesíteni, és minden eszközzel támogatni kell a magyar vidékek magyarságának gazdasági, kulturális viszonyát oly intézmények felállításával, amelyek előmozdítják radikálisan a magyarság húsz évi elnyomatásának 5 év alatt keresztül viendő gazdasági felemelkedését. Nem kell megengedni azt, hogy az erdélyi magyarság székelységi fiataljai akár külföldre, akár belföldre cselédnek elszegődjenek. E vidék magyarságának gazdasági helyzetét úgy kell szaporítani, hogy minden egyes egyén és családfő el tudjon tartani 5-6 több gyermeket is anélkül, hogy gyermekét cselédnek adja.
A másik kérdés pedig az, hogy Bukovinából és Romániából minden egyes magyart lehetőleg propaganda útján haza kell hozatni Erdélybe, akár magyarlakta területekre, akár pedig román többségű megyébe, egy magyar városba vagy egy magyar faluba a telepítési viszonyoknak megfelelő föld, ház és gazdasági felszerelésekkel felruházva.
Éppen úgy az Amerikában lévő magyarokat is Erdélybe kell visszatelepíteni mind.
Minden elmenekült magyar család Erdélybe jöjjön vissza.
Az idevaló tisztviselő kinevezéseknél szigorúan keresztül viendő az, hogy az illető tisztviselőnek sok gyereke legyen, és a fiatalabbak pedig egészséges egyénekkel kössenek házasságot.
Felállítandó Petrozsényban a bányászati főiskola, felállítandó Marosvásárhelyen az ipari, kereskedelmi és gazdasági egyetem, felállítandó Tordán a repülő akadémia, felállítandó Aradon egy repülő akadémia, felállítandó Kolozsvárt az új egyetem és az új technikai egyetem, mérnöki karral stb., felállítandó Marosvásárhelyen egy új református, egy új katolikus és Kolozsváron egy görögkeleti magyar és egy görög katolikus magyar püspökség, mindezek és az alábbi intézmények is mind arra valók, hogy szaporítsák a magyarság tömegeit.

Kisajátítandó az arad-brassói vasútvonal mentén annyi terület, amely szükséges ahhoz, hogy ezen a vonalon, amely körülbelül 400 km-t tesz ki, és amelyen elhelyezendő 100 új falu.
E telepítések lakói tisztán Magyarországból hozandók, és pedig az azonnali kihirdetendő titkos pályázat útján, vagyis ezt úgy értsem, hogy a főispánok, főszolgabírák, polgármesterek - a Felvidék és a Dunántúl kivételével - a magyar lakosság köréből sorozzák be azokat a magyar családokat, amelyekkel e 100 falut be kell majd népesíteni rendszeresen.
E területek kisajátítását az érvényben tartandó román törvények alapján kell végrehajtani, hogy lássák ők, hogy visszafelé is sülhet fegyver.
Azonnal az erdélyi nyugati határra telepített román telepeseket ki kell sajátítani, és vissza kell őket küldeni eredeti lakóhelyükre szintén a


Az összes és még elhelyezésre váró és fennebb meg nem említett intézményeinket, mint például földműves iskolák, alsóbb fokú erdészeti iskolák, alsóbb fokú ipariskolák, árva intézmények, lelenc házak stb. stb. mind , de mindig és mindenkor olyan helyre, ahol a magyarság szám arányát kell szaporítani a beözönlött román tömegekkel szemben.
Az árvarendezés is honvédelmi érdek, és csakis e szempontból ítélendő meg annak elintézése. Minden lelenc és minden árva gyermek és minden túlszaporulatban lévő cigány, román, zsidó és más nemzetiségű gyermeket, ha a szülőknek terhükre van, azoknak felnevelése, törvényes intézkedés által elveendők a gyermekek egytől-négy éves korig, és az általam fentebb említett árvaházakban magyarrá kell őket nevelni.
Árvaház felállítása csak a magyar államnak lesz megengedendő. Ezt a kérdést az előbbiekkel egyetemben tűzön-vízen keresztül a bevonulás pillanatától kezdve azonnal meg kell valósítani.
A bánáti határőrvidék vagyona kisajátítandó, és ide szintén magyar telepeseket kell telepíteni.
Az intézményeknek Erdélybe való elhelyezése a fentiek szerint oly nagy [sic!] és gyorsan kell megtörténnie, és oly tömegesnek kell lennie, hogy az új magyar tisztviselők kinevezésével egyetemben, beleértve a katonaságot is, természetesen nem a sorkatonaságot, hanem a tiszteket és tovább szolgáló altiszteket értem csak, valamint az idehelyezendő magyar vasutasokat, postásokat, pénzügyőröket stb. stb. úgy, hogy ez a szám haladja meg egyszerre a fél milliót.
Mivel nem lehet egyszerre telepíteni, a beözönlést tervszerűleg úgy kell végrehajtani, hogy az összes román többségű környezetben lévő városok magyar lakosságát kell, mint például Déva, ennek mintájára, ahol csángók lettek letelepítve, kell elintézni, a bárkitől elsajátítandó és kisajátítandó föld és ház elvétele útján. Itt is e kérdésnél kiemelem azt, hogy semmi szín és körülmények között nem szabad megengedni azt, hogy az Erdélyben lévő magyar és székely vidékekről egy egyént is telepítsünk vagy elvigyünk, mert ezeknek az ittléte, ahol vannak, rendkívül fontos, és ezeknek szaporulatát és gazdasági előre haladását a fentebb említett módon kell kielégíteni.
Itt is megemlíteném még egyszer azt, hogy a román törvények szerint kell mindezeket elintézni, és csendben meg kell szüntetni az összes románoknak adott földbirtok kisajátításokat, és arra magyarokat kell telepíteni.
Ez úgynevezett új honfoglalást megelőző és azonnal eljárás kell, legyen: telepítési téglagyárak, cserépgyárak, fűrészgyárak, asztalos műhelyek, kavicsbányák, csemete iskolák, szőlőiskolák, egy telepítési üveggyár, szeggyár, pléhgyár, felállítása, illetve átvétele egy ilyen létezőnek, illetve felállítása.
Ezen telepítési kérdések rendszeres önálló új telepeseknek a megvalósítása, ennek a megkezdése legalább egy évet vesz igénybe, hogy ezalatt az idő alatt se legyen szünetelőbe téve [ne szüneteljen] e telepítési kérdés, az összes visszacsatolt városokba, illetve városok mellett, kivéve a tisztán magyarlakta területeken mindenütt a jelentkezők nagyságának száma szerint csángókat vagy az Alföldön lévő, és erre ajánlkozó tiszta magyarokat - 100-200-300-400-500-600-700-1000 családfővel - rendelkező családokat telepítünk az illető városba, város mellé.
Ez utolsó bekezdésben lévő telepítés az úgynevezett gyorstelepítés, mivel nem gondoskodna az illető telepeseknek külön hivatali, kulturális és vallási szervek új beállításáról, vagyis nem kell külön orvos, külön tanító, külön állatorvos, külön rendőr és csendőr, külön szövetkezet, hanem az illető telepesek beilleszkednek, mint például Déván és Vajdahunyadon.
A magyaroktól elvett circa 3 000 000 katasztrális hold területet vissza kell juttatni kizárólag magyar telepeseknek. Ezeket a terveket meg kell valósítani tűzön-vízen keresztül úgy, hogy 20-25 év alatt Erdélynek más nemzetiségű helyzete ne legyen. Természetesen mindehhez akarat kell, és szív és fáradtság nem ismerés, mert ha ezt megtesszük, nem vitathatják el többé tőlünk Erdélynek egy részét sem.
Meg kell szüntetni az 1920 után felállított görög-keleti és görög katolikus püspökségeket. A zsidó törvényt sürgősen alkalmazni kell Erdélyben is.
A Hangya minden egyes városban több és minden egyes nagyobb faluban egy szövetkezetet állítson fel, éppen úgy a Futura is.
Minden egyes megyében a külkereskedelmi intézet állítson fel hivatalt, ha kell többet is, hogy észszerűen semmi néven nevezendő termesztvénye kárba ne menjen.
A magyar kereskedők szövetsége kebelükből azonnal vizsgálat alá veszi az összes erdélyi városokat, és saját kebelükből és támogatásukkal minden nélkülözhető kereskedőt és segédet, hogy ezek a szükséghez képest, mindenütt magyar kereskedést állítsanak fel.
kell bevezetni, nem szabad megtűrni azt, hogy a nemzetiségek külön pártokat alapítsanak, hanem a román rendszerhez hasonlóan tagozatok, altagozatok kell, legyenek: román, szlovák stb.
A budapesti orvosok, ha önként nem akarnak vagy más magyarországi orvosok, természetesen csak tisztán magyarok vagy németek. Minden egyes városba, községbe mint járási, városi, községi orvosok, ha kell mozgósítandók, és ezekre a helyekre helyezendők el Erdélybe.
Ezeknek az orvosoknak családot kell alapítani, és kapnak mindegyik megfelelő lakóházat, amit az állam épít fel, de lakbérükből törlesztéses kölcsönnel fizetik azt ki.
Éppen úgy a felesleges és a Dunától keletre lévő magyar iparosok szintén az orvosokéhoz hasonló módon elhelyezendők erdélyi városokba, községekbe stb. Mint mondom minden egyes iparos házat, földet kap, amit terhelés nélküli törlesztéses kölcsönnel törleszt.
A föld és ház tulajdoncsere megakadályozandó, csakis tiszta magyar egyéneknek engedendő meg a vétel. Ha ez egy bizonyos idő múlva torlódást okoz, egy a telepítésre alakítandó bank azokat összevásárolja és tartalékolja a telepítés céljaira.
Ismételve kijelentem azt, hogy 20 éven keresztül fenntartandók az összes román törvények a román nyelvű lakosokkal szemben. Ezt azért hangoztatom, mivel ezek a törvények a magyarok ellen voltak megcsinálva.
Ami a vasutat és annak tisztviselőit és személyzetét illeti, az[ok] Erdélyben tisztán magyarok lehetnek, és minden egyes vasúti tisztviselő vagy munkás, vagy alantasabb tisztviselő elősegítendő azzal, hogy a részökre is a legközelebbi magyar községben vagy városban házat, telket vagy földbirtokot vásárolhasson, hogy az által is, itt Erdélyben kényszerüljön nyugdíjba vonulása után letelepedni állandóan.
Az összes hivatalnokok, az összes hivatalnoki kar, amely állami, megye, község vagy magán és egyházi úton nyer itt Erdélyben elhelyezést, szintén megsegítendő abban, hogy földbirtokokhoz, házhoz, házas telekhez stb. juthasson, és itt Erdélyben legyen kényszerülve letelepedni és szaporítani a magyarság számát ezzel is.
Ez előbbi rendelkezések szó szerint az összes és minden néven nevezendő hivatalnokokra kell, hogy Az összes állami egyedárusítások, só, dohány, szesz stb. tisztán magyar rokkantak[nak] (katonait értek), adandó[k] vagy pedig magyar szövetkezetnek.
Tekintve azt, hogy legalább 30 éven keresztül az összes erdélyi magyar fiúk tudnak jól románul írni és olvasni, az ilyeneket kell kinevezni bíráknak, szolgabíráknak, községi jegyzőnek, állami tanítónak stb.
Naszód és Karánsebes határőri vagyona kisajátítandó, és magyar telepeseknek adandó.
Kisajátítandó ezen kívül minden román község, templom, bank, magános föld és erdő birtoka, és érette értékpapír adandó.
Nagyon szigorúan keresztül kell viendő az az elv, hogy hitelszövetkezeteket, valamint gazdasági szövetkezeteket, és végre bankokat román tőkével ne lehessen alapítani, kivéve ha a tőkének ¾-ed része nem magyar. Ez nagyon fontos, mert 1918 előtt is e román bankok voltak és lesznek a jövőben is a legkomolyabb irredenta fészkek, és eztet már eleve oly törvényalkotásokkal kell megakadályozni, mint a jelenlegi itten érvényben lévő banktörvény.
Ami az állattenyésztést illeti, karöltve a mezőgazdasággal és az erdőgazdálkodás[sal], ez irányított kell, hogy legyen. Vagyis az egyes vidékeknek megfelelőleg megtiltandó, hogy oda nem való terményeket vagy állatokat produkáljanak. Úgyszintén az erdőgazdálkodásnál meg kell követelni a minden községben felállítandó faiskolát, szóval bele kell szólni az egyének gazdasági elgondolásának a vezetésébe, és azt kormányozni kell.
Az adórendszer, a lehetőségekhez képest csak két adónemből álljon. Az egyik legyen közvetlen föld, ház, hadmentesség stb., a másik pedig legyen közvetett, de ez ne képezze kirovás és behajtás tárgyát, hanem a bizonyos dolgok fogyasztása által legyen kiróható és hozzászámítandó az illető vásárolt értékéhez.
Ami pedig a határ megerősítését illeti, az végrehajtandó, várak és erődítmények felállítása által, úgy gondolom, hogy az illető városoknál, ami Románia felé van.
Ami a román petróleum kérdését illeti, tekintve, hogy Románia most is e földi kincs meg nem érdemelt birtokosa, kiveendő az ő felségjoga alól egész petróleum vidék, mert a legközelebbi konfliktusban ezt Románia megint ki fogja használni, és az ellentétes érdekek között mindig Erisz almája kínálgatni fogja hol jobbra, hol balra. Tekintve továbbá, hogy Romániának, ha visszatér 1912-iki határaira, erre úgy sem lesz olyan nagy szüksége, nagyon helyes volna, ha a Német Birodalom megszállná e területet.

Hátszeg, 1940. augusztus hó 14-én.

1940. szeptember 1-én.

Mindenekelőtt tisztában kell legyünk azzal, hogy a vallásosságot már a gyermekekbe beleneveljük, ezt is így fejezem ki: tűzzel-vassal, mert csak a Jó Istent állandóan kérő és fohászkodó nemzetet segít meg az Isten, és csak a vallásosság az, amely visszatart a rossztól, és alapja minden közéleti becsületességnek. Ez minden intézkedésben és minden néven nevezendő hálaadó Isten tiszteletekben kifejezésre kell jusson, mert mindent, ami a közéletben meg kell nyilvánuljon, Isten-tiszteletnek kell megelőznie. Gondolom ezt minden néven nevezendő állami, községi, megyei vagy közintézmények ünnepélyein. Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy mindent, amit eddig az Őshaza visszakapott egyedül és kizárólag

Hitlerben és Mussoliniben

munkálkodó ISTENI SZELLEMBEN ÉS ISTENI SZELLEMNEK köszönhetjük, és annak, hogy Fővezérünk és minisztereink az összeomlástól a mai napig Isteni Lélektől vezéreltetve cselekedtek.
Ha itt, Hátszegen, Hunyad-megyének egy déli csücskében laknának az Urak, tudnák azt, hogy mennyire tisztán látható a Jó Isten kiválasztott férfiainak önzetlen cselekedete.
Tudjuk azt, hogy a második bécsi döntés után, mi, akik még ittmaradtunk, összeszorított szívvel és visszafojtott könnyekkel, de magyar büszkeséggel viselnünk kell a végleges döntésig Brassó, Gyulafehérvár, Torda stb. stb. és a
Tizenhárom Aradi Vértanuk
városának a szép feladatot, amelyet a Jóságos Isten kifürkészhetetlen Szent Akarata így rendelt, hogy mi még ma ne kerülhessünk vissza, de reméljük, hogy a balkáni állapotok rothadt meghonosítása ezt a circa 55 000 négyzet kilométer területű ősi rögöt is vissza fogja juttatni az Édesanyához.
Erről ma meg vagyunk győződve!
Teleky[!] Pál miniszterelnök úr azon emlékezetes pénteki, éjjeli mondása, amit a [popup title="rádióban hallottam," format="Default click" activate="click" close text="Teleki Pál miniszterelnök többek között a következő szavakat mondta 1940. augusztus 30. éjszaka, a bécsi döntést követően: „Újra előttünk áll az a feladat, amely egy sok nemzetiséget magába foglaló államnak vezetésével jár. […] Senki se handabandázzon, senki a nemzet bizalmával és értékeivel vissza ne éljen!”"] hogy vissza kell néznünk apáink és nagyapáink bűneire is stb. stb., és nem kell handabandázni, igazolja fenti elgondolásomat, amely már nagyon régen, évekkel ezelőtt feltört belőlem, és kérem az illetékes magyar tényezőket, hogy azokat a mostan visszacsatolt területeken alkalmazzák, nem most, hanem azonnal!, összes magyarságot érdeklő feladatokat meg kell kezdeni csinálni, a legnagyobb titokban és minden nehézségen keresztül is és tűzön-vízen keresztül.
A miniszter urak a napi borzasztó nagy gondjukkal és napi borzasztó nagy tevékenységükkel és húsz éve folyton dolgozó agyukkal, éppen úgy a hivatalnoki karukkal egyetemben, amely valóban kiválóan dolgozott és nagy teljesítményeket hajtott végre, mégis, mivel elenyésző csekély számban voltak nemzetiségek Csonka-Magyarországon, egyrészt ki vannak fáradva, másrészt elfoglaltságuk roppant nagysága miatt nem tudnak gondolni, mint mi, akik itt lakunk, az Új-Honfoglalás szükségszerűségére és arra, hogy annak azonnali keresztülvitelére a nemzetnek, és azok vezetőinek azonnal meg kell tenni titokban minden lépést, és egy percet sem szabad elmulasztani abból, hogy apáink és nagyapáink bűneit helyrehozzuk. Mennyire másként állnánk most, ha az 1894. évi Darányi-féle telepítési akciót Erdélyben, mi magyarok hajtottuk volna végre, és nem a románok, mint ahogy fenntebb már leírtam volt. Másrészt nem éltek nemzetiségek között, mint mi, és bár zseniálisak munkakörükben, a problémák égető megoldását nem látják úgy, mint mi.
Ha apáink és nagyapáink többet törődtek volna a magyar faj kivándorlásának megakadályozásával, és kevesebbet handabandáztak volna, akkor még nem kellene küzdeni egy 100 000 négyzet kilométernyi terület visszaszerzéséért, és hol állanánk most?
De ne csüggedjünk, mert egy nemzet csak úgy lesz naggyá, ha csapások érik, és tud tanulni a szenvedésekből.
Bár a látszat az, hogy Románia jutalomban részesült petróleum forrásaiért a tengelyhatalmaktól Erdély kettészeléséért, mégis szükségesnek tartom megjegyezni azt még, hogy Romániának minden egyes törvénye, amelyet 20 év alatt hoztak, a magyarság anyagi, szellemi és erkölcsi javai ellen volt hozva, és így ennek megfelelőleg az újságjai és rádiója nap-nap után szállóigévé akarja tenni azt, hogy a most Magyarországhoz visszacsatolt román tömegek reménykedjenek. Be is állították, a román nem vész el (românul nu piere), tehát nekünk magyaroknak is mindent meg kell tennünk, hogy az általunk jónak látott és fentebb jónak gondolt elhatározásokat megvalósítsuk.
Tekintve, hogy a román állam vallási terrorral is dolgozott, az ősi vallásukat elhagyottakat fel kell hívni, megszállás után azonnal, hogy azonnal térjenek ősi hitükbe vissza!
Nem kell sajnálni semmiféle áldozatot a fenti gondolatok megvalósítására, hogy ne essünk apáink és nagyapáink bűneibe.
Hátszeg, 1940. szeptember elsején, vasárnap.

                                                                                                 Dr. Fodor András
                                                                                                          ügyvéd
                                                                                                          Hátszeg
                                                                                                          [aláírás]

[Jelzet: MOL K 184-1940-26-56.997] (Magyar Országos Levéltár - K 184: Földművelésügyi Minisztérium Általános iratok, 26. tétel: Erdélyi földbirtok-politikai ügyek)

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő